Zsoltárok könyve 139

1[A karmesternek: Dávid zsoltára.] URam, te megvizsgáltál és ismersz engem. 2Tudod, ha leülök vagy ha fölkelek, messziről is érted gondolatomat. 3Ügyelsz járásomra és fekvésemre, minden utamat jól ismered. 4Amikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt, URam! 5Elöl és hátul körülzártál engem, és fölöttem tartod kezedet. 6Csodálatos előttem e tudás, magasságos, nem érthetem. 7Hová menjek lelked elől, arcod elől hová fussak? 8Ha a mennybe mennék föl, ott vagy, ha a Seolban vetnék ágyat, ott is jelen vagy. 9Ha a hajnal szárnyára kelnék, hogy a tenger túlsó partján időzzek, 10ott is a te kezed vezetne és a te jobbod fogna engem. 11Ha azt mondanám: „A sötétség biztosan elborít, és éjszakává lesz körülöttem a világosság”, 12a sötétség nem borítana el előled, és fénylene az éjszaka, mint a nappal, a sötétség olyan lenne, mint a világosság. 13Bizony te alkottad veséimet, te formáltál engem anyám méhében. 14Magasztallak, hogy oly megrendítően csodálatos lettem. Csodálatosak a te cselekedeteid, és jól tudja ezt lelkem. 15Formám nem volt elrejtve előtted, amikor titokban formálódtam és alakultam, mintegy a föld mélyében. 16Szemed látta alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind le voltak írva, és a napok is, amelyeket rendeltél számomra, holott még egy sem volt meg közülük. 17Milyen kedvesek nekem a te gondolataid, Istenem! Mily nagy azok száma! 18Számlálgatom őket, de több a homokszemeknél. Fölébredek, és mégis veled vagyok. 19Bárcsak elveszítené Isten a gonoszt, és a vérszomjas emberek eltávoznának tőlem! 20Mert gonoszul szólnak felőled, és nevedet hiába veszik. 21Ne gyűlöljem-e, URam, a téged gyűlölőket? Ne utáljam-e az ellened támadókat? 22Teljes gyűlölettel gyűlölöm őket, ellenségeimmé lettek! 23Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet! Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat! 24Nézd meg, hogy ártalmas úton járok-e, és vezess engem az örökkévalóság útján!