Sámuel II. könyve 15

1Ezután történt, hogy Absolon szerzett magának szekeret, lovakat és ötven embert, hogy előtte fussanak. 2Reggelenként korán fölkelt Absolon, és megállt az útfélen a kapuban, és mindenkit megszólított, akinek dolga lévén, a királyhoz ment ítélet végett. Megkérdezte: Melyik városból való vagy? Ha az illető azt mondta: „Izráel egyik nemzetségéből való a szolgád”, 3Absolon azt mondta neki: Íme, ügyed jó és igaz, de senki sincs, aki téged meghallgatna a királynál. 4Aztán így folytatta Absolon: Ha engem tennének ítélőbíróvá ebben az országban, és hozzám jönne minden ember, akinek valami ügye és pere van, én igazságot szolgáltatnék neki. 5Mikor pedig valaki közeledett hozzá, hogy leboruljon előtte, azonnal kezét nyújtotta, megölelte és megcsókolta azt. 6Így tett Absolon egész Izráellel, akik ítéletért a királyhoz mentek, és így Absolon belopta magát Izráel fiainak szívébe. 7Négy esztendő elteltével történt, hogy Absolon azt mondta a királynak: Hadd menjek el, és teljesítsem Hebrónban azt a fogadást, amelyet az ÚRnak tettem. 8Mert ezt a fogadalmat tette szolgád, amikor az arámi Gesúrban lakott: Ha valóban hazavezérel engem az ÚR Jeruzsálembe, az ÚRnak fogok szolgálni. 9A király ezt mondta neki: Menj el békével. Akkor fölkelt, és elment Hebrónba. 10De Absolon titokban hírnököket küldött Izráel minden nemzetségéhez ezzel az üzenettel: Mikor a kürtszót meghalljátok, mondjátok: Absolon király lett Hebrónban! 11Absolonnal együtt kétszáz férfi is elment Jeruzsálemből, akiket meghívott. Ezek jóhiszeműen mentek el, mert semmit sem tudtak a dologról. 12Azonkívül Absolon elküldött Gílóba, és hívatta a gílói Ahitófelt, Dávid tanácsosát is, míg ő az áldozatot végezte. Az összeesküvés pedig erősödött, és a nép egyre szaporodott Absolon mellett. 13Akkor egy követ ment Dávidhoz ezzel az üzenettel: Izráel népének szíve Absolonhoz hajolt. 14Erre azt mondta Dávid mindazoknak a szolgáknak, akik vele voltak Jeruzsálemben: Jertek, fussunk el, mert másképp nem menekülhetünk meg Absolon kezéből. Siessetek, mert ő is siet, hogy utol ne érjen minket, és ne hozzon veszedelmet ránk, és a várost kardélre ne hányja. 15A király szolgái ezt mondták a királynak: Minden úgy legyen, ahogy a király, a mi urunk akarja. Íme, a te szolgáid vagyunk. 16Így tehát kivonult a király és utána egész háza népe. Tíz másodfeleségét azonban otthon hagyta a király, hogy őrizzék a házat. 17Így vonult ki a király és utána egész háza népe, de megálltak a legszélső háznál. 18Elvonult előtte minden szolgája: a kerétiek, a pelétiek és a gátiak is. Az a hatszáz férfi is elvonult a király előtt, aki vele együtt jött Gátból. 19Ezt mondta akkor a király a gáti Ittajnak: Miért jössz te is velünk? Menj vissza, és maradj a királynál, mert te idegen vagy, és vissza is költözhetsz szülőhelyedre. 20Csak tegnap jöttél, és máris bujdosóvá tegyelek azzal, hogy velünk jössz? Én megyek, amerre mehetek. Te pedig térj vissza, és vidd vissza atyádfiait is. Irgalmasság és igazság legyen veled! 21Ittaj így felelt a királynak: Él az ÚR és az én uram, a király, hogy ahol az én uram, a király lesz, ott lesz a te szolgád is, akár élve, akár halva. 22Dávid erre azt mondta Ittajnak: Ám jöjj velünk, menjünk! És továbbvonult a gáti Ittaj embereivel együtt, még a kicsinyek is, mind, akik vele voltak. 23Az egész lakosság nagy jajgatással sírt, mikor elvonult az egész hadinép. A király átkelt a Kidrón-patakon, és az egész hadinép is elvonult a pusztába vezető úton. 24És íme, vele volt Cádók is és az összes lévita, akik Isten szövetségládáját hordozzák. Akkor letették Isten ládáját. Ebjátár pedig áldozott, amíg csak az egész hadinép ki nem vonult a városból. 25Ekkor így szólt a király Cádóknak: Vidd vissza Isten ládáját a városba. Ha kedves leszek az ÚR előtt, ismét hazahoz engem, és látnom engedi azt és az ő sátrát. 26Ha pedig ezt mondja: „Nem gyönyörködöm benned”, íme itt vagyok, cselekedjék velem úgy, ahogy neki tetszik. 27Azt is mondta a király Cádók papnak: Nemde próféta vagy? Azért hát menj haza békességben a városba fiaddal, Ahimaaccal és Ebjátár fiával, Jónátánnal együtt. 28Lássátok, íme, én itt maradok, ennek a pusztának a síkságán, amíg hír nem jön, és üzenetet nem kapok tőletek. 29Cádók és Ebjátár tehát visszavitte Jeruzsálembe Isten ládáját, és ott maradtak. 30Dávid pedig fölment az Olajfák hegyére, és menet közben sírt. Fejét befedve, saru nélkül ment, és az egész nép, amely vele volt, mindenki befedte a fejét, és menet közben sírtak. 31Közben megüzenték Dávidnak, hogy Ahitófel is a pártütők között van Absolonnal. Akkor azt mondta Dávid: Kérlek, ó, URam, hiúsítsd meg Ahitófel tervét! 32És amint fölért Dávid a hegy tetejére, hogy ott imádkozzék Istenhez, íme, eléje jött az arki Húsaj megszaggatott ruhában és földet szórva a fejére. 33Dávid azt mondta neki: Ha velem jössz, terhemre leszel. 34De ha visszatérsz a városba, és ezt mondod Absolonnak: „A te szolgád vagyok, ó, király; ezelőtt apád szolgája voltam, most immár a te szolgád leszek”, meghiúsíthatod Ahitófelnek ellenem való tervét. 35És íme, veled lesz ott Cádók és Ebjátár pap. Azért minden dolgot, amit a királyi palotából hallasz, mondj meg a papoknak, Cádóknak és Ebjátárnak. 36Íme, ott van velük a két fiuk is: Ahimaac, Cádók fia és Jónátán, Ebjátár fia. Általuk azonnal megüzenhetitek nekem, amit hallotok. 37Ezért Húsaj, Dávid barátja visszament a városba, éppen akkor, amikor Absolon bevonult Jeruzsálembe.