Sámuel II. könyve 16

1Amikor Dávid egy kissé lejjebb jutott a hegytetőről, eléje jött Cíbá, Mefibóset szolgája két megnyergelt szamárral: kétszáz kenyér, száz kötés aszalt szőlő, száz csomó füge és egy tömlő bor volt rajtuk. 2A király megkérdezte Cíbától: Mit akarsz ezzel? Cíbá így felelt: A szamarak legyenek a király háza népéé, hogy rajtuk járjanak. A kenyér és a füge pedig a szolgáké, hogy egyenek, és a bor azé, aki megfárad a pusztában, hogy ihasson. 3A király azt kérdezte: Hol van most uradnak a fia? Cíbá így felelt a királynak: Íme, Jeruzsálemben maradt, mert azt mondta: Visszaadja ma nekem Izráel háza népe az én apám országát. 4A király azt mondta Cíbának: Legyen minden a tied, amije csak volt Mefibósetnek. Cíbá erre ezt felelte: Leborulok előtted. Légy ezután is kegyes hozzám, ó, uram, királyom! 5Amikor Dávid király eljutott Bahúrimig, íme, egy férfi jött ki onnan, aki Saul nemzetségéből való volt, név szerint Simei, Géra fia, és ahogy jött, szidalmazta őket. 6Kővel hajigálta Dávidot és Dávid király minden szolgáját, jóllehet az egész hadinép és a testőrség mindnyájan ott voltak az ő jobb és bal keze felől. 7Simei ezt mondta szitkozódása közben: Eredj, eredj, te vérszopó és istentelen ember! 8Most megfizet neked az ÚR Saul egész háza népének a véréért, aki helyett te uralkodsz, és odaadta az ÚR az országot fiadnak, Absolonnak. Íme, te nyomorúságban vagy, mert vérszopó ember vagy! 9Akkor azt mondta a királynak Abisaj, Cerújá fia: Hogyan szidalmazhatja ez a holt eb az én uramat, a királyt? Odamegyek, és fejét veszem! 10De a király azt mondta: Mi közöm van hozzátok, Cerújá fiai? Hadd szidalmazzon, mert az ÚR mondta neki: Szidalmazzad Dávidot. Így hát ki mondhatja neki: Miért műveled ezt? 11És azt mondta Dávid Abisajnak és minden szolgájának: Íme, a fiam, aki az én véremből származik, az én életemre tör. Hogyne tenné hát ezt ez a benjámini? Hagyjatok békét neki, hadd szidalmazzon, mert az ÚR mondta neki. 12Talán rátekint az ÚR a nyomorúságomra, és jóval fizet még ma nekem az ÚR az ő átka helyett. 13Így ment Dávid és hadinépe az úton. Simei pedig az átellenben levő hegyoldalon haladt, és menet közben átkozódott, és köveket hajigált velük szemben, és szórta a port. 14Miután a király és az egész vele levő nép fáradtan megérkeztek, ott megpihentek. 15Absolon pedig és az egész hadinép, Izráel férfiai, bementek Jeruzsálembe. Vele volt Ahitófel is. 16Amikor Dávid barátja, az arki Húsaj bement Absolonhoz, ezt mondta Absolonnak: Éljen a király, éljen a király! 17Absolon ezt felelte neki: Ez a barátod iránti szereteted? Miért nem mentél el a barátoddal? 18Húsaj így felelt Absolonnak: Azért nem, mert azé leszek, és azzal maradok, akit az ÚR, ez a nép és Izráel fiai választanak. 19És azután kinek szolgálnék szívesebben, mint a barátom fiának? Ahogy az apádat szolgáltam, ugyanúgy foglak téged is. 20Majd Absolon ezt mondta Ahitófelnek: Adjatok tanácsot, mit cselekedjünk! 21Ahitófel így felelt Absolonnak: Menj be apád másodfeleségeihez, akiket itthon hagyott, hogy őrizzék a házat, és egész Izráel megérti, hogy gyűlöltté tetted magadat apád előtt, és annál inkább megerősödik mindazoknak a keze, akik melletted vannak. 22Sátrat vontak tehát Absolonnak a tetőn, és bement Absolon az ő apja másodfeleségeihez egész Izráel szeme láttára. 23És Ahitófel tanácsát, melyet adott, abban az időben úgy tekintették, mintha Isten szavát kérdezték volna. Így tekintette Ahitófel minden tanácsát Dávid is, és Absolon is.