Sámuel II. könyve 7

1Amikor a király a palotájában ült, és az ÚR mindenfelől békességet adott neki minden ellenségétől, 2azt mondta a király Nátán prófétának: Íme, lásd, én cédrusfából csinált palotában lakom, Isten ládája pedig a sátorban van. 3Erre azt mondta Nátán a királynak: Menj, vidd véghez mindazt, ami a szívedben van. Vidd véghez, mert az ÚR veled van. 4Még azon az éjszakán azonban így hangzott az ÚR szava Nátánhoz: 5Menj el, és mondd meg szolgámnak, Dávidnak, hogy ezt mondja az ÚR: Házat akarsz nekem építeni, hogy abban lakjam? 6Mert én nem laktam házban mindmáig attól a naptól fogva, hogy kihoztam Izráel fiait Egyiptomból, csak a sátorban, a hajlékban jártam. 7Amíg csak együtt jártam Izráel fiaival, mondtam-e csak egy szót is Izráel valamelyik nemzetségének, akinek parancsoltam, hogy legeltesse népemet, Izráelt, ilyen szavakat: Miért nem építettetek nekem cédrusfából való házat? 8Most azért mondd meg szolgámnak, Dávidnak, hogy ezt mondja a Seregek URa: Én hoztalak ki téged a kunyhóból, a juhok mögül, hogy fejedelem légy népem, Izráel fölött. 9Veled voltam mindenütt, ahová mentél, és kiirtottam előtted minden ellenségedet. Nagy hírnevet szereztem neked, mint amilyen a föld legnagyobbjainak a hírneve. 10Helyet is szereztem népemnek, Izráelnek, és ott elültettem őt, hogy saját helyén lakjon. Többé nem mozdítják ki a helyéből, és többé nem fogják nyomorgatni az álnokság fiai, mint azelőtt, 11attól a naptól fogva, hogy bírákat rendeltem népem, Izráel fölé. Békességet szereztem tehát neked minden ellenségedtől. Megmondta neked az ÚR, hogy házat készít neked az ÚR. 12Mikor pedig napjaid betelnek, és elalszol atyáiddal, föltámasztom utánad a te magodat, amely ágyékodból származik, és megerősítem az ő királyságát. 13Ő fog házat építeni nevemnek, és megerősítem királyságának trónját mindörökké. 14Atyja leszek, és ő a fiam lesz, s amikor gonoszul cselekszik, megfenyítem őt férfihoz illő vesszővel és emberek fiainak kijáró büntetéssel. 15De irgalmasságomat nem vonom meg tőle, mint ahogy megvontam Saultól, akit eltávolítottam előled. 16Házad állandó lesz, és országod mindörökké a tied lesz, és trónod erős lesz mindörökké. 17Nátán teljesen e beszéd szerint és e látás szerint szólt Dávidnak. 18Erre Dávid király bement, leborult az ÚR előtt, és azt mondta: Mi vagyok én, Uram, Isten? És mi az én házam népe, hogy engem idáig juttattál? 19És ez még csekélységnek tetszett neked, Uram, Isten! Hanem íme, szólsz a te szolgádnak háza felől távoli időre vonatkozó dolgokat, és ez törvény az emberre nézve, Uram, Isten! 20De mi szükség Dávidnak többet szólnod, hiszen, Uram, Isten, te jól ismered szolgádat! 21A te ígéretedért és jóakaratod szerint cselekedted mindezeket a nagy dolgokat, hogy megjelentsd szolgádnak. 22Ezért, Uram, Isten, nagy vagy te! Senki sincs olyan, mint te, és rajtad kívül nincsen Isten, teljesen úgy, ahogy a fülünk hallotta. 23Mert melyik nép olyan a földön, mint a te néped, Izráel, amelyért elment Isten, hogy megváltsa magának, és nevet szerezzen magának azzal, hogy nagy dolgokat cselekszik érte és csodálatos dolgokat országodért a te néped szeme láttára, akiket megszabadítottál Egyiptomból, az idegen népektől és isteneiktől? 24Mert megerősítetted magadnak népedet, Izráelt, hogy néped legyen mindörökké. URam, te lettél az ő Istenük. 25Most azért, URam, Isten, amit mondtál szolgád felől és az ő háza felől, teljesítsd be mindörökké, és cselekedjél úgy, ahogy mondtad. 26Hogy neved fölmagasztaltassék mindörökké e szavakkal: A Seregek URa Izráel Istene. Dávidnak, a te szolgádnak a háza legyen állandó előtted! 27Mert megjelentetted szolgádnak, ó, Seregek URa és Izráel Istene, e szavakat: Házat építek neked. Ezért késztette szolgádat a szíve, hogy ilyen könyörgéssel forduljon hozzád. 28Most azért, ó, Uram, Isten, te vagy az Isten! A te beszéded igazság, és te mondtad ezt a jót szolgád felől. 29Jótetszésedben áldd meg szolgád házát, hogy színed előtt legyen mindörökké, mert te szóltál, Uram, Isten. Azért a te áldásoddal áldd meg szolgád házát mindörökké!