Thessalonikabeliekhez írt I. levél 2

1Ti magatok is tudjátok, testvéreim, hogy hozzátok való menetelünk nem volt hiábavaló, 2hanem amint tudjátok, noha előbb szenvedés és bántalmazás ért bennünket Filippiben, bátorságot merítettünk Istenünktől, hogy nektek is hirdessük az Isten evangéliumát sok tusakodással. 3Mert a mi buzdításunk nem hitegetésből van, nem is tisztátalanságból, sem nem álnokságból, 4hanem mint akiket Isten kipróbált, hogy ránk bízza az evangéliumot, s úgy szólunk, mint akik nem az emberek tetszését keressük, hanem az Istenét, aki megvizsgálja szívünket. 5Mert nem léptünk fel soha hízelgő beszéddel, amint tudjátok, sem leplezett kapzsisággal – Isten a tanúnk –, 6s nem kerestünk emberektől dicsőséget, sem tőletek, sem másoktól. 7Bár tekintéllyel léphettünk volna fel, mint Krisztus apostolai, mégis szelídek voltunk közöttetek, mint a gyermekét dajkáló anya. 8Ennyire megkedveltünk titeket, és készek voltunk közölni veletek nemcsak az Isten evangéliumát, hanem a magunk lelkét is, mivelhogy szeretteinkké lettetek. 9Bizonyára emlékeztek, testvéreim, a mi fáradozásunkra és vesződségünkre, mert éjjel-nappal munkálkodtunk, és úgy hirdettük nektek az Isten evangéliumát, hogy senkit meg ne terheljünk közületek. 10Ti vagytok rá a tanúk és Isten, milyen szentül, igazán és feddhetetlenül éltünk közöttetek, akik hisztek. 11Azt is tudjátok, hogy úgy intettünk és buzdítgattunk egyenként benneteket, mint az apa a gyermekeit, 12és kérve kértünk, hogy Istenhez méltó módon éljetek, aki az ő országába és dicsőségébe hív titeket. 13Azért pedig szüntelen hálát adunk Istennek, hogy amikor befogadtátok az Isten általunk hirdetett beszédét, nem úgy fogadtátok, mint emberek beszédét, hanem mint Isten beszédét, aminthogy valóban az, amely munkálkodik is bennetek, akik hisztek. 14Mert ti, testvéreim, követői lettetek az Isten gyülekezeteinek, amelyek Júdeában vannak a Krisztus Jézusban, mivelhogy ugyanazt szenvedtétek el ti is saját honfitársaitoktól, mint ők a zsidóktól, 15akik megölték az Úr Jézust és a prófétákat, és minket is üldöznek, és Istennek nem tetszenek, és minden ember ellenségei. 16Bennünket pedig akadályoznak abban, hogy a pogányoknak prédikáljunk, hogy üdvözüljenek, és így teszik teljessé mindenkor bűneiket, de végül utolérte őket az Isten haragja. 17Mi pedig, testvéreim, miután rövid időre elszakadtunk tőletek külsőleg, de szívünkben nem, mert annál inkább, nagy vágyakozással igyekszünk, hogy szemtől szemben láthassunk titeket. 18Mert egyszer is, másszor is el akartunk menni hozzátok, kiváltképpen én, Pál, de megakadályozott minket a Sátán. 19Mert ki a mi reménységünk, örömünk és dicsekvésünk koronája, ha nem ti a mi Urunk Jézus előtt az ő eljövetelekor? 20Bizony ti vagytok a mi dicsőségünk és örömünk.