Válaszd az életet!

Alapige: „Bizonyságul hívom ellenetek ma a mennyet és a földet, hogy az életet és a halált adtam előtökbe, az áldást és az átkot: válaszd azért az életet, hogy élhess mind te, mind a te magod” (5Móz 30:19).

Szomorú történet az ilyen: egy fiatalnál, ebben az esetben egy huszonkét éves nőnél halálos betegséget, agydaganatot diagnosztizáltak. A modern orvostudomány összes vívmányával együtt sem lehetett mit tenni, csak meghosszabbíthatták a szenvedését az elkerülhetetlen végig. Viszont ez a fiatal nő,
„Sandy” nem akart meghalni.
Azt akarta, hogy a halála után a fejét egy folyékony nitrogénnel teli kádban lefagyasszák. Reménykedett benne, hogy így megmaradnak az agysejtjei, ötven, száz vagy ezer évig is várakoznak, míg valamikor a jövőben már olyan fejlett lesz a technológia, hogy az agyi idegpályáit összekötik egy komputerrel, és így ő tovább „élhet”, talán örökké.
Szomorú történet, nemcsak a haldokló fiatal miatt, hanem azért is, amiben reménykedett! Sandy élni akart, mint a legtöbb ember, de olyan utat választott, ami végül nem lesz járható.
Ezen a héten tovább folytatjuk Mózes ötödik könyvének tanulmányozását, miközben foglalkozunk az élet nagy választásával. Lehetőséget kaptunk rá, hogy az életet válasszuk, csakhogy Isten feltételei szerint. Az életadó és az élet fenntartója ezt kegyelmesen felkínálja nekünk.

November 20. – A Romániai Reménység Televízió támogatása (adományok)

EGW idézet:

Nekünk is szól a nemzetek történelme. Minden népnek és minden egyes embernek megvan a helye Isten csodálatos tervében. Ma folyik az egyének és nemzetek megméretése. A mérleg annak kezében van, aki soha nem téved. Mindenki maga határoz sorsáról, Isten pedig mindent kézben tartva megvalósítja saját szándékát. A próféciák, amelyeket a nagy VAGYOK adott Igéjében, az eseményeket – a múlt örökkévalóságától a jövő örökkévalóságáig – láncszemekként egymáshoz kapcsolják, és megmondják, hol állunk ma a korszakok folyamatában, és mit várhatunk a jövőben. A történelem lapjain mindazt nyomon követhetjük, aminek a prófécia szerint napjainkig be kell következnie, és biztosak lehetünk abban, hogy ami még hátra van, mind be fog teljesedni a maga idejében. (…) Mindenki számára rendkívül nagy jelentőségű időben élünk. Uralkodók és államférfiak, bizalmi állású emberek, minden társadalmi osztályból való gondolkozó férfiak és nők figyelme a körülöttünk zajló eseményekre szegeződik. Figyelik a nemzetek egymás közti viszonyát. Észreveszik, hogy milyen feszültség uralkodik minden területen. Ráébrednek arra, hogy valami súlyos és döntő esemény van készülőben – hogy a világ rettenetes válság küszöbén áll. – Próféták és királyok, 536–537. o.

Üdvösségünk isteni parancsnoka győzött értünk, hogy ha akarunk, általa mi is győzni tudjunk. Krisztus mégsem ment meg senkit akarata ellenére, senkit sem kényszerít engedelmességre. Azért hozta meg kimondhatatlan áldozatát, hogy ők is győzni tudjanak nevével, és hogy igaz tetteit, szent voltát nekik tulajdonítsák. (…) Aki Istenben bízik, sosem csalatkozik. – Bizonyságtételek, III. köt., 456–457. o.
 
Mindenki elnyerheti a mennyet, és elkerülheti a poklot. Az angyali seregek készen állnak, hogy a megpróbált és megkísértett lélek segítségére jöjjenek. A végtelen Isten Fia kiállta a próbát értünk. Mindenki számára világosan látható a Kálvária keresztje. Amikor elhangzik az ítélet, és az elveszettek átadatnak, hogy elszenvedjék Isten iránti tiszteletlenségük és engedetlenségük büntetését, senkinek nem lesz mentsége. Senkinek nem kell elvesznie. Mindenki maga dönti el, hogy Jézust vagy Sátánt választja fejedelméül. Minden ember részesülhet abban a segítségben a megpróbáltatás idején, amiben Krisztusnak része volt. A kereszt a bizonyítéka annak, hogy senkinek sem szükségszerű elvesznie, és hogy minden ember számára óriási segítség áll rendelkezésre. A mi választásunkon múlik, hogy győzünk-e a sátáni seregek felett, vagy pedig annak erőihez csatlakozva Isten munkájának ellenségeivé válunk. – Szemelvények, I. köt., 96. o.
 

Egyikünk sem kérte, hogy ide kerüljünk, nem igaz? Nem választottuk az életet, sem azt, hogy hol és mikor jöjjünk világra, kik legyenek a szüleink.
Ugyanígy volt ez Ádámmal és Évával is. Ők sem döntöttek arról, hogy Isten megteremtse őket, mint ahogyan a falevelek, a sziklák és a hegyek sem. Emberként nemcsak létezünk (a szikla is létezik), nemcsak élünk (az amőbák is élnek), hanem Isten képére teremtett, értelmes, szabad lényekként élhetünk. Azt sem mi döntöttük el, hogy Isten képére teremtett, értelmes, szabad emberként jövünk a világra. Az Úr azonban felajánlja nekünk, hogy életben maradhatunk, vagyis választhatjuk az életet, az örök életet az Úrban. Ez pedig
Jézus és a kereszthalála miatt lehetséges.
1.    Olvassuk el 1Móz 2:8-9, 15-17 és 3:22-23 verseit! Milyen két lehetőséget ajánlott fel Isten Ádámnak az élettel kapcsolatban?

