Sámuel II. könyve 19

1Jelentették Jóábnak, hogy a király siratja és gyászolja Absolont. 2Így gyászra fordult a szabadulás azon a napon az egész nép számára, mert meghallották, hogy a király bánkódik a fia miatt. 3Azon a napon úgy lopakodott be a hadinép a városba, ahogy az a hadinép szokott lopakodni, amely szégyelli magát, hogy elmenekült a harcból. 4A király pedig eltakarta az arcát, és fennszóval így kiáltott: Ó, fiam, Absolon! Absolon, én fiam, én fiam! 5Akkor Jóáb bement a házba a királyhoz, és azt mondta: Megszégyenítetted e mai napon minden szolgádat, akik pedig ma megmentették az életedet, fiaid és leányaid életét, feleségeid és másodfeleségeid életét. 6Mert azokat szereted, akik gyűlölnek, és azokat gyűlölöd, akik szeretnek téged. Kimutattad ma, hogy előtted a vezérek és a szolgák mind semmik. Mert azt tapasztaltam a mai napon, hogy jobban tetszene neked, ha mi mindnyájan meghaltunk volna ma, de Absolon élne. 7Azért most kelj föl, menj ki, és beszélj kedvesen a szolgáiddal, mert az ÚRra esküszöm, hogy ha nem jössz ki, éjjelre egy ember sem marad melletted. Ez mindannál a nyomorúságnál rosszabb lenne számodra, ami veled történt ifjúságodtól fogva mind e mai napig. 8Erre fölkelt a király, és leült a kapuban. Hírül adták az egész népnek: Íme, a király a kapuban ül. Akkor az egész hadinép a király elé járult. Izráel pedig elmenekült, ki-ki a maga sátrába. 9És nagy veszekedés kezdődött Izráel népének törzsei között, és ezt mondták: A király szabadított meg minket ellenségeink kezéből, a filiszteusok kezéből is ő szabadított meg; de el kellett menekülnie az országból Absolon elől. 10Absolon pedig, akit fölkentünk, meghalt a harcban. Miért késlekednénk hazahozni a királyt? 11Dávid király pedig elküldött Cádók és Ebjátár paphoz, és ezt üzente nekik: Mondjátok ezt a júdabeli véneknek: Miért akartok utolsók lenni a király hazahozásában? Eljutott ugyanis a király házába mindaz, amiről egész Izráel beszélt. 12Ti a testvéreim vagytok, az én húsom és az én vérem, miért lennétek hát az utolsók a király hazahozásában? 13Mondjátok meg Amászának: Nem az én húsom és vérem vagy te is? Úgy cselekedjék velem Isten, és úgy segítsen, hogy te leszel a seregem fővezére minden időben Jóáb helyett. 14Így nyerte meg egy emberként Júda minden emberének a szívét, akik üzenetet küldtek a királynak: Térj haza minden szolgáddal együtt! 15Visszaindult tehát a király, és a Jordánhoz érkezett, a júdaiak pedig Gilgálba mentek, hogy elébe menjenek a királynak, és segítsenek neki átkelni a Jordánon. 16A Bahúrimból való benjámini Simei, Gérá fia is sietve elment a júdaiakkal együtt Dávid király elé. 17Ezer ember volt vele Benjámin nemzetségéből. Cíbá, a Saul házából való szolga, tizenöt fia és húsz szolgája is vele volt, és a király előtt odaértek a Jordánhoz. 18Átkeltek a gázlónál, hogy áthozzák a király háza népét, és hogy kedve szerint cselekedjenek. Simei, Gérá fia pedig térdre borult a király előtt, amikor átkelt a Jordánon. 19Ezt mondta a királynak: Ne tulajdonítsa vétkül nekem az én uram az álnokságomat; és ne emlékezzen meg arról, hogy gonoszul cselekedett veled a szolgád azon a napon, amelyen uram, a király Jeruzsálemből eltávozott. Ne vegye ezt szívére a király. 20Tudja a te szolgád, hogy vétkezett, de látod, József egész házából én jöttem ma elsőnek, hogy a királynak, az én uramnak elébe menjek. 21De megszólalt Abisaj, Cerújá fia, és ezt mondta: Nem ölöd-e meg Simeit azért, mert szidalmazta az ÚR fölkentjét? 