Sámuel II. könyve 18

1Dávid pedig megszámlálta a vele levő népet, és ezredeseket meg századosokat rendelt föléjük. 2A nép harmadrészét Jóábnak, harmadrészét Cerújá fiának, Abisajnak, Jóáb apjának a keze alatt hagyta Dávid, harmadrészét pedig a gáti Ittajra bízta. A király azt mondta a népnek: Bizony én magam is veletek megyek. 3De a nép azt mondta: Ne jöjj, mert ha netán megfutamodunk is, velünk nem törődnek, sőt ha a sereg fele meghal is, azzal sem törődnek. De te kiteszel annyit, mint mi tízezren. Jobb tehát, ha a városból leszel a segítségünkre. 4Erre azt mondta nekik a király: Azt teszem, amit jónak láttok. Majd megállt a király a kapuban, és az egész sereg kivonult századonként és ezredenként. 5Ezt parancsolta a király Jóábnak, Abisajnak és Ittajnak: Fiammal, Absolonnal kíméletesen bánjatok a kedvemért! Az egész sereg hallotta mindazt, amit a király Absolon felől parancsolt a vezéreinek. 6Azután kivonult a hadinép a mezőre Izráellel szemben, és megütköztek Efraim erdejénél. 7Ott Dávid szolgái megverték Izráel népét, és nagy volt a veszteség azon a napon, mintegy húszezer ember. 8Kiterjedt a harc arra az egész vidékre, és azon a napon a nép közül sokkal többet pusztított el az erdő, mint amennyit a fegyverek. 9Egyszer csak Absolon összeakadt Dávid szolgáival. Absolon egy öszvéren ült. Az öszvér bement egy nagy tölgyfa sűrű ágai alá úgy, hogy Absolon fönnakadt a hajánál fogva a tölgyfán, és az ég és a föld között függött, mert az öszvér kiszaladt alóla. 10Meglátta ezt egy ember, hírül adta Jóábnak, és ezt mondta: Íme, láttam Absolont egy tölgyfán függeni. 11Jóáb pedig ezt mondta a hírhozó embernek: Íme, láttad, hát miért nem terítetted le a földre? Az én dolgom lett volna aztán, hogy megajándékozzalak tíz ezüstsékellel és egy övvel. 12Az ember azt mondta Jóábnak: Ha akár ezer ezüstpénzt adnál is a kezembe, nem ölném meg a király fiát, mert fülünk hallatára parancsolta a király neked, Abisajnak és Ittajnak: Kíméljétek meg azt a fiút, Absolont. 13Ha orvul törtem volna az életére, magad is ellenem támadtál volna, mivel a király előtt semmi sem marad titokban. 14Jóáb erre azt mondta: Nem akarok miattad késlekedni. Majd három nyilat vett a kezébe, és Absolon szívébe lőtte, mivel még élt a tölgyfán. 15Akkor körülfogta és levágta Absolont Jóáb tíz fegyverhordozó szolgája, és megölték őt. 16Ekkor Jóáb megfújta a kürtöt, mire visszatért a nép Izráel űzéséből, mert Jóáb kímélni akarta a népét. 17Absolont pedig fogták, egy nagy verembe vetették az erdőben, és igen nagy rakás követ dobáltak rá. Egész Izráel elfutott, mindenki a maga otthonába. 18Absolon pedig még életében vett és fölállított magának egy emlékoszlopot a Király-völgyben, mert ezt mondta: Nincsen olyan fiam, akiben fennmaradhatna nevem emléke. Ezért az oszlopot a saját nevéről nevezte el. Absolon oszlopának hívják mind e mai napig. 19Ahimaac, Cádók fia pedig ezt mondta: Majd elfutok, és hírül adom a királynak, hogy megszabadította őt az ÚR ellenségei kezéből. 20De Jóáb azt mondta neki: Ne légy ma hírmondó, hanem holnap mondd meg a hírt. Ma még ne mondd meg, mivel a király fia meghalt! 21Aztán Jóáb ezt mondta egy kúsitának: Eredj el, mondd meg a királynak, amit láttál. A kúsi meghajolt Jóáb előtt, és futásnak eredt. 22Ahimaac, Cádók fia újból megszólalt, és ezt mondta Jóábnak: Bármi történhet, hadd fussak el én is a kúsi után! Jóáb azonban ezt mondta: Miért futnál, fiam? Nem neked való ez a hírmondás. 23Ő azonban így válaszolt: Bármi történhet, hadd fussak el mégis! Ő pedig azt mondta neki: Ám fuss el! Erre Ahimaac elfutott a síkságon át vezető úton, és megelőzte a kúsit. 24Dávid pedig a két kapu között ült. Az őrálló fölment a kapu tetejére, a kőfalra, körülnézett, és látta, hogy egy ember nagyon fut egyedül. 25Ekkor az őrálló lekiáltott, és jelentette a királynak. A király azt mondta: Ha egyedül jön, jó hír van a szájában. Az pedig egyre közelebb ért. 26Látta aztán az őr, hogy egy másik ember is fut, és lekiáltott a kapuőrzőnek: Íme, egy másik ember is fut egyedül. Erre azt mondta a király: Az is hírmondó. 27Majd így folytatta az őrálló: Ha jól látom, az első úgy fut, mint Ahimaac, Cádók fia. A király ezt mondta: Jó ember az, és jó hírrel jön. 28Akkor Ahimaac ezt kiáltotta a királynak: Békesség! És arccal a földig hajolt a király előtt, és ezt mondta: Áldott az ÚR, a te Istened, aki kezedbe adta azokat az embereket, akik fölemelték kezüket az én uramra, a királyra. 29Akkor megkérdezte a király: Épségben van-e Absolon fiam? Ahimaac így felelt: Láttam a nagy zűrzavart, amikor Jóáb elküldte a király szolgáját és a te szolgádat is, így nem tudom, mi történt. 30Azt mondta erre a király: Eredj odébb, állj félre. Erre félreállt, és ott várakozott. 31Eközben a kúsi is megérkezett. Ezt mondta: Azt üzenik a királynak, az én uramnak, hogy az ÚR megszabadított ma téged mindenkinek a kezéből, aki ellened támadt. 32A király megkérdezte a kúsit: Épségben van-e Absolon fiam? A kúsi így felelt: Úgy járjanak az én uram, királyom ellenségei és mindazok, aki gonoszul ellened támadnak, mint a fiad. 33Ekkor a király mélyen megrendült. Fölment a kapu fölött levő házba, és sírt. És miközben ment, ezt mondta: Ó, fiam, Absolon! Én fiam, én fiam, Absolon! Bárcsak én haltam volna meg helyetted! Absolon, én fiam, én fiam!