Zsoltárok könyve 77

1[A karmesternek, Jedútúnnak: Ászáf zsoltára.] (2) Szavamat Istenhez emelem, és kiáltok, szavamat Istenhez emelem, hogy figyeljen rám. 2(3) Nyomorúságom idején az Urat keresem, kezem éjjel is szüntelenül felé tárom, lelkem nem akar vigasztalódni. 3(4) Istenről emlékezem, és sóhajtozom, róla gondolkodom, és eleped a lelkem. [Szela] 4(5) Szememet ébren tartod, hánykolódom, de nem tudok megszólalni. 5(6) Elmélkedem a régi napokról, a hajdankor éveiről. 6(7) Megemlékezem éjjel az énekeimről; szívemben elgondolkodom, és azt kutatja lelkem: 7(8) vajon örökre elvet-e az Úr, és nem lesz többé jóakarattal? 8(9) Vajon végképp elfogyott kegyelme? Semmivé lesz nemzedékről nemzedékre szálló ígérete? 9(10) Vajon elfelejtett könyörületes lenni Isten? Vagy haragja feltartóztatja irgalmát? [Szela] 10(11) Azt gondoltam: Az az én bajom, hogy a Fölséges jobbja megváltozott. 11(12) Megemlékezem az ÚR cselekedeteiről, sőt megemlékezem hajdani csodáidról. 12(13) Elmélkedem minden cselekedetedről, és tetteidről gondolkozom. 13(14) Istenem, szent a te utad, ki olyan nagy Isten, mint a mi Istenünk? 14(15) Te vagy az Isten, aki csodát művelsz, megmutattad hatalmadat a népek között. 15(16) Karoddal megváltottad népedet, Jákób és József fiait. [Szela] 16(17) Láttak téged a vizek, Istenem, láttak téged a vizek, és megfélemlettek, a mélységek is megrázkódtak. 17(18) A felhők vizet ontottak, megzendültek a felhők, nyilaid is cikáztak. 18(19) Mennydörgésed zúgott a forgószélben, villámaid megvilágosították a mindenséget, megrázkódott és megindult a föld. 19(20) Utad a tengeren át vezet, ösvényeid a nagy vizeken, és nem látszik lépteid nyoma. 20(21) Mint nyájat, úgy vezetted népedet Mózes és Áron kezével.