Szeresd az Urat, a te Istenedet!

Alapige: „Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből” (5Móz 6:5).

A zsidó nép egyik legfontosabb imádsága Mózes ötödik könyvének 6. fejezetében van. A héber szöveg első szava alapján úgy nevezik, hogy „Sema”. A szó a „sáma” igéből ered, ami azt jelenti, hogy meghallgat, sőt engedelmeskedik. Újból és újból előfordul, nemcsak Mózes ötödik könyvében, hanem az egész Ószövetségben.
Az imádság első sora így hangzik: Sema Jiseráél Ádonáj Elóhenu Ádonáj ehád. Ez azt jelenti, hogy „Halld Izráel: az Úr, a mi Istenünk, egy Úr” (5Móz 6:4)! Amikor a zsidók ezt imádkozzák, többnyire eltakarják a szemüket, hogy a gondolatukat semmi ne terelje el Istenről. Az imádság első sorát úgy értelmezik, mint ami az egyistenhitet erősíti meg: Ádonáj Elóhenu – „az Úr, a mi Istenünk”, Izrael egyedül neki tartozik hűséggel, más „istennek” nem.
Ez a sor része Mózes első beszédének, amit Izrael népének mondott az ígéret földjére való bevonulás előtt. Ezek után következik az igazság erőteljes kijelentése, ami ma is éppen annyira meghatározó, mint akkor volt.

Október 23. – A Prófétaság Lelkének szombatja

EGW idézet:

Az ember mindent elnyer, ha engedelmeskedik a szövetségéhez hű Istennek. Isten a maga tulajdonságait ruházza rá az emberre, képessé téve őt az irgalom és szánakozás gyakorlására. A menny szövetsége biztosít minket az Úr megváltoztathatatlan jelleméről. Akik azt állítják, hogy hisznek Istenben, mégis miért változékonyak, megbízhatatlanok? Mert nem szolgálnak szívből, mint akik elkötelezték magukat az Atya tetszése és dicsősége mellett. Nem elég általános fogalommal rendelkeznünk Isten követelményeiről. Tisztában kell lennünk, mik az Úr követelményei, és mi a mi kötelezettségünk. Isten szövetségének feltétele: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, minden erődből és teljes elmédből; felebarátodat pedig, mint magadat.” Ezek az élet feltételei: „Ezt cselekedd – mondta Krisztus –, és élsz.” – A Te Igéd igazság, VII. köt., 932. o.

Krisztus szeretete aranylánc, amely a korlátolt, de benne hívő embert összeköti a végtelen Istennel. Az Úr gyermekei iránti szeretete minden ismeretet felülmúl. Nem létezik oly tudomány, amely erre a szeretetre magyarázatot adhatna, és semmilyen emberi bölcsesség sem képes azt elképzelni. Önzés és büszkeség állja útját annak a tiszta szeretetnek, ami lélekben egyesíthetne bennünket Jézussal. Azonban ha ápolják ezt az igaz szeretetet, a korlátolt emberek egymással összefogva egyesülhetnek a végtelen Istennel. Az emberi természet emberi természettel egyesülve szorosan kapcsolódik a végtelen Szeretet szívéhez. Az egymás iránti megszentelő szeretet szent. Ebben a nagy munkában a keresztény szeretet – minél magasztosabb, állandóbb, kedvesebb és önzetlenebb – annál inkább hirdeti a keresztény szelídséget, jóságot és előzékenységet. Ezenfelül Isten akarata szerinti emberi testvériséget alakít ki, ami azt a méltóságot igazolja, amit Ő az ember jogaiba lefektetett. – Our High Calling, 73. o.

Szeretni Istent mindenekfelett és önzetlenül egymást – ez a legjobb ajándék, melyben mennyei Atyánk részesíthet. Ez a szeretet nem pillanatnyi fellángolás, hanem isteni alapelv, állandó erő. Nem fakadhat meg nem szentelt szívben, nem is teremhet meg benne. Csak abban a szívben találjuk meg, ahol Jézus uralkodik. „Mi szeretjük Őt, mert Ő előbb szeretett minket.” Abban a szívben, amit az isteni kegyelem megújított, minden cselekedet indítéka a szeretet. A jellemet átalakítja, megfékezi az ösztönöket, uralja a hajlamokat, és nemesíti a törekvéseket. Ha ezt a szeretetet befogadjuk a szívünkbe, megédesíti az életünket, és nemesítő befolyást áraszt egész környezetünkre. János igyekezett megértetni a hívőkkel, hogy milyen kiváltságokban részesülnének, ha a szeretet ilyen lelkülete hatná át az életüket. Ha ez a megváltó hatalom uralja a szívet, akkor az összes többi indítórugót is irányítja; és fölemeli a hívőt a világ megrontó befolyása fölé. Ha a hívők engednék, hogy ez a szeretet teljesen uralomra jusson bennük, és életük hajtóerejévé váljon, akkor a hit és az Istenbe vetett bizalom teljességére jutnának. A hit teljes bizalmával mehetnének az Úr elé, abban a tudatban, hogy tőle mindent megkapnak, amire jelen és örök javuk érdekében szükségük lehet. – Az apostolok története, 551. o.
 

