Törvény és kegyelem

Alapige:„Nem törlöm el az Isten kegyelmét; mert ha a törvény által van az igazság, tehát Krisztus ok nélkül halt meg” (Gal 2:21).

A legtöbb felekezethez tartozó keresztény beszél a törvényről és a kegyelemről, látva a kettő kapcsolatát. A törvény Isten szentségének és igazságának a mércéje, áthágása pedig bűn. „Valaki a bűnt cselekszi, az a törvénytelenséget is cselekszi; a bűn pedig törvénytelenség” (1Jn 3:4). Mivel mindannyian megszegtük a törvényt – „De az Írás mindent bűn alá rekesztett, hogy az ígéret Jézus Krisztusban való hitből adassék a hívőknek” (Gal 3:22) –, csakis Isten kegyelme menthet meg bennünket. „Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez” (Ef 2:8).
(A törvénnyel kapcsolatban természetesen ott van a hetedik nap, a szombat „apró részlete”. Különböző okokból sok keresztény – legalábbis egyelőre – határozottan elutasítja a szombatot, és ezt számos gyenge kifogással próbálják igazolni. Persze ez más téma.)
A törvény és a kegyelem kérdése különbözőképpen és eltérő helyzetekben, de megtalálható az egész Bibliában, így Mózes ötödik könyvében is. Igen, ez az irat is foglalkozik a törvény és a kegyelem kapcsolatával, méghozzá sajátos összefüggésben.

November 13. – Az AMiCUS napja

EGW idézet:

Isten arra bátorítja gyermekeit, fiait és lányait, hogy tartsanak ki a győzelmet jelentő munkában, és mindennap értsék meg, hogy szükségük van a Szentlélek tanításaira, mivel ez az igaz és jó út számukra. Szolgálatukban nincs helye a képmutatásnak. Naponta el kell, hogy ismerjék: töretlenül meg kell őrizniük kezdeti, erőteljes hitüket. Ha valamelyikük eltávolodik az igaz úttól, a Szentlélek arra fogja késztetni őt, hogy vallja meg a vétkét, hogy ezzel másokat is figyelmeztessen az elkövetett bűnre. (…)
Senkinek sem kell büszkélkednie azzal, hogy elismeri tévedését. Miután vétkezett, csupán annyit tehet, hogy megbánja a bűnét és megtér. Aki így cselekszik, azt még a tévedései ellenére is meg fogja tisztelni az Úr. – The Upward Look, 248. o.

Isten törvénye behatol azokba a rejtett célokba, melyeket bűnös jellegük ellenére gyakran könnyelműen vesznek, de melyek a valóságban a jellem alapját és próbáját alkotják. A törvény az a tükör, melybe a bűnösnek bele kell tekintenie, ha erkölcsi jellemét helyesen akarja látni. Miután megítélve látja magát az igazság nagy mérlegén, következő lépésként meg kell bánnia bűneit és azok bocsánatáért folyamodnia Krisztushoz. Ezt sokan nem teszik meg, és össze akarják törni a gyengeségeiket feltáró tükröt, így próbálnak megszabadulni az életük helytelenségeire és jellemhibáikra rámutató törvénytől.
A bűnök elburjánzásának korában élünk. Emberek sokasága vált bűnös és gonosz szokások rabjává, és azok bilincseit megtörni igen nehéz. A romlottság özönvízként árasztja el a földünket. Említeni is rettenetes, milyen bűnöket követnek el naponta. Sion falának állítólagos őrzői mégis azt tanítják, hogy a törvény csak a zsidóknak adatott, és hogy arra az evangélium korának dicsőséges kiváltságai mellett többé már nincs szükség. Nincs-e kapcsolat az elhatalmasodó bűnözés és aközött, hogy prédikátorok és mások is azt tartják és tanítják, hogy a törvénynek többé nincs korlátozó hatalma? – Szemelvények, I. köt., 219. o.

A bűnös nem támaszkodhat a jó cselekedeteire mint megigazulásának eszközére. El kell jutnia oda, ahol lemond minden bűnről, és a világosság egyik fokát a másik után teszi magáévá, amint ösvényére hull. Egyszerűen hit által megragadja a Krisztus vére általi ingyen és bőséges gondoskodást. Hisz Isten ígéreteiben, melyek Fia által megszentelődéssé, igazságossággá és megváltássá lettek számára. S amint követi Jézust, alázatosan a világosságban fog járni, örvendezve a világosságnak és másoknak is visszatükrözve azt. Hit által megigazulttá téve vidámságot visz magával az engedelmesség egész életében. Az Istennel való béke annak eredménye, amit Krisztus jelent számára. Akik az Úr alá vetik magukat, akik tisztelik Őt, és szavának cselekvői, azok isteni megvilágosodásban részesülnek. Isten drága Igéjében tisztaság és magasztosság, valamint olyan szépség van, melyet az ember legmagasabb képessége sem tud elérni, hacsak nem az Úr segíti ebben. – A Te Igéd igazság, VI. köt., 1071. o.
 

Isten a szeretet Istene,  jellemének átfogó elve, kormányzatának  alapja a szeretet. Mivel azt kívánja, hogy viszontszeressük, erkölcsi lényeknek teremtett bennünket, erkölcsi szabadsággal felruházva. A szabadság elválaszthatatlan a szeretettől. Az erkölcsi szabadság gondolatában központi szerepe van az erkölcsi törvénynek. Bizonyos mértékig követik ugyan a természeti törvényeket az atomnál kisebb részecskék, az óceán hullámai, a kenguruk, de nem követik az erkölcsi törvényt, és nincs is rá szükségük. Az csak az erkölcsi lényekre vonatkozik, ezért is van Istennek erkölcsi törvénye a mennyben, az angyalok számára is.
1.    Ez 28:15-16 versei Lucifer mennybéli bukásáról szólnak: „gonoszság” találtatott benne és „vétkezett”. Mire mutat rá ezeknek a szavaknak a használata a menny erkölcsi törvénye vonatkozásában?
 
A „gonoszság” és a „vétkezik” szavakat emberi viszonylatban használjuk, de a Szentírásban a mennyei történésekkel, a teremtett világ másik részével kapcsolatban is megjelennek. Ebből következtethetünk arra, hogy mi az, ami a mennyben és a földön is létezik.
2.    „Mit mondjunk tehát? A törvény bűn-é? Távol legyen: sőt inkább a bűnt nem ismertem, hanem csak a törvény által; mert a kívánságról sem tudtam volna, ha a törvény nem mondaná: Ne kívánjad” (Róm 7:7). Hogyan létezhet ugyanez a gondolat, legalábbis elvben a mennyben, a szintén erkölcsi lények, az angyalok között?

