Idegen a kapuidon belül

Alapige: „Szeressétek tehát a jövevényt, mert ti is jövevények voltatok Egyiptom földjén” (5Móz 10:19).

A múlt héten olvasottak szerint egy írástudó megkérdezte Jézust: „Melyik az első minden parancsolatok között” (Mk 12:28)? Ő a válaszában megerősítette, hogy az Isten egy, majd hozzátette: „Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, és teljes elmédből és teljes erődből. Ez az első parancsolat” (Mk 12:30).
„A második pedig hasonlatos ehhez” (Mk 12:31) – folytatta, még ha nem is kérdezte az írástudó. Jézus azonban jól tudta, hogy ez milyen fontos, ezért mondta: „A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. Nincs más ezeknél nagyobb parancsolat” (Mk 12:31).
Nincs ezeknél nagyobb parancsolat? Jézus összekapcsolta Isten és a felebarát szeretetét, mint ami a legfőbb parancsolat.
Ekkor sem új dolgot mondott, amit korábban ne hallottak volna a zsidók. Mózes ötödik könyvéből származik a felszólítás, hogy Istent szeressük a legjobban, és a felebarátaink, a többi ember iránti szeretetünk pedig az Isten iránti szeretetünk kifejezésének egy módja.

Október 30. – A Sola Scriptura napja

EGW idézet:

A Megváltó volt az, aki a zsidókat a pusztában oktatta. A felhőés tűzoszlopból merőben más leckét tanított a népnek, mint amit most papjaiktól és tanítóiktól kaptak. A törvény kegyelmes gondoskodása még az oktalan állatokra is kiterjed, melyek nem tudják szavakba önteni szükségletüket, szenvedésüket. Mózes ilyen irányú utasításokat is kapott Izrael gyermekei számára. „Ha előtalálod ellenséged eltévedt ökrét vagy szamarát: hajtsd vissza néki. Ha látod, hogy annak a szamara, aki téged gyűlöl, a teher alatt fekszik, vigyázz, rajta ne hagyd; oldd le azt ővele együtt.” (2Móz 23:4–5) A rablók által megsebesített férfiban Jézus egy szenvedő testvért mutatott be. Mennyivel inkább szánalmat kellett volna érezniük iránta, mint egy igavonó barom iránt! Mózes által hallották az üzenetet, hogy az Úr, az ő Istenük „nagy, hatalmas és rettenetes Isten, [...] igazságot szolgáltat az árvának és az özvegynek, szereti a jövevényt” (5Móz 10:17–19). Ezért megparancsolta: „Szeressétek azért a jövevényt.” (5Móz 10:19) „Szeressed azt, mint magadat.” (3Móz 19:34) – Jézus élete, 500. o.

Isten parancsolatai minden részletre kiterjedőek: néhány szóban képesek megfogalmazni az ember minden kötelességét. „Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből és teljes erődből... Szeresd felebarátodat, mint magadat.” (Mk 12:30–31) Ezek a szavak Isten törvényének hosszúságát, szélességét, magasságát és mélységét fejezik ki, mert Pál kijelenti: „A törvénynek betöltése a szeretet.” (Róm 13:10) A bűn egyedüli meghatározása a Biblia szerint: a törvénytelenség (1Jn 3:4). Isten Igéje kijelenti: „Mindnyájan vétkeztek és szűkölködnek az Isten dicsősége nélkül.” (Rm 3:23) „Nincs, aki jót cselekedjék, nincsen csak egy is.” (Rm 3:12) Sokan be vannak csapva szívük állapotát illetően. Nem veszik észre, hogy mindennél csalárdabb az emberi szív, és elkeserítően gonosz. Saját igazságukkal vonják körül magukat, és megelégednek a saját emberi mértékük kijelölte jellemszint elérésével. Az isteni mérték elérése nélkül azonban végzetes bukásokban van részük, saját erejükből pedig nem képesek eleget tenni Isten rendeléseinek. Hiába mérjük magunkat saját magunkhoz vagy bárki máshoz! Hiába mondjuk, hogy mi is vagyunk olyan jók, mint ez vagy az az ember! Az ítéletkor megválaszolásra kerülő kérdés így hangzik: Eleget teszünk-e a magasságos menny elvárásainak? Elérjük-e az isteni mértéket? Összhangban van-e a szívünk a menny Istenével? – Szemelvények, I. köt., 320–321. o.

Láttam, hogy bálvány mindaz, ami megosztottá teszi az érzelmeinket, eltávolítja a szívünkből az Isten iránti magasztos szeretetet, és meggátol abban, hogy teljes bizalmat és hitet tanúsítsunk az Úr iránt. Felhívták a figyelmemet a legelső és legfontosabb parancsolatra: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből.” Az Isten iránti szeretetet nem oszthatjuk meg más valakivel vagy valamivel… Alá kell vetnünk Istennek az akaratot, a vágyakat, a terveket és a kedvteléseket. – Lift Him Up, 142. o.
 

Mózes a figyelmeztetések között kijelenti: „Ímé az Úréi, a te Istenedéi az egek, és az egeknek egei, a föld, és minden, ami rajta van” (5Móz 10:14)! Milyen nagy erővel ír ez a szakasz az Úr hatalmáról! Ezt a gondolatot a Biblia más részeiben is megtaláljuk: „Az Úré a föld s annak teljessége; a föld kereksége s annak lakosai” (Zsolt 24:1).
3.    Még mit jelent ki Mózes az Úrról 5Móz 10:17-19 szakaszában? Ebből következően pedig mit kíván meg Isten a népétől?
 