„Az Éden közepén volt az élet fája, amely életadó gyümölcsöt termett. Az engedelmes Ádám előtt mindig nyitva állt volna az út ehhez a fához, és Ádám örökké élt volna. Amikor azonban vétkezett, halandó lett, és Isten elzárta az élet fájától. Isten ítélete: »Por vagy te, s ismét porrá leszesz«, az élet teljes megsemmisülését jelenti” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2013, Advent Kiadó, 458. o.).
A Biblia tehát a kezdet kezdetétől csupán két lehetőséget tár elénk: vagy örök élet, amit Isten eredetileg tervezett nekünk, vagy örök halál, ami bizonyos értelemben egyszerűen csak visszatérés a semmibe, ahonnan jöttünk. Érdekes az is, hogy „az élet fája”, ami a Szentírás szerint halhatatlanságot biztosít, először a Biblia első könyvében jelenik meg, majd pedig az utolsó könyvben látjuk újra. Olvassuk el Jel 2:7 és 22:2, 14 verseit! Ennek feltehetőleg az az üzenete, hogy Isten eredeti terve szerint hozzáfértünk volna az élet fájához, de a bűn miatt elveszítettük ezt a lehetőséget. Majd pedig végül, amikor Isten egyszer és mindenkorra, teljesen lerendezi a bűn problémáját, Jézusnak és a megváltási tervnek köszönhetően odamehetnek az élet fájához a megváltottak, akik az életet választották, ahogyan Isten kezdettől fogva akarta.
Gondolkodjunk azon, hogyan választjuk a napi döntéseinkkel vagy az életet, vagy a halált!

EGW idézet:

Az Atya ártatlannak és szentnek teremtette ősszüleinket, mégsem zárta el előlük a gonosz cselekvésének lehetőségét. Úgy is megteremthette volna őket, hogy ne álljon hatalmukban követelményeinek áthágása, viszont akkor nem fejlődött volna a jellemük. Kikényszerített szolgálat lett volna ez, azért Isten megadta nekik a választás hatalmát: engedelmesség vagy engedetlenség. Kipróbálta a hűségüket és a szeretetüket, mielőtt elnyerték volna a kiváltságokat. (…) Az volt Isten akarata, hogy Ádám és Éva ne ismerje meg a gonoszt. Visszatartotta tőlük a gonosz, a bűn ismeretét és  következményeit.  A  jó  megismerésének lehetősége biztosítva volt számukra, de a bűn ismeretét és annak következményeit: a keserves munkát, a félelmetes gondot, a  csalódást és bánatot, a fájdalmat és halált Isten szeretete eltakarta előlünk. – Előtted az élet, 23. o.

Az élet fájának gyümölcsének az Édenben természetfeletti hatalma volt. Enni belőle örök életet jelentett. Gyümölcse a halál ellenszere volt, levelei pedig az élet és halhatatlanság fenntartását szolgálták. Az ember engedetlensége miatt azonban a halál betette a lábát a földre. Ádám evett a jó és gonosz tudásának fájáról, amelynek érintését az Úr megtiltotta. Bűne megnyitotta a nyomorúság zsilipjeit.

A bűn behatolása után a mennyei kertész átültette a mennyei Paradicsomba; ágai mégis lehajlanak az alsóbb világba. A Krisztus vére általi megváltás révén még mindig ehetünk életadó gyümölcséből. Jézusrólírták:„Benne élet volt; és az élet volt az emberek világossága.” Ő az élet forrása. A neki való engedelmesség az az életadó hatalom, mely megvidítja a lelket. – A Te Igéd igazság, VII. köt., 988–989. o.

Amit meg kell értened, az az akarat tényleges ereje. Ez az emberi természetet uraló erő, a döntés vagy a választás hatalma. Minden az akarat helyes irányú tevékenységétől függ. Isten megadta a választás képességét az embernek; tőled függ, hogy helyesen élsz-e azzal. Bár nem változtathatod meg a szívedet, és nem szeretheted saját erődből Istent, mégis szabad választásodtól függ, hogy Őt szolgálod. Mihelyt átadod neki az akaratodat, Ő fogja benned munkálni úgy az akarást, mint a cselekvést. Ily módon egész lényedet Krisztus Lelke uralja; szereteted Isten Fiában összpontosul, és gondolataid összhangban lesznek vele. Ha csak kívánság marad a jóság és szentség utáni vágyakozásunk, az semmit sem ér. Sokan, bár remélik és vágyakoznak arra, hogy Isten gyermekei legyenek, mégis elvesznek. Sohasem jutnak el odáig, hogy alárendeljék akaratukat az Úrnak. Nem döntenek most: keresztények akarunk lenni! – Jézushoz vezető út, 47. o.
 

Az egész Bibliában két dolog közül választhatunk. Itt találjuk a két lehetőséget.
2.    Olvassuk el az alábbi igéket! Milyen két lehetőséget, választást kínálnak fel ezek a versek nyíltan, mire utalnak? Az idézett szövegek hogyan állítják ezt elénk?
1Móz 7:22-23      

Mt 7:24-27   
    
Jn 3:16      

Róm 6:23  
    
Róm 8:6  
    
1Jn 5:12   
   

Végeredményben az embereknek nincs köztes terület. Mielőtt a nagy küzdelem egyszer s mindenkorra véget ér, a bűn, Sátán, a gonoszság, az engedetlenség és a lázadás mind eltöröltetik. Ezek után minden embernek egyénileg vagy élete, örök élete lesz, amit Isten eredetileg tervezett mindannyiunk számára a világ teremtése előtt, vagy örök halálra jut, azaz „örök pusztulással bűnhődnek az Úrtól és az ő dicső hatalmától” (2Thessz 1:9, RÚF). Nem látszik, hogy a Biblia bármi más lehetőséget mutatna.
Mi lesz a sorsunk? A válasz végső soron rajtunk múlik. Előttünk áll a választás: élet vagy halál.
Az örök élet vagy örök halál kérdéskörében miért vigasztaló tulajdonképpen az a bibliai igazság, hogy nem égnek és gyötrődnek örökké az emberek a pokolban? Mit közvetítene Isten jelleméről az, ha valóban örökké tartó szenvedés volna a sorsa az elveszendőknek?

