Zsoltárok könyve 144

1[Dávidé.] Áldott az ÚR, az én kőváram, aki hadakozásra tanítja kezemet, és viadalra ujjaimat. 2Jótevőm és mentsváram, oltalmazóm és szabadítóm. Pajzsom ő, akihez menekülök, ő rendeli alám népemet. 3URam! Micsoda az ember, hogy figyelemre méltatod, és az ember fia, hogy gondod van rá? 4Olyan az ember, mint a lehelet: napjai olyanok, mint az átfutó árnyék. 5URam, hajlítsd le egedet, és szállj alá, érintsd meg a hegyeket, hogy füstölögjenek! 6Lövellj villámokat, és szórd szét azokat. Bocsásd ki nyilaidat, hadd szökelljenek. 7Nyújtsd le kezedet a magasból; ragadj ki és ments meg engem a nagy vizekből, az idegenek kezéből, 8akiknek szája hazugságot beszél, s jobb kezük a hamisság jobbja. 9Istenem! Új éneket éneklek neked, tízhúrú hangszerrel zengedezek neked, 10aki győzelmet adsz a királyoknak, és megmented szolgádat, Dávidot a gonosz kardtól. 11Ragadj ki és ments meg engem az idegenek kezéből, akiknek szája hazugságot beszél, s jobb kezük a hamisság jobbja. 12Fiaink olyanok legyenek, mint a palánták, nagyra nőjenek ifjúkorukban; leányaink pedig olyanok legyenek, mint a paloták faragott oszlopai. 13Legyenek tele tárházaink, ontsák bőven a javakat. Juhaink szaporodjanak százszorosan, ezerszeresen a legelőinken. 14Marháink legyenek megrakodva; se betörés, se kirohanás, se kiáltozás ne legyen utcáinkon. 15Boldog nép az, amelynek így van a dolga; boldog nép az, amelynek az ÚR az Istene.