Jahve nemcsak az ég és a föld mindenható Ura, hanem az „isteneknek Istene, és uraknak Ura” (5Móz 10:17) is. Ez nem jelenti azt, hogy volnának más istenek, kisebb istenségek, mint akiket az Izrael körül élő pogány népek imádtak. Ezzel Mózes nemcsak azt fejezte ki, hogy az Úr az egyetlen Isten („Most lássátok meg, hogy én vagyok, és nincs Isten kívülem!” [5Móz 32:39]), hanem azt is hangsúlyozta, hogy Ő abszolút hatalommal bír minden más, akár menynyei, akár földi erőhöz képest – legyen az valós vagy képzeletbeli.
A szövegben az is benne foglaltatik, hogy „nagy, hatalmas és félelmes Isten, aki nem személyválogató, és akit nem lehet megvesztegetni” (5Móz 10:17, ÚRK). Ez is része az üzenet egészének, mégpedig annak, hogy Jahve a ti Istenetek, ti pedig mint népe engedelmességgel tartoztok neki.
Éles ellentéttel találkozunk itt. Igen, Jahve az istenek Istene és az uraknak Ura, a teremtett világ teljhatalmú uralkodója és fenntartója (Kol 1:16-17), aki ugyanakkor törődik az árvákkal, az özvegyekkel, az idegenekkel. Gondoskodását kimutatja azzal, hogy megadja, amire fizikailag szükségük van. Isten számontartja a földre hullott verebecskét (Mt 10:29), odafigyel a társadalom peremén élők szorult helyzetére is. Azt mondja a népnek: Igen, talán ti vagytok a kiválasztottak, különlegesek vagytok és szeretlek benneteket, de szeretek másokat is, a közöttetek élő rászorultakat és gyámoltalanokat is, és nektek is szeretnetek kell őket. Ez az egyik szövetségi kötelességetek, ráadásul igen fontos.
Olvassuk el Zsolt 146:5-10 szakaszát! Hogyan tükröződik ebben a zsoltárban az, amit Mózes ötödik könyvének itt idézett szakaszában mondott Isten? Mit jelent ez ma, nekünk, keresztényeknek?

EGW idézet:

Az ember teremtésekor egy személyes Isten cselekvő ereje nyilatkozott meg. Amikor Isten saját képére megteremtette az embert, az emberi test formája és egész felépítése tökéletes volt. Éppen csak élet nem volt benne. S akkor a személyes Isten, akinek élete van önmagában, ebbe a testbe belelehelte az élet leheletét, és az ember élő, értelmes lénnyé lett. Az emberi szervezet minden része működésbe lépett. Szíve, ütőés verőerei, nyelve, keze, lába, érzékszervei, értelmi képességei mind elkezdték munkájukat, és Isten mindennek törvényt szabott. Az ember élő lélekké lett. A személyes Isten Krisztus, az Ige által teremtette az embert; és felruházta őt értelemmel és erővel. (…) Isten azt akarta, hogy az ember – a teremtés koronája – minden alacsonyabb rendű lényt megelőzően fejezze ki az Ő gondolatát, és nyilatkoztassa ki dicsőségét. Az embernek azonban nem szabad istenítenie önmagát. – A nagy Orvos lábnyomán, 415. o.

Isten, aki számon tartja a kis verebet is, figyel a te magatartásodra és érzelmeidre is. Látja az irigységet, az előítéleteket és azon igyekezetedet, amikor az igazságtalanság parányi cselekedeteivel próbálsz javítani az eljárásaidon. Amikor félreérted mások szavait és tetteit, amikor felzavarnak saját érzéseid, aminek következtében helytelen kijelentéseket teszel, amikor mindenki tudja rólad, hogy haragban vagy a testvéreddel, és egyeseknek a beléd vetett bizalmukat arra használod fel, hogy ők is úgy tekintsenek a testvéredre, mint te, akkor keserűség van benned, ami sokakat megfertőz. (…) Isten azt várja el, hogy ha bárki ellen igazságtalanságot követtél el, valld meg a hibádat, de ne csak az általad megsértett személy előtt, hanem azok előtt is, akik tőled befolyásolva rossz szemmel néznek a testvéredre, és ezáltal hatástalanná teszik az Isten által rád bízott munkát. (…) Bármilyen bűnt követtél is el, valld meg! Ha csak Isten ellen vétkeztél, akkor neki valld meg. Ha pedig embertársadat bántottad meg, akkor neki valld meg a bűnödet, és akkor az Úr meg fog téged áldani. Így fogsz meghalni az énnek, hogy Krisztus képmása rajzolódhasson ki benned. – Sons and Daughters of God, 309. o.