EGW idézet:

„Mert a bűn zsoldja halál; az Isten kegyelmi ajándéka pedig örök élet a mi Urunk, Krisztus Jézusban.” (Róm 6:23) Az ember a teremtésekor nemes testi és lelki tulajdonságokat és képességeket kapott. Tökéletes, Istennel összhangban élő lény volt. Gondolatai tiszták, céljai szentek voltak. De az engedetlenség megrontotta ezeket a képességeket és tulajdonságokat, és a szeretet helyét önzés foglalta el. A bűn következtében az ember természete annyira legyengült, hogy saját erőből képtelen volt ellenállni a gonosz hatalmának. Sátán foglya lett, és az is maradt volna örökké, ha Isten szeretetétől ösztönözve közbe nem lép. A kísértőnek az volt a szándéka, hogy Istennek az emberrel való, már a teremtésnél meglevő tervét keresztezze, és ezáltal fájdalmat és romlást hozzon a világra. (…) Az Úr nem akarja a teremtményeit kényszeríteni. Nem fogadhatja el tiszteletünket és hódolatunkat, ha azokat nem készségesen és értelmesen hozzuk. (…) Arra vágyik, hogy az ember, mint a teremtés koronája, a fejlődés legmagasabb fokára jusson el. Kilátásba helyezi számunkra az áldások teljességét, amelyekhez kegyelem által kíván eljuttatni. Magához hív bennünket, hogy átadva magunkat neki bennünk munkálhassa akaratát. Egyedül tőlünk függ tehát, hogy a bűn örökös rabszolgaságát, avagy Isten gyermekeinek csodás és boldogító szabadságát választjuk-e. – Isten csodálatos kegyelme, 313. o.

Minden ember megkapta a választás szabadságát. Ő maga dönti el, hogy a lázadás fekete zászlójához vagy Immánuel fejedelem vérrel áztatott lobogójához csatlakozik. A menny érdeklődéssel figyeli a jó és gonosz között dúló küzdelmet. Csak az engedelmesek mehetnek be Isten városának kapuján. Akik tovább élnek a bűnben, azok fölött el fog hangzani a halálos ítélet. A föld megtisztul a gonoszságtól és az Örökkévaló elleni lázadástól. (…) Az Istentől kapott életelvek fogják feddhetetlenné, boldoggá és szentté tenni az embert. Csak az hallhatja meg Krisztus szavait – „Jöjj feljebb!” –, aki engedelmeskedik ezeknek az elveknek. – In Heavenly Places, 361. o.

Sátán megparancsolta angyalainak, hogy különös gonddal és buzgalommal terjesszék azt a hazugságot, amivel félrevezette Évát a Paradicsomban: „Bizony nem haltok meg.” Mikor az emberek ezt a csalást elfogadják, és már mindnyájan elhiszik, hogy halhatatlanok, az ördög azt is elhiteti velük, hogy a bűnös örök gyötrelemben él tovább. Ez a hiedelem kellő módon előkészítette Sátán számára az utat, lehetővé tette, hogy helyettesei dolgozhassanak, és a nép előtt úgy tüntessék fel Istent, mint bosszúvágyó zsarnokot, aki azokat, akik nem élnek a tetszése szerint, a pokolba taszítja, és ott örök gyötrelmek által érezteti haragját; és mialatt kimondhatatlan kínokat szenvednek el, és az örök tűzben gyötrődnek, az Atya elégedetten tekint le rájuk. A gonosz jól tudta, hogyha ezt a csalást elhiszik, igen sokan fogják gyűlölni Istent, ahelyett, hogy szeretnék és imádnák; és hogy arra a meggyőződésre jutnak, miszerint az Úr Igéjében foglalt fenyegetések nem fognak szó szerint beteljesedni, mert hiszen ellentmondana az Atya jóságának és szeretetteljes jellemének, hogy az általa teremtett lényeket örökkévaló, soha véget nem érő gyötrelembe taszítsa. – Tapasztalatok és látomások, 218. o.

 

Mózes ötödik könyvének vége felé, a hosszú beszédet követően, hogy mi lesz a néppel, ha nem engedelmeskednek az Úrnak és megszegik a szövetségi fogadalmaikat, a 30. fejezet egy ígérettel kezdődik: még ha engedetlenek is lesznek, ami miatt fogságba jutnak, Isten majd visszahozza őket arra a földre, abban az esetben, ha megtérnek és elfordulnak bűnös útjaikról.
3.    Olvassuk el 5Móz 30:15-20 verseit! Milyen lehetőségeket kapott itt az ókori Izrael? Hogy tükröződik ebben is az, amit az egész Bibliában látunk?

Nagyon is világos, amit az Úr mond: Jahve két választási lehetőséget tárt eléjük, gyakorlatilag azt, amit Ádámnak és Évának mondott az Édenben. A héberben 5Móz 30:15 versében valójában ugyanazokat a szavakat – „jó” (tób) és
„gonosz” (ra’) – találjuk, mint Mózes első könyvében a jó és a gonosz tudása fájára vonatkozóan. Nem létezik köztes, semleges terület itt sem, mint sehol a Bibliában. A nép vagy szolgálja Istent és él, vagy a halált választja. Ugyanez a helyzet ma, a mi esetünkben is. Élet, jóság, áldás szemben mivel? Halállal, gonoszsággal és átkokkal. Végeredményben joggal mondható, hogy igazából Isten csak a jót, csak az életet, csak az áldásokat ajánlja fel, de ha az ember elfordul tőle, annak a rossz lesz a természetes következménye, mert nem marad tovább Isten különleges védelme alatt. A nép tehát két választási lehetőséget kapott. Egészen világos a szabad akaratuk, szabad választási lehetőségük valósága is. Ezek a versek a Biblia, az Óés az Újszövetség oly sok más részével együtt egyáltalán nem lennének érthetők a szabad akarat, a szabad választás szent ajándéka nélkül. A szó szoros értelmében az Úr ezt mondta: Tehát a tőlem kapott szabad akaratoddal válaszd az életet, válaszd az áldást, válaszd a jót, ne a halált, a gonoszt és az átkokat!
Nyilvánvaló, hogy mi a helyes döntés, nem igaz? Azonban tudjuk, hogy mi történt. A nagy küzdelem akkor is éppen olyan valóságos volt, mint most. Tanulnunk kellene Izrael példájából, hogy mi lesz, ha nem adjuk át magunkat teljesen az Úrnak, ha nem választjuk az életet és mindazt, ami azzal a döntéssel együtt jár!
Figyeljük meg 5Móz 30:20 versében a szeretet és az engedelmesség közötti kapcsolatot! Mit kellett Izraelnek tennie annak érdekében, hogy hűségesek maradjanak az Úrhoz? Hogyan vonatkoznak ugyanezek az elvek ma ránk?

