Melyik nagy nemzet az…?

Alapige: „És melyik nagy nemzet az, amelynek olyan rendelései és igazságos végzései volnának, mint ez az egész törvény, amelyet én ma adok elétek” (5Móz 4:8)?!

Mózes ötödik könyvének első három fejezete alapvetően történelmi visszatekintés, arra emlékeztette a népet, amit addig átéltek. A 4. fejezet azonban jobbára prédikáló stílusú. Az események felsorolása nemcsak a történelem kedvelőinek szólt, hanem rámutatott Isten hatalmára és kegyelmére mindabban, amit a nép között elvégzett. Még a vétkeik ellenére is tiszteletben tartja a velük kötött szövetségét.
A 4. fejezet úgy kezdődik, hogy „Most pedig”. Az eddigiekben áttekintették a közelmúlt történelmét, ami arra emlékeztette őket, hogy mit tett Isten értük, míg oda vezette őket, „Most pedig” válaszként azt kell megtenniük, amit Ő meghagy nekik (lásd még 5Móz 10:12).
A héberben az ezután szereplő első ige, méghozzá ugyanabban az alakban, mint ahogyan a Sema imádság kezdődik, azt jelenti, hogy „halld”, „hallgasd” vagy „engedelmeskedj”. Ez az ige újból és újból előfordul Mózes ötödik könyve egészében. A fejezet tehát így indul: Most pedig, Izrael, mivel én mindezt megtettem érted, tartsd meg a következőket…

November 6. – Az ösvénykeresők szombatja

EGW idézet:

Isten megígérte [Izrael népének], hogy ha megtartják a parancsolatait, a legjobb búzát adja nekik, mézet fakaszt a sziklákból, hosszú élettel ajándékozza meg őket, és megmutatja nekik szabadítását. Ádám és Éva elvesztették az Édent, mert engedetlenek voltak, és az Úr megátkozta az egész földet a bűn miatt. De ha Isten népe követte volna a mennyei útmutatást, földje újra termékeny és szép lett volna. Ő maga tanította őket a talaj megművelésére. Együtt kellett volna működniük vele a helyreállítás munkájában. Az Úr irányítása mellett egész országuk szemléltető oktatást nyújtott volna a lelki igazságokról. Ahogy a föld a természet törvényeit követve feltárja kincseit, úgy kellett volna a népnek az erkölcsi törvénynek való engedelmességükkel az Atya jellemvonásait visszatükröznie. Még a pogányok is elismerték volna az élő Isten szolgáinak és imádóinak felsőbbrendűségét. – Krisztus példázatai, 289. o.

Hol találhatnánk nemesebb, tisztább és  igazságosabb  törvényeket azoknál az utasításoknál, amelyeket Mózes adott Izrael népének? Milyen más forrásból meríthetnénk erőt, és tanulhatnánk nemes elveket? Az embereket melyik másik könyv taníthatná meg jobban szeretni Istent, félni Őt és engedelmeskedni neki? Melyik másik könyv tár a kutató lélek elé magasztosabb ismeretet vagy csodálatosabb történelmet? Csak a Szentírás mutatja be tisztán a feddhetetlenséget, és mutat rá, hogy milyen következményekkel jár Jehova törvényeinek az áthágása. – Counsels to Parents, Teachers and Students, 428. o.

Az Úr nagy világosságot és kiváltságokat adott népének. „Lássátok, tanítottalak titeket rendelésekre és végzésekre, amint megparancsolta nékem az Úr, az én Istenem, hogy azok szerint cselekedjetek azon a földön, amelybe bementek, hogy bírjátok azt. Megtartsátok azért és megcselekedjétek! Mert ez lesz a ti bölcsességetek és értelmetek a népek előtt, akik meghallják majd mind e rendeléseket, és ezt mondják: Bizony bölcs és értelmes nép ez a nagy nemzet!” (…) Mint nép Jézus Krisztus zászlaja alá kell állnunk. Istennek úgy kell magunkat odaszentelnünk,  mint  jól  megkülönböztethető, elkülönült és különleges nép. Így szól hozzánk: „Hajtsátok ide fületeket, és gyertek hozzám; hallgassatok, hogy éljen lelketek, és szerzek veletek örök szövetséget Dávid iránt való változhatatlan kegyelmességem szerint.” (Ésa 55:3–4) – A keresztény nevelés alapjai, 478. o.

Értelmes ismeretet kell szereznünk arról, hogyan jöjjünk tiszteletteljes, Istent szerető és hívő szeretet lelkületével az Atyához. Az emberek egyre kisebb tiszteletet tanúsítanak Alkotójuk nagysága és fensége iránt. Isten azonban az utolsó napokban megszólít bennünket. (…) Ezekben a vészterhes időkben mindazoknak, akik az Isten parancsolatait megtartó gyermekeinek vallják magukat, óvakodniuk kell a tiszteletteljes és istenszerető lelkület elveszítésétől. A Szentírás arra tanítja az embert, hogy alázattal, tiszteletteljes hódolattal és az isteni Közbenjáróba vetett hittel közeledjen Teremtőjéhez. Amikor az irgalom zsámolyához megy esedezéssel, hajtsa meg térdét előtte, mint akinek kegyelemre van szüksége. Ezzel is fejezze ki, hogy teljes testi, lelki és szellemi valóját aláveti Teremtőjének. – Isten csodálatos kegyelme, 91. o.
 

1.    Konkrétan mire figyelmeztette az Úr a népet a rendelkezésekkel és végzésekkel kapcsolatban? Miért kötötte ezt azonnal a lelkükre (lásd még 5Móz 12:32)?

