Sámuel I. könyve 20

1Azután Dávid elmenekült a Ráma melletti Nájótból. Elment, és azt mondta Jónátánnak: Mit követtem el? Mi vétkem van, és mi a bűnöm apád előtt, hogy életemre tör? 2Ő pedig ezt felelte neki: Távol legyen tőlem! Nem fogsz meghalni! Hiszen apám nem tesz sem nagy, sem kicsiny dolgot úgy, hogy előttem föl ne tárná. Miért titkolná hát el előlem ezt a dolgot? Nem úgy van! 3De Dávid megesküdött, és azt mondta: Biztosan tudja apád, hogy kedvelsz, ezért ezt gondolja: Ne tudja meg ezt Jónátán, hogy valamiképp meg ne szomorodjék. Bizonyosan él az ÚR, és él a te lelked, hogy alig egy lépés választ el a haláltól. 4Jónátán így felelt Dávidnak: Bármit kíván a lelked, megteszem érted. 5Dávid ezt mondta Jónátánnak: Íme, holnap újhold lesz, mikor a király asztalához kellene ülnöm, hogy vele egyem, de te engedj el engem, hogy elrejtőzzem a mezőn a harmadik nap estéjéig. 6Ha apád kérdezősködnék utánam, mondd ezt: Nagyon kérte Dávid tőlem, hogy hazasiethessen Betlehembe, az ő váro sá ba, mert most ott az egész nemzetségének esztendőnként való áldozata van. 7Ha azt fogja mondani: „Jól van”, úgy békében lehet szolgád. Ha pedig nagyon megharagudna, úgy tudd meg, hogy gonosz tettre határozta el magát. 8Légy azért irgalmas szolgád iránt, hiszen az ÚR előtt kötöttél szövetséget velem, a te szolgáddal. Ha azonban gonoszság van bennem, ölj meg te. Miért vinnél apádhoz? 9Jónátán pedig így felelt: Távol legyen az tőled! Ha biztosan megtudom, hogy apám elhatározta magát arra, hogy a gonosz tettet rajtad végrehajtsa, hát nem mondanám-e meg neked? 10Dávid ezt felelte Jónátánnak: Ki adja nekem tudtomra, hogy atyád kemény választ adott-e? 11Jónátán azt mondta Dávidnak: Jöjj, menjünk ki a mezőre. És ki is mentek mindketten a mezőre. 12Ekkor azt mondta Jónátán Dávidnak: Az ÚR az Izráel Istene. Ha holnap vagy holnapután ez idő tájt kipuhatolhatom apámtól, hogy jóakarattal van-e Dávid iránt, akkor hozzád küldök, és megüzenem neked. 13Úgy cselekedjék az ÚR Jónátánnal most és azután is, hogy ha apámnak az tetszenék, hogy gonoszul bánjon veled, tudtodra adom, s akkor elengedlek, hogy békében elmehess. És az ÚR legyen veled, mint volt az én apámmal! 14Ha életben maradok, cselekedjél velem az ÚR irgalmassága szerint, hogy meg ne haljak. 15És ne vond meg irgalmasságodat az én házamtól soha, még akkor se, ha az ÚR kiirtja Dávid valamennyi ellenségét a föld színéről! 16Így szerzett szövetséget Jónátán Dávid házával, és azt mondta: Az ÚR fogja számon kérni Dávid ellenségeit. 17Ezután Jónátán még egyszer megeskette Dávidot őiránta való szeretete felől, mert Jónátán is úgy szerette őt, mint a saját lelkét. 18Majd azt mondta neki Jónátán: Holnap újhold lesz, és kérdezősködni fognak utánad, mert üres lesz a helyed. 19Három nap múlva pedig jöjj ide le gyorsan, és menj arra a helyre, ahol elrejtőztél a múltkor, s maradj ott az útjelző kő mellett. 20Én pedig három nyilat lövök az oldalához, mintha célba lőnék. 