EGW idézet:

Az élet az igazak öröksége, a halál pedig a gonoszok osztályrésze. Mózes ezt mondta Izraelnek: „Elődbe adtam ma néked az életet és a jót, a halált és gonoszt.” (5Móz 30:15) E bibliaversben említett halál nem Ádám halála, mert Ádám törvényszegésének büntetését az egész emberiség szenvedi. Mózes „a második halál”-t állította szembe az örök élettel. Ádám bűne miatt a halál az egész emberiséget sújtja. Mindenkinek meg kell halnia. „Lesz feltámadásuk a halottaknak, mind igazaknak, mind hamisaknak”; „mert amiképpen Ádámban mindnyájan meghalnak, azonképpen Krisztusban is mindnyájan megeleveníttetnek” (Csel 24:15; 1Kor 15:22). A Szentírás azonban különbséget tesz a feltámadtak két csoportja között. „Mindazok, akik a koporsókban vannak, meghallják az Ő szavát, és kijönnek; akik a jót cselekedték, az élet feltámadására; akik pedig a gonoszt művelték, a kárhozat feltámadására.” (Jn 5:28–29) Akit Isten „méltóvá” tesz az élet feltámadására, „boldog és szent”. „Ezeken nincs hatalma a második halálnak.” (Jel 20:6) – A nagy küzdelem, 544. o.

Istennek népével való minden bánásmódja, melyet szeretete és kegyelme hat át, szigorú és pártatlan igazságosságának legszembetűnőbb bizonyítéka. Ezt szemlélteti a héber nép története. Az Úr nagy áldást adott Izraelnek, irántuk való gyengéd szeretetét az Ige meghatóan ábrázolja. (…) És mégis milyen gyors és szigorú büntetéssel látogatta meg őket bűneikért! Isten végtelen szeretete nyilvánult meg egyszülött Fia ajándékában, hogy megváltsa az elveszett emberiséget. Krisztus Atyja jellemének kinyilatkoztatására jött a földre, és élete isteni gyengédség és könyörületesség cselekedeteivel volt teljes. És mégis Jézus maga jelenti ki: „Mert bizony mondom néktek, míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik.” (Mt 5:18) Ugyanaz a hang, amely türelmes, szerető esedezéssel hívja a bűnöst, jöjjön hozzá, hogy megbocsátást és békét találjon, az  ítéletben  kegyelme  megvetőinek ezt parancsolja: „Távozzatok tőlem, ti átkozottak.” (Mt 25:41) A Biblia Istent nemcsak gyöngéd atyának, hanem igaz bírónak is bemutatja. Bár gyönyörűsége telik a kegyelem gyakorlásában, és „megbocsát hamisságot, vétket és bűnt: de nem hagyja a bűnöst büntetlenül” (2Móz 34:7). – Pátriárkák és próféták, 469. o.

Isten felruházott minket a döntés képességével, nekünk pedig használnunk kell ezt a képességet. Mi nem tudjuk a szívünket megváltoztatni; nem tudjuk a gondolatainkat, indítékainkat, érzéseinket uralni. Nem tudjuk önmagunkat megtisztítani, Isten szolgálatára alkalmassá tenni. De el tudjuk határozni, hogy neki fogunk szolgálni, át tudjuk adni neki az akaratunkat; és akkor Ő munkálni fogja bennünk az akarást és a cselekvést tetszése szerint. Így egész lényünk Krisztus uralma alá kerül. – A nagy Orvos lábnyomán, 176. o.
 

Mózes ötödik könyve elején az Úr elmondja, hogy mi lesz, ha a nép megtér és elfordul gonosz útjairól. Csodálatos ígéretek hangzanak el.
4. Olvassuk el 5Móz 30:1-10 szakaszát! Milyen ígéreteket tett Isten még az engedetlenség következményeinek a felsorolása között is? Mit tanít ez a kegyelméről?
 
Ezt bizonyára vigasztaló lehetett hallani, persze nem az a lényege ennek a résznek, hogy nem számít, ha elfordulnak attól, amit Isten megparancsolt. Az Úr senkinek nem ajánl olcsó kegyelmet. Ebből mindenképpen megláthatták Isten szeretetét, amire ők szeretettel felelhettek, amit pedig az engedelmességükkel mutathattak ki.
5. Mit mondott az Úr a népnek 5Móz 30:11-14 szakaszában? Milyen alapvető ígéret hangzik el ezekben a versekben? Az Újszövetségben mely igékben tükröződik ugyanez a gondolat?

Figyeljük meg ezt a gyönyörű szavakkal, megtámadhatatlan logikával kifejezett kérést! Az Úr nem kíván tőlük olyasmit, amit nehéz megtenni. Isten parancsolata nem „nehéz” vagy „titokzatos”, amit ne érthetnének meg, és nincs is elérhetetlen távolságban. Nem a mennyben van, amit csak valaki más szerezhetne meg nekik, a tenger túlsó partjára sem kell elmenni érte. „Sőt nagyon közel van hozzád ez az ige. A szádban és a szívedben van, hogy teljesíthesd” (5Móz 30:14, ÚRK) – mondja az Úr. Vagyis elég jól tudod, hogy elmondhasd, a szívedben van, tehát tudod, hogy azt kell tenned, nincs mentséged az engedetlenségre. „Amikor parancsol, képességet is ad parancsa teljesítésére” (Ellen G. White: Krisztus példázatai. Budapest, 1983, H. N. Adventista Egyház, 228. o.).
Pál apostol a Krisztusban való megváltás összefüggésében idézi éppen ezeket a verseket, a hit általi megigazulás példájaként (lásd Róm 10:6-10).
Mindezek után pedig Mózes ötödik könyvében az a felhívás hangzott el Izrael népének, hogy válasszanak az élet és halál, az áldás és az átok között. Amennyiben kegyelemből és hit által az életet választják, meg is kapják azt.
Nincs ez másként ma sem, nem igaz?
 

