Zsoltárok könyve 17

1[Dávid imádsága.] Hallgasd meg, URam, az igazságot, vedd észre kiáltásomat! Figyelj imádságomra, amely nem csalárd ajakról ered. 2Tőled jöjjön ítéletem, szemed tekintsen az igazságra. 3Megvizsgáltad a szívemet, meglátogattál éjjel. Ha próbára teszel, nem találsz bennem semmi rosszat; elhatároztam, hogy nem vétkezem a számmal. 4Bármit tettek is az emberek, én ajkad igéjére figyelve őrizkedtem az erőszakosok ösvényeitől. 5Lépéseim a te ösvényeidhez igazodtak, nem ingadozott a lábam. 6Hívtalak, mert te felelhetsz nekem, Istenem! Fordítsd felém füledet, hallgasd meg beszédemet! 7Mutasd meg csodálatosan kegyelmedet, te, aki jobboddal megszabadítod támadóiktól a benned bízókat! 8Őrizz, mint a szemed fényét, szárnyad árnyékába rejts el engem 9a gonoszok elől, akik el akarnak pusztítani; halálos ellenségeim elől, akik körülvesznek engem. 10Megkövéredett szívüket bezárták, szájuk kevélyen szól. 11Körülvettek most, bármerre lépünk; szemüket ránk szegezik, hogy földre terítsenek. 12Olyanok, mint az oroszlán, amely zsákmányra vágyik, vagy mint az oroszlánkölyök a rejtekhelyén. 13Kelj fel, ó, URam! Szállj szembe vele, és terítsd le, fegyvereddel mentsd meg életemet a gonosztól! 14Szabadíts meg kezeddel, ó, URam, az emberektől, a világ embereitől, akiknek osztályrészük ez életben van! Megtöltötted hasukat javaiddal, bővelkednek fiakkal, ami pedig megmarad utánuk, azt gyermekeikre hagyják! 15Én pedig meglátom arcodat igazságban, arcod látása megelégít, amikor fölébredek.