Sámuel I. könyve 1

1Volt egy Rámátaim-Cófimból, az Efraim hegyvidékéről való ember, név szerint Elkána; efrátai volt, Jeróhámnak a fia, aki Elihú fia, aki Tóhú fia, aki Cúf fia. 2Két felesége volt: az egyiket Annának, a másikat pedig Peninnának hívták. Peninnának voltak gyermekei, de Annának nem. 3Ez az ember esztendőnként fölment a városából, hogy imádkozzék, és áldozatot mutasson be a Seregek URának Silóban. Ott pedig Éli két fia, Hofni és Fineás volt az ÚR papja. 4Valahányszor Elkána áldozott, Peninnának, a feleségének és minden fiának és leányának áldozati részt adott. 5Annának pedig kétakkora részt adott, mivel Annát igen szerette. De az ÚR bezárta az ő méhét. 6Vetélytársa ezért igen bosszantotta Annát, hogy fölingerelje, mivel az ÚR bezárta méhét. 7Így történt ez esztendőről esztendőre. Valahányszor fölment az ÚR házába, ezzel bosszantotta. Ő pedig sírt, és semmit sem evett. 8Ekkor azt mondta a férje, Elkána: Anna, miért sírsz, és miért nem eszel? Mi felett bánkódsz a szívedben? Hát nem többet érek-e én neked tíz fiúnál? 9Miután ettek és ittak Silóban, Anna fölkelt, Éli pap pedig az ÚR templomában az ajtófélfánál ült a székében. 10Az asszony lelkében elkeseredve könyörgött az ÚRnak, és igen sírt. 11És fogadást tett, és ezt mondta: Seregek URa! Ha megtekinted szolgálóleányod nyomorúságát, és megemlékezel rólam, és nem feledkezel el szolgálóleányodról, hanem fiúmagzatot adsz szolgálóleányodnak, én őt egész életére az ÚRnak ajánlom, és soha nem érinti borotva a fejét. 12Mivel pedig hosszasan imádkozott az ÚR előtt, Éli figyelte a száját. 13És mivel Anna szívében könyörgött, csak ajka mozgott, szava pedig nem volt hallható, Éli azt gondolta, hogy részeg. 14Ezért azt mondta neki Éli: Meddig tart még a részegséged? Távolítsd el magadtól az italt. 15Anna pedig így felelt: Nem, uram! Bánatos lelkű asszony vagyok én. Sem bort, sem részegítő italt nem ittam, csak szívemet öntöttem ki az ÚR előtt. 16Ne tartsd a te szolgálóleányodat rossz asszonynak, mert az én bánatomnak és szomorúságomnak teljességéből szóltam mind ez idáig. 17Éli így felelt neki: Eredj el békességgel, és Izráel Istene teljesítse kérésedet, amit tőle kértél. 18Ő pedig ezt mondta: Legyen kedves előtted a szolgálóleányod! És elment az asszony a maga útjára; evett, és arca többé nem volt szomorú. 19Majd reggel fölkeltek, és miután imádkoztak az ÚR előtt, visszatértek, elmentek haza Rámába. És ismerte Elkána a feleségét, Annát, és az ÚR megemlékezett róla. 20Az történt egy idő múlva, hogy várandós lett Anna, fiút szült, és Sámuelnek nevezte, mert azt mondta: Az ÚRtól kértem őt. 21És mikor fölment az a férfi, Elkána és egész háza népe, hogy bemutassa az ÚRnak esztendőnként való áldozatát és fogadását, 22Anna nem ment föl, hanem azt mondta férjének: Mihelyt a gyermeket elválasztom, fölviszem, hogy az ÚR előtt megjelenjen, és ott maradjon örökké. 23Férje, Elkána azt felelte neki: Tégy úgy, ahogy jónak látod, maradj itthon, míg elválasztod. Csak az ÚR teljesítse be a beszédét! Otthon maradt azért az asszony, és szoptatta gyermekét, amíg el nem választotta. 24Miután elválasztotta, fölvitte magával egy hároméves bikával, egy efa liszttel és egy tömlő borral együtt, és bevitte az ÚR házába, Silóba. A gyermek pedig még igen kicsi volt. 25És levágták a bikát, és a gyermeket Élihez vitték. 26Ő pedig ezt mondta: Ó, uram! Él a te lelked, uram, hogy én vagyok az az asszony, aki itt állt melletted, és egykor könyörgött az ÚRhoz. 27Ezért a fiúért könyörögtem, és az ÚR megadta kérésemet, amit tőle kértem. 28Most azért az ÚRnak szentelem őt. Legyen egész életére az ÚRnak szentelve! És imádkoztak ott az ÚRhoz.