EGW idézet:

Senki sem olyan bűnös, hogy Jézusban, aki meghalt érte, ne nyerhetne erőt, tisztaságot és megszentelődést. El akarja rólunk távolítani a bűnöktől szennyes ruhát, és az igazság fehér ruháit adja nekünk. Nem kívánhatja a bűnösök halálát, hanem hogy megtérjenek és éljenek. Isten nem úgy bánik velünk, mint mi, halandók, bánunk egymással. Az Ő gondolatai az irgalom, a szeretet és a kegyelem gondolatai. Így szól: „Hagyja el a gonosz az ő útját és a bűnös férfiú gondolatait, és térjen az Úrhoz, és könyörül rajta, és a mi Istenünkhöz, mert bővölködik a megbocsátásban.” (Ésa 55:7) „Eltöröltem álnokságaidat mint felleget és mint felhőt bűneidet; térj énhozzám, mert megváltottalak.” (Ésa 44:22) – Jézushoz vezető út, 52–53. o.

Az üdvösségre vezető hit nem alkalmi hit, nem pusztán értelemmel való belátás, hanem amely a szív mélyén gyökerezik, és személyes Megváltójaként ragadja meg Krisztust, aki véglegesen képes üdvözíteni mindenkit, aki az Atyához jön általa. Nem valódi a hited, ha azt hiszed, hogy Jézus másokat üdvözíthet, de téged nem. Valódi hit akkor nyilvánul meg, amikor a lélek az üdvösség egyedüli reményeként kapaszkodik Jézusba. Ez a hit arra készteti a birtokosát, hogy lelkének minden szeretetét Krisztusra irányítsa. Értelme a Szentlélek irányítása alatt van, jelleme pedig az isteni hasonlatosság mintájára alakul. Hite nem holt, hanem szeretet által munkálkodó hit, ami arra indítja, hogy Krisztus szépségére tekintsen, és az isteni jellemre alakuljon át. [idézve: 5Móz 30:11–14] – Szemelvények, I. köt., 391. o.

Bízzátok lelketek megtartását Istenre, és benne reménykedjetek! Beszéljetek és gondolkozzatok Jézusról! Tűnjön el benne saját énetek! Távolítsatok el minden kételyt és félelmet! Mondjátok Pál apostollal együtt: „Élek pedig többé nem én, hanem él bennem Krisztus; amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.” (Gal 2:20) Nyugodjatok meg Istenben! Amit rábíztok, azt meg fogja őrizni. Ha teljesen az Ő kezébe ajánljátok magatokat, akkor annak segítségével, aki benneteket szeret, mindenen túláradóan győzedelmeskedtek. Jézus Krisztus, amikor emberi természetet vett magára, az emberiséget a szeretet olyan kötelékével fűzte magához, melyet semmilyen más hatalom, csupán az ember akarata szakíthat szét. Sátán minden csábításával azt akarja elérni, hogy ezen köteléket feloldva bennünket Jézus Krisztustól elszakítson. Legyünk éberek, imádkozzunk és küzdjünk tehát állandóan, nehogy elcsábítva más mestert válasszunk, mert ez mindenkor szabadságunkban áll. Állandóan szegezzük a szemünket Krisztusra, aki megtart bennünket. Amíg ránézünk, addig biztonságban vagyunk. Semmi sem ragadhat ki az Ő kezéből. – Jézushoz vezető út, 71–72. o.

Az Úr és Izrael szövetségi kapcsolatában központi volt Isten imádatának a szerepe. Az különböztette meg az izraelitákat a környező világtól, hogy egyetlen népként imádták az igaz Istent, szemben a pogánysággal, akik valójában nem létező, hamis isteneket tiszteltek. „Most lássátok meg, hogy én vagyok, és nincs Isten kívülem” (5Móz 32:39)!
6. Milyen hasonló figyelmeztetést találunk 5Móz 4:19, 8:1911:16 és 30:17 verseiben? Miért volt ez az intés alapvetően fontos Izrael népe számára?

Isten népe évezredekkel ezelőtt többnyire a hitükkel ellentétes irányelveket, hagyományokat és fogalmakat közvetítő kultúrák és viszonyok között élt, és így van ez ma is. Ezért folyamatosan vigyázniuk kellett, nehogy ők is átvegyék a világi szokások, bálványok, „istenek” imádatát.
Istenünk „féltőn szerető Isten” (5Móz 4:24; 5:9; 6:15), egyedül Ő, a Teremtő és a Megváltó méltó az imádatunkra. Itt sincs köztes terület: vagy imádjuk az Urat, aki életet, jót, áldásokat ad, vagy más istent imádunk, ami gonoszságot, átkot és halált hoz.
7. Olvassuk el Jel 13:1-15 szakaszát! Hogyan jelenik meg itt az imádat kérdése? Vö. Jel 14:6-12 szakaszával! Hogyan mutat rá A jelenések könyve a hamis istentisztelettel kapcsolatban éppen arra, amitől Mózes ötödik könyve óv?
 
Mások a körülmények, de a lényeg ugyanaz: Vajon az ember az igaz Istent fogja imádni és él, vagy a nyomásnak engedve, nyíltan, titokban vagy mindkét módon elfordul az Istennel való szövetségtől, ezért meghal? Végeredményben minden egyes ember a saját szívében dönt a válaszról. Isten nem kényszerítette az ókori Izraelt, hogy Őt kövessék, és bennünket sem fog kényszeríteni. Amint Jelenések 13. fejezetében látjuk, a fenevad és annak képe folyamodik majd erőszakhoz, ezzel szemben Isten szeretet által munkálkodik.
Hogyan bizonyosodhatunk meg róla, hogy még burkolt formában, lépésenként sem távolodunk el a Jézussal való szövetségünktől, nem térünk más istenhez?