Az Úr meghagyta nekik, hogy tartsák meg a rendelkezéseket és végzéseket, semmit hozzá ne adjanak, de ne is vegyenek el azokból. Miért mondta ezt? Végtére is, miért akarná bárki megváltoztatni Isten törvényét?
A választ természetesen tudjuk. „Sátán kitartó és fáradhatatlan volt a törekvésében, hogy véghezvigye a mennyben megkezdett munkáját és megváltoztassa Isten törvényét. Sikeresen elhitette a világgal azt az elméletet, melyet bukása előtt a mennyben is közreadott, hogy Isten törvénye hibás és javításra szorul. A névleges keresztény egyház nagy része, ha nem is szavaival, de a hozzáállásával azt fejezi ki, hogy elfogadta ezt a hazugságot” (Szemelvények Ellen G. White írásaiból. 2. köt. Budapest, 2000, Advent Kiadó, 102. o.).
Az ókori Izrael történelmére visszatekintve látjuk, hogy mennyi bajt okozott nekik nemcsak bizonyos előírások figyelmen kívül hagyása, amivel gyakorlatilag elvettek a törvényből, hanem az is, hogy hozzátettek ahhoz, vagyis a törvényben elő nem írt dolgok gyakorlását vezették be, és ez aztán szintén törvényszegéshez vezetett.
2.    Olvassuk el Mt 15:1-9 szakaszát! Hogyan mutatkozik meg ebben a részben is (csak más összefüggésben) éppen az az elv, amitől Mózes óvta Izrael népét?      

A héberek végül elfoglalták a nekik ígért földet, de később gyakran figyelmen kívül hagyták például a bálványimádást tiltó, félreérthetetlen intéseket. Átvettek számos pogány gyakorlatot, amelyeket néha még Jahve tiszteletébe is belekevertek. Jézus korára pedig már mindenféle emberi hagyományt is hozzáadtak a törvényhez, amelyekről Jézus azt mondta, hogy „erőtlenné” tették azokkal Isten parancsolatát.
Akár elvettek belőle, akár hozzáadtak, a törvényt megváltoztatták, aminek a következményeit a nép elszenvedte.
Hogyan vigyázhatunk arra, nehogy hozzátegyünk valamit Isten parancsához, vagy elvegyünk abból?
 

EGW idézet:

„Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden Igével, amely Isten ajkáról való” – ezek az Üdvözítő szavai (Mt 4:4). Sokasodnak a téves hittételek, és kígyóként csavarodnak az emberek gondolkodására. Nincs a Bibliának olyan tanítása, amelyet meg ne tagadtak volna. A papság megfosztotta szépségétől és erejétől a jövendölések létfontosságú igazságait, amelyek meghatározzák helyünket a világ történelmében. Igyekeznek elhomályosítani és érthetetlenné tenni ezeket az igazságokat. Sok esetben a gyermekek elsodródnak a régi tájékozódási pontoktól. (…) Akik felismerték az igazságot, tudatára ébredtek a fontosságának, sőt, tapasztalatokra tettek szert Istennel, tanítsanak megcáfolhatatlan hittételeket a gyermekeiknek. Ismertessék meg velük hitünk oszlopait, mindazt, amiért szombatünneplő adventisták vagyunk – miért hívott el minket Isten mint Izrael gyermekeit, hogy választott nép, szent nemzet legyünk. Magyarázzuk meg egyszerű szavakkal ezeket gyerekeinknek, hogy könnyen megértsék. S amikor növekednek, szabjuk a tanításokat is növekvő képességeikhez, míg szélesen és mélyen le nem rakjuk bennük az igazság alapjait. – Bizonyságtételek, V. köt., 330. o.

Már csak látszat volt a zsidó nép vallásos élete. Amikor Isten a Sínai-hegyen kihirdette a törvényt, az egész nép elkötelezte magát az engedelmesség mellett. Ezt mondták: „Én elmegyek, Uram” – de nem mentek. Amikor személyesen eljött Jézus, hogy eléjük tárja a törvény elveit, elutasították. Krisztus kora zsidó vezetőinek bőséges bizonyítékot adott tekintélyéről és isteni hatalmáról. Bár meggyőzte őket, mégsem fogadták el bizonyítékait. A Megváltó elmondta nekik, hogy azért nem hisznek még most sem, mert nincs meg bennük az engedelmességre késztető lelkület. Kijelentette: „Erőtlenné tettétek az Isten parancsolatját a ti rendeléseitek által... Hiába tisztelnek engem, ha oly tudományokat tanítanak, amelyek embereknek parancsolatai.” (Mt 15:6–9) – Krisztus példázatai, 276. o.

Krisztus  hűségesen  teljesítette   Isten   parancsolatait.   Félretette az emberi hagyományokat és követelményeket, amelyeket az emberek dicsőítettek, és a parancsolatok helyére tettek. Ezért gyűlölték és üldözték Őt. A történelem megismétlődik. Az emberi törvényeket és hagyományokat a menny törvénye fölé emelik, és az Úr parancsolataihoz hűségeseket pedig becsmérlik és üldözik. Jézust, mert hű volt Istenhez, szombatrontással és istenkáromlással vádolták. Azt mondták róla, hogy démon szállta meg, és Belzebubnak nevezték. Követőit hasonlóképpen vádolják, és hamis színben tüntetik fel. Sátán így akarja bűnbe sodorni őket, hogy meggyalázzák Istent. – Krisztus példázatai, 170. o.

5Móz 4:3-4 szakaszában Izrael népe további történelmi leckét kapott, hogy emlékezzenek a múltban történtekre, azokra a lelki és gyakorlati igazságokra, amelyeket meg kell tanulniuk azokból.
3.    Milyen történetről számol be 4Móz 25:1-15 szakasza? Milyen lelki és gyakorlati tanulságokat vonhatott le a nép a bukásnak ebből az esetéből?