Jézus nem ismert el semmilyen nemzetiségi, rangbeli vagy vallási különbséget. Az írástudók és farizeusok helyhez és néphez akarták kötni a menny ajándékait, és ki akarták zárni az áldásokból Isten földi családjának többi tagját. Krisztus pedig azért jött, hogy minden válaszfalat ledöntsön; hogy megmutassa: kegyelmének és szeretetének ajándékait szabadon élvezheti mindenki, akárcsak a levegőt, a világosságot vagy a földet felüdítő záporesőt. Krisztus élete olyan vallást alapított, amelyben nincsenek kasztok; olyan vallást, amely közös testvéri kötelékbe von zsidót és pogányt, szabad embert és rabszolgát. Isten előtt nincs különbség. Semmilyen diplomáciai meggondolás nem befolyásolta cselekedeteit. Nem tett különbséget szomszéd és idegen, barát és ellenség között. Az élet vizére szomjazó lelkület volt, ami a szívét megindította. – A nagy Orvos lábnyomán, 25. o.
 

4.    „Szeressétek tehát a jövevényt, mert ti is jövevények voltatok Egyiptom földjén” (5Móz 10:19, ÚRK). Milyen üzenet hangzott az ókori Izraelnek itt? És mit jelentsen ez számunkra ma?

Évszázadokkal korábban az Úr így szólt Ábrámhoz: „Tudván tudjad, hogy a te magod jövevény lesz olyan földön, amely nem az övé, és szolgálatra szorítják és nyomorgatják őket négyszáz esztendeig” (1Móz 15:13; lásd még 17:8; ApCsel 13:17). Pontosan ez is történt, és Mózes az utódok kedvéért jegyezte le a megváltásuk (2Móz 15:13) és Egyiptomból való megszabadításuk (2Móz 14:13) drámai történetét annak a megváltásnak és szabadításnak szimbólumaként, előképeként, amit Krisztus Jézusban nyertünk. Ebben a versben az Úr arra akarta emlékeztetni népét, hogy hol voltak és mik voltak – idegen földön jövevények.
Más szóval, ne feledd el azt, amikor a társadalom peremén voltál, kivetett, sőt rabszolga, kiszolgáltatva a nálad erősebbek kényének-kedvének, akik bántalmazhattak és azt gyakran meg is tették! Izrael kiválasztott nép volt, az Úr elhívta, hogy „papok birodalma” (2Móz 19:6) legyen, és még ha voltak is bizonyos nézetkülönbségek köztük és a velük élő idegenek között, különösen a vallási szolgálatok tekintetében, az „emberi jogok” esetében ugyanolyan tisztességesen, igazságosan kellett eljárni az idegenekkel, az özvegyekkel és az árvákkal, mint amilyen bánásmódra az izraeliták számítottak.
5.    Hogyan foglalja össze Mt 7:12 verse azt, amit az Úr az ókori Izraelnek mondott a védtelenebbekkel való bánásmódjukról?

Az ókori világban egyáltalán nem volt megszokott az, amit Isten megparancsolt Izraelnek a számkivetettekhez való viszonyulásukat illetően, másutt ugyanis bizonyos esetekben úgy bántak a hátrányos helyzetűekkel, mint az állatokkal vagy még rosszabbul.
Izraelnek azonban másként kellett élni, világosságként a népek között. A különbség oka pedig Istenben keresendő, akit imádtak, ahogyan imádták, illetve az Istentől kapott igazság egész vallási rendszerében. A társadalom peremére szorultak iránti jóságuk óriási bizonyságát adhatta volna a világnak Istenük hatalmáról és a hitükről, ami bizonyos értelemben a létezésük oka volt – hogy Istenük tanúi legyenek a világ előtt.
 

EGW idézet:

Míg Isten választott népének különállónak és szentnek kellett maradnia – különválasztva magukat minden nemzettől, mely nem ismerte Őt –, az idegenekkel mégis mindig szeretetteljesen kellett bánniuk. Nem volt szabad lenézni nekik senkit, amiért nem izraelita. Szeretniük kellett az idegeneket, mert Krisztus olyan bizonyosan meghalt az idegenekért is, mint Izrael megmentéséért. Hálaadó ünnepségeik idején, amikor összeszámlálták Isten áldásait, szívesen kellett látniuk az idegeneket. Aratáskor az idegenek és szegények számára a mezőn kellett hagyniuk bizonyos mennyiséget. Az idegeneknek ugyanúgy részesülniük kellett az Úr lelki áldásaiban. Az Atya azt parancsolta nekik, hogy fogadják be őket, ha azok társaságát választják, akik ismerik és elismerik Istent. Ekképp megtanulták az Úr törvényét, és az engedelmességükkel Őt dicsőítették. Isten ma is azt kívánja, hogy a gyermekei mind lelki, mind ideiglenes dolgokban áldásokat árasszanak a világra. Minden korszak minden egyes hívőjének szól az Üdvözítő becses szava: „Élő vizek folyamai ömlenek belőle”. Sok hitvalló keresztény azonban ahelyett, hogy szétosztaná Isten ajándékait, a maga rövidlátó érdekeibe burkolózik, és önzően viszszatartja embertársaitól Isten áldásait. – Bizonyságtételek, VI. köt., 273–274. o.

