Sámuel I. könyve 14

1És történt egy napon, hogy Jónátán, Saul fia azt mondta fegyverhordozó legényének: Gyere, menjünk át a filiszteusok előőrséhez, amely odaát van. Apjának azonban nem szólt róla. 2Saul pedig Gibea határában, Migrón mezején, a gránátalmafa alatt időzött. Mintegy hatszáz főnyi ember volt vele, 3és Ahijjá is, aki Silóban az éfódot viselte, Ahitúbnak, Íkábód testvérének, Fineás fiának a fia, aki az ÚR papjának, Élinek volt a fia. A hadinép sem tudta, hogy Jónátán eltávozott. 4A szoros két oldalán pedig, amelyen Jónátán át akart menni a filiszteusok előőrséhez, innen és túl is volt egy sziklaszirt. Az egyiknek Bócéc, a másiknak pedig Szenne volt a neve. 5Az egyik sziklacsúcs északra volt, Mikmásszal szemben, a másik pedig délre, Gebával szemben. 6Jónátán azt mondta fegyverhordozójának: Gyere, menjünk át ezeknek a körülmetéletleneknek az előőrséhez, talán tenni fog valamit értünk az ÚR, mert az ÚR előtt nincs akadály, hogy sok vagy kevés ember által szerezzen szabadulást. 7Fegyverhordozója így felelt neki: Tégy mindent a szíved szerint. Indulj el, íme, én veled leszek kívánságod szerint. 8Jónátán pedig azt mondta: Rajta, menjünk föl ezekhez az emberekhez, és mutassuk meg nekik magunkat. 9Ha azt mondják nekünk: „Várjatok, míg odaérkezünk hozzátok”, akkor álljunk meg a helyünkön, és ne menjünk föl hozzájuk. 10Ha azonban azt mondják: „Gyertek csak föl mihozzánk”, akkor menjünk föl, mert a kezünkbe adta őket az ÚR. Ez legyen számunkra a jel. 11Mikor pedig megmutatták magukat mindketten a filiszteusok előőrsének, azt mondták a filiszteusok: Nézd csak, a héberek előjöttek a barlangokból, ahova elrejtőztek. 12És néhányan az előőrs tagjai közül azt mondták Jónátánnak és a fegyverhordozójának: Gyertek föl hozzánk, mondunk nektek valamit! Ekkor azt mondta Jónátán a fegyverhordozójának: Gyere föl utánam, mert az ÚR Izráel kezébe adta őket! 13És fölmászott Jónátán négykézláb, és utána a fegyverhordozója is. Hullottak a filiszteusok Jónátán előtt, és fegyverhordozója is sokat megölt a nyomában. 14Így történt az első ütközet, melyben Jónátán és fegyverhordozója mintegy húsz embert ölt meg egy hold szántóföldnek fél barázda hossznyi területén. 15Erre riadalom támadt a táborban, a harcmezőn és az egész nép között. Az előőrs és a portyázó sereg is megrémült. A föld megrendült, mert Isten rettegést támasztott. 16Amikor Saul őrei Benjámin városából, Gibeából meglátták, hogy a sokaság elszéled, és ide-oda hullámzik, 17azt mondta Saul a vele levő hadinépnek: Vegyétek számba a népet, és nézzetek utána, hogy ki ment el közülünk. Amikor számba vették, íme, Jónátán és a fegyverhordozója nem volt ott. 18Ekkor Saul azt mondta Ahijjának: Hozd elő Isten ládáját. Mert Isten ládája akkor Izráel fiainál volt. 19Amíg Saul a pappal beszélt, a filiszteusok táborában mind nagyobb lett a zaj. Akkor Saul azt mondta a papnak: Hagyd abba, amit elkezdtél! 20Ekkor hadba szólította Saul az egész hadinépet, amely vele volt, és elmentek az ütközetre, ahol azok már egymás ellen fordultak, és igen nagy volt a zűrzavar. 21És azok a héberek, akik korábban a filiszteusokkal voltak, s velük együtt jöttek föl a táborba, és körülöttük voltak, azok is Izráel népéhez csatlakoztak, amely Saul és Jónátán mellett volt. 22És Izráelnek mindazon férfiai is, akik elrejtőztek Efraim hegyvidékén, amikor meghallották, hogy a filiszteusok menekülnek, üldözni kezdték őket a harcban. 23És megsegítette az ÚR Izráelt azon a napon. A harc pedig BétÁvenen túl terjedt. 24Izráel népe igen el volt csigázva azon a napon, mert Saul esküvel kényszerítette a népet, ezt mondva: Átkozott az, aki estig enni merészel, míg bosszút nem állok ellenségeimen! Ezért nem evett semmit sem a nép. 25Majd az egész nép eljutott egy erdőbe, ahol méz volt a föld színén. 26Mikor pedig a hadinép beért az erdőbe, jóllehet folyt a méz, mégsem emelte senki sem a szájához a kezét, mert félt az eskü miatt. 