Sámuel II. könyve 1

1Saul halála után, amikor Dávid visszatért az amálékiek legyőzéséből, és két napig Ciklagban időzött, 2íme, a harmadik napon egy férfi jött Saul táborából. A ruhája meg volt szaggatva, feje pedig porral volt behintve. Amikor Dávidhoz ért, a földre hullt, és meghajolt. 3Dávid megkérdezte: Honnan jössz? Ő így felelt: Izráel táborából menekültem el. 4Dávid azt mondta neki: Kérlek, mondd el nekem, mi történt! Ő pedig elmondta: Megfutamodott a nép a harcból, és közülük igen sokan elestek és meghaltak. Sőt Saul és fia, Jónátán is meghalt. 5Ekkor Dávid így szólt a hírhozó ifjúhoz: Honnan tudod, hogy meghalt Saul és a fia, Jónátán? 6Az ifjú így felelt: Éppen fölmentem a Gilbóahegyre, amikor Saul a dárdájára támaszkodott, és íme, a szekerek és a lovasok utolérték őt. 7Akkor Saul hátratekintett, meglátott engem és szólított. Én így válaszoltam: Íme, itt vagyok. 8Ő pedig ezt kérdezte: Ki vagy? Így feleltem neki: Egy amáléki. 9Akkor azt mondta nekem: Kérlek, állj mellém, és ölj meg engem, mert dermedtség fogott el engem, pedig a lélek még teljesen bennem van. 10Ezért mellé léptem, és megöltem, mert tudtam, hogy úgysem marad életben, miután elesett, és elhoztam fejéről a koronát meg karjáról az aranyperecet, és íme, idehoztam azokat az én uramnak. 11Ekkor Dávid megragadta a ruháit és megszaggatta, és ezt tette a többi ember is, akik vele voltak. 12Nagy zokogással sírtak és böjtöltek egész estig Saul és a fia, Jónátán miatt, és az ÚR népe és Izráel háza miatt, mert fegyver által hullottak el. 13Azután Dávid ezt kérdezte az ifjútól, aki ezt elbeszélte neki: Hova való vagy? Ő így felelt: Egy jövevény amáléki férfi fia vagyok. 14Erre ismét így szólt hozzá Dávid: Hogy nem féltél fölemelni a kezedet az ÚR fölkentjének elveszítésére? 15Azután odahívta Dávid az egyik szolgáját, és azt mondta neki: Menj, és öld meg őt! A szolga erre átdöfte, és az meghalt. 16Dávid azt mondta neki: Vére szálljon a fejedre, mert saját szád vallott ellened, mikor azt mondtad: Én öltem meg az ÚR fölkentjét. 17Akkor Dávid ezzel a gyászénekkel siratta el Sault és fiát, Jónátánt. 18Azt mondta, hogy tanítsák meg Júda fiait erre az íjdalra, mely be lett írva Jásár könyvébe. 19Izráel! Ékességed elesett a halmaidon. Ó, hogy elhullottak a hősök! 20Meg ne mondjátok Gátban, ne hirdessétek Askelón utcáin, hogy ne örvendjenek a filiszteusok leányai, és ne ujjongjanak a körülmetéletlenek leányai. 21Gilbóa hegyei, se harmat, se eső ne szálljon rátok, mezőtök ne teremjen semmi áldozatra valót. Mert ott hányták el az erős vitézek a pajzsot, Saul is a pajzsát, mintha nem lett volna megkenve olajjal. 22A megsebzettek vérétől és a hősök kövérjétől Jónátán íja nem rettent vissza, és Saul nem forgatta hiába fegyverét. 23Sault és Jónátánt, akik egymást szerették és kedvelték, míg éltek, a halál sem szakította el egymástól. A sasoknál gyorsabbak és az oroszlánoknál erősebbek voltak. 24Izráel leányai! Sirassátok Sault, aki gyönyörű bíborba öltöztetett titeket, és arannyal ékesítette föl a ruhátokat. 25Ó, hogy elhullottak a hősök a harcban! Jónátán a halmaidon esett el! 26Sajnállak, testvérem, Jónátán, nagyon kedves voltál nekem, hozzám való szereteted csodálatosabb volt az asszonyok szerelménél. 27Ó, hogy elhullottak a hősök, és elpusztultak a harci szerszámok!