21Majd utánuk küldök egy gyermeket: Eredj, keresd meg a nyilakat! Ha azt mondom a gyermeknek: „Erre mögötted vannak, hozd el azokat”, akkor jöjj elő, mert él az ÚR, békén hagynak, és nincs semmi baj! 22Ha pedig azt mondom a gyermeknek: „Arra, messze előtted vannak a nyilak”, akkor menj el, mert elküldött téged az ÚR. 23És erre a dologra nézve, amelyet megbeszéltünk egymással: íme, az ÚR legyen a tanú közöttünk mindörökké! 24Akkor Dávid elrejtőzött a mezőn. Amikor az újhold eljött, a király asztalhoz ült, hogy egyék. 25És mikor leült a székébe – most is úgy, mint máskor –, a fal mellett levő székbe, Jónátán fölkelt, és Abnér ült Saul mellé. Dávid helye pedig üresen maradt. 26De Saul semmit sem szólt azon a napon, mert azt gondolta: Valami történt vele; nem tiszta, biztosan nem tiszta. 27Az újhold után következő napon, amikor ismét üres volt Dávid helye, azt mondta Saul a fiának, Jónátánnak: Miért nem jött el Isai fia az étkezésre sem tegnap, sem ma? 28Jónátán pedig így felelt Saulnak: Elkérte magát tőlem Dávid Betlehembe. 29Azt mondta: Kérlek, engedj el, mert nemzetségünknek áldozata van most a városban, és ezt parancsolta nekem a bátyám. Ha tehát kedvelsz engem, kérlek, hadd menjek el, hogy megnézzem a testvéreimet! Ezért nem jött el a király asztalához. 30Ekkor fölgerjedt Saul haragja Jónátán ellen, és azt mondta neki: Te elfajult, engedetlen gyermek! Jól tudom, hogy kiválasztottad Isai fiát a magad gyalázatára és anyád nagy szégyenére! 31Mert, amíg Isai fia él e földön, sem belőled, sem királyságodból nem lesz semmi! Most tehát küldj érte, és hozasd ide hozzám, mert a halál fia ő. 32Jónátán azonban így válaszolt apjának, Saulnak: Miért kellene meghalnia, mit vétett? 33Erre Saul feléje dobta a dárdáját, hogy átüsse őt. Ebből megértette Jónátán, hogy apja elhatározta, hogy megöli Dávidot. 34Fölkelt tehát az asztaltól nagy haraggal, és semmit sem evett az újhold második napján, mert bánkódott Dávid miatt, akit apja gyalázattal illetett. 35Reggel azután kiment Jónátán a mezőre a Dáviddal megbeszélt időben, és egy kisgyermek volt vele. 36Azt mondta a gyermeknek: Eredj, keresd meg a nyilakat, amelyeket ellövök. Amikor a gyermek elfutott, úgy lőtte el a nyilat, hogy túlmenjen rajta. 37És amikor a gyermek arra a helyre ért, ahol a nyíl volt, amelyet Jónátán ellőtt, a gyermek után kiáltott: Messzebb van a nyíl, előtted! 38Majd a gyermek után kiáltott: Gyorsan siess, meg ne állj! És a gyermek, aki Jónátánnal volt, fölszedte a nyilat, és urához ment vele. 39A gyermek pedig semmit sem értett, hanem csak Jónátán és Dávid értette ezt a dolgot. 40Azután Jónátán átadta fegyverét a gyermeknek, és azt mondta neki: Eredj, és vidd be a városba! 41Mikor a gyermek elment, Dávid előjött a kő déli oldala mellől, arccal a földre borult, és háromszor meghajolt, majd megcsókolták egymást, és együtt sírtak, és Dávid hangosan zokogott. 42Akkor Jónátán azt mondta Dávidnak: Menj el békességgel, mivel így esküdtünk meg mindketten az ÚR nevére: Az ÚR legyen tanú közöttünk és utódaink között mindörökre.