Isten nem fog jóváhagyni egyetlen olyan tervet sem, amivel valaki, akár csekély mértékben is, de uralni vagy kizsákmányolni akarja embertársát. Az elbukott ember egyetlen reménysége: Jézusra tekinteni és egyedüli Megváltójának fogadni el Őt. Amikor valaki túl szigorú szabályokat próbál szabni másoknak, és ezzel saját elképzelései szerint akarja kizsákmányolni vagy uralni az embereket, szégyent hoz Istenre, és nemcsak saját lelkét, hanem testvérei lelkét is veszélybe sodorja. Isten azt várja el, hogy munkásai szíve teljen meg gyöngédséggel. Milyen irgalmasak az Úrnak útjai! (Lásd: 5Móz 10:17–20; 2Krón 20:5–7, 9; 1Pt 1:17). Csakhogy az isteni szabályokat semmibe vették, és az Úr oltárára idegen tüzet vittek. – The Publishing Ministry, 139. o.

„Amit akartok azért, hogy az emberek veletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal!” (Mt 7:12) Jézus biztosított bennünket az Atya szeretetéről, és azt is megparancsolta, hogy szeressük egymást – egyetlen átfogó elv által rendezve az emberi közösség összes kapcsolatát. (…) Képzeljük magunkat az emberek helyébe! Képzeljük magunkat érzelmeikbe, nehézségeikbe, csalódásaikba, örömeikbe és szomorúságaikba! Ezekkel azonosítsuk magunkat, és azt tegyük másokkal, amit szeretnénk, ha ők tennének velünk. Ez a becsületesség tényleges mértéke, s nem más, mint a törvény – „Szeresd… felebarátodat, mint magadat” (Lk 10:27) – más szavakkal való megfogalmazása. A próféták tanításainak összegzése, a menny egyik elve ez, és mindenkiben kifejlődik, aki alkalmassá válik a menny szent közösségére. – Gondolatok a hegyibeszédről, 134. o.
 

Isten arra szólítja a hívőket, hogy az Ő jellemét tükrözzék. Pál ezt írta: „gyermekeim, akiket ismét fájdalommal szülök, amíg kiábrázolódik bennetek Krisztus” (Gal 4:19, ÚRK). Végtére is „Isten képére” (1Móz 1:27) teremtett bennünket az Úr, de azt a képet később eltorzította a bűn. Amikor Mózes Isten hatalmáról és fenségességéről beszélt, azt is elmondta, hogy „ajándékot el nem fogad” (5Móz 10:17), törődik a gyengékkel és a kirekesztettekkel. Isten ilyen, tehát nekünk is ezt kell tennünk!
6.    Olvassuk el Mózes ötödik könyvéből az alábbi igéket! Miaközös téma bennük?

5Móz 1:16       5Móz 16:19      5Móz 24:17      5Móz 27:19     
Köztudott, hogy a legtöbb emberi törvényszéken a gyengéknek, a szegényeknek, a kirekesztetteknek általában nem úgy szolgáltatnak „igazságot”, mint azoknak, akiknek pénzük, hatalmuk és jó összeköttetésük van. Nem számít, melyik ország, körzet, kultúra, sem az, hogy mennyire magasztosak az igazság és az egyenlőség elvei, amelyeket az alkotmányba vagy a törvényekbe foglaltak, a valóság mindenütt ugyanaz: a szegényeknek, a gyengéknek és a számkivetetteknek szinte soha nem szolgáltatnak úgy igazságot, mint másoknak.
Éppen ezért annyira fontos az, amit az Úr itt mondott. A mindenütt másutt tapasztalható igazságtalanságnak nincs helye Izraelben, Isten népe között, akiknek Urukat kell képviselni a világban! Mai kifejezéssel élve úgy is mondhatjuk, hogy Isten azt akarta: az ókori Izraelben bizonyos értelemben „törvény előtti egyenlőség” legyen. Ám a puszta joggyakorlatnál még mélyebbre hatolt: „Szentek legyetek, mert én az Úr, a ti Istenetek szent vagyok” (3Móz 19:2). Igen, ismerték az igaz Istent, megfelelő formában tartották az istentiszteleteiket, a kellő adományokat vitték, és ez mind rendben is van. Végeredményben azonban mi haszna mindennek, ha rosszul bántak a köztük élő gyengékkel, szegényekkel? A próféták írásaiban újból és újból szemükre hányta az Úr, hogy Izraelben elnyomták a szegényeket és a rászorulókat. Hogyan lehet az ember „szent”, miközben rosszul bánik másokkal? Sehogy sem, bármennyire szigorúan gyakorolja is a helyes vallási szertartásokat!

EGW idézet:

Mózes újra elmondta az Úr beszédét a gyülekezetnek, és bejelentette a hetven vén megválasztását. A nagy vezető megbízása, amit ennek a hetven kiválasztott férfinak adott, jó mintául szolgálhatna a modern idők bíráinak és törvényhozóinak a bírói pártatlanság és becsületesség tekintetében. „Hallgassátok ki atyátok fiait, és ítéljetek igazságosan mindenkit az ő atyjafiaival és jövevényeivel egyben. Ne legyetek személyválogatók az ítéletben: kicsinyt úgy, mint nagyot hallgassatok ki; ne féljetek senkitől, mert az ítélet az Istené.” (5Móz 1:16–17) – Pátriárkák és próféták, 381. o.

