1 Fiam, figyelj bölcsességemre, fordítsd füledet értelmes beszédemre!

2 Maradj megfontolt, és ajkad őrizze meg a tudományt.

3 Mert színméz csöpög az idegen asszony ajkáról, és szája simább az olajnál.

4 De végül keserű, mint az üröm, éles, mint a kétélű tőr.

5 Lába a halálra visz, léptei a sír felé tartanak.

6 Nem követi az élet útját, ösvényei bizonytalanok lettek, anélkül hogy észrevenné azt.

7 Most azért, fiaim, hallgassatok rám, és ne térjetek el szám beszédeitől!

8 Tartsd távol tőle utadat, és ne közelíts házának ajtajához,

9 hogy ne másoknak add ékességedet és esztendeidet a kegyetlennek,

10 hogy ne az idegenek teljenek be javaiddal, és keresményed ne jusson másnak a házába.

11 Különben nyögnöd kell életed végén, amikor megemésztődik húsod és tested,

12 és azt kell majd mondanod: Hogyan is gyűlölhettem az erkölcsi tanítást, és hogyan utálhatta szívem a fenyítést?!

13 Nem hallgattam vezetőim szavára, és nem fordítottam fülemet tanítóim felé!

14 Kis híja volt, hogy minden gonoszságba belemerüljek, noha a gyülekezet közepében voltam!

15 Saját kutadból igyál vizet; és saját forrásod közepéből folyóvizet!

16 Kifolyjanak-e forrásaid, az utcákra áradjanak-e vízfolyásaid?

17 Egyedül tieid legyenek, és kívüled senki máséi.

18 Legyen áldott a forrásod, és örvendezz ifjúságod feleségének.

19 Szerelmes szarvasünő és kedves zerge ő, keblei elégítsenek meg téged minden időben, és az ő szerelmében gyönyörködjél szüntelen.

20 Miért keresnél gyönyört, fiam, egy paráznánál, és miért ölelnéd egy idegen keblét?

21 Mert az ÚR szeme előtt van minden ember útja, és minden ösvényüket ő egyengeti.

22 Tulajdon álnokságai fogják meg az istentelent, és saját bűnének kötelei kötözik meg őt.

23 Meghal az ilyen fenyítés híján, és sok bolondsága miatt támolyog.