Zsoltárok könyve 10

1URam, miért állsz távol? Miért rejtőzöl el a szükség idején? 2A gonoszok kevélyen üldözik a szegényt; essenek saját cselük csapdájába, amelyet koholtak. 3Dicsekszik lelke kívánságával a gonosz, áldja a fösvényt, és átkot mond az ÚRra. 4Gőgös megvetéssel nem keresi: Nincs Isten – ez minden gondolata. 5Útjai mindig szerencsések, távolinak tűnnek neki ítéleteid, minden ellenségét lekicsinyli. 6Azt mondja szívében: Semmi sem rendít meg, soha nem jutok bajba. 7Szája tele átkozódással, csalárdsággal és erőszakkal; nyelve alatt hamisság és álnokság van. 8Utcák zugában lapul, titkon megöli az ártatlant, szeme a gyámoltalant lesi. 9Leselkedik rejtekhelyén, leselkedik, mint az oroszlán a fedezékben, hogy elragadja a szegényt, mihelyt hálójába foghatja. 10Összetöri, letiporja a gyámoltalanokat, akik elesnek erejétől. 11Azt mondja szívében: Elfelejtett az Isten, elrejtette arcát, nem is lát meg soha! 12Kelj föl, ÚR Isten, emeld föl kezedet, ne feledkezz el a szegényekről! 13Miért vetheti meg Istent a gonosz? Miért mondhatja szívében: Nem lesz számonkérés? 14Pedig te látod a bajt, és észreveszed a fájdalmat, hogy kézbe vedd. Rád hagyja magát a gyámoltalan, az árvának is te vagy segítsége. 15Törd össze a gonosz karját, és kérd számon a bűnösön gonoszságát, egy se maradjon! 16Király az ÚR mindörökké; a népek kivesznek földjéről. 17A szegények kívánságát meghallgatod, ó, URam. Megerősíted szívüket, füled figyel rájuk, 18hogy igazságot szolgáltass az árvának és nyomorultnak, hogy földi ember többé ne rettentsen meg másokat.