Érthetetlen, hogy hitvalló keresztények semmibe veszik Isten szavának félreérthetetlen, kifejezett tanításait, és még lelkiismeret-furdalást sem éreznek. Bár az Úr rájuk hárítja a felelősséget, hogy gondoskodjanak a szerencsétlenekről, vakokról, sántákról, özvegyekről és apátlan árvákról, sokan mégsem tesznek eleget ennek. Azzal a céllal, hogy megmentse őket, Isten gyakran a nyomorúság pálcája alá viszi őket, és olyan helyzetekbe, melyek hasonlítanak azokéhoz, akik noha segítségre és együttérzésre szorultak, mégsem kapták meg ezt tőlük. Az Úr felelősnek fogja tartani az …-i gyülekezetet, amiért a tagjai helytelenül jártak el. Ha megengedik, hogy az önzés és hidegség szelleme éljen bármelyik tagjukban a szerencsétlen, az özvegy, az árva, a vak, a sánta vagy a beteg testű vagy elméjű iránt, elrejti arcát népe elől, míg eleget nem tesznek kötelességüknek, el nem távolítják soraikból a helytelenséget. Ha bárki, aki Krisztus nevét vallja, annyira rosszul képviseli Megváltóját, hogy semmibe veszi az elveszettek iránti kötelességét, vagy bármi módon előnyhöz akar jutni a szerencsétlenek kárára, meglopva őket az anyagiaktól, az Úr a gyülekezetet tartja felelősnek tagjai bűnei miatt, míg csak el nem követtek mindent, hogy kiküszöböljék a köztük levő gonoszságot. Nem hallgatja meg népe imáit, míg elhanyagolják az árvát, apátlant, sántát, vakot, beteget. – Bizonyságtételek, III.t., 517. o.

Előbb egy felsőbb hatalomnak kell a szívben működnie; felülről jövő, új életre van szükség, mielőtt a bűnös ember a szentség állapotába juthat. Ez a hatalom Krisztus. Egyedül az Ő kegyelme képes a lélek halott erőit megeleveníteni és Istenhez, szentséghez vezetni. Senki sem részesül szentségben születése jogán vagy más embertől kapott ajándékként. A szentség Isten ajándéka Krisztus által. Akik befogadják a Megváltót, Isten fiaivá válnak. Az Úr lelki gyermekei ők, akik újjászülettek és megújultak az igazságosságban és a valódi szentségben. Gondolkodásuk megváltozott. Tisztábban látják az örök igazságot. Befogadást nyertek Isten családjába, és elváltoztak az Ő hasonlatosságára. Az Úr Lelke dicsőségről dicsőségre változtatta el őket. A maguk legfőbb szeretetétől eljutottak az Isten és Jézus iránt táplált legfőbb szeretetig… Személyes Üdvözítőként fogadni el a Megváltót és követni Krisztust az önmegtagadás útján: ebben áll a szentség titka. – Isten csodálatos kegyelme, 120. o.
 

7.    Milyen fontos elveket fejez ki 5Móz 24:10-15 szakasza? Hogyan kell bánnunk tehát az irányításunk alatt lévőkkel?

Megint csak azt látjuk, hogy az Úr fontosnak tartja az alapvető emberi méltóságot. Amennyiben valaki tartozik neked, és már vissza kellene fizetnie az adósságát, tanúsíts iránta egy kis tiszteletet, hagyd meg az emberi méltóságát, jó? Ne törj rá, a visszafizetést követelve! Inkább várakozz kívül, amíg kijön és megadja neked! 5Móz 24:12-13 arra utal, hogy ha egy szegény ember a kabátját adja zálogul, vissza kell adni neki éjszakára, hogy abban aludhasson. Az idézett szakasz többi verse arra vonatkozik, hogyan kell bánni a szegény munkásokkal, akiket sokszor elnyomnak. Nem szabad nyomorgatni őket, mert az Isten szemében az bűn, méghozzá igen súlyos! Ha tehát Izrael bizonyság, szent nép akar lenni, igazságban járva az eltévelyedett, bálványimádó, gonosz, bűnös világban, akkor valóban kedvesnek kell lenniük a leggyengébbekkel, a perifériára szorultakkal, máskülönben mit sem ér a bizonyságtételük!
8.    Olvassuk el Jak 1:27–2:11 szakaszát! Hogyan tükrözik Jakab szavai azt, amit az Úr mondott népének Mózes ötödik könyvében? Mi a jelentősége annak, hogy a szegények elnyomását Jakab összefüggésbe hozza a Tízparancsolattal?
 
A Tízparancsolatban ugyan semmi nem hozható közvetlen kapcsolatba azzal, ha valaki a szegények kárára kivételezik a gazdagokkal, viszont ha az ember rosszul bánik a szegényekkel, a rászorulókkal, megcsúfolja a saját hitvallását és az állítását, hogy megtartja a parancsolatokat, még ha szigorúan ragaszkodik is a törvény betűjéhez. Isten törvényének betartása abban nyilvánul meg leginkább, ha úgy szeretjük a felebarátainkat, mint önmagunkat. Ez ma is éppen annyira jelenvaló igazság, mint Jakab korában volt, vagy amikor Mózes szólt Izrael népéhez a Szentföld határán.
Hetednapi adventistaként fontosnak tartjuk a törvény megtartását. Miért kell nekünk különösen komolyan venni Jakab és Mózes ötödik könyvének szavait? A Jakab levelében olvasottak szerint hogyan kötődik a törvénytisztelethez a közöttünk lévő szegények és rászorulók segítése?
 