EGW idézet:

Sokan jönnek az Úrhoz, ám tétován teszik. Elfogadják a keresztséget, mégsem változik meg a jellemük. Minden embert hívnunk kell, hogy jöjjön el, és maradjon Krisztusban, és minden nap haladjon előre a tökéletességben. Ha ezt teszi, akkor olyan nyugalmat talál, amilyet csak a teljes engedelmesség eredményezhet. Én azonban figyelmeztetlek, hogy vigyázzatok, ne álljatok meg az út felénél, a lelkiség és a világi lelkület határán. „Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak.” (Mt 6:24) Nemsokára teljes mértékben egyik vagy másik oldalhoz fogtok sorolni. Jézus Krisztus önmagához vonz, Sátán pedig különféle csábításokkal próbál a maga oldalára állítani. Kit fogtok választani? Kinek a zászlaja alá álltok be? – In Heavenly Places, 277. o. 

Az első négy parancsolat mutatja az ember szolgálati kötelességét Ura, Istene iránt, amit teljes szívéből, lelkéből, teljes elméjéből és teljes erejéből kell végeznie. Mindez azonban lelkes, gyöngéd és mélységes szeretetet igényel, amilyet az ember nem tud olyan érzelmek által táplálni, amelyek szembehelyezkednek Istennel. Ám ez a szeretet olyan cselekedeteket eredményez, amelyek a menny kézjegyét hordják magukon. Isten dicsőségéhez képest minden egyéb csak másodlagos. Mennyei Atyánkat kell szeretnünk mindenek felett és mindenek előtt, hiszen Ő a mi örömünk és jólétünk, életünk világossága és örök méltósága. Az emberek imádják az Urat, és csak neki szolgáljanak. Egyetlen önző büszkeséget sem szabad istenként magasztalni, szolgálni. Ne csináljanak bálványt a pénzből. Ha az elme felsőbbrendű képességei nem fékezik meg az érzékiséget, az alantas szenvedélyek uralmuk alá hajthatják az ember egész lényét. Istennél fontosabbnak tartott bálványt jelent bármi, amit méltatlanul csodál az elme, és csak arra figyel. – Sons and Daughters of God, 56. o.

Jahve az örökkévaló, az önmagában létező, a nem teremtett Isten, aki maga a forrása és fenntartója mindennek, aki egyedül jogosult arra, hogy Őt illesse meg a legnagyobb tisztelet és imádat. Ezért az embernek tilos, hogy érzelmeiben vagy szolgálataiban az első helyet valaki vagy valami másnak adja, mert mindaz bálvány, ami az Úr iránti köteles szeretetünket csökkenti. Másik istent alkotunk magunknak, ha olyan szolgálatot végzünk, amely egyedül Őt illeti. – Pátriárkák és próféták, 305. o.

[Isten] legbelsőbb vágya, hogy mindazok, akik Őt imádják, szeretetének és előrelátásának számos jelét véve, mindennapi munkájukhoz erőt merítsenek, és kegyelmet nyerve hűségesen és becsületesen járhassanak el minden dologban. Gyűljünk Krisztus keresztje alá! A megfeszített Jézus legyen elmélkedésünk, beszélgetésünk és legszentebb örömünk tárgya. Gondoljunk állandóan Isten áldásaira, és ha végtelen szeretetét tapasztaljuk, örömmel tegyünk le mindent azokba a kezekbe, melyeket értünk a keresztre szegeztek. Szívünk az ima, hálaadás szárnyain jöhet közelebb az éghez. A menynyben hálával magasztalják és gyönyörű énekekkel dicsőítik Istent, és amikor kifejezzük szívünk háláját, istentiszteletünk mindinkább hasonlóvá lesz a mennyei seregéhez. „Aki hálával áldozik, az dicsőít engem” (Zsolt 50:23), mondja az Úr. Lépjünk tehát mindnyájan tiszteletteljes örömmel Alkotónk elé hálával és dicsénekekkel (Ésa 51:3). – Jézushoz vezető út, 103–104. o.
 

Mint ahogy akkor, most is mindenki kap választási lehetőséget. A kulcsszó itt a választás. A Szentírás azt tanítja, hogy a saját szabad döntésünk az életről vagy halálról, az áldásról vagy átokról, a jóról vagy gonoszról határozza meg, hogy végül melyik három elé nézünk (élet, jó, áldás vagy halál, gonoszság, átok). Ez eltér egy bizonyos keresztény felfogástól, amely szerint némelyeket Isten már a születésük előtt nemcsak kárhozatra rendel el, hanem arra is, hogy örökké égjenek a pokolban. Milyen jó tudni, hogy még ha valaki rosszul is dönt, annak halál, örök halál lesz a következménye, nem pedig örökös gyötrelem a soha ki nem alvó tűz tavában!
„»A bűn zsoldja halál; az Isten kegyelmi ajándéka pedig örök élet a mi Urunk Krisztus Jézusban« (Róm 6:23). Az élet az igazak öröksége, a halál pedig a gonoszok osztályrésze. Mózes ezt mondta Izraelnek: »Elődbe adtam ma néked az életet és a jót; a halált és gonoszt« (5Móz 30:15). E bibliaversben említett halál nem Ádám halála, mert Ádám törvényszegésének büntetését az egész emberiség szenvedi. Mózes »a második halált« állította szembe az örök élettel” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2013, Advent Kiadó, 467. o.).

 
KÉRDÉSEK A BIBLIA ÉS AZ EVANGELIZÁLÁS C. KÖNYV ALAPJÁN 

1Timótheus 2 – 2Timótheus 2; Evangelizálás,„Evangelizálás az intézményeinkben” c. alfejezet
1.    Ki az egyedüli közbenjáró Isten és ember között?
2.    Miért nem volt szabad a püspököknek „új embereknek” lenniük?
3.    Mi a következménye a „vitatkozások és szóharcok” betegségének?
4.    Mi volt Timótheus édesanyjának és nagyanyjának a neve?
5.    Mi a nagy cél, amire orvosi intézményeinknek törekedniük kell?
 