Ellen White így magyarázza: „Isten akarata szent törvényében jut kifejezésre. Törvényének alapelve egyúttal a menny alapelve is. Isten angyalai sem jutnak magasabb  rendű ismeretre,  minthogy  Isten akaratát  megismerjék; a legmagasztosabb szolgálat, amely foglalkoztatja őket, hogy az Ő akaratát teljesítsék” (Ellen G. White: Krisztus követése. [Gondolatok a Hegyibeszédről.] Budapest, 1987, H. N. Adventista Egyház, 97. o.).
Isten erkölcsi lényeket teremtett és erkölcsi törvénnyel kormányozza őket, úgy a mennyben, mint a földön. A törvény áthágása bűn a mennyben és a földön is.
Miért elválaszthatatlan az erkölcsi lényektől az erkölcsi törvény gondolata? A törvény nélkül mi határozná meg, hogy mi erkölcsös és mi nem?

EGW idézet:

A bűn egy tökéletes világegyetemben bukkant fel. Megjelenésének okára sosem kaptunk magyarázatot, és még azon az utolsó nagy napon sem fogunk magyarázatot kapni, amikor majd megnyittatnak a könyvek, és elhangzik az ítélet… Azon a napon majd minden valaha élt ember számára nyilvánvalóvá válik, hogy a bűnre nincs kifogás. Amikor elhangzik majd a végső ítélet Sátán, az ő angyalai és azon emberek fölött, akik hozzá csatlakoztak, és vele azonosulva áthágták Isten törvényét, akkor mindenki elnémul majd. Amikor a lázadó embersereg, kezdve a nagy lázadóval egészen az utolsó törvénytaposóig, számot kell, hogy adjon arról, miért hágta át Isten törvényét, akkor senki sem tud megszólalni. Egyetlen választ sem fognak tudni adni. – That I May Know Him, 15. o.

Az ember Teremtője, a Törvényadó jelenti ki, hogy nem áll szándékában eltörölni a törvény utasításait. A természetben – a napsugárban táncoló porszemtől a magasságban keringő világokig – minden Isten törvényének alávetett. Világának rendje és összhangja az ezen törvények  iránti  engedelmességtől függ.  Ugyanígy  minden  értelmes  lényéletét a szentség csodálatos elvének kell irányítania. A világmindenség jóléte is az ezekhez az elvekhez való igazodáson múlik. Isten törvénye már a világ teremtése előtt létezett. Az angyalokat a törvény elvei igazgatják, s ahhoz, hogy földünk összhangba kerüljön a mennyel, az embernek is engedelmeskednie kell az isteni rendelkezésnek. Az Édenben Krisztus az ember elé tárta a törvény utasításait, „mikor együtt örvendeztek a hajnalcsillagok, és Istennek minden fiai vigadoztak” (Jób 38:7). Jézus földi küldetése nem a törvény eltörlése volt, hanem hogy kegyelme által visszavezesse az embert a törvény iránti engedelmességre. – Gondolatok a hegyibeszédről, 48. o.

Nem csekély dolog Isten ellen vétkezni s a visszás emberi akaratot szembehelyezni a Teremtő akaratával. Még ebben a világban is előnyére válik az embernek, ha az Úr parancsainak engedelmeskedik. És bizonyára az embernek is a legfőbb érdeke, hogy Istennek engedelmeskedjen, és békességben éljen vele. A mező állatai a bennük lévő ösztön folytán engedelmeskednek a menny akaratának. Így szól a nagy, büszke tengernek: „Idáig jöjj, és ne tovább!” És a hullámok azonnal engedelmeskednek szavának. Az égitestek Isten rendelete alapján a legnagyobb rendben keringenek pályájukon. Az összes földi teremtmény közül egyedül az ember engedetlen, lázadó! Pedig egyedül neki vannak olyan képességei, értelme, hogy Istenhez való viszonyát és az isteni, szent törvények követelményeit megérthesse; egyedül neki van lelkiismerete, hogy a törvényszegés bűnét átérezze, és amely békével és örömmel tölti el, ha engedelmes volt. Az Úr az embert szabad, erkölcsös lénynek teremtette, és választására bízza, hogy neki engedelmeskedik, vagy engedetlen lesz. Az örök élet ígérete – a dicsőség örök élvezete – azok jutalma, akik Isten akaratát teljesítik, de Isten haragja fenyegeti azokat, akik a parancsolatait megvetik. – Megszentelt élet, 76. o.
 

A héberek Kánaán határára értek. Isten kiválasztott népe végre örökül veheti az Isten által nekik ígért földet. Amint eddig is láttuk, Mózes ötödik könyve tartalmazza Mózes végső tanításait, amelyeket a hébereknek mondott, mielőtt elfoglalták az országot. Ezek között szerepelt az engedelmesség parancsa.
3.    Mit hangsúlyoznak újból és újból a következő versek? Miért volt ez annyira fontos a nép számára? 5Móz 4:44;17-19; 28:58; 30:10; 31:12; 32:46; 33:2

