1 [Dávidé.] Áldott az ÚR, az én kőváram, aki hadakozásra tanítja kezemet, és viadalra ujjaimat.

2 Jótevőm és mentsváram, oltalmazóm és szabadítóm. Pajzsom ő, akihez menekülök, ő rendeli alám népemet.

3 URam! Micsoda az ember, hogy figyelemre méltatod, és az ember fia, hogy gondod van rá?

4 Olyan az ember, mint a lehelet: napjai olyanok, mint az átfutó árnyék.

5 URam, hajlítsd le egedet, és szállj alá, érintsd meg a hegyeket, hogy füstölögjenek!

6 Lövellj villámokat, és szórd szét azokat. Bocsásd ki nyilaidat, hadd szökelljenek.

7 Nyújtsd le kezedet a magasból; ragadj ki és ments meg engem a nagy vizekből, az idegenek kezéből,

8 akiknek szája hazugságot beszél, s jobb kezük a hamisság jobbja.

9 Istenem! Új éneket éneklek neked, tízhúrú hangszerrel zengedezek neked,

10 aki győzelmet adsz a királyoknak, és megmented szolgádat, Dávidot a gonosz kardtól.

11 Ragadj ki és ments meg engem az idegenek kezéből, akiknek szája hazugságot beszél, s jobb kezük a hamisság jobbja.

12 Fiaink olyanok legyenek, mint a palánták, nagyra nőjenek ifjúkorukban; leányaink pedig olyanok legyenek, mint a paloták faragott oszlopai.

13 Legyenek tele tárházaink, ontsák bőven a javakat. Juhaink szaporodjanak százszorosan, ezerszeresen a legelőinken.

14 Marháink legyenek megrakodva; se betörés, se kirohanás, se kiáltozás ne legyen utcáinkon.

15 Boldog nép az, amelynek így van a dolga; boldog nép az, amelynek az ÚR az Istene.