Zsoltárok könyve 132

1[Ének fölmenetelkor.] Emlékezzél meg, URam, Dávid minden nyomorúságáról, 2aki megesküdött az ÚRnak, fogadalmat tett Jákób erős Istenének: 3Nem megyek be lakósátramba, nem fekszem le hálóhelyemen, 4nem engedek szememnek alvást s pilláimnak szenderülést, 5amíg helyet nem találok az ÚRnak, hajlékot Jákób erős Istenének! 6Íme, hallottuk, hogy Efratában van, rátaláltunk Jaar mezőin. 7Hadd menjünk be hajlékaiba, hadd boruljunk le lába zsámolyához! 8Indulj el, URam, nyugvóhelyedre, te és hatalmad ládája! 9Papjaid öltözködjenek igazságba, kegyeseid pedig ujjongjanak! 10Szolgádért, Dávidért ne fordulj el fölkentedtől! 11Megesküdött az ÚR Dávidnak, hogy bizony nem tér el attól: Vér szerinti utódodat ültetem trónodra. 12Ha fiaid megtartják szövetségemet és intelmeimet, amelyekre megtanítom őket, akkor az ő fiaik is trónodon ülhetnek mindvégig. 13Mert a Siont választotta ki az ÚR, azt akarta, hogy lakhelye legyen. 14Ez lesz nyugvóhelyem örökre, itt lakozom, mert ezt szeretem. 15Gazdagon megáldom eleséggel, szegényeit jóltartom kenyérrel. 16Papjait fölruházom szabadítással, és vígan örvendeznek kegyesei. 17Megnövelem ott Dávid hatalmát, mécsest szerzek fölkentemnek. 18Ellenségeire szégyent borítok, rajta pedig korona ragyog.