Még ha kényelmetlen is számunkra szembesülni olyan történetekkel, amelyekben az izraeliták kiirtottak környező pogány népeket, ez a beszámoló némi magyarázattal szolgál a parancs mögött meghúzódó logikára. Izraelnek az egyetlen igaz Isten tanúiként kellett élnie az őket körülvevő pogány népek között. Példájukkal azt kellett bemutatniuk, hogy milyen az igaz Isten imádata. Ők viszont a pogány „isteneket” követve gyakorta nyíltan lázadtak az Úr ellen, akit a világ előtt képviselniük kellett volna.
A „paráználkodnak” kifejezés sokszor lelki jelentést hordoz, abban az értelemben, hogy Izrael pogány istenek és szokások után ment (lásd Hós 4:12-14). Ebben az esetben azonban a nyelvezet, mint ahogy a történet további része is azt sejteti, hogy elkövettek szexuális bűnöket, legalábbis először. Sátán ekkor is kihasználta a bűnös emberi természetet, arra indította a pogány nőket, hogy rossz útra térítsék a férfiakat, akik nyilván engedtek a csábításnak.
A testi paráznaság kétségtelenül lelki romlásba is vezetett. Az eset résztvevői végül csatlakoztak a pogány bálványimádáshoz: „Odaszegődött Izráel Baal-Peórhoz” (4Móz 25:3, ÚRK). Vagyis a hamis istenhez fordultak, sőt még áldoztak is neki. Gerjedelmükben, a szenvedély hevében hajlandók voltak eldobni mindazt, amit tanultak és hallottak.
Hogyan történhetett ez meg? Könnyen! Az első, testi bűnnel megkeményítették a lelkiismeretüket, így megérett a helyzet arra, hogy később beleessenek a lelki bűnbe, ami bizonyára Sátán végső célja volt. Annyira lealacsonyodtak, hogy a szöveg szerint az egyik férfi Mózes és a szent sátor előtt síró nép szeme láttára bevitt a táborba egy midianita nőt.
A testünk és az elménk között szoros, mély a kapcsolat. Ami hat az egyikre, az a másikra is hat. Mennyire veszélyeztethet bennünket lelkileg az, ha belemerülünk bizonyos élvezetekbe? Mi a tanulsága ennek a történetnek?

EGW idézet:

A pusztai vándorlás vége felé a nép ismét hallotta a szövetség feltételeit. Baál-Peornál, közvetlen az ígéret földje határánál – ahol sokan áldozatul estek a szövevényes kísértésnek – az állhatatosak megújították fogadalmukat. Isten Mózes által figyelmeztette őket a jövőben rájuk támadó kísértésekre. Nyomatékosan intette őket, hogy különüljenek el a környező népektől, és egyedül Istent imádják. (…) Mózes előre látta, milyen bajok származnak abból, ha eltérnek Jahve rendeléseitől. A mennyet és a földet hívta tanúnak, amikor kijelentette, hogy ha a nép – hosszú ígéretföldi tartózkodása után – romlott istentiszteleti formákat vezet be, a faragott képek előtt meghajol, és nem tér vissza Istenhez, az Úr haragra gerjed, ők fogságba jutnak, és szétszóródnak a pogányok között. – Próféták és királyok, 293–295. o.

Ezért [Sátán] elhatározta, hogy kerülő úton viszi véghez Izrael elvesztését: csapdát állított, hogy a gyönyörű moábita nők megbabonázzák Izrael fiait, azután Isten törvényének megszegésére vigyék őket. Így álnokságot találna bennük az Úr, és áldása többé nem nyugodna meg rajtuk. Erejük megfogyatkozna, és ellenségeiknek nem kellene tartani tőlük, mert a seregek Urának jelenléte eltávozna Izrael hadaitól.
Intés ez Isten utolsó időkben élő népe számára. Ha követik az igaz cselekedeteket és az igazi szentséget, ha megtartják az Atya minden parancsát, akkor Sátán és ügynökei nem győzhetik le őket. Összes támadásuk erőtlennek bizonyul, nem téphetik ki, nem pusztíthatják el az Isten ültette szőlőt. Az ellenfél tudja, amit Bálám is tapasztalt, hogy nem fog varázslás Jákobon, nincs jövendölés Izrael ellen, amíg nem melengetnek bűnöket. Ezért az ördög mindig az egység megbontására és a jellem bemocskolására használja hatalmát. Ezerféleképpen helyezi el  csapdáit,  hogy  a  meggyengíthetőket  hasznavehetetlenné  tegye. – Bizonyságtételek, V. köt., 598–599. o.

Veszélyes dolog megengedni, hogy nem keresztény érzések éljenek a szívben. Egyetlen dédelgetett bűn apránként lealacsonyítja a keresztény jellemet, és összes nemes erőit az ördögi kívánságok szolgálatába állítja. Egyetlen rossz szokás elnézése, megengedése, a kötelességek közül egyetlen egynek a semmibevevése lerombolja a lélek védőbástyáit, és megnyitja az utat Sátán előtt. Az az egyetlen biztos eljárás, ha őszinte, szívből jövő imádságainkat naponta elmondjuk, mint ahogy Dávid is tette: „Ragaszkodtak lépteim a te ösvényeidhez, nem ingadoztak lábaim.” (Zsolt 17:5) – Pátriárkák és próféták, 452. o.
 

Ezrek haltak meg Baal-Peór bűne miatt, utolért a büntetés „minden embert, aki Baal-Peór után járt” (5Móz 4:3). Azonban sokan nem léptek rá a hitehagyás útjára. Ők kik voltak?
4.    „Ti pedig, akik ragaszkodtatok az Úrhoz, a ti Istenetekhez, mindnyájan éltek e napig” (5Móz 4:4). Mi a különbség a szöveg szerint a bűnbeesők és azok között, akik ezt nem tették? Mi a lényeges üzenete ennek a történetnek a bűnnel, a kísértéssel és Istennek az életünkben megmutatkozó hatalmával kapcsolatban?

Figyeljük meg az ellentétet ebben a versben a „mindnyájan” és az előzőben a „minden” szavak között! Meghalt „minden ember… aki Baal-Peór után járt”, de ti, akik ragaszkodtatok az Úrhoz, „mindnyájan éltek e napig”. Nem volt köztes terület akkor, mint ahogyan ma sincs. Vagy Jézussal vagyunk, vagy ellene (Mt 12:30).
„Ragaszkodni” héberül dbq, ami általában valaki vagy valami más iránti komoly elköteleződést, következetes ragaszkodást jelent. 1Móz 2:24 versében ugyanez a héber szógyök fordul elő, és arra vonatkozik, hogy a férfi elhagyja a családját és „ragaszkodik” a feleségéhez (lásd még Ruth 1:14). Mózes ötödik könyvében még négy alkalommal tűnik fel ez a szó ilyen összefüggésben (5Móz 10:20; 11:22; 13:4; 30:20), és mindegyik esetben ugyanazt fejezi ki: a népnek ragaszkodni kell Istenhez. Át kellett adniuk magukat neki, hogy tőle kapjanak erőt.
Fontos emlékezni arra, hogy az ige alanya a nép: nekik kell ragaszkodni. Nekik kell meghozni a döntést, hogy „ragaszkodnak” Istenhez, és így az Ő hatalmával, erejével, elkerülik a bűnbeesést.
5.    Olvassuk el 1Kor 10:13 és Júd 24 verseit! Mit fogalmaz meg az Újszövetség is 5Móz 13:4 verséhez hasonlóan?