Miután Mózes felvázolta Izrael népének történelmét, arról tanította őket, mit kell tenniük, hogy elfoglalják az országot és gyarapodjanak is ott. Valójában azt is mondhatnánk, hogy Mózes ötödik könyvének ez a lényege: az Úr ismerteti népével, mit kell tenniük, hogy megtartsák a szövetség rájuk eső részét, amit Ő kegyelmesen megkötött velük, teljesítve az atyáiknak tett ígéretet.
Mózes ötödik könyve így kezdődik: „Ezek azok a parancsolatok, rendelkezések és végzések, amelyekről azt parancsolta az ÚR, a ti Istenetek, hogy tanítsam meg nektek, hogy ezek szerint éljetek azon a földön, ahová most átkeltek, hogy birtokba vegyétek. Féld az Urat, a te Istenedet, és tartsd meg minden rendelkezését és parancsát, amelyeket én parancsolok neked, te magad, a fiad és az unokáid egész életetekben, hogy hosszú ideig élhessetek” (5Móz 6:1-2, ÚRK).
1. Olvassuk el 5Móz 6:4-5 szakaszát! Mit parancsolt meg az Úr Isten Izrael népének az 5. versben? Mit jelent ez?

„Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből…”. Milyen érdekes, az Ige arra szólít itt, a sok törvény, minden figyelmeztetés, szabály és előírás között, hogy szeresd Istent! És ne csak egyszerűen szeresd, hanem „teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből” szeresd, ami szintén Isten szeretetének abszolút voltára mutat.
Azt jelenti teljes szívből, lélekből és erőből szeretni Istent, hogy az iránta való szeretetünknek felül kell múlnia mindenki más és minden más iránti szeretetünket, mert Ő az alapja egész lényünknek, valónknak, mindenünknek, benne gyökerezünk. Az iránta való szeretetnek kell megfelelő perspektívába helyeznie minden és mindenki más iránti szeretetünket.
Isten az egész népet szólította meg, mégis egyenként mindenkihez szólt, hiszen a közösség egésze csak annyira erős, mint az egyes tagjai. Az Úr azt kívánja, hogy a test tagjaiként mindannyian hűségesek legyünk hozzá egyénileg, hűségünk alapja pedig az iránta való szeretetünk legyen, méghozzá Őmiatta, azért, aki Ő és amit értünk tett.
Mit jelent számodra szeretni Istent teljes szívedből, lelkedből és erődből?
 

EGW idézet:

Mindenkinek meg kell tanulnia, hogy személyes felelősséggel tartozik Istennek. Ha teljes szívből szeretik Őt, elnyerik az üdvösségre vezető bölcsességet. Az Ő akaratát cselekszik, sosem halványuló világosságuk lesz a dicsőségük, mivel félik Istent, és neki szolgálnak. Minden lélek, aki magát Krisztus szolgájának vallja, ünnepélyes munkát kell, hogy végezzen… Legfontosabb dolog elszánt elmével szolgálni az Urat és igyekezni az övé lenni szívvel-lélekkel. Aki alázatosan fordul tanácsért a Megváltóhoz, és bízik az Úr ígéreteiben, meg fogja kapni a szükséges segítséget. „Kérjetek, és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek, és megnyittatik néktek.” (Mt 7:7) Emeljétek a mércét, és teljes alázattal kezdjetek engedelmeskedni Isten összes parancsolatának. Kövessétek  az  Úr  különleges utasításait. Az Igének egyetlen fontos kijelentését sem szabad figyelmen kívül hagyni. – This Day With God, 128. o.

Isten tökéletes szeretetet vár el az embertől, teljes szívét, lelkét és erejét kéri, hogy kiáraszthassa rá a menny kincseit, mindazt a jót, amit a menny megadhat. Amikor erről a témáról írok, próbálom leküzdeni saját korlátaimat, próbálok egyre messzebbre, távolabbra jutni, de nem járok sikerrel. Amikor majd eljutunk a mennyei otthonba, maga Jézus fog bennünket az Atya elé vezetni olyan fehér ruhákban, amelyek a Bárány vérében lettek megfehérítve. „Ezért vannak az Isten királyi széke előtt; és szolgálnak neki éjjel és nappal az Ő templomában; és aki a királyi székben ül, kiterjeszti sátrát felettük.” (Jel 7:15) – Our High Calling, 12. o.

A gyülekezet légköre annyira fagyos, lelkülete pedig olyan sajátságos, hogy nem viselheti el az egyszerű, mennyei eredetű kegyesség példáját. Első szeretetük melege elfagyott, és ha a Szentlélek keresztsége meg nem öntözi, Isten elmozdítja gyertyatartójukat a helyükből, ha meg nem térnek, és az első cselekedeteiket nem teszik. A gyülekezet első cselekedetei azok voltak, amikor a hívők felkeresték barátaikat, rokonaikat, ismerőseiket, és szeretettől túláradó szívvel beszéltek a Megváltóról, hogy mit jelent számunkra Jézus, és mit jelentenek ők Jézusnak. – Bizonyságtételek a prédikátoroknak, 167. o.

Mózes arra szólította Izrael népét, hogy egész lényükkel, mindenestől szeressék Istent, és ez parancs volt. Néhány verssel korábban viszont egy másik utasítást is adott: „Féld az URat, a te Istenedet” (5Móz 6:2, ÚRK).
2. Mit mond 5Móz 10:12 verse a szeretetről és a félelemről? Hogyan értsük ezt?

