Sámuel I. könyve 23

1Jelentették egyszer Dávidnak: Íme, a filiszteusok Keíla ellen harcolnak, és feldúlják a szérűket. 2Akkor megkérdezte Dávid az URat: Elmenjek-e, és leverjem-e ezeket a filiszteusokat? Az ÚR azt mondta Dávidnak: Menj el, verd le a filiszteusokat, és szabadítsd meg Keílát. 3Dávid emberei azonban azt mondták neki: Íme, itt Júdában is félünk, mennyivel inkább, ha Keílába megyünk a filiszteusok tábora ellen. 4Akkor Dávid ismét megkérdezte az URat, az ÚR pedig így válaszolt neki: Kelj föl, és menj el Keílába, mert kezedbe adom a filiszteusokat. 5Dávid tehát Keílába ment embereivel, és harcolt a filiszteusok ellen. Elhajtotta marhájukat, nagy vereséget mért rájuk, és megszabadította Keíla lakosait. 6Mikor Ebjátár, Ahimelek fia Dávidhoz menekült, az éfódot is magával vitte. 7Ekkor hírül vitték Saulnak, hogy Dávid Keílába ment. Saul azt mondta: Most kezembe adta őt Isten, mert ott szorult, mivel kulcsos és záras városba ment. 8Összegyűjtötte Saul a harcra az egész hadinépet, hogy Keílába menjen, és körülzárja Dávidot és embereit. 9Mikor pedig Dávid megtudta, hogy Saul valami rosszat forral ellene, azt mondta Ebjátár papnak: Hozd elő az éfódot. 10Majd azt mondta Dávid: URam, Izráel Istene! Biztos hírként hallotta a te szolgád, hogy Saul ide akar jönni Keílába, hogy elpusztítsa miattam a várost. 11Vajon kezébe adnak-e engem Keíla lakosai? Vajon lejön-e Saul, ahogy szolgád hallotta? Ó, URam, Izráel Istene, jelentsd ki szolgádnak! És mondta az ÚR: Lejön. 12Dávid megkérdezte: Vajon Saul kezébe adnak-e Keíla lakosai engem és embereimet? És ezt felelte az ÚR: Kezébe adnak. 13Erre Dávid fölkelt mintegy hatszáz emberével, és kivonult Keílából, és arra haladtak, amerre lehetett. Mikor pedig Saulnak megmondták, hogy Dávid elmenekült Keílából, lemondott arról, hogy odamenjen. 14Dávid a pusztában erődített helyeken tartózkodott, és a Zíf pusztájában levő hegységben maradt. Saul mindennap kereste, de Isten nem adta őt a kezébe. 15Mikor pedig Dávid látta, hogy Saul kivonult ellene, hogy életére törjön, a Zífpusztában, az erdőben volt. 16Akkor fölkelt Jónátán, Saul fia, elment Dávidhoz az erdőbe, és megerősítette az ő kezét az Istenben. 17Ezt mondta neki: Ne félj, mert Saulnak, az én apámnak a keze nem fog utolérni. Király leszel Izráel fölött, és én második leszek utánad. Apám, Saul is tudja, hogy így lesz. 18Akkor szövetséget kötöttek ketten az ÚR színe előtt. És Dávid az erdőben maradt, Jónátán pedig hazament. 19Azután fölmentek a zífiek Saulhoz Gibeába, és azt mondták: Hát nem nálunk lappang-e Dávid az erődített helyeken az erdőben, Hakílá halmán, a sivatagtól délre? 20Most tehát, mivel lelked fő kívánsága az, hogy lejöjj, ó, király, akkor jöjj le. A mi gondunk lesz, hogy a király kezébe adjuk őt. 21Saul ezt felelte: Áldjon meg titeket az ÚR, hogy megszántatok engem! 22Menjetek el, tudakozódjatok tovább is, hogy megtudjátok és meglássátok a tartózkodási helyét, és hogy ki látta őt ott, mert azt mondták nekem, hogy igen ravasz. 23Azért nézzetek meg és tudjatok meg minden búvóhelyet, ahol ő lappanghat, és mindenképpen térjetek vissza hozzám, hogy elmenjek veletek. Ha az országban van, előkutatom Júda minden nemzetsége közül. 24Ők pedig fölkeltek, és elmentek Saul előtt Zífbe. Dávid pedig embereivel együtt a Máónpusztában volt a mezőségen, amely a sivatagtól délre van. 25Saul kivonult embereivel, hogy megkeresse. De hírt adtak erről Dávidnak, és ő leereszkedett a sziklákhoz, és a Máón-pusztában tartózkodott. Amikor Saul ezt meghallotta, üldözőbe vette Máón pusztájában. 26Saul a hegy egyik oldalán ment, Dávid és emberei pedig a hegy másik oldalán. És éppen amikor Dávid nagyon sietett, hogy elmenekülhessen Saul elől, és Saul és emberei már körül is kerítették Dávidot és embereit, hogy megfogják, 27akkor érkezett egy követ Saulhoz ezzel az üzenettel: Siess és jöjj, mert a filiszteusok betörtek az országba! 28Ekkor visszatért Saul Dávid üldözéséből, és a filiszteusok ellen ment. Ezért hívják azt a hegyet a „megmenekülés sziklájának”. 29(24,1) Ezután Dávid elment onnan, és Éngedi erődjében tartózkodott.