Mózes ötödik könyvének felületes olvasásából is kitűnik, hogy mennyire meghatározó volt Izrael népe számára a törvénynek való engedelmesség. Ez szövetségi kötelességük volt, a szó szoros értelmében. Isten oly sokat tett és továbbra is tesz értük, mindazt, amit ők nem tehettek volna meg és amit nem is érdemeltek meg. Éppen ez a kegyelem lényege, hogy Isten azt adja nekünk, amit nem érdemlünk meg. Viszonzásul azt kérte, hogy engedelmeskedjenek törvényének.
Nincs ez másként most sem. Isten kegyelme üdvözít, a törvény cselekedetei nélkül. „Azt tartjuk tehát, hogy az ember hit által igazul meg, a törvény cselekedetei nélkül” (Róm 3:28), a mi válaszunk pedig: engedelmesség a törvénynek. Nem az üdvösség elérését célzó hiábavaló próbálkozásból törekszünk engedelmeskedni a törvénynek – „Mert a törvény cselekedeteiből senki sem igazul meg előtte, hiszen a törvény csak a bűn felismeréséért van” (Róm 3:20, ÚRK) –, hanem az Isten nagy kegyelme által nyert üdvösségünk következtében. „Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok” (Jn 14:15). Mózes ötödik könyvét tekinthetjük a kegyelem és a törvény egy nagy példázatának. Kegyelméből Isten megvált bennünket, megteszi értünk, amire mi képtelenek volnánk önmagunkért (mint ahogy Izrael sem menekülhetett volna meg Egyiptomból egyedül), erre pedig azzal felelünk, hogy hit által engedelmeskedünk neki és törvényének. A Biblia bemutat egy népet Ádám bűnesetétől kezdve egészen azokig, akik átélik a nyomorúságos időt és a fenevad bélyegének a korát, „akik megtartják az Isten parancsolatait és a Jézus hitét” (Jel 14:12). Istennek a szövetséges népével való kapcsolata a törvényen és a kegyelmen alapszik. Isten kegyelmesen megbocsátja törvényszegésünket, ugyanakkor képessé tesz az engedelmességre is. Ez az engedelmesség pedig
a vele való kapcsolatból fakad.
Hogyan kerülhetjük el a törvényeskedés csapdáját, miközben törekszünk az engedelmességre?

EGW idézet:

A jó cselekedeteknek ne lenne tényleges értéke? (…) Az Írás így válaszol erre: „Mert az Ő alkotása vagyunk, teremtetvén a Jézus Krisztusban jó cselekedetekre, melyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk.” Isteni elrendelésével, ki nem érdemelt kedvezése által elrendelte, hogy a jó cselekedetek jutalomban részesüljenek. Egyedül Krisztus érdemei által fogad el minket. S az irgalmasság tettei, a jótékonyság cselekedetei, melyeket végzünk, a hit gyümölcsei. Áldássá válnak számunkra, mert az  embereket  cselekedeteik  szerint  fogja  jutalmazni. Jó tetteinket Krisztus érdemeinek illata teszi Isten előtt kedvessé. S kegyelem képesít minket azokra a jó cselekedetekre, melyekért az Úr jutalmat ad nekünk. Magukban a cselekedetekben nincs érdem. Mikor minden tőlünk telhetőt megtettünk, még mindig tekintsük magunkat haszontalan szolgáknak. Nem érdemlünk köszönetet Istentől. Csupán a kötelességünket teljesítettük, és elvégezni se tudtuk volna azokat bűnös természetünk erejével. – A Te Igéd igazság, V. köt., 1122. o.

A jogszerű vallás sohasem vezethet lelkeket Krisztushoz, mert szeretet nélküli, Krisztus nélküli. Az önigazult lelkülettel felajánlott böjt vagy ima utálatos Isten szemében. Az imádkozók ünnepi gyülekezete, a vallásos ceremóniák körforgása, a külső megalázkodás, az impozáns áldozat mind azt hirdeti, hogy ezen dolgok cselekvője igaznak tekinti önmagát, aki jogosult a mennyországra – mindez azonban csalás. Saját cselekedeteinkért sohasem vásárolhatunk üdvösséget. (…) „Isten előtt kedves áldozatok: a töredelmes lélek; a töredelmes és bűnbánó szívet, ó, Isten, nem veted te meg!” (Zsolt 51:19) Az embernek meg kell üresítenie magát énjétől, mielőtt a szó igazi értelmében Jézus híve lehetne. Ha az ember megtagadja énjét, az Úr újjáteremti. Az új edényekbe új bor kerülhet. Krisztus szeretete új életre kelti a hívőt. Aki hitünk fejedelmére és bevégzőjére tekint, abban meg fog nyilvánulni a Megváltó jelleme. – Jézus élete, 280. o.

Krisztus nem ígérte meg, hogy ma ad nekünk erőt a holnap terheinek hordozásához. Így szólt: „Elég néked az én kegyelmem.” Ahogy mannát adott a pusztában, ma is naponta árasztja ki kegyelmét, és megadja napi szükségleteinket. Akár Izrael seregei a vándorlás idején, mi is reggelről reggelre megtalálhatjuk a mennyei táplálékot. (…) Ha keresed az Urat, ha mindennap újonnan megtérsz, ha lelki választásod által szabad és boldog leszel Istenben, és szívből jövő örömmel hallod meg és követed Isten kegyelmes hívását, hogy jöjj hozzá, és amikor Krisztus igáját – az engedelmesség és szolgálat igáját – viseled, akkor minden panaszod megszűnik, minden nehézségedtől megszabadít, minden aggasztó gondot és kérdést, mellyel most szembetalálod magad, Ő megold számodra. – Gondolatok a hegyibeszédről, 101. o.
 

Amikor szkeptikusok kifogást keresnek arra, hogy miért vetik el a Bibliát, gyakorta utalnak Istennek az Ószövetségben található erős kifejezéseire. Azt mondják, hogy az Ótestamentum Istene kíméletlen, bosszúálló, rosszindulatú, főleg Jézussal összehasonlítva. Ez nem új érv, de éppen annyira téves, mint évszázadokkal ezelőtt volt, amikor először felvetették.
Az Ószövetség újból és újból úgy állítja elénk az Urat, mint aki szereti ősi népét, Izraelt, és csak a legjobbat akarja nekik. Ez a szeretet erőteljesen megmutatkozik Mózes ötödik könyvében.
4.    Olvassuk el 5Móz 10:1-15 szakaszát! Mi a közvetlen szövegösszefüggése ezeknek a verseknek? Milyen tanulság rejlik bennük Istennek a népe iránti érzéseivel kapcsolatban, még a bűnük után? Mit tanít ez a kegyelemről?