Hű az Isten, Ő képes megőrizni a bűntől. Nekünk azonban tudatos döntést kell hozni, hogy ragaszkodunk hozzá, amint Baal-Peórnál tették a hűséges izraeliták. Abban az esetben biztosak lehetünk benne, hogy bármilyen kísértésben hűségesek maradhatunk.
Hogyan segít az ima, a bibliatanulmányozás, az istentisztelet és a közösség abban, hogy képesek legyünk ragaszkodni az Úrhoz?
 

EGW idézet:

Isten külön utasította arra az ősi Izraelt, hogy maradjon elkülönülve a többi nemzettől. Ne tegyék ki magukat, hogy a körülöttük élők bálványimádásának tanúi legyenek, nehogy megromoljon a szívük, nehogy az istentelen cselekedetek megszokott látványa kevésbé gonosznak tüntesse föl azokat előttük. Kevesen ismerik gyöngeségeiket, kevesen tudják, hogy a szív veleszületett bűnössége gyakran a legnemesebb törekvéseiket is megbénítja. A bűn ártalmas légköre megmérgezi a lélek életét. Egyedüli biztonságunk, ha távol tartjuk magunkat a lélek sötétségében élőktől. Az Úr ránk parancsolt, hogy távozzunk közülük, váljunk el tőlük, ne érintsünk tisztátalant. Akkor magáénak fogad minket, atyánk lesz, mi pedig fiai és lányai leszünk. Ha azt akarjuk, hogy befogadjanak Isten családjába, hogy a mennyei király gyermekeivé válhassunk, akkor eleget kell tennünk feltételeinek. Ki kell vonulnunk a világból és elkülönülnünk mint különleges nép az Úr előtt, engedelmeskedve utasításainak, Őt szolgálva. – Bizonyságtételek, IV. köt., 109. o.

Krisztus igazi követőinek áldozatot kell hozniuk. Kerüljék a világi szórakozást, mert ott nem jelenhet meg Jézus, és ott nem olyan befolyással találkozhatnak, amely szentebbekké teszi őket, és elősegíti növekedésüket a kegyelemben. Csak az Isten Igéje iránti engedelmesség hatására tudnak eltávolodni és elhatárolódni a bűntől. „Gyümölcseikről ismeritek meg őket” – mondta a Megváltó (Mt 7:20). Krisztus minden igazi követője gyümölcsöt terem az Ő dicsőségére. Életük azt igazolja, hogy Isten Lelke remek munkát végzett, és meghozta számukra a szentség gyümölcsét. Életük nemes és tiszta lett. Jó cselekedeteik az igazi kegyesség gyümölcseit képezik, ám azok, akik nem hoznak ilyen gyümölcsöt, azok élete nem igazolja, hogy tapasztalatot szereztek Isten művében. Ők nem a Szőlőtőhöz kapcsolódva élnek. Jézus mondta: „Maradjatok énbennem, és én is tibennetek. Miképpen a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, hanemha a szőlőtőkén marad; akképpen ti sem, hanemha énbennem maradtok. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, én pedig őbenne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.” (Jn 15:4–5) – Counsels to Parents, Teachers and Students, 328–329. o.

Bár tudnunk kell, hogy bűnösök vagyunk, támaszkodjunk mégis Jézusra mint igazságunkra, megszentelődésünkre és üdvösségünkre. Mi  magunk  nem  tudjuk  kivédeni  Sátán  vádjait.  Egyedül  Krisztus könyöröghet eredményesen értünk. Ő tudja elhallgattatni vádolónkat olyan érvekkel, amelyek nem a magunk, hanem az Úr érdemein alapulnak. (…) Teljes lelkierőnket állítsuk csatasorba, hogy győzzünk, és forduljunk Jézushoz erőért, hogy megtegyük, amit nem tehetünk meg magunktól. Isten nem tűri meg a bűnt azokban, akik majd Krisztussal fognak járni… Őrá függesztik tekintetüket, reményük és hitük benne összpontosul. – Bizonyságtételek, V. köt., 472. o.
 

Az egész Szentírás legmeghatározóbb és legszebb versei közé tartozik az 5Móz 4:4 után következő rész (a héberben lenyűgöző!). Azt is mondhatjuk, hogy ez a lényege Mózes ötödik könyve üzenetének, a többi csak magyarázat. A szakaszt olvasva gondolkozzunk el azon, hogy hányféleképpen alkalmazható ez az elv ma ránk!
6.    Olvassuk el 5Móz 4:5-9 verseit! Miért mondta ezt Mózes által az Úr Izrael népének?

Az Úr azt akarta, hogy a nép megértse: konkrét okkal hívta el, választotta ki őket. „Nagy” nemzetté nőttek, amint Isten megmondta Ábrámnak, amikor először kihívta a kaldeusok közül: „Nagy nemzetté tészlek” (1Móz 12:2; lásd még 18:18). Azzal a céllal akarta naggyá tenni őket, hogy áldássá legyenek (1Móz 12:2) „a föld minden nemzetsége” (1Móz 12:3) számára. A legfőbb áldásként azt tervezte, hogy az ő vérvonalukból születik majd meg Jézus, a Messiás, de addig is a világ világosságául rendelte őket. „A népeknek is világosságul adlak, hogy szabadításom a föld végéig terjedjen” (Ézs 49:6, ÚRK)! Nem mintha bennük volna a szabadítás, de ők mutathatják be az egyedül üdvözíteni képes, igaz Istent.
Izrael Istent, az ég és a föld Urát imádta és szolgálta, aki megteremtette a kozmoszt, míg a pogányok sziklákat, köveket, fákat és démonokat imádtak (5Móz 32:17; Zsolt 106:37). Milyen éles ellentét!
Ezekben a versekben Mózes két dologra mutatott rá, amelyek különlegessé tették Izraelt. Először is az Úr közel volt hozzájuk, egészen egyedi módon, például a szent sátor által, másodszor pedig a „rendelkezései és igazságos végzései” révén, „mint ez az egész törvény” (5Móz 4:8, ÚRK).
7.    Mit mondott még a népnek 5Móz 4:32-35 szakaszában az Úr, amiből szintén felmérhették volna a különleges feladatra szóló elhívásuk nagyságát?