Alapszöveg: 5Móz 30:19
I.    ÁLTALÁNOS ÁTTEKINTÉS
Mózes ötödik könyve szövetségének szerkezetében a kitételeket (5Móz 5–26), valamint az áldásokat és átkokat (5Móz 27–28) követő rész a felhívás szakaszában csúcsosodik ki. Isten újra megemlítette Izrael gyermekeinek, hogy mit tett értük: felsorolta szabadító cselekedeteit, az Egyiptomból való kijöveteltől számítva. Majd rátért a következő szakaszra, és Törvény iránti engedelmességet kért az izraelitáktól, illetve elköteleződést a szövetség iránt. Ezután – a korabeli Közel-Kelet szerződéseinek formai sajátosságai alapján – Mózes beszéde tanúkra hivatkozik (5Móz 30:19; 31:19; 32:1–43). E tanúk szerepe támogatni Isten kérését, és megerősíteni felhívása egyetemes jellegét.
A tanulmány témái:
•    A nagy küzdelem. A történelem kezdetétől számítva a Biblia egy kozmikus küzdelmet mutat be, amely Isten és Sátán, az élet és a halál, a világosság Törvénye és a sötétség törvénytelensége között dúl.
•    A választás kötelessége. Az Éden-kertben élő Ádámhoz és Évához hasonlóan Isten Izraelt is felszólítja, hogy válasszon a két lehetséges út között. Különös, hogy amennyiben a rossz utat választja, elveszíti a szabadságát, és többé nem lesz abban az állapotban, hogy egyáltalán választhasson.
•    A probléma tétje. A probléma tétje maga az élet.

Felhívás döntéshozatalra
 
II.    MAGYARÁZAT
 
Izrael gyermekei éppen meghallották az áldásokat és az átkokat, és főként az átkok keltettek bennük mély benyomást, hiszen azokra esett a hangsúly. Frissen lüktettek elméjükben ezek a dolgok (5Móz 30:1), és készek voltak választani. Annak érdekében, hogy felkészítse őket a jó irányt választani a szövetség keretében, Mózes két érvet használ. Beszédéből először is kitűnik, hogy Isten összes feltételhez kötött ígérete a „ha”, „hogyha” (`im), vagy a „mikor” (ki) kötőszóval kezdődve hangzik el: „És ha majd elkövetkeznek reád mindezek… És ha megtérsz az Úrhoz, a te Istenedhez, és ha hallgatsz az Ő szavára…” (5Móz 30:1–2) „Hogyha hallgatsz az Úrnak, a te Istenednek szavára, megtartván az Ő parancsolatait és rendeléseit… és ha teljes szívedből és teljes lelkedből megtérsz az Úrhoz, a te Istenedhez” (5Móz 30:10; vö.: 5Móz 30:17). Másodsorban, Mózes biztosítja őket, hogy a parancsolatok megtartása nem haladja meg az erejüket: „Nem a mennyben van… sőt felette közel van hozzád ez ige” (5Móz 30:12–14).
Nemcsak hogy a hasznukat szolgálja az Istennek való engedelmesség, az Ő ígéreteinek köszönhetően, hanem mindez a kezük ügyében is van. Isten azonban nem kényszeríti őket. Az izraeliták két út közül választhatnak: az élet és a halál útja közül. Jogukban áll a választás. Mózes mindössze feltárja előttük az okokat, amiért az élet útja a helyes választás, ugyanakkor ösztönzi is őket, hogy ezt az utat válasszák. Az ókori szövetségi egyezményekhez hasonlóan e felhívás ünnepélyes voltát tanúk erősítik meg, akik szavatolják a szövetség érvényességét. Ebben az esetben a tanúk kozmikus természetűek – „a menny és a föld” –, rámutatva ezáltal arra, hogy az egész világ sorsa, üdvössége a tét. Ha Izrael népe a rossz utat választja, a Messiás, a világ Megváltója eljövetelének teljes terve veszélybe kerül.
Elmélkedésre és megbeszélésre: Miért akarja Isten, hogy mi válasszunk? Miért nem elég a teológia – az igazság egyszerű ismerete – az üdvösséghez? Valaki egyszer azt mondta, hogy a különbség egy filozófus és egy bibliai próféta között az, hogy a filozófus gondolkodásra, a próféta viszont döntésre késztet. Beszélgessetek a csoportban erről a különbségről! A választás kizárja a gondolkodást? Magyarázd meg a válaszod! Hogyan segít a gondolkodás gyakorlata a döntésben? Miként lehet a gondolkodás a helyes döntéshozatal „előfutára”?
Ádám választása
Ez a felszólítás Isten egy másik felhívását juttatja eszünkbe, amely az emberiség sorsa tekintetében szintén meghatározó választás kapcsán hangzott el (1Móz 2:16–17). Ádám is szembetalálta magát a két lehetőség – „az élet és a halál” – közötti választással. Isten akkor is szövetséget kötött az emberrel. Szövetsége alapjául akkor is az Ő Törvénye szolgált. Ez volt Isten első parancsolata, amit az emberiségnek adott. Ugyanakkor Isten meggyőző érvekkel szolgált az embernek a törvény megtartása tekintetében: az élet feltételes ígéretét adta a halállal szemben, valamint világossá tette az engedelmesség lehetőségét, amit az Ádámnak tett nagylelkű felajánlás is mutat, miszerint egy fa kivételével a kert bármely fájának gyümölcséből szabadon ehet.
Paradox módon, amikor Ádám élt a választás lehetőségével, és a rossz utat választotta, a jó összekeveredett a gonosszal. Elveszítette azon képességét, hogy megkülönböztesse a jót a gonosztól, következésképpen azon szabadságát is, hogy választhasson a két út között. Ellen G. White írta: „Az ember mindent elvesztett, mert inkább hallgatott a csalóra, mint Arra, Aki az Igazság, Aki egyedül bír értelemmel. A gonosz és jó összekeveredése által az ember elméje összezavarodott, szellemi és lelki képességei megbénultak. Többé nem tudta értékelni a jót, amelyet Isten oly bőkezűen nyújtott számára” (Előtted az élet. 25. o.)