Árad ezekből a versekből Isten kegyelme és szeretete Izrael iránt. Figyeljük meg különösen a 12. és a 13. verset! Ez a szakasz valójában egy hosszú mondat, egy kérdés, ami egyszerű: Mi mást kérek én, az Úr tőled, mint a következőt, hogy az én utaimon járj, szeress, szolgálj engem és tartsd meg a rendeleteimet
– a saját érdekedben?
A héberben ez a vers egyes számban mutat rá az emberekre. Isten a nép egészéhez szól, de mi haszna volna szavainak, ha ők nem engedelmeskednek neki egyen-egyenként? Az egész csak annyit ér, amennyit a részeinek az összessége. Az Úr egyénenként szólította meg Izrael nemzetét.
Nem feledkezhetünk meg a 13. vers végéről: tartsd meg ezeket a dolgokat, hogy „jól legyen dolgod!” Más szóval, Isten azért parancsolja meg nekik, hogy engedelmeskedjenek, mert az a saját érdekük. Isten teremtette és tartja fenn őket, Ő tudja, hogy mi a legjobb a számukra, és azt akarja nekik. A törvénye, a Tízparancsolat iránti engedelmesség csak az ő javukat szolgálhatja.
A törvényt sokszor hasonlítják kerítéshez, védőkorláthoz. Amennyiben Isten követői azon belül maradnak, védelmet élveznek a gonoszság áradatával szemben, ami máskülönben magával ragadná és tönkretenné őket. Röviden tehát: Isten a népe iránti szeretetből adta a törvényét, aminek betartása azt szolgálja, hogy „jól legyen dolgod!”
Mi mindenből láthatjuk, hogy valóban a saját javunkat szolgálja Isten törvényének betartása?
 

EGW idézet:

A törvénynek való engedelmességre nemcsak megváltásunk érdekében van szükség, hanem személyes boldogságunk és a körülöttünk élők boldogsága miatt is. „A te törvényed kedvelőinek nagy békességük van, és nincs bántódásuk” (Zsolt 119:165) – mondja az ihletett kijelentés. Mindezek ellenére némely halandó úgy tárja az emberek elé a szent, igaz és jó törvényt – a szabadság törvényét, melyet maga a Teremtő igazított az emberi szükségnek megfelelően –, mint ami a szolgaság elviselhetetlen igája. De csak a bűnös, a törvényszegő az, aki a törvényt fájdalmas igának tartja, és annak előírásaiban nem talál gyönyörűséget. (…) Az ember a törvény által győződik meg bűneiről. Mielőtt  felismeri, hogy Megváltóra van szüksége, éreznie kell, hogy bűnös, és mint ilyen, ki van szolgáltatva Isten haragjának. Sátán folyamatosan azon ügyködik, hogy meggyengítse az ember elgondolását a bűn fájdalmas jellegéről. A nagy csaló munkáját végzik, akik megtapossák a menny törvényét, mert azt az egyedüli mércét hagyják figyelmen kívül, ami által a bűn felismerhető és a törvényszegő lelkiismerete megszólítható. – Szemelvények, I. köt., 218–219. o.

A Sínai-hegyen kinyilatkoztatott törvény a szeretet elvének, a menny törvényének földi kihirdetése volt. Az Üdvözítő rendelte el, Ő hirdette ki, akinek hatalma össze tudja hangolni az emberek szívét a törvény elveivel. Isten, amikor Izrael lelkére kötötte: „És szent emberek legyetek énelőttem” (2Móz 22:31), a törvény célját hirdette ki. Sajnos Izrael nem ismerte fel a törvény lelki jellegét, így látszatengedelmességük gyakran csak a külsőségek és szertartások betartása volt, ahelyett, hogy a szeretet hatalmának adták volna át szívüket. Amikor Jézus jellemével és tevékenységével Isten szent, jóságos, atyai vonásait szemléltette, egyúttal a nem szívből fakadó, szertartásos engedelmesség értéktelenségét is kifejtette. A korabeli vallásos vezetők nem értették meg, ezért el sem fogadták szavait. Véleményük szerint Jézus túl könnyen vette a törvény követelményeit; és amikor az Istentől elrendelt istentiszteletek lényegi igazságát tárta eléjük, a vezetők, csak a külsőre tekintve, a törvény eltörlésének szándékával vádolták. – Gondolatok a hegyibeszédről, 46. o.

Krisztus Isten atyai szeretetéről és túláradó kegyelméről tanított a  legszívesebben.  Sokat  beszélt  az  Atya  jellemének  és  törvényének szentségéről. Utat, igazságot és életet kínált az embereknek a maga személyében. Krisztus szolgái is ezekről beszéljenek! Mutassák be az igazságot, ahogy az Jézusban volt látható! Tegyék világossá, mit kíván a törvény és az evangélium! Beszéljenek Krisztus önmegtagadó, áldozatos életéről, megalázkodásáról és haláláról, feltámadásáról és mennybemeneteléről! Arról, hogy közbenjár értük Isten trónjánál. Hirdessék ígéretét: „Ismét eljövök, és magamhoz veszlek titeket.” (Jn 14:3) – Krisztus példázatai, 40. o.
 

Mózes ötödik könyvében egy téma újból és újból felbukkan: az Úr kiszabadította a népét, Izraelt Egyiptomból, és ez többszörös emlékeztető arra, amit értük tett. „És kihozott minket az Úr Egyiptomból erős kézzel, kinyújtott karral, nagy rettentetéssel, jelekkel és csudákkal” (5Móz 26:8; lásd még 16:1-6).
Valójában az egész Ószövetség Isten hatalmas szabadító tetteként utal a kivonulás történetére, amikor kegyelméből megszabadította a népet az egyiptomi szolgaságból és elnyomásból. „Hiszen fölhoztalak Egyiptom földjéről, megváltottalak a szolgaság házából” (Mik 6:4, ÚRK). Ez a gondolat megjelenik az Újszövetségben is: a Krisztusba vetett hit általi megváltás szimbóluma az Egyiptomból való kivonulás, ami Isten nagy hatalma révén történt meg. „Hit által keltek át a Vörös-tengeren, mint valami szárazföldön, és amikor az egyiptomiak is megpróbálták ezt, elmerültek” (Zsid 11:29, ÚRK; lásd még 1Kor 10:1-4).
5.    Olvassuk el 5Móz 5:6-22 szakaszát, amelyben Mózes megismétli a törvényt, a Tízparancsolatot, a Jahvéval kötött szövetség alapvető feltételét! Figyeljük meg a negyedik parancsolatot és annak indoklását! Mit találunk abban, ami rámutat a törvény és a kegyelem valóságára?