Bizonyos versekben az áll, hogy féljük Istent, míg mások a szeretetére szólítanak, ebben a versben pedig azt találjuk, hogy féljük és szeressük is Őt. A „félni” ige megszokott értelmezése szerint ez akár ellentmondásosnak is tűnhet, pedig nem az. Inkább félelemmel vegyes tiszteletet és megilletődést jelent a lénye, a tekintélye, a hatalma, az igazsága, az igazságossága miatt, kiváltképp a saját bűnösségünkkel, gyengeségünkkel és teljes ráutaltságunkkal szemben. Ennek kell a természetes reakciónknak lenni. Bűnösök vagyunk, áthágtuk Isten törvényét, ami miatt a kegyelme nélkül kárhozatot és örök halált érdemelnénk.
3. Hogyan lehet egyszerre félni és szeretni Istent? Miként világít rá erre Ef 2:1-10 szakasza?
 
Noha „a haragnak fiai” voltunk (ezért kell félnünk Istent), Krisztus meghalt értünk, ami által új életet nyertünk benne. Ennek része a bűntől való szabadság. Nem esünk kárhozat alá a múltunk miatt (ezért szeressük Őt).
Igaz ez ma ránk nézve, de ugyanez az elv vonatkozott az ókori Izraelre is, akik foglyok voltak Egyiptomban, rabságban, elnyomás alatt éltek. Csodálatos szabadulásukat csak Isten szeretetének és kegyelmének köszönhették.
„És megemlékezzél róla, hogy szolga voltál Egyiptom földén, és kihozott onnan téged az Úr” (5Móz 5:15). Nem is csoda, hogy egyszerre szerették és félték Istent. Ha pedig nekik ezt kellett tenni, mennyivel inkább vonatkozik ez ránk, akik ismerhetjük Jézus kereszthalálának hatalmas igazságát!?
Olvassuk el Jel 14:6-7 verseit! Miért az az Úr első parancsa a világnak szóló végidei üzenetében, hogy „féljétek az Istent”? Miért érthető ez a felszólítás, tekintettel arra, ami a világra következik?

EGW idézet:

Alázatosság és tisztelet jellemezze azok viselkedését, akik Isten jelenlétében állnak. Krisztus nevében bizalommal jöhetünk Isten elé, de nem közelíthetjük meg Őt elbizakodottan, mintha egy szinten lenne velünk. Vannak, akik úgy szólítják meg a nagy, mindenható és szent Istent – aki a megközelíthetetlen mennyei világosságban lakik –, mintha velük egyenlő vagy alsóbbrendű lény volna. Vannak, akik úgy viselkednek az Úr házában, ahogy nem merészelnének viselkedni egy földi uralkodó termében. Ezek az emberek gondolják meg, hogy az előtt az Isten előtt állnak, akit a szeráfok magasztalnak, aki előtt még az angyalok is eltakarják arcukat. Az Atyát nagy tiszteletben kell részesítenünk, és mindazok, akik tudatában vannak jelenlétének, alázattal hajolnak meg előtte. Jákobbal együtt így kiáltanak fel: „Mily rettenetes ez a hely; nem egyéb ez, hanem Istennek háza és az égnek kapuja.” (1Móz 28:17) – Pátriárkák és próféták, 252. o.

A szív, mely Krisztus szeretetét megízlelte, mind többet akar abból felszívni, és azt másoknak is bemutatva még inkább gyarapszik a mennyei kincsekben. A lelkünkhöz szóló minden egyes isteni kijelentés növeli az ismereteinket és a szeretetre való képességünket.  Az ilyen szív állandó kívánsága: mind jobban megtelni Isten teljességével, hiszen a mi Istenünk örömét leli abban, hogy adjon, mert „végtelen bőséggel mindeneket megcselekedhetik, feljebb, hogynem mint kérjük vagy elgondoljuk” (Ef 3:20). (...) Az Úr olyan bőségesen árasztotta ránk szeretetét, „mint a záporesőt, mely felüdíti a földet”. Így szól: „Egek, harmatozzatok onnan felül, és a felhők folyjanak igazsággal, nyíljék meg a föld, és viruljon fel a szabadulás, és igazság sarjadjon fel vele együtt.” (Ésa 45:8) – Gondolatok a hegyibeszédről, 20–21. o.

Jelenések könyve 14. fejezetének első angyala felszólítja az embereket, hogy féljék Istent, adjanak neki dicsőséget, imádják az ég és a föld Teremtőjét. Mindezt a törvény iránti engedelmességgel valósíthatjuk meg. Az isteni örvények iránti engedelmesség nélkül a menny szemében egyetlen imádat sem kedves, „mert az az Isten szeretete, hogy megtartjuk az Ő parancsolatait” (1Jn 5:3). Sok vallási tanító hirdeti, hogy halálával Krisztus felszabadított bennünket a törvény alól, viszont nem mindenki fogadja el ezt a látásmódot. Isten törvénye változhatatlan, és a Törvényadó akaratát és jellemét nyilatkoztatja ki. Az Atya a szeretet, és a törvénye is szeretet. A törvény két nagy elve: az Isten és az ember iránti szeretet. „A törvénynek betöltése a szeretet.” Az Úr jelleme feddhetetlenség és igazság, és ugyanez érvényes az Ő parancsolataira is. A zsoltáros azt mondja: „A te törvényed igaz”, és „minden parancsolatod igaz”. Pál apostol pedig kijelenti: „Azért ám a törvény szent, és a parancsolat szent és igaz és jó.” Ez a törvény fejezi ki Isten gondolatát és akaratát, és pontosan olyan örök, mint a szerzője. – Reflecting Christ, 62. o.
 