Vitathatatlan, hogy Izrael rendkívül sokat kapott. Vajon hogyan válaszolnak erre?

EGW idézet:

Ma is az az Isten célja, mint amikor Izraelt kihozta Egyiptomból. Mikor a világ látja Isten jóságát, kegyességét, igazságát és a gyülekezetben megnyilvánuló szeretetét, akkor az Úr jellemét látja. S mikor ennyire meglátszik az életükben a menny törvénye, a világ is felismeri azok fensőbbségét, akik minden más népnél jobban szeretik, félik és szolgálják Istent. Isten szeme rajta nyugszik népének minden tagján. Terve van mindegyikükkel. Az a célja, hogy megkülönböztetett nép, szent utasításának gyakorlói legyenek. (…) „És melyik nagy nemzet az, amelynek olyan rendelései és igazságos végzései volnának, mint ez az egész törvény, amelyet én ma adok elétek?” (5Móz 4:8) Ezek a szavak sem tudják kifejezni Isten szándékának nagyságát és dicsőségét, melyet népén át akar elérni. Nemcsak ennek a világnak, de az egész mindenségnek be kell mutatniuk országának elveit. – Bizonyságtételek, VI. köt., 12–13. o.

Csak akkor fogjuk megérteni és értékelni a feladatunkat, amikor figyelni fogjuk a Krisztus életéből áradó fényt. Amint a napfény feltűnik keleten, és nyugat felé haladva árasztja világosságát a földre, úgy fognak Jézus követői is világítani. Krisztus erőteljes fényként fog szétáradni a világon, hogy mindazok, akik még sötétségben élnek, világosságot és figyelmeztetést nyerjenek általa. A Megváltó így szól követőihez: „Ti vagytok a világ világossága.” (…) Amikor Jézus kegyelme nyilvánul meg a hívők szavaiban és tetteiben, világosság árad a sötétségben élő emberekre, mivel miközben ajkuk Istent dicsőíti, kezüket kinyújtják a veszendő emberek megsegítésére. – Sons and Daughters of God, 276. o.
 
Több derűs… keresztényre van szükség. Túlságosan magunkba zárkózunk. Túl gyakran visszatartjuk barátságos, bátorító szavainkat, vidám mosolyunkat gyermekeinktől, az elnyomottaktól és az elcsüggedtektől. (…) Minden keresztény otthonból szent fény áradjon szét. A szeretet tettben nyilvánuljon meg. Legyen láthatóvá az otthoni társalgásban, nyilatkozzon meg figyelmes kedvességben, szelíd, önzetlen előzékenységben! Vannak otthonok, ahol ezeket az elveket gyakorolják: otthonok, ahol Istent imádják, és a legőszintébb szeretet uralkodik. Ezekből az otthonokból reggeli és esti ima száll fel Istenhez jó illatú tömjénként, akinek áldása, kegyelme reggeli harmatként száll le a könyörgőkre. – Boldog otthon, 37. o.
 

Amint láttuk, 5Móz 4:1-9 szakasza nemcsak a nép különleges státuszáról, hanem missziós hivatásáról is szól. Ezeket a verseket átszövi a gondolat, hogy engedelmeskedniük kell mindannak, amit az Úr megparancsol nekik, követni azt és mindent megtenni.
8.    Olvassuk el ismét 5Móz 4:6 versét! Az Úr szerint pontosan mi lesz Izrael „bölcsessége és értelme” a többi nép szemében?
 
Első pillantásra úgy tűnhet, mintha magukban a rendelésekben és végzésekben lenne a bölcsesség és értelem, de nem ezt mondja a szöveg. Az Úr valóban rendelésekre és végzésekre tanította őket, de abból jön a bölcsességük és értelmük, ha megtartják azokat, ha engedelmeskednek azoknak. Az engedelmességük lesz a bölcsességük és értelmük.
Izraelben lehetett a törvények, szabályok és rendelkezések legcsodálatosabb rendszere, amit a világ valaha látott (amint valójában az is volt), de mi haszna, ha a nép nem követi? A bölcsességük, az értelmük abból ered, ha valóban megnyilvánulnak bennük Isten törvényei. Az életükkel kellett bemutatniuk az Úrtól kapott igazságokat, és ezt csak úgy tehették meg, ha engedelmeskednek. A sok világosság és igazság mit sem használ nekik, sem a körülöttük élő pogányoknak, ha Izrael élete nem tükrözi azokat. Éppen ezért újból és újból engedelmességre szólította őket az Úr, mert a világban való bizonyságtételük szempontjából a rendelkezéseknek és végzéseknek való engedelmességük számított, nem pedig maguk a rendelkezések és végzések.
„Isten törvénye iránti engedelmességük nyomán fakadó jólétüket a világ népei csodálták volna. Aki minden mestermunkához bölcsességet és ügyességet tudott nekik adni, továbbra is tanítani akarta őket, és törvénye iránti engedelmességük jellemüket nemessé és emelkedetté tette volna. Engedelmességük megóvta volna őket a más népeket sújtó betegségektől. Nagyszerű értelmi képességeket kaptak volna. Jólétükkel Isten dicsőségét és hatalmának magasztos voltát kellett volna megmutatniuk. Isten papok és fejedelmek birodalmává akarta Izraelt tenni. Mindent megadott nekik ahhoz, hogy a föld legnagyobb népévé legyenek” (Ellen G. White: Krisztus példázatai. Budapest, 1983, H. N. Adventista Egyház, 195. o.).
Mit mond Jézus Mt 5:13-16 szakaszában, ami ugyanazt a gondolatot tükrözi, mint amire az ókori Izraelt tanította? Hogyan alkalmazható ez ma ránk?

