Prédikátor könyve 3

1Mindennek megvan a rendelt ideje, és megvan az ideje az ég alatt minden eseménynek. 2Ideje van a születésnek, és ideje van a meghalásnak; ideje van az ültetésnek, ideje van az ültetvény kiszaggatásának. 3Ideje van az ölésnek, és ideje van a gyógyításnak; ideje van a rombolásnak, és ideje van az építésnek. 4Ideje van a sírásnak, és ideje van a nevetésnek; ideje van a jajgatásnak, és ideje van a táncolásnak. 5Ideje van a kövek szétszórásának, és ideje van a kövek összegyűjtésének; ideje van az ölelésnek, és ideje van az öleléstől való tartózkodásnak. 6Ideje van a keresésnek, és ideje van az elvesztésnek; ideje van a megőrzésnek, és ideje van az eldobásnak. 7Ideje van a szaggatásnak, és ideje van a megvarrásnak; ideje van a hallgatásnak, és ideje van a szólásnak. 8Ideje van a szeretetnek, és ideje van a gyűlöletnek; ideje van a harcnak, és ideje van a békességnek. 9Mi haszna van a munkásnak abból, amiért fáradozik? 10Láttam mindazt az elfoglaltságot, amit Isten adott az emberek fiainak, hogy fáradozzanak. 11Mindent szépen alkotott Isten a maga idejében. Az örökkévalóságot is az emberek szívébe helyezte, de úgy, hogy elejétől a végéig nem foghatják föl mindazt, amit Isten cselekszik. 12Fölismertem, hogy nem tehet jobbat az ember, mint hogy örvendjen, és jót tegyen egész élete során. 13De még az is Isten ajándéka, hogy az ember eszik és iszik, és jól él fáradságos munkájából. 14Tudom, hogy amit Isten cselekszik, az örökké megáll, ahhoz nincs mit hozzáadni, és abból nincs mit elvenni. Isten azért cselekszi ezt így, hogy féljék őt. 15Ami most történik, már régtől megvan, és ami következik, az is már régen megvolt; és Isten visszahozza, ami elmúlt. 16Ezenfelül azt is láttam a nap alatt, hogy az ítélet helyén hamisság és az igazság helyén gonoszság van. 17De azt mondtam magamban: az igazat és a hazugot egyaránt megítéli Isten. Mert ő szabja meg minden dolognak és minden tevékenységnek az idejét. 18Így szóltam azért magamban: az emberek fiai miatt van ez így, Isten megpróbálja őket, hogy meglássák: ők önmagukban az oktalan állatokhoz hasonlóak. 19Az emberek fiainak sorsa hasonló az oktalan állat sorsához: ugyanúgy végzik. Éppúgy meghal az egyik, mint a másik, és ugyanaz az éltető lehelet van mindegyikben, az embernek pedig nincs nagyobb méltósága az oktalan állatoknál, mert minden hiábavalóság. 20Mindegyik ugyanarra a helyre kerül: mindegyik porból való, és mindegyik porrá lesz. 21Vajon ki tudhatja, hogy az ember lelke fölfelé száll-e, és az oktalan állat lelke a föld alá jut-e? 22Azért úgy láttam, hogy nincs jobb, mint hogy az ember örvendezzen munkájának, mivel ez az ő osztályrésze. Mert ki hozhatja vissza őt, hogy lássa, mi lesz utána?