A Mózes ötödik könyvében szereplő szabályok és rendelkezések, valamint a zsidó népet figyelmeztető intések, „a parancsolatok, a rendelések és a végzések” között az volt a legelső és legfontosabb, hogy teljes szívükből, lelkükből és erejükből szeressék Istent. Természetesen jó okuk volt erre.
4. Olvassuk el 5Móz 4:37,  7:7-8, 13, 10:15, 23:5 és 33:3 verseit! Mit tanítanak ezek az igék Istennek a népe iránti szeretetéről?

Mózes ötödik könyvében Mózes újból és újból beszélt a népnek Isten szeretetéről az atyáik iránt és irántuk is. Az Úr nemcsak szavakkal, hanem a tetteivel is bemutatta szeretetét, ami állandó maradt még a hiányosságaik, a kudarcaik, a bűneik ellenére is. Ez mutatkozott meg a népével való bánásmódjában.
5. „Mi szeressük őt; mert ő előbb szeretett minket” (1Jn 4:19). Tehát miért szeressük Istent?
 
Isten már a létezésünk előtt szeretett bennünket, ugyanis a megváltási terv készen volt „a világ teremtetése előtt” (Ef 1:4).
Amint Ellen G. White írja: „Megváltásunk terve nem Ádám bukása után – mint utólagos megoldás – jött létre. A megváltás terve »ama titoknak kijelentése« volt, »mely örök időtől fogva el volt hallgatva« (Róm 16:25). A megváltás terve azokat az elveket tárta fel, amelyek Isten trónjának alappillérei voltak öröktől fogva” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 13–14. o.).
Milyen szerencsések vagyunk mi mind, hogy Isten valóban a szeretet Istene! A szeretete olyan hatalmas, hogy a keresztet is vállalta értünk, önfeláldozó szeretet, ezért „megalázta magát, engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának haláláig” (Fil 2:8). Ma úgy tárul fel előttünk Isten szeretete, mint amit Izrael népe valószínűleg el sem tudott volna képzelni.
Mi lenne, ha az Úr nem a szeretet Istene, hanem a gyűlölet vagy a közömbösség Istene volna? Milyen lenne akkor a világ? Miért kell tehát valóban örömre késztetnie a szeretetéről kapott kinyilatkoztatásnak?
 

EGW idézet:

Isten azt akarta, hogy dicsérjék és magasztalják népét, az Izraelt. Mindent megadott nekik, ami lelkileg a javukat szolgálhatta. Minden lehetőséget megteremtett arra, hogy jellemük olyanná formálódjon, amelylyel képviselhetik Őt. A világ népei csodálták volna a mennyei törvény iránti engedelmességükből fakadó jólétüket. Aki minden mestermunkához bölcsességet és ügyességet tudott nekik adni, továbbra is tanítani akarta őket, és törvényei iránti engedelmességük jellemüket nemessé és emelkedetté tette volna. Engedelmességük megóvta volna őket a más népeket sújtó betegségektől. Nagyszerű értelmi képességeket kaptak volna. Jólétükkel Isten dicsőségét és hatalmának magasztos voltát kellett volna megmutatniuk. Az Úr papok és fejedelmek birodalmává akarta Izraelt tenni. Mindent megadott nekik ahhoz, hogy a föld legnagyobb népévé legyenek. Mózes által Krisztus félreérthetetlenül feltárta népe előtt Isten szándékát, és világosan meghatározta jólétük feltételeit: „Az Úrnak, a te Istenednek szent népe vagy te; téged választott az Úr, a te Istened, hogy saját népe légy neki minden nép közül e föld színén... És... megtudjad, hogy az Úr a te Istened, Ő az Isten, a hűséges Isten, aki megtartja a szövetséget és az irgalmasságot ezeríziglen azok iránt, akik Őt szeretik, és az Ő parancsolatait megtartják.” (5Móz 7:6, 9) – Krisztus példázatai, 288. o.

Isten… nem kérdezi, méltók vagyunk-e szeretetére, hanem ránk árasztja jóságának gazdagságát. Nem bosszúálló, nem büntetni, hanem megváltani akar. Gondviselésében megnyilatkozó szigorúsága is az elesettek üdvére szolgál. Leghőbb vágya, hogy az emberiség szenvedéseit enyhítse, és sebeit gyógyítsa. Isten előtt egyetlen ember sem bűntelen, Ő azonban el akarja törölni vétkeinket. Az irgalmas emberekben a menny részvétteljes szeretete nyilvánul meg, mert ők az isteni természet részesei. Szívük egy ütemre dobban a végtelen Szeretettel; ők menteni törekszenek, és nem kárhoztatni. Istennek bennük való lakozása kiapadhatatlan forrássá teszi őket. Akiben Krisztus lakik, annak szíve túlárad a jóakarattól. – Gondolatok a hegyibeszédről, 22. o.

Jézus jellemének szeretetreméltósága látható lesz tanítványaiban. Neki öröme telt Isten akaratának teljesítésében. Az Atya iránti szeretet és szent buzgalom volt a Megváltó életét uraló erő. A szeretet dicsőítette meg és nemesítette összes cselekedetét. A szeretet Istentől jön. Csak olyan szívekben található, ahol Jézus uralkodik. „Mi szeressük Őt; mert Ő előbb szeretett minket!” (1Jn 4:19) Az isteni kegyelemből újjászületett szívben a szeretet minden cselekedet mozgatórugója. Megváltoztatja a jellemet, vezeti és kormányozza az indítékokat, zabolázza a szenvedélyeket, legyőzi az ellenséges indulatokat, és nemesíti a kedélyt. Ha ezt a szeretetet ápoljuk lelkünkben, megédesíti a lelkünket, és jobbító hatást árasztunk környezetünkre. – Jézushoz vezető út, 59. o.
 