EGW idézet:

A Mózes által adott törvény kíméletes bánásmódot ír elő a szegények iránt. Amikor egy szegény ember zálogba vagy adóssága  biztosítékául odaadta ruháját, a hitelező nem léphetett be a szegény ember otthonába, hanem az utcán kellett megvárnia, hogy a zálogot kihozzák. Napszálltakor mindenképpen vissza kellett adnia a zálogot. Krisztus napjaiban alig vették figyelembe ezeket a rendelkezéseket. Jézus arra tanította a tanítványait, hogy vessék alá magukat a törvényszék döntésének, ha többet kíván is tőlük, mint amit Mózes törvénye előír. – Gondolatok a hegyibeszédről, 72. o.

Krisztus megmutatta, hogy a felebarát nem csak gyülekezeti vagy hittestvért jelent. Nincs köze faji, színbeli vagy osztálykülönbségekhez. Mindenki a felebarátunk, akinek a segítségünkre van szüksége. Minden lélek a felebarátunk, akit az ellenség megsebesített és összetört. Mindenki a felebarátunk, aki Isten tulajdona. Az irgalmas szamaritánus történetével Jézus saját magát és küldetését mutatta be. Sátán becsapta, megsebezte, kirabolta, összetörte az embert, azután veszni hagyta – a Megváltó azonban könyörületre indult kilátástalan állapotunk láttán. Otthagyta a dicsőséget, és eljött, hogy megmentsen. A halál torkában talált ránk, és felkarolta ügyünket. A sebeinket meggyógyította, igazságosságának ruhájával takart be minket. Biztos menedéket nyújtott nekünk, mindenről gondoskodott a saját költségére. Meghalt, hogy megváltson. Saját példájára mutat, amikor így szól a követőinek: „Ezeket parancsolom néktek, hogy egymást szeressétek.” „Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást” (Jn 15:17; 13:34) – Jézus élete, 503. o.

Isten igazságának alig van hatása a világra, pedig nagy befolyást kellene árasztania életünk által. Hitvallásból nagyon sok van, de kevés tartalommal. Mondhatjuk, hogy követjük Krisztust, és állíthatjuk, hogy hiszünk Isten szavának minden igazságában, de ez nem sokat használ felebarátainknak, ha a mindennapi életünk nem tükrözi vallásos meggyőződésünket. Hitvallásunkkal – ha mégúgy hangoztatjuk is – nem mentünk meg senkit: sem magunkat, sem embertársainkat, ha nem vagyunk igazán keresztények. A jó példából minden hitvallásnál több áldást merít a világ. Önző élettel nem lehet Isten ügyét szolgálni. Isten ügye az elnyomottak és szegények ügye. Krisztus állítólagos követőinek szívéből hiányzik a Megváltó együttérző szeretete. Jobban kellene szeretnünk azokat, akikben Jézus olyan nagy értéket látott, hogy életét adta az üdvösségükért. Ezek a lelkek drágák. Minden áldozatnál felmérhetetlenül drágábbak. Ha minden erőnket megfeszítjük egy fontosnak ítélt feladat teljesítésére, de elhanyagoljuk a szűkölködőt, vagy megfosztjuk az idegent a jogaitól, Isten nem hagyja jóvá a szolgálatunkat. – Krisztus példázatai, 383. o.

Ellen G. White: Pátriárkák és próféták: „Isten gondja a szegényekre” című fejezet.

Elképzelni is nehéz, hogy még a legjobb időkben is, mint amilyen Dávid és Salamon uralkodása volt, amikor Izrael népe Isten megannyi áldását élvezte, elnyomták a soraik között lévő szegényeket, gyámoltalanokat, kivetetteket!
„Mivel eltiporjátok a szegényt, és gabonaadót szedtek tőle, ezért bár faragott kőből építetek házakat, nem laktok majd bennük; és bár gyönyörűséges szőlőket ültettek, de nem isztok annak a borából. Mert tudom, hogy sok a bűnötök, és nagyok a vétkeitek! Az igazak nyomorgatói és váltságdíjszedők vagytok, és elnyomjátok a szegényt a kapuban” (Ám 5:11-12, ÚRK).
„Az ÚR ítéletre hívja népe véneit és fejedelmeit: Hiszen ti lelegeltétek a szőlőt, szegénytől rabolt holmi van házaitokban” (Ézs 3:15, ÚRK).

KÉRDÉSEK A BIBLIA ÉS AZ EVANGELIZÁLÁS C. KÖNYV ALAPJÁN 
Efézus 3 – Filippi 3; Evangelizálás,„Egyszerű módszerek” c. alfejezet
1.    Hol volt Pál apostol, amikor az efézusiaknak írta a levelet?
2.    Kinek kell engedelmeskednünk Isten félelmében?
3.    Hogyan imádkozott Pál a Filippibeliekért?
4.    Milyen nemzetségből származott Pál? 
5.    Mi az egészségügyi reform nagy célja?

Alapszöveg: 5Móz 10:1, 19.