Mózes elismétli az alapvető parancsolatot, hogy pihenjenek meg a hetedik napon, szombaton, ugyanakkor egy új elemet emel ki benne. Mózes második könyvében ez a parancsolat kőbe lett vésve, de Mózes az addig mondottakat még kibővíti: Ne csak a teremtés, hanem az Egyiptomból való szabadulás emlékére is tartsátok meg a szombatot! Isten kegyelme mentette meg őket Egyiptomból és megnyugvást is kínált a munkájukból (Zsid 4:1-5).
Az Istentől nyert kegyelemre válaszul nekik is kegyelmet kellett gyakorolniuk másokkal. Ebben az értelemben tehát a szombat nemcsak a teremtés erőteljes szimbóluma, hanem a megváltásé és a kegyelemé is. Mindenki megnyugodhatott a ház kapuin belül, nemcsak a gyerekek, hanem a szolgák, az állatok, sőt még a köztük levő idegenek is. A szombat kiterjeszti a zsidóknak adott kegyelmet a szövetséges nép tagjain kívül másokra is. És ezt Isten törvényének a szívében találjuk. Amit Isten kegyelmesen megcselekedett velük, azt nekik is meg kellett tenni másokért. Ennyire egyszerű.
Olvassuk el Mt 18:21-35 szakaszát! Hogyan mutatkozik meg ennek a példázatnak az elve a szombat parancsolatában, különösen Mózes ötödik könyve kiemelése szerint?

EGW idézet:

Az Úr védeni akarta a szolgák jólétét. Megparancsolta az izraelitáknak, legyenek irgalmasak, sohasem felejtve el, hogy ők is szolgák voltak. Utasította őket, hogy ügyeljenek szolgáik jogaira. Semmilyen körülmények között se bánjanak rosszul velük. Ne legyenek követelőzők, mint az egyiptomi hajcsáraik voltak. Hanem gyakorolják irántuk a gyöngédséget és a szánakozást. Isten elvárta tőlük, hogy a szolgák helyébe képzeljék magukat, és úgy bánjanak velük, amilyen bánásmódban ők szeretnének részesülni, ha hasonló helyzetbe kerülnének. – A Te Igéd igazság, I. köt., 1106. o.

Krisztus vallása megújítja az életet és a jellemet. Az igazi keresztény folyamatosan igényli azt a kegyelmet, amely megváltoztatja rossz szokásait és emberi természetét. Többé nem használ durva, önkényes szavakat, hanem olyan bátorítóan szól, mint Jézus is tenné. Jóindulattal van mindenki iránt, nem csak azok iránt, akik megdicsérik éles eszét. Az igazi keresztény ember életében ragyogni fog a Krisztus életében felfedezett tisztaság és szentség. – The Upward Look, 75. o.

A király megkegyelmezett az adós szolgának. Ez azt jelképezi, hogy Isten minden bűnt megbocsáthat. A király, aki megszánva szolgáját elengedte adósságát, Krisztust ábrázolja. Az embert a törvény, amelyet áthágott, elítélte. Az ember önmagát nem tudja megmenteni. Jézus ezért emberi természetet vett föl istenségére, és eljött erre a világra. Bűntelen életét odaadta a bűnösökért. Feláldozta magát a mi bűneinkért, és minden léleknek felkínálja ingyen a vérrel megvásárolt kegyelmet. „Az Úrnál van a kegyelem, és bőséges nála a szabadítás!” (Zsolt 130:7)
 
Ezért kell nekünk is szánalmat tanúsítanunk a többi bűnös iránt. „Ha így szeretett minket az Isten, nekünk is szeretnünk kell egymást.” „Ingyen vettétek – mondja Krisztus –, ingyen adjátok.” (1Jn 4:11; Mt 10:8) – Krisztus példázatai, 244–245. o.

Hiszen mi is Isten ingyen kegyelmének köszönhetünk mindent! Gyermekei vagyunk,  mert  kegyelemből  szövetségre  lépett  velünk. A Megváltó kegyelemből váltott meg és teremtett újjá minket. Kegyelemből tett örököstársaivá. Ismertessük meg ezt a kegyelmet másokkal is! (…) Semmi sem igazolja az engesztelhetetlen lelkületet. Az irgalmatlan ember arról tanúskodik, hogy ő maga nem részesült Isten megbocsátó kegyelmében. Ha a vétkező tudatában van annak, hogy Isten megbocsátott neki, szíve együtt dobban a végtelen Szeretet szívével. A bűnös lelkét átjárja a menny könyörülete, és ezzel a könyörülettel fordul mások felé. Az az irgalom és az a szerető gondoskodás, amely Krisztus életében mutatkozott meg, lesz látható azokban, akik részesültek kegyelmében. „Akiben pedig nincs Krisztus Lelke, az nem az övé.” (Róm 8:9) Az ilyen embernek Isten idegen. Az ilyen ember alkalmatlan arra, hogy vele együtt legyen az örökkévalóságban. – Krisztus példázatai, 250–251. o.
 

A keresztény vallásban, sőt valójában minden bibliai vallásban központi az egyedül hit általi megváltás nagyszerű témája. „Mert mit mond az írás: Hitt pedig Ábrahám az Istennek, és tulajdoníttaték az őnéki igazságul” (Róm 4:3). Jól ismert Ellen White-nak ez a megfogalmazása: „Mi a hit általi megigazulás? Isten műve, amely során az ember dicsőségét a porba ejti, és megteszi az emberért azt, amire önmagának nem lenne ereje. Saját semmiségét látva az
ember felkészül arra, hogy Krisztus igazságába öltözzön” (Ellen G. White: Th Faith I Live By. 111. o.).
Nem kérdéses, hogy amikor arra gondolunk, kicsoda az Isten, milyen szent, szemben velünk, mi pedig mennyire szentségtelenek vagyunk hozzá képest, akkor rácsodálkozunk a megváltó kegyelem hatalmas tettére. A kegyelem legfőbb cselekedete a kereszten valósult meg, amikor az ártatlan Krisztus meghalt a bűnösök vétkeiért.
6.    Az előbbi gondolatok fényében olvassuk el 5Móz 9:1-6 verseit! Mózes szavaiban mi mutat rá drámai módon Isten kegyelmének valóságára, amit az érdemteleneknek ad? Hogyan tükrözik a hit általi megváltás elvét az itt történtek?