Még ha különböző okoktól vezéreltetve bizonyos keresztények próbálják is különválasztani az Ószövetséget az Újszövetségtől, ezt nem lehet megtenni, legalábbis anélkül nem, hogy az Újtestamentumot megfosztanánk valódi jelentésétől. Az Újszövetség kinyilatkoztatja Jézust, teológiai magyarázatot ad életére, halálára, feltámadására és főpapi szolgálatára, számtalan ószövetségi prófécia beteljesedéseként mutatva minderre. Az Ótestamentum a háttere, a kontextusa (szövegösszefüggése) és az alapja az Újszövetségnek, ezek egyaránt Isten jóságát, szeretetét nyilatkoztatják ki.
Ez az egyik oka annak, hogy az Újszövetség és benne Jézus is folyton idézi az Ószövetséget.
7. „Melyik az első minden parancsolatok között” (Mk 12:28)? Mit felelt az írástudó kérdésére Jézus a következő két versben?

Érdekes, hogy ezt a kérdést tette fel egy írástudó, aki egész életét a törvény megértésére, alkalmazására szentelte. A hitük szerint akárhány törvényt is kellett betartaniuk (a későbbi zsidó tradíció szerint 613 ilyen törvény volt), nem meglepő, hogy megpróbálták azokat visszavezetni egyetlen tételig.
Mit tett erre Jézus? Visszautalt közvetlenül 5Mózes 6. fejezetére: „Halld meg, Izráel: az ÚR, a mi Istenünk az egyetlen ÚR” (5Móz 6:4, ÚRK), majd pedig idézte a következő verset is arról, hogy teljes szívünkkel, lelkünkkel és erőnkkel szeressük Istent. Rámutatott a meghatározó állításra, miszerint az Úr az Isten, az egyetlen Isten, és ez az alapja annak, hogy mindenekfelett szeretniük kell Őt. Ugyan mi lehetne inkább „jelenvaló igazság”, mint ez a parancs? Az utolsó napokban, amikor a végső események kibontakoznak és a lehető legdrámaibb körülmények között mindenkinek döntenie kell, hogy melyik oldalra áll, kulcsfontosságú lesz Isten parancsolatainak a szerepe (Jel 14:12). Végső soron annak alapján döntjük el, hogy melyik oldalt választjuk, még ha üldözésre kerül is a sor, hogy valóban szeretjük-e Istent vagy nem. Ez a döntő kérdés. Istent pedig csak úgy szerethetjük teljes szívünkből, lelkünkből és erőnkből, ha személyesen megismerjük Őt, saját magunk tapasztaljuk a jóságát, a szeretetét és a kegyelmét. Érte még meghalni is érdemes, ha úgy alakulna a helyzet!
Mit felelnél, ha valaki megkérdezné tőled, hogyan szerethetjük Istent, ha soha nem láttuk? Beszélgessünk erről a csoportban!

EGW idézet:

Mindannyian gondoljunk az életünkkel, jellemünkkel és az Isten iránti magatartásunkkal kapcsolatos mennyei feljegyzésekre. Az idei évben nőtt-e az Úr iránti szeretetünk? Ha valóban Krisztus lakik a szívünkben, akkor szeretni fogjuk Istent, és szívesen engedelmeskedünk a parancsolatainak, szeretetünk pedig egyre mélységesebb és erőteljesebb lesz. Ha szeretnénk a Megváltót képviselni a világban, akkor a szívünknek,  jellemünknek  és  életünknek  tisztának  kell  lennie, a beszédünk pedig legyen szent, a szívünkön és ajkunkon ne találjanak hamisságot. Vizsgáljuk meg eddigi életünket, és lássuk meg, hogy törekedtünk-e hozzá hasonlóvá válni és úgy dolgozni, ahogyan Ő dolgozott mindazokért, akikért az életét adta. – Lift Him Up, 325. o.

Krisztus halála és feltámadása teljessé tette a szövetséget. Azelőtt jelképekben és árnyékokban jelentette ki ezt. A jelképek a világ Megváltójának a világ bűneiért hozott mérhetetlen áldozatára mutattak. Az ókorban a hívőket ugyanaz az Üdvözítő mentette meg, mint ma, de az elfátyolozott Isten volt. Istent körülmetélt jelképekben látták. Az Ádámnak és Évának az Édenben adott ígéret a bukott embernek szóló örömüzenet volt: az asszony magva a kígyó fejére tapos, az pedig annak sarkát mardossa. Krisztus áldozata a zsidó üdvrend dicső beteljesedése. Fölkelt az igazságosság napja. Jézus – az igazságosságunk – tündökölve ragyog ránk. – A Te Igéd igazság, VII. köt., 932. o.