22Dávid azonban azt mondta: Mi közöm hozzátok, Cerújá fiai, hogy ellenkezni akartok ma velem? Miért kellene ma embert ölni Izráelben? Mintha nem tudnám, hogy ma lettem újból Izráel királya! 23Majd ezt mondta a király Simeinek: Nem halsz meg. És megesküdött neki a király. 24Mefibóset, Saul fia is elébe jött a királynak. Sem lábát, sem szakállát nem gondozta, ruháját ki nem mosatta attól a naptól fogva, hogy a király eltávozott, egészen addig a napig, amelyen békességgel haza nem jött. 25Amikor Jeruzsálemből kijött a király elé, ezt mondta neki a király: Miért nem jöttél el velem, Mefibóset? 26Ő így felelt: Uram, király, a szolgám csapott be engem. Mert én, a te szolgád, azt mondtam: Fölnyergeltetem a szamarat, fölülök rá, és elmegyek a királlyal, mert sánta a te szolgád. 27Ő azonban rágalmazott engem, a te szolgádat az én uram, a király előtt. De az én uram, a király olyan, mint Isten angyala. Azért tégy úgy, ahogy neked tetszik! 28Mert atyám egész háza népe csak halált érdemelt volna uramtól, a királytól, de te szolgádat mégis azok közé helyezted, akik asztalodnál esznek. Azért micsoda követelésem és micsoda kérésem volna még a király előtt? 29Akkor ezt mondta neki a király: Mi szükség többet szólnod? Megmondtam, hogy te és Cíbá osztozzatok meg a jószágon. 30Erre Mefibóset azt felelte a királynak: Elveheti akár az egészet, csakhogy az én uram, a király békességben hazajöhetett! 31A gileádi Barzillaj is eljött Rógelimból, hogy átkeljen a királlyal a Jordánon, hogy átkísérje őt a Jordánon. 32Barzillaj pedig igen öreg ember volt, nyolcvanesztendős, és ő tartotta el a királyt, amíg Mahanaimban lakott, mert igen gazdag ember volt. 33A király azt mondta Barzillajnak: Gyere velem, és eltartalak Jeruzsálemben. 34Barzillaj azonban azt mondta a királynak: Ugyan hány évig élek még, hogy fölmehetnék a királlyal Jeruzsálembe? 35Nyolcvanesztendős vagyok már, hogy tegyek még különbséget jó és rossz között; vagy érzem-e én, a te szolgád még az ízét annak, amit eszem és iszom; vagy tudok-e gyönyörködni még az énekesek és az énekesnők hangjában? Csak terhedre lenne a szolgád neked, uram, király! 36Szolgád csak éppen átkel a Jordánon a királlyal. Miért adna nekem a király ilyen nagy jutalmat? 37Hadd menjen vissza, kérlek, a te szolgád, és hadd haljak meg az én városomban, ahol apám és anyám sírja van. De itt van, íme, szolgád, Kimhám, menjen el ő a királlyal, az én urammal, és cselekedjél úgy vele, ahogy neked jónak tetszik. 38Erre azt mondta a király: Velem jöhet Kimhám, és úgy bánok vele, ahogy neked tetszik. És amit csak kívánsz tőlem, megteszem neked. 39Mikor pedig átkelt a Jordánon az egész nép, és a király is átkelt, megcsókolta a király Barzillajt és megáldotta, ő pedig visszatért lakóhelyére. 40Átkelt tehát a király Gilgálba, és vele ment Kimhám. Júda egész népe és Izráel népének a fele kísérte a királyt. 41És íme, az összes izráeli férfi eljött a királyhoz, és azt mondták neki: Miért loptak el téged júdai testvéreink, és hozták át a Jordánon a királyt, a háza népét és vele együtt Dávid minden emberét? 42Júda férfiai így feleltek Izráel férfiainak: Azért, mert a király hozzánk áll közelebb. Hát miért nehezteltek ezért? Talán megvendégelt minket ezért a király? Vagy megajándékozott-e valamilyen ajándékkal? 43Izráel férfiai így feleltek Júda férfiainak: Tízszeres jogunk van a királyhoz, és Dávidra nézve is elsőbbségünk van veletek szemben. Miért vettetek semmibe minket? Nem mi tettük-e szóvá legelőször, hogy hozzuk haza a királyunkat? De erősebb volt Júda férfiainak a szava Izráel férfiainak a szavánál.