1 [A karmesternek: Dávid zsoltára.] URam, te megvizsgáltál és ismersz engem.

2 Tudod, ha leülök vagy ha fölkelek, messziről is érted gondolatomat.

3 Ügyelsz járásomra és fekvésemre, minden utamat jól ismered.

4 Amikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt, URam!

5 Elöl és hátul körülzártál engem, és fölöttem tartod kezedet.

6 Csodálatos előttem e tudás, magasságos, nem érthetem.

7 Hová menjek lelked elől, arcod elől hová fussak?

8 Ha a mennybe mennék föl, ott vagy, ha a Seolban vetnék ágyat, ott is jelen vagy.

9 Ha a hajnal szárnyára kelnék, hogy a tenger túlsó partján időzzek,

10 ott is a te kezed vezetne és a te jobbod fogna engem.

11 Ha azt mondanám: „A sötétség biztosan elborít, és éjszakává lesz körülöttem a világosság”,

12 a sötétség nem borítana el előled, és fénylene az éjszaka, mint a nappal, a sötétség olyan lenne, mint a világosság.

13 Bizony te alkottad veséimet, te formáltál engem anyám méhében.

14 Magasztallak, hogy oly megrendítően csodálatos lettem. Csodálatosak a te cselekedeteid, és jól tudja ezt lelkem.

15 Formám nem volt elrejtve előtted, amikor titokban formálódtam és alakultam, mintegy a föld mélyében.

16 Szemed látta alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind le voltak írva, és a napok is, amelyeket rendeltél számomra, holott még egy sem volt meg közülük.

17 Milyen kedvesek nekem a te gondolataid, Istenem! Mily nagy azok száma!

18 Számlálgatom őket, de több a homokszemeknél. Fölébredek, és mégis veled vagyok.

19 Bárcsak elveszítené Isten a gonoszt, és a vérszomjas emberek eltávoznának tőlem!

20 Mert gonoszul szólnak felőled, és nevedet hiába veszik.

21 Ne gyűlöljem-e, URam, a téged gyűlölőket? Ne utáljam-e az ellened támadókat?

22 Teljes gyűlölettel gyűlölöm őket, ellenségeimmé lettek!

23 Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet! Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat!

24 Nézd meg, hogy ártalmas úton járok-e, és vezess engem az örökkévalóság útján!