Sámuel I. könyve 26

1A zífiek elmentek Saulhoz Gibeába, és azt mondták: Nem Hakílá halmán rejtőzik-e Dávid, a pusztával szemben? 2Fölkelt azért Saul, és lement a Zíf-pusztába, hogy megkeresse Dávidot. Izráelből háromezer válogatott ember volt vele. 3Saul tábort ütött Hakílá halmán, amely a pusztával szemben, az út mentén van. Dávid pedig a pusztában tartózkodott. Amikor észrevette, hogy Saul utánament a pusztába, 4kémeket küldött ki Dávid, és megtudta, hogy Saul valóban eljött. 5Akkor fölkelt Dávid, elment arra a helyre, ahol Saul táborozott, és megnézte Dávid azt a helyet, ahol Saul és Abnér, Nér fia, seregének a fővezére feküdt. Saul ugyanis a bekerített táborban feküdt, a nép pedig körülötte táborozott. 6Akkor így szólt Dávid a hettita Ahimelekhez és Abisajhoz, Cerújá fiához, aki Jóáb testvére volt: Ki jön le velem Saulhoz a táborba? Abisaj azt mondta: Én lemegyek veled. 7El is ment éjjel Dávid és Abisaj a nép közé. És íme, Saul ott feküdt és aludt a bekerített táborban, és dárdája a földbe volt szúrva a fejénél, Abnér pedig és a nép körülötte feküdt. 8Akkor azt mondta Abisaj Dávidnak: Kezedbe adta a mai napon Isten az ellenségedet. Most azért hadd szegezzem a földhöz őt a dárdával egy ütéssel, és másodszor már nem kell átdöfni. 9Dávid azonban azt mondta Abisajnak: Ne veszítsd el őt! Mert vajon ki emelhetné föl büntetlenül a kezét az ÚR fölkentjére? 10És azt mondta Dávid: Él az ÚR, hogy az ÚR megveri őt! Vagy eljön az ő napja, és meghal, vagy pedig harcba megy, és ott vész el! 11Az ÚR óvjon engem attól, hogy kezemet az ÚR fölkentjére emeljem. Csak a feje mellett lévő dárdát és a vizeskorsót vedd el, és menjünk. 12Akkor elvette Dávid a dárdát és a vizeskorsót Saul feje mellől, és elmentek. Senki sem volt, aki látta, vagy aki észrevette, vagy aki felébredt volna. Mindnyájan aludtak, mert az ÚR mély álmot bocsátott rájuk. 13Amikor Dávid átért a túlsó oldalra, megállt messze a hegytetőn úgy, hogy nagy távolság volt közöttük. 14Így kiáltott Dávid a népnek és Abnérnak, Nér fiának: Nem válaszolsz, Abnér? Ekkor Abnér így válaszolt: Ki vagy te, hogy így kiáltasz a királynak? 15Dávid pedig azt mondta Abnérnak: Hát nem férfi vagy te, és ki olyan Izráelben, mint te? Miért nem vigyáztál uradra, a királyra? Mert a nép közül odament egy ember, hogy elveszítse uradat, a királyt. 16Nem jó dolog az, amit cselekedtél! Él az ÚR, hogy halál fiai vagytok, amiért nem vigyáztatok uratokra, az ÚR fölkentjére! Most hát nézd meg, hol van a király dárdája és a vizeskorsó, amely a fejénél volt! 17Amikor Saul megismerte Dávid hangját, azt mondta: A te hangod-e ez, Dávid fiam? Dávid így felelt: Az én hangom, uram, király! 18És ezt mondta: Miért üldözi szolgáját az én uram? Ugyan mit cselekedtem, és mi gonoszság van bennem? 19Most azért hallgassa meg szolgája szavát az én uram, a király! Ha az ÚR ingerelt föl téged ellenem, bárcsak jó illatú volna előtte az áldozat. Ha pedig emberek, akkor átkozottak legyenek az ÚR előtt, mert most kiűznek engem, hogy ne részesülhessek az ÚR örökségében, hiszen ezt mondják: Eredj, szolgálj más isteneknek. 20Azért ne hulljon a földre a vérem az ÚR színétől távol, mert Izráel királya kijött, hogy egy bolhát keressen, úgy, ahogy egy fogolymadarat üldöznek a hegyekben. 21Saul pedig azt mondta: Vétkeztem! Térj vissza, Dávid fiam, mert többé nem cselekszem veled gonoszul, mert életem kedves volt előtted a mai napon. Íme, esztelenül cselekedtem, és igen nagyot vétettem. 22Dávid így felelt: Íme, itt van a király dárdája, jöjjön ide a szolgák közül valaki, és vigye el. 23Az ÚR pedig fizessen meg mindenkinek igazsága és hűsége szerint, mert ma az ÚR kezembe adott téged, de én nem akartam fölemelni kezemet az ÚR fölkentjére. 24Amennyire drága volt a mai napon a te lelked énelőttem, legyen annyira drága az én lelkem az ÚR előtt, és szabadítson meg engem minden nyomorúságból! 25Akkor Saul azt mondta Dávidnak: Áldott légy, Dávid fiam, hatalmas dolgokat viszel végbe, és győzni fogsz! És elment Dávid a maga útján, Saul pedig hazatért.