Elmélkedésre és megbeszélésre: Olvasd el 1Móz 3:22 versét! E szerint az ige szerint hogyan magyarázod azt, hogy az emberek a bűn elkövetésével olyanokká váltak, mint Isten, ami a jó és a gonosz közötti megkülönböztetést illeti. Mit üzen voltaképpen ez a bibliaszöveg?
A hayah létige ugyanazon alakja, amely 1Móz 3:22 versében is megjelenik folyamatos múlt igeidőben, a kígyó állandó állapotának leírásában is jelen van: „A kígyó pedig ravaszabb vala minden mezei vadnál” (1Móz 3:1). Itt a létige befejezett múlt időben szerepel, ezáltal állandó állapotot tükrözve, ugyanis nem olyasvalamiről van szó, ami az alakulás folyamatában van. Tulajdonképpen ugyanazt a gondolatot már a kígyó is kifejezte: „Olyanok lesztek mint az Isten: jónak és gonosznak tudói” (1Móz 3:5). Ebben a bibliaszövegben az ismeret természete magába foglalja az ítélőképességet: tudni, mi a különbség jó és gonosz között. Ez az ítélőképesség csak akkor működött, amikor Ádám olyan volt mint Isten: feddhetetlen, tökéletes. Az egyedüli mód a jó és a gonosz megismerésére nem a jó és a gonosz megtapasztalása (ahogy a kígyó állította), hanem egyedül a jó ismerete. És valóban, amint megismerték a gonoszt, az emberek elveszítették a jónak a gonosztól való megkülönböztetésének képességét, s így elveszítették a „jó” iránti érzéküket is. (Jacques
B. Doukhan: Genesis. SDA International Bible Commentary. Lásd 1Móz 3:22).
Isten imádata
Amikor felkínálta Ádám és később Izrael előtt az élet és a halál közötti választás lehetőségét, Isten nem csupán egy „igent” várt el tőlük. A döntés több, mint egyszerű szóbeli kijelentés. Mindenekelőtt magába foglalja annak elhatározását, hogy szeretjük Istent. Minden az imádat kérdésében összpontosul. A gond nem maga a Törvény. A vallás nem öncélú, hanem Isten nevének dicsőítését szolgálja. Az Istentől elszakított vallás nem egyéb, mint az emberi kultúra egy másik hagyománya.
A Törvénynek való engedelmesség mindaddig érvényes, míg az ember Isten iránti szeretetének kifejeződését képviseli. A kizárólagos választás mögött meghúzódó ok az az abszolút igazság, hogy egyetlen Isten létezik: „Én vagyok, és nincsen Isten kívülem!” (5Móz 32:39). Az egyistenhit valósága, amely a könyv alapgondolata, itt újra megerősítést nyer. Hogy még egyértelműbb legyen, a 32:39 vers ezt az igazságot az életre és halálra vonatkozó valóságra alkalmazza: „Én ölök és elevenítek” (uo.). Igen, Isten adja az életet, de mi a helyzet az öléssel? Ha Isten az élet Ura, mi a magyarázata ennek a halálra történő utalásnak? Ez a kijelentés tulajdonképpen a két végletre – az életre és a halálra
– vonatkozik, hogy ezáltal a teljességnek – Isten mindenható ereje természetének – gondolatát sugallja.

Az itt használt nyelvezet a monoteizmusra mutat, ezért illeti meg az imádat egyedül a teremtés Istenét, aki az élet és mindenek Megalkotója. Egyedül Istennel biztosított az életünk. Amikor Mózes ötödik könyve elmagyarázza, hogy az Úr „a te életed és a te életednek hosszúsága” (5Móz 30:20), voltaképpen emlékezteti Izrael gyermekeit, hogy életük teljes mértékben Istentől függ. Az egyedüli út a túlélésükre, életben maradásukra, ha „ragaszkodnak Hozzá” (5Móz 30:20). És ez a ragaszkodás, amit a próféta figyelembe vesz, nem misztikus hűség. A teremtés Istene iránti imádat válasza nem egy érzésre korlátozódik, nem szentimentális hitvallomás vagy érzelgős dicséret, hanem az élet valóságában megnyilvánuló konkrét cselekedet: „Járj az ő útjain!” (5Móz 30:16).
Elmélkedésre és megbeszélésre: Beszélgessetek a keleti miszticizmus és a biblikus vallás közötti különbségekről. Milyen helyet foglal el Isten a mi életünkben, és milyen helyet a vallás? Mi a különbség a kettő között? Hogyan befolyásolja a fejlődés fogalma az imádat távlatait?
III.    ALKALMAZÁS
Két testvér ugyanazt a neveltetést kapta, és ugyanazon előjogoknak örvendett. Ennek ellenére csak egyikőjüknek volt sikeres, beteljesedett élete, jó munkahelye, boldog családi élete, a másiknak teljesen zátonyra futott az élete, nem volt senki mellette, aki gondját viselhette volna. Választásaink hogyan befolyásolják útjainkat az életben? Választásainkat hogyan határozza meg neveltetésünk, anyagi jólétünk, s úgy általában az életkörülményeink? Beszélgessetek a társadalmi igazságossággal kapcsolatos választások objektivitásáról.
A nap kezdetén, amikor időt szakítasz a naponkénti elmélkedésre, gondolj a munkádra, házastársadra (amennyiben házas vagy), munkatársaidra. Tedd fel magadnak a következő kérdéseket: Hogyan tehetném boldoggá a körülöttem élő embereket? Mely szokásaimat kellene elhagynom, hogy ezt a célt megvalósítsam? Gondolj a saját életedre: melyek azok a rossz döntések, amelyek miatt zátonyra futott az életed? Melyek voltak a jó választásaid, amelyek sikerre vezettek? Hol volt Isten, amikor döntöttél?
Zenei szolgálattal bíznak meg a gyülekezetben. Mi a legfontosabb számodra? Az Úr iránti szereteted? Kulturális környezeted? Barátaid preferenciái? Figyelembe véve, hogy mindezek a szempontok fontosak az imádati életben, milyen ének-/zeneszámokat fogsz kiválasztani, hogy egyrészt tiszteletben tartsd Isten elvárásait az imádati életre vonatkozóan, másrészt pedig a saját és közösséged kulturális igényeit is kielégítsd?