Ha össze akarnánk foglalni Pál evangéliumi tanítását, erre talán 5Móz 9:5 verse a legalkalmasabb: „Nem a te igazságodért, sem a te szívednek igaz voltáért” fog megmenteni Isten, hanem „az örökkévaló evangélium” (Jel 14:6) ígéretei miatt, „nem a mi cselekedeteink alapján, hanem saját végzése és kegyelme szerint, amelyet még az idők kezdete előtt Krisztus Jézusban adott nekünk” (2Tim 1:9, RÚF; lásd még Tit 1:2). Isten már „az idők kezdete előtt” ezt megígérte, tehát bizonyosan nem a cselekedeteink következménye a megváltásunk, hiszen még nem is léteztünk „az idők kezdete előtt”, így tetteink sem lehettek akkor.
Röviden: a hibáid, fogyatkozásaid, kemény nyakad ellenére Isten csodálatos dolgot visz végbe érted és benned, és ebből következően megparancsolja, hogy engedelmeskedj neki és a törvényeinek. Isten már kijelentette az ígéretet: nem lehetnek az üdvösséged eszközei a cselekedeteid, az engedelmességed, legyenek bármennyire jók (pedig nem azok), azok csak az üdvösséged következményei.
Kegyelméből megmentett az Úr. A szívedbe írta a törvényét, Lelke megerősít, tehát menj és tartsd be a törvényét!

EGW idézet:

Főképp két tévedésre kell ügyelniük Isten gyermekeinek, különösen azoknak, akik a kegyelemben újonnan vannak megalapozva. Az első, már említett tévedés abban áll, hogy saját cselekedeteikre támaszkodnak, mindent megtesznek, hogy magukat Istennel összhangba hozzák. Aki a parancsolatok betartásával akar életszentségre eljutni, lehetetlent kísérel meg. Mindahhoz, amit az ember Krisztus nélkül tesz, bűn és önzés tapad. Egyedül a Jézus kegyelmébe vetett hit képes minket megszentelni. A másik, nem kevésbé veszedelmes tévhit, hogy Krisztus felment bennünket Isten törvényének megtartása alól: miután – úgymond – hit által nyerhetjük el Krisztus kegyelmét, cselekedeteinknek egyáltalán semmi közük sincs megváltásunkhoz. Gondoljátok azonban meg, hogy az engedelmesség nem csupán a parancsolatokhoz  való  alkalmazkodás, hanem  a  szeretet  szolgálata. – Jézushoz vezető út, 59–60. o.

Nem tudásunkban, társadalmi rangunkban, a munkások sokaságában vagy a ránk bízott képességekben található sikerünk titka; nem is az emberi akaratban. Ha tehetetlenségünket érezve készséges és engedelmes szívvel Krisztusra nézünk, általa, aki minden erő és értelem forrása, egyik győzelmet a másik után arathatjuk. Bármilyen rövid ideje szolgálunk, bármilyen egyszerű feladatot látunk el, ha gyermeki hittel követjük az Üdvözítőt, nem fogunk csalódni a jutalomban. Amit a legnagyobbak és legbölcsebbek sem érdemelnek meg, a leggyengébbek és a legkisebbek kaphatják meg. A menny aranykapuja nem tárul ki az öndicsőítőnek. Nem emelkedik fel a büszke lélek előtt, de az örök díszkapuk szélesre tárulnak egy kisgyerek reszkető érintésére. Azok, akik őszinte hittel és szeretettel szolgáltak Istennek, kegyelméből áldott jutalmat kapnak. – Krisztus példázatai, 404. o.

Soha nem értettük volna meg a kegyelem szó jelentőségét, ha nem bukunk el. Isten szereti a bűntelen angyalokat, akik minden parancsolatának engedelmeskednek, de a mennyei angyalok semmit sem tudnak a kegyelemről tapasztalatból, mert sosem volt rá szükségük, hiszen nem vétkeztek. A kegyelem az Úr egyik tulajdonsága, amelyet érdemtelen emberek iránt tanúsít. Örömmel adja ezt a kegyelmet mindazoknak, akik éhezik, akik vágyakoznak utána. Nem azért, mert méltók vagyunk rá, hanem azért, mert méltatlanok vagyunk. A legnagyobb szükségünk van arra, hogy elnyerjük ezt az ajándékot. Isten azonban a kegyelmet nem használja fel arra, hogy törvényét érvénytelenné tegye, vagy hogy a kegyelem elfoglalja az Ő törvényének helyét. „Az Úr azt akarta az Ő igazságáért, hogy a törvényt naggyá és tiszteletreméltóvá tegye” – olvashatjuk Ézsaiás könyvében. – Az én életem ma, 100. o.

Ellen G. White: Jézushoz vezető út: „A tanítványság próbaköve” című fejezet.

„Krisztus ellensége, aki fellázadt Isten törvénye ellen a mennyben, mesteri, képzett hadvezérként minden erejét latba vetve az egyik megtévesztő fortélyát hozza elő a másik után, hogy közömbösítse a törvény hatását, pedig az mutat rá egyedül a bűnre és az igazság mércéjére” (Ellen G. White cikke, Review and Herald. 1890. november 18.).
Kétbillió galaxis ragyog a kozmoszban, minden egyes galaxisban százmilliárd csillag van – ez 100000000000. Kétbillió galaxis, százmilliárd csillaggal: az annyi mint 200000000000000000000000 csillag. Az élet törvénye, hogy ami megalkot, létrehoz valamit, annak nagyobbnak kell lennie annál, felül kell múlnia azt. Picasso nagyobb a műalkotásánál, meghaladja azt. A kozmoszunkat megalkotó, létrehozó Istennek mindenképpen hatalmasabbnak kell lennie annál, azt felül kell múlnia.
Ennek fényében gondolkodjunk el akövetkező igéről! „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Őkezdetben Istennél volt. Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött” (Jn 1:1-3, ÚRK). Tehát mit tett Isten, aki megalkotta az egész teremtett világot, a 200000000000000000000000 csillagot és minden egyebet? Kisbabává „zsugorodott”, aztán bűntelen életet élt, majd meghalt a kereszten, felvállalva a bűneink és gonoszságunk büntetését, hogy mi megkaphassuk az örök élet ígéretét. Elénk tárul ez a hatalmas igazság: a kegyelem, amit Isten Krisztusban adott a kereszten. És mit kér Isten ezért? „Mindezt hallva ez a dolgok summája: Féld Istent, és tartsd meg parancsolatait, mert ez az ember legfőbb dolga” (Préd 12:15, ÚRK)!