I. ÁLTALÁNOS ÁTTEKINTÉS
A Törvény tábláit újraíró Isten: ez a Mindenható Izrael iránt tanúsított kegyelmének és hosszútűrő szeretetének képe. Az ősi időkben, amikor megszegtek egy megállapodást, annak megújítása új iratok készítését feltételezte. A Hóreben történt szégyenletes esemény hátterében Mózes arra buzdítja a népet, hogy újítsa meg szövetségét és készítsen elő egy új hitfogadalmat, amelyben megemlíti Isten vele szembeni kéréseit. Ezek a bibliaversek a szeretet elve köré különböző témákat gyűjtenek, úgymint az Úr iránti szeretet (az első parancsolat), az Isten szeretetére és megbocsátására válaszként adott szeretet, a felebarát iránti szeretet, és főként a jövevény iránti szeretet (a második parancsolat).
A tanulmány témái:
•    Az új szövetség. Habár a szövetség örök, mindig szükséges annak (a szív körülmetélésének) megújítása.
•    A szív körülmetélése. Ez a költői szókép létfontosságú teológiai igazságot szemléltet.
•    A jövevények iránti szeretet. A felebarát iránti szeretet emberileg még érthető kérelem, de hogyan szerethetünk egy jövevényt?

II.    MAGYARÁZAT
Látszólagos ellentmondás van az örök szövetség megújításában. Logikai szempontból egy örök szövetségnek nincs szüksége megújításra. Az ebből a paradoxonból származó tanulság Isten hűségére vonatkozik, és szemben áll népe hűtlenségével. Megjegyzendő, hogy „az új szövetség” nem feltételez új Törvényt is. Ugyanarról a törvényről van szó, új kőtáblákra írva. Amit ezúttal kér Isten, az a Törvény interiorizálása, bensővé tétele.
A kőtáblákra írt Törvényt a szívekbe is be kell írni. A szövetség megújítása a szív megújulása, és ennek a folyamatnak a mechanizmusa a szeretet. Jeremiás, aki először használja az „új szövetség” kifejezést, a következő meghatározást fogalmazza meg: „Nem ama szövetség szerint, amelyet az ő atyáikkal kötöttem azon a napon, amelyen kézen fogtam őket, hogy kihozzam őket Egyiptom földéből, de akik megrontották az én szövetségemet, noha én férjük maradtam, azt mondja az Úr. Hanem ez lesz a szövetség, amelyet e napok után az Izráel házával kötök, azt mondja az Úr: Törvényemet az ő belsejükbe helyezem, és az ő szívükbe írom be, és Istenükké leszek, ők pedig népemmé lesznek” (Jer 31:32–33).
Érdekes, hogy ugyanazzal a megszegett szövetséggel kapcsolatos tapasztalat van feljegyezve Jeremiásnál is. Akárcsak Mózes esetében, a prófétának is újra kellett írnia a könyvet (Jer 36:27–28). Továbbá, amikor Pál apostol „egy új szövetségre” hivatkozik (2Kor 3:6), azt úgy értelmezi, mint egy lelki szövetséget, amely „nem tentával, hanem az élő Isten Lelkével van írva; nem kőtáblákra, hanem a szívnek hústábláira” (2Kor 3:3).
Elmélkedésre és megbeszélésre: Hogyan alkalmazható a Mózes ötödik könyvében szereplő „új szövetség” fogalma arra, ahogyan az Óés az Újszövetség kapcsolatát értelmezzük? Az „új szövetség” miért feltételezi ugyanazt a Törvényt? Miért kőtáblákra írta Isten a Törvényt, ahelyett hogy egyenesen az emberek szívébe írta volna?
A szív körülmetélése
Természetesen nem szó szerint értendő Isten azon kérése, hogy Izrael népének tagjai metéljék körül a szívüket. Jeremiás amiatt siránkozik, hogy nincsen körülmetélve a fülük, amivel képletesen arra utalt, hogy az izraeliták nem hallhatják meg az Úr Szavát (Jer 6:10). Mivel a körülmetélés a szövetség jele (1Móz 17:10–13), a szív körülmetélésének képe a belső „körülmetélést” jelképezi, amelyet Pál apostol később úgy ír le, mint a keresztény megtérését (Róm 2:28–29). Ezt a folyamatot egyedül Isten végezheti el az emberben (5Móz 30:6). Mózes nem sugallja azt, hogy a hús körülmetélése téves lett volna. Mielőtt beléptek Kánaánba, Izrael férfiainak a szövetség jeleként körül kellett metélniük magukat (Józs 5:2). A szív körülmetélésére szólító parancs azokra vonatkozott, akik már szó szerint körül voltak metélve, azaz a szövetség részesei voltak. A szó szerinti körülmetélést (a hús körülmetélését) követően a szövetség megújítása nem jelent új körülmetélést, amely hatályon kívül helyezné az elsőt, hanem ugyanannak a szövetségnek és törvényeinek az elmélyítését jelzi. Miután megkapták a Törvény betűit, arra hívattak el, hogy a szívükbe is bevéssék Isten iránti elköteleződésüket. Ezután már nem volt elég tartózkodni a bűntől: még a gonosz vágyától is távol kellett tartaniuk magukat! Nem elég tartózkodni a gonosz cselekvésétől: el kell köteleződni életünk végéig a jó cselekvése mellett. Egyedül a szeretet képes eredményre vezetni ezt az elköteleződést. Íme az ok, amiért Isten kérése ebben a szakaszban egy szereteten alapuló – következésképpen több elköteleződést igénylő, teljesebb –  szövetség. Elmélkedésre és megbeszélésre: Mi tesz egy szereteten alapuló szövetsé get több odaadást igénylő szövetséggé, szemben a törvényen alapuló szövetséggel? Ugyanakkor mely kockázatokkal kell számolnunk, ha egy szövetség több szeretetet igényel, az igazság szigorának hátrányára? Hogyan kapcsoló-
dik a szív körülmetélésének képe a keménynyakúság képéhez?

