Zsoltárok könyve 142

1[Dávid tanítása.] [Imádság abból az időből, amikor a barlangban volt.] (2) Fennszóval hívom az URat, fennszóval könyörgök az ÚRhoz. 2(3) Kiöntöm előtte panaszomat, elé tárom nyomorúságomat. 3(4) Amikor elcsügged bennem a lelkem, te ismered ösvényemet. Tőrt vetettek elém az úton, amelyen járok. 4(5) Tekints jobbra, és lásd meg, hogy senki sincs, aki ismerne. Nincsen számomra menedék, senki sem érdeklődik felőlem. 5(6) Hozzád kiáltok, URam, és azt mondom: Te vagy oltalmam és örökségem az élők földjén. 6(7) Figyelj esedezésemre, mert igen nyomorult vagyok! Szabadíts meg üldözőimtől, mert hatalmasabbak nálam! 7(8) Vezesd ki lelkemet a börtönből, hogy magasztalhassam nevedet! Az igazak vesznek körül engem, amikor majd jót teszel velem.