Azért nem örvendezünk többet, mert elveszítettük az első szeretetünket. Legyünk hát buzgók, és tartsunk bűnbánatot, nehogy az Úr elmozdítsa gyertyatartónkat. Isten mennyei temploma nyitva áll, és a küszöbe dicsőségtől ragyog minden gyülekezet számára, mely szereti Istent, és megtartja a parancsait. Tanuljunk, elmélkedjünk és imádkozzunk. Akkor megnyílik a lelki látásunk, akkor látni fogjuk a mennyei templom belső udvarait. Fülünk felfogja a trón körül álló mennyei kar énekeinek és hálaadásának témáit. Akkor Sion felkel és ragyogni fog, fénye átható lesz, és dicséret és hála drága énekei hallatszanak a szentek összegyülekezéseinél. (…) Isten arra tanít, hogy jöjjünk össze házában a tökéletes szeretet gyakorlására. Ez majd előkészíti a föld lakosait azokra a lakóhelyekre, melyekért Krisztus mennybe ment, hogy elkészítse az Őt szeretők számára. Ott majd szombatról szombatra, újholdról újholdra összejönnek a szent helyen, és egyesítik hangjukat a legmagasztosabb énekekben, dicséretekben és hálaadásokban a trónon ülő és a Bárány iránt örökkön örökké. – Bizonyságtételek, VI. köt., 368. o.
 

„Az egész örökkévalóságban Krisztus keresztjét tanulmányozzák a megváltottak, és erről énekelnek. A megdicsőült Krisztusban a megfeszített Krisztust fogják látni. Soha nem felejtik el, hogy Ő, aki hatalmával teremtette és fenntartotta a roppant tér megszámlálhatatlan világát, Isten szeretett Fia, a menny Felsége, akit kérubok és fénylő szeráfok gyönyörűséggel imádnak, megalázta magát, hogy felemelhesse az elbukott embert; hogy a bűn átkát és szégyenét, Atyja arcának elrejtőzését viselte, mígnem az elveszett világ szenvedése meghasította szívét, és kioltotta életét a Golgota keresztjén. A világegyetem örökké csodálni és imádni fogja Alkotóját, minden sors Bíráját, aki az ember iránti szeretetből letette dicsőségét és megalázta magát. Amikor az üdvözültek Megváltójukra néznek, és arcán meglátják az Atya örök dicsőségét, amikor trónjára tekintenek, amely öröktől fogva mindörökké létezik, és felfogják, hogy országának soha nem lesz vége, lelkesen énekelni kezdenek: »Méltó, méltó a Bárány, akit megöltek, és aki megváltott minket Istennek a maga végtelenül drága vérén«” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2013, Advent Kiadó, 555. o.)!

KÉRDÉSEK A BIBLIA ÉS AZ EVANGELIZÁLÁS C. KÖNYV ALAPJÁN 
Galata 2 – Efézus 2; Evangelizálás,„Hogyan viszonyuljunk az evangéliumhirdetés szolgálatához?” c. alfejezet
1. Miért állt Pál szemtől szemben Péterrel a nyilvánosság előtt?
2. Kik Ábrahám fiai?
3. Elsősorban kiknek/kikkel kell jót tennünk?
4. Mely alapra építtettünk fel?
5. Mikor lesz teljes egy evangéliumi munkás szolgálata?
 

Alapszöveg: 5Móz 6:5.
I. ÁLTALÁNOS ÁTTEKINTÉS
A héber Szentírásban a „szeretet” szó Mózes ötödik könyvében és az Énekek Énekében jelenik meg a legtöbbször. Ez a hasonlóság a két könyv között a szeretet rendkívüli kapcsolati természetét sugallja. Mivel Mózes ötödik könyve lényegében a szövetségről – az Isten és az Ő népe közötti kapcsolatról – szól, a szeretet fontos témája ennek a könyvnek. Sajnos a Deuteronomium nem tartalmaz egyértelmű meghatározást a szeretet fogalmára. A szeretet titokzatos dolog, meghaladja felfogóképességünket (lásd Ef 3:17). Annyit azonban magunk is láthatunk, hogy a szeretet fogalma Mózes ötödik könyvében Istennel, a félelemmel (Isten félelmével) és a Törvénnyel kapcsolatban jelenik meg.
A tanulmány témái:
E heti tanulmányunkban három összetett témával és a belőlük származó kérdésekkel foglalkozunk:
•    Isten és a szeretet. Mi a szeretet? Ha Isten azért választotta magának az izraelitákat, hogy népe legyenek, mert szerette őket, és nem azért, mert az izraeliták szerették Őt (5Móz 7:8), akkor mi is a szeretet? Ha a szeretet Istennel kezdődik, és az emberben semmi érdem nem volt, amiért Isten szerethette volna őt, akkor mégis miért szeretett Isten? Vagy mindezt az emberi perspektívából szemlélve: hogyan szerethetünk egy olyan Istent, akit nem láthatunk? (Lásd 1Jn 4:20)
•    A szeretet és a félelem. Ha „a szeretetben nincsen félelem” (1Jn 4:18), hogyan szerethetjük és félhetjük Istent egy időben?
•    A szeretet és a Törvény. Hogyan szerethetjük Istent szabadon, ha meg van parancsolva nekünk, hogy szeressük Őt? Hogyan békéltethető meg egymással a Törvény parancsoló, legalista jellege és a szeretet spontán természete?