KÉRDÉSEK A BIBLIA ÉS AZ EVANGELIZÁLÁS C. KÖNYV ALAPJÁN 
1Thesszalonika 3 – 1Timótheus 1; Evangelizálás,„Orvosi misszió a nagyvárosokban” c. alfejezet
1.    Hogyan jön el az Úr napja?      
2.    Milyen céllal vizsgáljunk meg mindent?      
3.    Mi felé igazgatja Isten a szívünket?      
4.    Mi a parancsolatok célja?     
5.    Mi által fognak megnyílni az ajtók a jelenvaló igazság előtt?
 

Alapszöveg: Gal 2:21; 5Móz 9:1–6
I.    ÁLTALÁNOS ÁTTEKINTÉS
A Törvényt megtartókat mindig is azzal vádolták, hogy lelketlen legalisták, retrográd vallás tanítványai. Ez azonban igazságtalan vád. Ellenkezőleg, a Törvény, ahogy azt Izraelben értelmezik, világosságot feltételez, amely támogatja az ember lelki életét, és a haladást hirdeti. A zsoltáríró a Törvényt a „láb szövétnekének”, az „ösvény világosságának” nevezi (Zsolt 119:105).
Ez a tanulság benne foglaltatik a héber Tóra szóban, amely lexikális rokonságban áll az or főnévvel, amelynek jelentése: „világosság”. Amikor valaki éjszaka keskeny ösvényen halad, a szövétnek vagy fáklya azonkívül, hogy megvilágítja az utat, a kígyókat is távol tartja. A költő által használt kép a Törvény kettős szerepét szemlélteti: világít, tanít, következésképpen segít az előrehaladásban, ugyanakkor megvéd a veszélyektől, és szavatolja a haladó biztonságát. Ézsaiás próféta is ugyanezt a társítást használja: „A tanításra és bizonyságtételre hallgassatok! Ha nem ekként szólnak azok, akiknek nincs hajnaluk” (Ézs 8:20). Mivel a Törvény világosság, Isten népe iránt gyakorolt kegyelmének megnyilatkozása. Ez a világosság segíteni fog előre haladnunk a sötét és veszélyes úton, a túlélésünket biztosítja. Ebben az értelemben a Törvény azért adatott nekünk, hogy éljünk.
E heti tanulmányunkban elemezni fogjuk a Törvénynek és Isten kegyelmének látszólag ellentmondásos kapcsolatát.
A tanulmány témája:
•    A kegyelem és a törvény: Mi a kapcsolat a kegyelem és a Törvény között, és a kettő együtt hogyan befolyásolja a hívők életét?