27Jónátán azonban nem hallotta, hogy apja megeskette a népet, ezért kinyújtotta a kezében levő botot, bemártotta a lépes mézbe, a szájához emelte, és felvidult a szeme. 28Ekkor valaki a nép közül azt mondta neki: Apád ünnepélyesen így eskette meg a népet: Átkozott mindenki, aki ma enni merészel! És emiatt olyan kimerült a nép. 29Jónátán erre azt felelte: Apám bajba viszi az országot. Nézzétek, mennyire felvidult a szemem, hogy kóstoltam egy kicsit ebből a mézből. 30Hát még ha a nép egy jót evett volna ma az ellenségeinél talált zsákmányából! Nem nagyobb lett volna-e akkor a filiszteusok veresége? 31És megverték azon a napon a filiszteusokat Mikmásztól Ajjálónig. A nép pedig nagyon kimerült. 32Ekkor a nép a zsákmányra vetette magát, fogták a juhokat, az ökröket és a borjúkat, megölték a földön, és vérükkel együtt ették meg azokat. 33Akkor jelentették ezt Saulnak, hogy íme, vétkezik a nép az ÚR ellen, mert vérrel együtt eszik a húst. Ő azt mondta: Hűtlenül cselekedtek. Ezért gördítsetek ide hozzám egy nagy követ. 34Majd Saul így folytatta: Menjetek el mindenfelé a nép közé, és mondjátok meg nekik, hogy mindenki hozza ide hozzám a maga ökrét és a maga juhát! Itt vágjátok le és egyétek meg, és nem fogtok vétkezni az ÚR ellen azzal, hogy vérrel együtt eszitek a húst. Akkor elhozta a nép, mindenki kézzel vezetve a maga ökrét azon az éjjelen, és ott vágták le. 35Saul pedig oltárt épített az ÚRnak. Ez volt az első oltár, amelyet az ÚRnak épített. 36Ezután Saul azt mondta: Törjünk rá ma éjjel a filiszteusokra, és fosszuk ki őket virradatig, és senkit se hagyjunk meg közülük! Ők pedig azt felelték: Tégy úgy, ahogy jónak látod! De a pap ezt mondta: Járuljunk előbb Isten elé. 37És Saul megkérdezte Istent: Rátörjek-e a filiszteusokra? Izráel kezébe adod-e őket? De ő nem felelt neki azon a napon. 38Azért ezt mondta Saul: Gyertek ide mindnyájan, ti, a nép oszlopai, hogy megtudjátok és meglássátok, hogy mi volt ez a bűn ma. 39Mert él az ÚR, Izráel szabadítója, hogy ha a fiam, Jónátán volna is, aki tette, meg kell halnia! De senki sem felelt neki az egész népből. 40Akkor ezt mondta egész Izráelnek: Ti legyetek az egyik oldalon, én pedig Jónátán fiammal a másik oldalon. A nép így válaszolt Saulnak: Tégy úgy, ahogy jónak látod! 41Ekkor Saul ezt mondta az ÚRnak, Izráel Istenének: Szolgáltass igazságot! És a sorsvetés Jónátánra és Saulra esett, a nép pedig megmenekült. 42Majd ezt mondta Saul: Vessetek sorsot köztem és fiam, Jónátán között. És Jónátánra esett a sorsvetés. 43Akkor ezt mondta Saul Jónátánnak: Mondd meg nekem, mit tettél. Jónátán pedig elbeszélte neki, s ezt mondta: A kezemben levő bot végével megkóstoltam egy keveset a mézből. Itt vagyok, ám haljak meg! 44Saul ezt mondta: Úgy cselekedjék Isten most és ezután is, hogy meg kell halnod, Jónátán. 45A nép azonban így szólt Saulhoz: Jónátán haljon-e meg, aki ezt a nagy szabadulást szerezte Izráelnek? Távol legyen tőlünk! Él az ÚR, hogy egyetlen hajszála sem eshet le fejéről a földre, mert Isten segítségével vitte véghez ezt ma. Így mentette meg a nép Jónátánt a haláltól. 46Ekkor Saul fölhagyott a filiszteusok üldözésével, a filiszteusok pedig visszatértek lakóhelyükre. 47Miután tehát Saul átvette a királyságot Izráel fölött, harcban állt minden ellenségével körös-körül: Móábbal, Ammón fiaival, Edómmal, Cóba királyával és a filiszteusokkal. Ahol megfordult, mindenütt győzelmet aratott. 48Sereget gyűjtött, megverte Amálékot, és megszabadította Izráelt fosztogatóinak kezéből. 49Saul fiai ezek voltak: Jónátán, Jisvi és Malkisúa. Két leányának neve pedig: az idősebbé Mérab, a kisebbiké Míkal. 50Saul felesége Ahinóam, Ahimaac leánya volt. Hadvezérét pedig Abnérnak hívták, ő Saul nagybátyjának, Nérnek volt a fia; 51mert Kís, Saul apja és Nér, Abnér apja Abiél fiai voltak. 52A filiszteusok elleni háború mind súlyosabb lett Saul egész életében. Ezért, amikor Saul meglátott egyegy erős vagy egy-egy bátor férfit, szolgálatába fogadta.