Szeretet a jövevények iránt
Érdekfeszítő szempont, hogy az Úr szeretetére szólító parancs első alkalmazási területe a jövevények iránti szeretet. Miért kéri Isten a néptől, hogy szeresse az idegent? Két ok-típust említhetünk itt meg. Elmélkedjetek és beszélgessetek erről a csoportban! Az első: okok e kérés megindoklására; a második: okok az embereknek a szent életre történő felkészítésére.
Miért szeressük a jövevényt?
•    Azért, mert Isten is szereti a jövevényeket (5Móz 10:18). Ez az indok az eget és a földet alkotó Teremtőbe vetett hiten alapszik (5Móz 10:14). Két elv is megbújik ebben az indokban. Az első az imago Dei elve, amely szerint Isten a jövevényt is az Ő képére és hasonlatosságára teremtette. A második elv az elsőből származik. Az imitatio Dei elve, amint a neve is jelöli, Istennek az Ő szolgálói általi utánzására utal.
•    Azért, mert Izrael népe is jövevény volt egykor (5Móz 10:19). Ez az ok a következő elven alapszik: „Szeressed felebarátodat, mint magadat!” (3Móz 19:18).
•    Azért, hogy felkészüljenek az Úrral való találkozásra. Isten egy másik kategóriába tartozik (5Móz 10:17). Ő a Szent, aki lényegét tekintve különbözik tőlünk, emberektől. Az egyik legjobb módszer megtanulni szeretni Istent az, ha megtanuljuk szeretni azt, aki különbözik tőlünk, azaz a jövevényt.
•    Azért, hogy felkészüljenek a többi emberrel való találkozásra és ismerkedésre. Egykori rabszolgákként az izraeliták kénytelenek voltak megtanulni nemcsak úgy tekinteni a többi emberre mint kegyetlen rabszolgatartókra, akik gyűlölik őket, hanem mint felebarátaikra, akikkel szoros kapcsolatot kell ápolniuk, akikkel közösségben kell élniük, és akiket szeretniük kell. És azért is, mert a szeretet tapasztalata akkor válik gazdagabbá és erősebbé, ha azt különböző emberek élik meg.
•    Azért, hogy jövevényekként előkészítsék és teljesítsék küldetésüket. Egykori sivatagi nomádokként Izrael gyermekeinek meg kellett tanulniuk a szentség útját és a tőlük különböző emberekkel való együttélés értékét úgy, hogy közben mindvégig megőrizték szent identitásukat. Ábrahámnak, Józsefnek és Dánielnek is meg kellett tanulnia együtt élni a szentség és a szeretet kötelességével, és megoldani a kettő közt lévő feszültséget.
Elmélkedésre és megbeszélésre: Az imago Dei elv hogyan segít megértenünk, hogy fontos szeretnünk a jövevényeket? Az idegenek iránti szeretet tapasztalata miért erősíti meg a szeretetet, és gazdagítja annak minőségét? Miért erősíti a hitünket az, ha egyetértésben élünk más hitűekkel?

Szeresd az árvát és az özvegyet!
A Mózes ötödik könyvében található szövetségi szerződés nem definiálja a szeretet fogalmát, hanem csupán tisztázza, hogy isteni besorolás illeti meg. Izrael népe csakis Isten segítségével értheti meg és teljesítheti a szeretet parancsolatát. Másrészt jelentőségteljes, hogy a jövevények iránt tanúsított szeretet Istennek az árvák és özvegyek iránti gondoskodásának és igazságszolgáltatásának kontextusában van leírva (5Móz 10:18; vö.: 5Móz 24:17–22).
Elmélkedésre és megbeszélésre: Miért társítja az Ige az árvák és özvegyek iránti szeretet parancsát a jövevények iránti szeretet parancsával? Mi az, ami közös a jövevényben, az özvegyben és az árvában?
III. ALKALMAZÁS
Victor Hugo A nyomorultak c. regényében Jean Valjean végül megérti a megbocsátás és az irgalom értékét, amikor szállásadója neki adja az ezüstkészletet, amit előtte ellopott tőle. Ha nem kegyelmez meg neki, börtönbe vetik. Elmélkedj az alábbi szituációk felett, majd elemezd őket:
•    Mely motivációk határozzák meg a politikai döntéseidet? Nacionalista, önző érdekek vezérelnek, vagy inkább a társadalmi igazságosság és a szegények, özvegyek és árvák iránti törődésed?
•    Egy ittas koldus pénzt kér tőled, mondván, hogy éhes, és napok óta nem evett rendes ételt. Mit fogsz válaszolni neki, lévén, hogy semmi biztosítékod nincs arra nézve, hogy valóban táplálékra költi a kapott pénzt és nem alkoholra?
•    A gyülekezetedből egy nő a tudtodra adja, hogy nem tetszel neki, de a Jó Isten kedvéért megerőlteti magát, és szeretni fog. Mit válaszolsz neki?