EGW idézet:

Akiket az Úr nagy világosságban részesített, egyedüli biztonságukat ma is abban fogják megtalálni, ha Istennel járnak, ha Ő teljesíteni tudja általuk akaratát. A menny jelentős dolgokat fog megtenni azokért, akik tőle tanulnak, és nem maguktól, hanem attól kérnek tanácsot, aki sohasem hibázik. Biztonságunk, bölcsességünk Isten utasításainak felismerésében és az engedelmességben rejlik. Isten ismerete a legértékesebb tudás, melyre szert tehetünk. Akik alázatosan járnak az Úr előtt, Őt szeretve mindenek fölött, és szavának engedelmeskedve, azokat bölcsességgel áldja meg. A menny ismeretében részesíti őket, hogy másokkal is közöljék. A bölcsesség az Atya ajándéka, melyet minden szennytől tisztán kell tartani. Ez a bölcsesség azt a külön kötelezettséget hárítja a részesülőkre, hogy embertársaik áldását szolgáló élettel dicsőítsék Istent. Tartsák maguk előtt az Isten félelmét; minden lépésüknél tegyék föl a kérdést: „Ez az Úr útja?” – A Te Igéd igazság, II. köt., 1032. o.

Forduljunk hittel Istenhez, öntsük ki neki kéréseinket, higgyük, hogy fáradozni fog értünk, és azokért, akiket meg szeretnénk menteni. Szenteljünk több időt a buzgó imára. A kisgyerek bizakodó hitével forduljunk mennyei Atyánkhoz, számoljunk be neki a szükségleteinkről. Ő mindenkor készen áll megbocsátani és segítségünkre sietni. Az isteni bölcsesség tárháza kifogyhatatlan, és az Úr arra bátorít, hogy bőven merítsünk belőle. Ezek a szavak írják le a lelki áldások utáni vágyódást: „Miként a szarvas a folyóvizekre, úgy vágyik lelkem hozzád, Istenem.” Vágyódjunk mélyebben a menny gazdag ajándékai után. Éhezzük, szomjazzuk  az igazságosságot,  igaz életet, isteni, krisztusi jellemet. – A Te Igéd igazság, III. köt., 1146. o.

A sót a tartósító, romlástól megóvó tulajdonságaiért értékelik. Amikor Isten sónak nevezi gyermekeit, arra akar tanítani, hogy azért tette őket kegyelmének részeseivé, hogy eszközül szolgáljanak mások megmentésére. A Mindenható, mikor az egész világ előtt népet választott, nem csupán fiainak és lányainak akarta fogadni őket, hanem hogy általuk a világ is elfogadja az üdvösséget hozó kegyelmet. (…) A só íze a keresztény életerejét, Jézus szívünkben élő szeretetét, valamint Krisztus egész életünket átható  szentségét  jelenti.  Krisztus szeretete szétáradó, kezdeményező. Ha az Ő szeretete él bennünk, másokra is áradni fog tőlünk: közel húzódunk az emberekhez, míg önzetlen szeretetünk meg nem olvasztja a szívüket. A valódi hívők új erőt adnak azoknak, akikért fáradoznak. Ez nem emberi erő, hanem a Szentlélek ereje végzi el az átalakító munkát. – Gondolatok a hegyibeszédről, 35–36. o.
 

„A mennyben elkezdődött nagy küzdelemnek már egészen az elején az volt Sátán célja, hogy Isten törvényét megdöntse, ezért lázadt fel a Teremtő ellen. A mennyet ugyan el kellett hagynia, de a harcot folytatta a földön. Szívósan igyekszik az embert elámítani, hogy rá tudja venni Isten törvényének áthágására. Az, hogy ez Isten egész törvényének félredobásával történik vagy csak egyetlen szabály elvetésével – az eredmény végtére is ugyanaz. Aki »egy ellen« vétkezik, az egész törvényt megsérti; befolyásával és példájával a törvényszegés oldalára áll, és az »egésznek megrontásában bűnös« (Jak 2:10)” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2013, Advent Kiadó, 499. o.).
Baal-Peórról ezt írja Ellen White: „Tiltott területre merészkedtek, és így Sátán hálójába kerültek. Zenétől és tánctól mámorosan, a pogány papnők szépségétől elbűvölve megszegték Isten  iránti  hűségüket.  Amint  egyesültek a mulatságban és lakomában, a bor fogyasztása eltompította értelmüket. A szenvedély lett úrrá felettük, és miután lelkiismeretüket ily módon beszenynyezték, a moábiták rábeszélték őket a bálványok előtti meghajlásra. Áldozatot vittek pogány oltárokra és részt vettek a szertartásokon” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 424. o.).

KÉRDÉSEK A BIBLIA ÉS AZ EVANGELIZÁLÁS C. KÖNYV ALAPJÁN 
Filippi 4 – 1Thesszalonika 2; Evangelizálás,„Üzenet a dohányzás ellen és a mértékletes életmódért” c. alfejezet
1.    Mi az, aminek nem szabad „zsákmányt vetnie” bennünk, az emberek rendelése szerint?      
2.    Mit nevez Pál a „tökéletesség kötelének”?
3.    Hogyan nevezi meg Pál Lukácsot, amikor az üdvözletét továbbítja?
4.    Az evangélium mellett mit akart még közölni Pál a thesszalonikaiakkal?
5.    Hogyan kényszeríti rabságra Sátán a világot?
 