II.    MAGYARÁZAT
Olvasd el 5Móz 6:1–9 szakaszát!
A parancsolatok (5Móz 6:1)
Az első mondat felépítése („ezek pedig a parancsolatok”) egyértelműen rámutat, hogy a „parancsolatok” a továbbiakban megemlített „rendelésekre és végzésekre” utalnak (5Móz 6:1; vö.: 5Móz 5:1), amelyeket Isten megparancsolt Mózesnek, hogy „tanítsa azokat” a népnek. Így amikor kiejti az első szavakat
–    „ezek pedig a parancsolatok” –, Mózes a Tízparancsolatra utal, amelyet éppen azelőtt felsorolt (5Móz 5:1–20). Mi több, a mitswah szó (jelentése: „parancsolat”) előtti határozott névelő fokozódást sejtet. A parancsolat, amelyre Mózes utal, maga a nagybetűs Parancsolat, amely az összeset magába foglalja. Nagyon érdekes, hogy ugyanaz a tsawah ige (jelentése: „parancsol”), amelyet Mózes a bevezetőjében használt, újra megjelenik a passzus közepén, a szeretetre vonatkozó parancsra utalva (5Móz 6:6), és itt is, akárcsak a bevezetőben (6:1), a „tanít” igével kapcsolatban tűnik fel. Ez a visszhang világosan érzékelteti, hogy a szeretet törvénye az a parancsolat, amelyet Mózes szem előtt tart, amikor a parancsolatokra utal (a héberben és az angolban az ige egyesszámban szerepel). Amikor tehát a szeretetre vonatkozó parancsolatot „minden parancsolatok között az elsőként” azonosítja (Mk 12:29–31), Jézus összhangban van Mózes Törvényre vonatkozó magyarázatával.
Elmélkedésre és megbeszélésre: Miért tartalmazza az összes parancsolatot az Úr szeretetére felszólító parancsolat? A felebarát iránti szeretetet szorgalmazó isteni törvény miért hasonlatos az Isten szeretetére szólító parancsolathoz, és nem csupán egy másik (második), különálló parancsolatról van szó (Mk 12:31)?
Féljed az Urat, a te Istenedet! (5Móz 6:2)
Mózes logikáját követve, a parancsolatok célja „félni az Urat, a mi Istenünket”. Más szavakkal: szeretni Istent mindenekelőtt azt jelenti, hogy „féljük az Urat”, következésképpen tudatában vagyunk a létezésének. A szeretet egy másik személy, a szeretett személy létezését feltételezi. Szeretni Istent nem egy elvont elv, mély bölcsesség vagy szép történet szeretetét jelenti. Isten szeretete nem teológia vagy kulturális hagyomány tárgya. Ha szeretjük Istent, egy személyt szeretünk Benne, félni Őt pedig annyit tesz, mint tudatosnak lenni az Ő jelenlétét illetően, és ezt a tudatosságot akaratlagosan fenntartani. Isten nemcsak akkor van jelen, amikor imádkozunk, vagy elmegyünk a gyülekezetbe. Isten jelen van az irodánkban, a konyhánkban, a hálószobánkban és a piacon is, jelen van a közösségben, de jelen van a magányunkban is, fényességben és sötétségben egyaránt (lásd Zsolt 139:2–12).
Elmélkedésre és megbeszélésre: Mit jelent Istent személyként szeretni? Miért lehetetlen Istent úgy szeretni, hogy nem tudatosul bennünk: Ő személy? Olvasd el Préd 12:15–16 verseit! Isten félelmét miért társítjuk Isten ítélőbírói mivoltához?
Megtartsd minden Ő rendelését és parancsolatát! (5Móz 6:2)
Ha féljük Istent, akkor Vele járunk, és állandóan az Ő jelenlétében élünk. Nem szerethetünk valakit, és az övétől eltérő utakon járjunk. A szeretet elvezet minket Isten parancsolataihoz, és teszi ezt elsősorban azért, mert Isten Törvénye szeretetének kifejezése: „Mivel szeretett titeket az Úr” (5Móz 7:8).
Másodsorban a szeretet azért vezet el minket az Isten parancsolatainak való engedelmességre, mert szeretjük az Urat: „Akik Őt szeretik és az Ő parancsolatait megtartják” (5Móz 7:9). Megjegyzendő, hogy a héber kifejezés szintaxisa azt sugallja, hogy a héber waw kötőszó (jelentése: „és”) úgy értelmezendő, mint ami egy magyarázatot vezet be: „akik Őt szeretik, azaz mindazok, akik az Ő parancsolatait megtartják”. A parancsolatok megtartása nem valami, ami hozzáadódik a szeretethez, hanem maga a szeretet. Mivel szeretjük Istent, szeretjük az Ő Törvényét is (Zsolt 119: 70, 92, 97).
Elmélkedésre és megbeszélésre: Lévén, hogy Istent szeretni egyet jelent az Ő parancsolatainak megtartásával, hogyan befolyásolja ez a gondolat a szeretetről alkotott felfogásunkat? Isten Törvényének elutasítása milyen hatást gyakorol iránta érzett szeretetünkre? A parancsolatok megtartása miért befolyásolja közvetlenül Isten személyként való megismerését és Iránta való szeretetünket?
Szeressed azért az Urat! (5Móz 6:5)
Isten parancsba foglalta, hogy szeressük Őt, de ez semmilyen nehézséget nem jelent számunkra, „mert az Isten szeretet” (1Jn 4:8). „Szeressed azért az Urat!” – ez a parancsolatok parancsolata, Isten státuszából kifolyólag az abszolút felszólítás. Következésképpen mivel Isten a szeretet, a parancsolat lényünk teljességét érinti. A szeretet a szívünkből ered, belülről, onnan, ami a szemnek láthatatlan, legbensőségesebb érzéseinkből, gondolatainkból, legmélyebb szándékainkból. Jelentőségteljes, hogy a Tízparancsolat utolsó parancsolata – „Ne kívánd… (5Móz 5:21) – a Törvény végén maga a kulcs az öszszes parancsolat megértéséhez. Nem elég rendelkezni a Törvénnyel és az igazsággal, nem elég tudni, hogy tilos ölni és házasságtörést elkövetni. Sőt, nem elég tartózkodni a gyilkosság és a házasságtörés elkövetésétől, hanem még csak gondolnunk vagy vágynunk sem szabad erre (Mt 5:28).
Mivel a szeretet erőés szenvedély teljes érzelem, válaszunk Isten szeretésére sürget bennünket, sugárzik belőlünk „a mai napon” (5Móz 6:6). A szeretet nem megemlékezés vagy reménység a jövőt illetően. A szeretet a jelen, a mi jelenünk, mindennapjaink jelene. Szeretni Istent azt jelenti, hogy megengedjük neki: legyen jelen az életünkben, és ez a teljes lényünket bevonja. És ez nem minden: természetéből kifolyólag a szeretet kiválóságot, intenzitást feltételez. Nem szerethetjük Istent középszerűen, mint akikből hiányzik az életerő!
Elmélkedésre és megbeszélésre: Isten iránti szeretetünk a parancsolatainak való engedelmességre korlátozódik? Szerethetjük-e Istent úgy, hogy nem tartjuk meg a parancsolatait? Ha nem, miért nem? Hogyan befolyásolja a fanatizmus Isten iránti szeretetünk hitelességét?