II.    MAGYARÁZAT
Mózes ötödik könyve az Ószövetségnek az a része, amelyben a kegyelem és a Törvény annyira egymásba fonódik, hogy nehéz lenne külön beszélnünk róluk. Amikor Mózes a Törvényről beszél, lényegében a kegyelemre gondol. A Deuteronomiumban a Törvény a szövetség jele. Ez az oka annak, hogy a Törvény és a kegyelem mind az isteni, mind az emberi távlatban összefonódik egymással. Isten szempontjából a Törvény az az eszköz, amely által az Ő akarata megvalósul a földön, a történelemben, az ember életében. Izrael számára a Törvény a nép Istennek adott válaszának és az Úrral kötött szövetségének kézzel fogható jele. Más szavakkal, a Törvény láthatóvá, érzékelhetővé teszi a kegyelmet az életben és a történelemben; a kegyelem teszi a Törvényt elviselhetővé és teljesíthetővé a mindennapi életben.
A kegyelem megelőzi a Törvényt és elvezet hozzá
Ez a dinamika tükröződik abban az üzenetben, amelyet Ádám Isten első parancsolatában meghall. A tsawah kifejezés (jelentése: „parancs”) először a kegyelemre utalva jelenik meg a Szentírás szövegében: „És parancsola az Úr Isten az embernek, mondván: A kert minden fájáról bátran egyél” (1Móz 2:16). A jó és gonosz tudásának fájáról való evés tiltását (parancsát) megelőzi Isten kegyelme, amelyet itt a kert összes fája jelképez. Hasonlóképpen Mózes ötödik könyve is Isten kegyelmének bemutatásával kezdődik: Isten felsorolja, mit tett az Ő népéért, és megemlíti, hogy egy országot adott Izraelnek ajándékba. Majd e konkrét, történelmi cselekedetek felsorolása után Isten rátér a Törvényre, és azt kéri a néptől, hogy őrizze meg azt, tartsa tiszteletben. Ez a folyamat tűnik fel Mózes ötödik könyve szövetségének szerkezetében, majd többször is megismétlődik a könyv folyamán. A Tízparancsolat leírása ezzel a kijelentéssel kezdődik: „Én, az Úr, vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptomnak földéből, a szolgálatnak házából” (5Móz 5:6). Annak elismerése, hogy mit tett Isten értük, a Törvény iránti engedelmességre vezeti Izrael gyermekeit:
„Ti láttátok, amit Egyiptommal cselekedtem, hogy hordoztalak titeket sasszárnyakon, és magamhoz bocsátottalak titeket. Mostan azért ha figyelmesen hallgattok szavamra, és megtartjátok az én szövetségemet, úgy ti lesztek nékem valamennyi nép közt az enyéim; mert enyém az egész föld” (2Móz 19:4–5).
Láthatjuk, hogy Isten Izraelért tett cselekedetei után következik az engedelmességre szólítás (a shama`), amit a „mostan” szó előz meg. Ebből is kitűnik, hogy Isten előbb felajánl valamit, és csak azután kér engedelmességet.
A 119. zsoltárban található a Biblia legszebb költeménye a Törvényről és a kegyelemről. A zsoltáríró egy a kegyelemre utaló megjegyzéssel kezdi a fejezet e szakaszát: „És szálljon rám, Uram, a te kegyelmed, a te szabadításod, amint megígérted” (Zsolt 119:41); majd rátér a Törvényre: „És megtartom a te törvényedet mindenkor és mindörökké” (44. vers). Mózes ötödik könyvében ezt olvassuk: „Mivel szeretett titeket az Úr” (5Móz 7:8), „tartsd meg azért a parancsolatot” (7:11). A nép örömmel megtartja Isten parancsolatait, iránta való szeretetből teszi ezt. A zsoltáros felkiált: „De én a te törvényedben gyönyörködöm!” (Zsolt 119:70; vö.: Zsolt 119:174). „Mely igen szeretem a te törvényedet, egész napestig arról gondolkodom!” (Zsolt 119:97).
Elmélkedésre és megbeszélésre: Miért az Isten törvényei iránti engedelmesség az egyetlen értelmes és komoly válasz Isten kegyelmére, megmentő cselekedeteire? A cselekedetnek miért kell újabb cselekedethez vezetnie? Mi a véleményed arról a politikusról, aki a kampánya során végig a saját vágyairól és érzéseiről beszél, a gazdasági és közösségi projekteket és problémákat viszont mellőzi?
Mely okok igazolják a zsoltáros Törvény iránti szeretetét?
A törvény és a szeretet
A Törvény ajándék Istentől. A natan igét (jelentése: „ad”) Isten a következő kérdésében a Törvényre vonatkozóan használja: „És melyik nagy nemzet az, amelynek olyan rendelései és igazságos végzései volnának, mint ez az egész törvény, amelyet én ma adok elétek?!” (5Móz 4:8). A Tízparancsolatot Isten adta (2Móz 24:12). A zsoltáríró szó szerint azonosítja a Törvényt a kegyelemmel: „Ajándékozz meg kegyelmesen törvényeddel!” (Zsolt 119:29, új protestáns fordítás; a Cornilescu-változat szó szerinti fordítása ekképpen hangzik: „Ajándékozz meg kegyelmeddel, hogy követhessem a Te törvényedet!” – a ford. megj.). Az Újszövetségben Jézus akkor idézi fel ezt a szempontot, amikor arra tanítja közvetlen követőit, hogy szavaiban – amelyek az igazságot közvetítik – megtalálják a szabadságot (Jn 8:32; vö.: Jak 1:25; 2:12). Érdekes, hogy a Törvény héber megnevezése az Ószövetségben a Tóra, amelynek jelentése: „megmutatni az utat”. A szót gyakran társítják a pap által mutatott úttal. Sajátságos példát a Tóra ezen értelmezésével kapcsolatosan Aggeus 2:11 versében találunk: az Úr felkészíti a prófétát, hogy kérdezze meg a papot, milyen utat, megoldást válasszon egy bizonyos esetben. A Törvény kegyelem, mert felkínálja a megoldást a nehézségekből való menekvésre, és ez az út az élet és a szabadság útja.
Elmélkedésre és megbeszélésre: A Törvény kegyelemként való azonosítása hogyan befolyásolja az üdvösséget? Ezékiel 28:15–16 szakaszának fényében miért található meg még mindig a Törvény a mennyben, ha nincs többé bűn ott, legalábbis Lucifer és a bukott angyalok kiűzetése után? Miért Isten jellemének kifejeződése a Törvény, következésképpen lehetőség arra, hogy megértsük és szeressük Őt? Olvasd el a Tízparancsolatot, és azonosítsd a kegyelmet mindenik parancsolatban! Magyarázd meg, hogy a Tízparancsolat miért képviseli a kegyelmet a Törvényben!
A Törvény kegyelemmel teljes jellege
Szövegként Isten Törvénye nagyon szép, irodalmi remekmű. Isten nemcsak hogy kegyelmét tanúsította a Tízparancsolat által, hanem arra is gondja volt, hogy szép, művészi rendbe szerkessze a parancsolatokat. A következő gyakorlat azt a célt szolgálja, hogy segítsen értékelni Isten parancsolatainak kegyelemmel teljes jellegét:
•    Olvasd el figyelmesen a Tízparancsolat szövegét, hogy betelj esztétikai szépségével.
•    Figyeld meg az első 5, majd az utolsó 5 parancsolat közti hasonlóságokat! Állítsd tükörbe a parancsolatokat, és hasonlítsd össze őket (az 1. és a 6. parancsolat összekapcsolja bármely, Isten képére és hasonlatosságára teremtett ember meggyilkolását Isten egyediségével; a 2. és a 7. parancsolat a bálványimádás és a házasságtörés bűnét társítja egymással; a 3. és a 8. parancsolat Isten nevének hiábavaló kiejtését a lopással hozza összefüggésbe; a 4. és a 9. parancsolat a szombat megszegését a hamis tanúzással párosítja; és végül az 5. és a 10. parancsolat a szülők iránti tiszteletet a felebarát tulajdonának, házastársának megkívánásával asszociálja). Milyen tanulságot vonhatunk le mindenik párosításból?
Elmélkedésre és megbeszélésre: Miért a szombat áll a Tízparancsolat középpontjában? Milyen tanulság rejlik ennek a parancsolatnak a pozíciójában? Hogyan érinti a negyedik parancsolat áthágása a többi parancsolat megtartását? Hogyan foglalja magába a szombat a Törvény és a kegyelem viszonyát? Hasonlítsd össze a 4. és az 5. parancsolatot! Melyek a közös elemek e két parancsolatban, és milyen tanulságot vonhatunk le ezekből az összefüggésekből?
III.    ALKALMAZÁS
Egy segédlelkész felesége súlyosan megbetegedett. A férj folyamatosan imádkozott érte, mégsem gyógyult meg soha a felesége. Emiatt megharagudott Istenre, és eldöntötte, hogy kilép a szolgálatból, mivel Isten nem tette meg értük a csodát, amire kérte Őt.
Elmélkedésre és megbeszélésre: Magadra ismersz ebben az igaz történetben? Mi motivál, hogy engedelmeskedj Isten parancsolatainak? Neked milyen tapasztalataid vannak a Törvény és a kegyelem közötti kapcsolatról?
Az ókori zsidó hagyományban van egy rabbinikus példázat (midrash), amely Isten különös földrajzi stratégiájáról szól, amelyet akkor alkalmazott, amikor a Tórát adta az embernek. Miért nem Izraelben, Rómában vagy Görögországban adta Isten a Tórát? Minden nemzetnek joga volt azt hinnie magáról, hogy őt illeti meg ez a megtiszteltetés. Isten azonban egyrészt nem akarta, hogy valamely ország népe azzal büszkélkedjen, hogy Ő kapta meg a Tórát, másrészt pedig lehetővé akarta tenni, hogy bárki hozzáférhessen a Törvényhez.
Elmélkedésre: Miért helytelen kijelenteni, hogy „Büszke vagyok, hogy keresztény vagyok!”, vagy hogy „Büszke vagyok, hogy hetednapi adventista lehetek!”? Olvasd el 1Kor 1:31 versét, majd vesd össze Zsolt 34:2–3 verseivel! Valamely tiszteletreméltó intézmény büszkesége hogyan befolyásolhatja küldetése hatékonyságát?