Alapszöveg: 5Móz 4:8
I.    ÁLTALÁNOS ÁTTEKINTÉS
Általában egy nemzet a megvalósításai, politikai hatalma, országának területi nagysága, háborús győzelmei vagy a gazdagsága révén válik naggyá. Izraelre ezek közül egyik sem volt érvényes, amikor Mózes „naggyá” nyilvánította nemzetét. Szónoki kérdése – „És melyik nagy nemzet az?” (5Móz 4:8) – azt sugallja, hogy Isten népe a Föld legnagyobb nemzete volt. Nehezen illik ez a kép az egykor rabszolgasorsban élő, nomád, hajléktalan népre. Izrael nagysága nem annak függvénye volt, hogy mit tett vagy mit nem, vagy hogy mit képviselt vagy sem politikailag. Nagyságát egyedül Istennek köszönhette. A II. Frigyes porosz királyról szóló egyik történet megvilágítja ezt a titkot. A király egy nap megkérdezte az orvosát: „Van-e egyetlen bizonyítékod is, hogy Isten létezik?” Az orvos ekképpen válaszolt: „Felség, Izrael a bizonyíték!” (lásd: Steven Pass: Christian Zionism Examine [Eugene, OR, Resource Publications, 2019]). Mózes leírása zavarba hozza az elménket. Izrael nagysága Istennek és az Ő törvényeinek köszönhető.
A tanulmány témái:
E heti tanulmányunk során e felett a titok felett elmélkedünk, és három fontos témát járunk körbe:
•    A Törvény tökéletes. Semmit sem lehet hozzáadni, semmit sem lehet elvenni belőle.
•    A Törvény bölcs. A Törvényt megtartó ember dinamikus és értelmes élete bizonyságot tesz a Teremtőről.
•    A Törvény isteni eredetű. Ha Izrael népe nem „csatlakozik” Istenhez, nem örvendhet a Törvény nyújtotta előnyöknek, és nem lesz „nagy nemzet”.
II.    MAGYARÁZAT
Miközben Mózes régi törvényeinek értékét és tekintélyét tanulmányozzuk, elemezzük azt is, hogy ezek a törvények milyen mértékben relevánsak számunkra, ma élő emberek számára. Nem fogjuk megérteni e törvények igazi természetét, ha nehéz terhekként értelmezzük őket, amelyek elidegenítik az emberi lényeket, és megfosztják őket szabadságuktól és korlátozzák ítélőképességüket. A motiváció, ami miatt az izraeliták „megtérnek az Úrhoz, az Ő Istenükhöz, és hallgatnak az Ő szavára” (5Móz 4:30), és teljes intellektuális képességükkel elfogadják a törvényt, az maga az élet: „hogy élhessenek” (5Móz 4:1), megvalósítsák önmagukat egyénekként, és nemzetként felvirágozzanak. A Törvényen keresztül Isten felajánlotta nekik az élet receptjét, pontosan azért, mert Teremtőjük lévén a legjobban tudja, mi szolgálja javukat.

