Zsoltárok könyve 141

1[Dávid zsoltára.] URam, téged hívlak: siess hozzám, figyelj szavamra, amikor hívlak. 2Jusson eléd imádságom mint illatáldozat, és fölemelt kezem mint esti áldozat. 3URam, tégy zárat a számra, őrizd ajkaim nyílását! 4Ne engedd szívemet rosszra hajolni, hogy ne cselekedjem istentelenül a gonosztevőkkel együtt; és ne egyem kedvelt ételükből. 5Ha igaz ütlegel engem, kegyelem az; ha dorgál engem, olyan, mintha olajjal kenné a fejemet. Nem vonakodik fejem, sőt még imádkozom is érte bajaiban. 6Ha bíráikat letaszítják a szikláról, akkor majd hallgatják beszédeimet, mert gyönyörűségesek. 7Mint amikor barázdát vágnak a földbe, úgy szóródnak szét csontjaik a Seol torkában. 8De az én szemem, URam Isten, rajtad csüng. Hozzád folyamodom, ne oltsd ki életemet! 9Őrizz meg a tőrtől, amelyet nekem vetettek, a gonosztevők hálóitól! 10Az álnokok saját tőrükbe esnek, míg én nyugodtan továbbmegyek.