Zakariás próféta könyve 13

1Azon a napon forrás fakad Dávid házának és Jeruzsálem lakosainak a bűn és tisztátalanság ellen. 2Azon a napon – így szól a Seregek URa – kiirtom a bálványok neveit ebből az országból, emlegetni sem fogják többé azokat, sőt a prófétákat és a tisztátalan lelket is kipusztítom ebből az országból. 3És ha valaki mégis prófétálni mer, szülei, az apja és anyja mondja neki: Ne élj, mert hazugságot szóltál az ÚR nevében! És szülei: apja és anyja döfik le őt, mialatt prófétál. 4Azon a napon megszégyenülnek a próféták, mindegyik a maga látomása miatt, mialatt prófétál, és nem öltenek föl szőrruhát, hogy hazudjanak. 5Hanem azt mondja mindegyik: Nem vagyok próféta, szántóvető ember vagyok, sőt másnak szolgálok gyermekségem óta. 6Ha pedig megkérdezi tőle valaki: „Milyen sebek ezek a mellkasodon?”, azt mondja: „Barátaim házában ütötték ezeket rajtam.” 7Kard, serkenj föl a pásztorom ellen és a férfi ellen, aki a társam! – így szól a Seregek URa. Sújts le a pásztorra, hogy elszéledjenek a juhok! Én pedig a kicsinyek ellen fordítom kezemet. 8Úgy történik az egész országgal – így szól az ÚR –, hogy kétharmad része elpusztul, és elvész, csak egyharmad része marad meg. 9És a harmadrészt is tűzbe viszem, és megtisztítom őket, ahogyan az ezüstöt tisztítják, megpróbálom őket, ahogyan az aranyat próbálják. Segítségül hívja majd a nevemet, és én felelni fogok neki. Ezt mondom: Népem ő! Ő pedig azt mondja: Az ÚR az én Istenem!