Egy különböző törvény
Mivel a Törvény a mennyből származik (5Móz 4:36), úgy van megalkotva, hogy különbözzék a többi törvénytől. Habár van néhány közös szempont Mózes törvényét és a környező népek, kultúrák törvényeit illetően, alapvető különbségek is vannak a rendszerek között. Tulajdonképpen egy nemrég készült tanulmány számos fontos eltérésre világított rá.
Az első figyelemreméltó különbség: a Biblia hangsúlyozza az embernek az állatés élővilág, valamint az anyag feletti értékét. Babilonban halálbüntetés járt bizonyos lopásokért, míg a Biblia csupán értékarányos anyagi kárpótlást ír elő. Mózes törvényében az emberi élet elsőbbséget élvez az anyagi értékekkel szemben, és a törvény minden emberre ugyanúgy érvényes. És ami ennél is fontosabb: Mózes törvényei abban is különböznek a többi keleti törvényektől, hogy mindig Istenre hivatkoznak. Miközben a korabeli Közel-Kelet törvényes okirataiban csak elvétve és formálisan találunk utalást Istenre, általában a dokumentumok bevezetőjében és következtetéseiben, addig a bibliai törvények tele vannak Istenre vonatkozó utalásokkal, amelyek visszatérő motívumokként meg-megjelennek a szövegben. Ez a törvény nem emberi egyeztetések és munkafolyamatok eredménye, hanem isteni ajándék, mennyből származó kinyilatkoztatás.
A Bibliában az úgynevezett „apodiktikus törvények” (ellentmondást nem tűrő, egyetemes érvényű törvények; a Tízparancsolat apodiktikus törvényeket tartalmaz) jelentős fontossággal bírnak, mert abszolút normatív értékük van. A biblikus törvényekben tekintély van, és e tulajdonságuk annál is szembeötlőbb, mivel a Közel-Kelet jogirodalmában az uralkodó műfaj a kazuisztikus (egyedi helyzetekre alkalmazandó) törvényforma volt. A „Ne ölj!” vagy a „Ne paráználkodjál!” parancs abszolút értékű, normatív és pontos. Isten Törvénye nem logikai folyamat alapján igazolódott. Jogossága kizárólag az engedelmesség tapasztalata folytán ellenőrizhető. A kazuisztikus törvények esetében ezek jogossága már azelőtt tudott, hogy a tapasztalat révén ellenőrizhetnénk, míg Izrael apodiktikus törvényei esetében csupán az engedelmesség után. Izrael válasza a törvény ajándékára tisztázza ezt a folyamatot: „Valamit rendelt az Úr, mind megtesszük” (2Móz 19:8), azaz „megtesszük, s majd utána meg is értjük”. Mózes törvénye tehát az összes többi nép törvényétől különbözik, mivel olyan dimenziót is érint, amely más népek törvényeiből hiányzik. Izrael hit által engedelmeskedik a törvényeknek.
Egyetemes törvény
Mózes törvénye nem Izrael specifikus kultúrájának és bölcsességének kifejezéseként van bemutatva a Deuteronomiumban. Mózes ezt világosan kijelenti, amikor a törvény egyetemes kiterjedésére és a teremtésre, az Izrael népének megjelenése előtti időre utal. „Mert tudakozzál csak a régi időkről, amelyek te előtted voltak […] éspedig az égnek egyik szélétől az égnek másik széléig” (5Móz 4:32). Ugyanakkor a Törvény egyetemes jellegét maga a Törvény igazolja. E Törvény egyetemes felhívására vonatkozó egyik legsokatmondóbb jel a teremtésre történő utalás. Figyelemreméltó, hogy a szombat, a teremtés emlékünnepe, a Tízparancsolat szerkezeti és tematikus középpontjában helyezkedik el. Pontosan azon a helyen, ahová az ókorban a szövetségi okiratokra a pecsétet rátették. A szombat e pozíciója azt sugalmazza, hogy a Tízparancsolat középpontjában annak tudatosítása áll, hogy Isten a Teremtő, a tíz parancsolat pedig a visszhangja Isten teremtéskor kimondott tíz szavának (lásd Isten tíz kijelentését 1Móz 1. fejezetében: „És monda Isten…”). Hasonlóképpen a kóser táplálkozási törvények, amelyek különbséget tesznek a tiszta és tisztátalan táplálékok között, szintén 1Móz 1. fejezetét juttatják eszünkbe. És valóban, a 3Móz 11. fejezetében feljegyzett törvények nyelvezete ugyanazokat a szakszavakat és stilisztikai kifejezéseket tartalmazza (a föld vadai, a csúszómászók az ő nemük szerint, stb.). Mi több 3Móz 11:2–8 szakaszában az állatok felsorolása ugyanazt a láncolatot követi mint 1Móz 1:24–26 szakaszában (a teremtés hatodik napja). Az ember megteremtésére például az állatok egymás utáni megteremtését követően került sor (előbb a tengeri állatok [3Móz 11:9–12; vö.: 1Móz 1:26], majd a madarak [3Móz 11:13–23; vö.: 1Móz 1:26] és végül a szárazföldi állatok és a hüllők [3Móz 11:24–43; vö.: 1Móz 1:26]). És végül, Mózes harmadik könyvében, akárcsak 1Móz 1:24–26 szakaszában az emberek és állatok közötti kapcsolat megfelel az Isten és az ember közti kapcsolatnak. 1Móz 1:26 versében láthatjuk, hogy az embernek kötelessége uralkodnia az állatvilág felett, és e felelősségében istenképűsége tükröződik. Hasonlóképpen 3Móz 11. fejezetében a tiszta és tisztátalan táplálék közötti különbségtétel kötelességében felfedezzük az asszociációt, miszerint az emberi szentség Isten szentségét tükrözi: „Legyetek azért szentek, mert én szent va-
gyok!” (3Móz 11:44–45).
Az alkalmazható törvény
Mivel kapcsolatban állnak a teremtéssel, a Tízparancsolat vallásos és erkölcsi törvényei, akárcsak a tiszta és tisztátalan állatokra vonatkozó táplálkozási törvények, egyetemesek, következésképpen ma is alkalmazhatóak minden ember esetében. Az úgynevezett ceremoniális törvények, amelyek a templomi szertartásokra és az áldozati rendszerre vonatkoztak, érvényüket veszítették. Ami pedig a cirkumstanciális (körülmények meghatározta) törvényeket illeti, amelyek a legtöbb esetben kazuisztikus törvények, szintén elvesztették normatív jellegüket, amint a „körülmények”, amelyek generálták őket, megszűntek. Ide tartoznak például a rabszolgákra vonatkozó törvények, az öltözködést, a földművelést, a városszervezést és vezetést szabályozó törvények. Ez utóbbi két törvény-kategóriát (a ceremoniális és a cirkumstanciális törvényeket) nem úgy és nem azzal a céllal alkották meg, hogy örökké kötelezőek legyenek. A Tízparancsolat és a táplálkozási törvények nem tartoznak a ceremoniális és a cirkumstanciális törvények közé. Semmi közük az áldozatokhoz.
Tulajdonképpen bármely törvény, amely se nem ceremoniális, se nem cirkumstanciális, megőrzi abszolút státuszát. Ez érvényes a szexuális magatartás, a tisztálkodás, a szomszédokkal való viszony stb. szférájába tartozó törvényekre is, amelyek többsége kiterjeszti, magyarázza a Tízparancsolatba tartozó törvényeket, elveket. Izrael népének törvényrendszere tehát két törvényt foglal magába: az egyik egy abszolút és egyetemes, a másik pedig egy viszonylagos törvény, amely függ az időtől és a körülményektől. Ez a megkülönböztetés megtalálható az Újszövetségben, ahol a Törvény eltörléséről szóló szövegeket számos, Törvényt magasztaló bibliaszöveg ellensúlyoz. Habár az első keresztények, akik korábban vallásos zsidók voltak, odáig jutottak, hogy felfüggesztették az áldozatokra vonatkozó törvényeket, mivel azok a Messiásra utaltak, a Tízparancsolat Törvényét – amelynek alkalmazását maga Jézus mélyítette el és terjesztette ki – sohasem kérdőjelezték meg. Ugyanez érvényes a táplálékokra – és azon belül a húsfogyasztásra (kasherut) – vonatkozó törvényekre is, amelyekre az apostoli ajánlás is utal: „Tartózkodjanak a fúlva holt állattól és a vértől” (ApCsel 15:20; vö.: 3Móz 17:14). E megjegyzésekből kitűnik, hogy a törvény elve a vallásos életben érvényes marad mind a keresztények, mind a zsidók számára.
III.    ALKALMAZÁS
A bölcsesség próbája
Olvasd el 5Móz 4:6 versét: „Megtartsátok azért és megcselekedjétek! Mert ez lesz a ti bölcsességetek és értelmetek a népek előtt, akik meghallják majd mind e rendeléseket, és ezt mondják: Bizony bölcs és értelmes nép ez a nagy nemzet!”
Elmélkedésre és megbeszélésre: Az idézett bibliaszövegre vonatkozó személyes értelmezésed alapján mi az, ami bizonyítja, hogy életedben jelen van az isteni gondviselés? Elmondhatják rólad az emberek, hogy „bölcs és értelmes” ember vagy? Mit kellene tenned ahhoz, hogy a te esetedben is teljesedjen 5Móz 4:6 ígérete? Hogyan magyarázod, hogy az intelligencia és az igazi bölcsesség nem képvisel igazi értéket a hagyományos kereszténységben?
Hogyan olvasd a Szentírást?
Olvasd el 5Móz 4:2 versét!
1.    Írj egy listát, amely tartalmazza azokat az új hagyományokat, amelyeket az idők során más keresztény egyházak hozzáadtak Isten Törvényéhez.
2.    Mivel indokolják ezeket a kiegészítéseket?
3.    Nekünk, hetednapi adventistáknak is vannak szokásaink és elveink, amelyek nincsenek benne Mózes törvényében? Ha teheted, sorold fel ezeket, és magyarázd meg, miért érzed jogosnak ezek megtartását, jóllehet nem bibliai követelményekről van szó.
4.    Milyen hermeneutikai elveket vonhatunk le 5Móz 4:22 verséből? Miért fontos elolvasnunk a teljes Bibliát? A Szentírás mely részeit nem olvasod szívesen? Vannak e kedvenc részeid? Például jobban tetszenek az evangéliumok, mint az Ószövetség, vagy kedvesebb számodra a Prédikátor könyve mint Mózes öt könyve? Magyarázd meg a válaszodat! Mi tudna meggyőzni, hogy mostantól a Biblia általad kevésbé olvasott részeit is tanulmányozd?