Tanítsd azokat! (5Móz 6:1, 7)
Amint Isten megparancsolta Mózesnek, hogy tanítsa a Törvényt a népnek (5Móz 6:1), mi is parancsot kaptunk, hogy tanítsunk másokat. Mivel ez a parancs Isten szeretetéből ered, parancsai hirdetésének küldetése nem származhat Isten személyes haszonszerzésének vagy erőfitogtatásának szándékából. Ha az emberek a fegyverek fenyegetésére vagy haszonszerzés okán fogadják el Jézust, nem fogják megérteni Isten Törvényének igazi jelentőségét, ahogy azt sem, hogy ki Isten valójában. Azért esett erre az igeszakaszra a választás, hogy rámutasson Izrael Isten ügyét szolgáló tanúi mivoltára. A héber szöveg első versében – „Halld Izráel: az Úr, a mi Istenünk, egy Úr!” (5Móz 6:4) – az
`ayin betű, amellyel az első szó, a semá` (halld) végződik, valamint a dalet betű, amellyel az utolsó szó (az egy, egyetlen) véget ér, a „tanú” szót alkotja. A Tórát másoló ókori írnokok számára ez a szöveg maga Izrael népe azonosságának és Isten népeként vállalt küldetésének lényegét fogalmazta meg, azaz bizonyságot tenni bárhol és bármikor a világban, reggel vagy este, amikor megszületett vagy meghalt valaki, arról, hogy ki Isten: egyedüli, akihez hasonló nincsen, és aki szereti az Ő népét.
Elmélkedésre és megbeszélésre: Mit jelent tanítani másokat Isten parancsolataira? Mi a kapcsolat az egyedülálló Isten fogalma és a szerető és szeretetre vágyó Isten fogalma között? A küldetés a Törvényre korlátozódik? Hogyan csorbítaná a Törvény jelentőségét egy ilyen korlátolt értelmezés?
III.    ALKALMAZÁS
Olvasd el 5Móz 6:8–9 szakaszát! Ezt a passzust (valamint 2Móz 13:9, 16 és 5Móz 11:8 verseit) alapként használják az imaszíjak (tefilin) zsidó hagyományának igazolására: a szöveget szalagra írták, amit a homlokra és a kéz csuklójára kötöttek. Ez a hagyomány úgy tűnik, nagyon régi időkre nyúlik viszsza, jóllehet semmilyen meggyőző bizonyíték nem erősíti meg, hogy 5Móz 6:8–9 szakaszát szó szerint alkalmazták a bibliai időkben. A gyakorlat „tanúsítványát” Mt 23:5 versében találjuk, de hivatkozik rá Josephus Flavius is, és a qumráni barlangokban talált tekercsek is említik. Egyértelmű ennek a szertartásnak a szimbolikus jelentősége. Ha lehetőséged van rá, menj be egy zsinagógába, és nézz végig egy ilyen szertartást (vagy keress a világhálón erről szóló tartalmakat).
Elmélkedésre és megbeszélésre: Elmélkedj a hitről és az odaadásról szóló tanulságokon, amelyeket e szertartás elemei jelképeznek:
•    „Kössed azokat…” Isten Törvényének szoros kapcsolatban kell lennie személyünk testi mivoltával. A Törvény az Isten iránti hűség és szeretet gondolatát is sugallja.
•    „A te kezedre jegyül”. Isten Törvényének befolyásolnia kellene cselekedeteinket.
•    „Homlokkötőül a te szemeid között”. Isten Törvényének befolyásolnia kellene elménket és ítélőképességünket.
•    „És írd fel azokat a te házadnak ajtófeleire.” Isten Törvényének befolyással kellene lennie otthonunkra.
Elmélkedésre és megbeszélésre: E szertartás szimbolikus jelentőségének megértése hogyan segíthet az Istennel való kapcsolatunk ápolásában, ugyanakkor hogyan árthat ennek a kapcsolatnak?
Olvasd el Jel 14:9 versét! Hogyan segíthet az imaszíjak gyakorlata megértenünk Isten maradékának azonosságát?