1 Artahsasztá király huszadik esztendejében, a Niszán hónapban bor volt előttem, és én fölvettem azt, és a királynak nyújtottam. Azelőtt sohasem voltam szomorú őelőtte.

2 Ezért így szólt hozzám a király: Miért szomorú az arcod? Hiszen nem vagy beteg! Nem más ez, mint szíved szomorúsága! Erre nagyon megrettentem,

3 és ezt mondtam a királynak: Örökké éljen a király! Miért ne volna szomorú az arcom, hiszen a város, atyáim sírhelye pusztán hever, és kapuit tűz emésztette meg.

4 Azt mondta nekem a király: Mi az, amit kívánsz? Én pedig könyörögtem a menny Istenéhez,

5 majd ezt mondtam a királynak: Ha tetszik a királynak, és ha kedves előtted a szolgád, azt kérem, hogy bocsáss el engem Júdába, atyáim sírjainak a városába, hogy újjáépítsem azt!

6 Erre azt mondta nekem a király, miközben a felesége mellette ült: Meddig tart utazásod, és mikor térsz vissza? És jónak látta a király, hogy elbocsásson engem, miután tudattam vele az időt.

7 Ezt is mondtam a királynak: Ha jónak látja a király, adasson nekem leveleket a Folyamon túli helytartókhoz, hogy hagyjanak engem átutazni, míg Júdába nem érek,

8 és adasson egy levelet Ászáfhoz is, a királyi erdők őréhez, hogy adjon nekem gerendának való fát a templomnál levő vár kapuihoz és a város kőfalához és ahhoz a házhoz, amelybe majd beköltözök. A király megadta ezt nekem Istenem rajtam nyugvó jóakaratából.

9 Amikor megérkeztem a Folyamon túli helytartókhoz, átadtam nekik a király leveleit. A király a seregből főembereket és lovasokat is küldött velem.

10 Amikor pedig a hóróni Szanballat és az ammóni Tóbijjá, a szolga meghallotta ezt, nagy bosszúságot okozott nekik, hogy jött valaki, aki Izráel fiainak a javát keresi.

11 Azután elmentem Jeruzsálembe, és ott három napig pihentem.

12 Majd fölkeltem éjszaka néhány férfival együtt, de nem árultam el senkinek, hogy mire indította Istenem a szívemet, és hogy azt Jeruzsálemért cselekszem. Állat sem volt velem azonkívül, amelyen ültem.

13 Kimentem a Völgy kapuján éjjel a Sárkányok forrása felé, majd a Szemét-kapuhoz, és vizsgálgattam Jeruzsálem várfalát, amely le volt rombolva, és kapuit, amelyeket tűz emésztett meg.

14 Azután átmentem a Forrás-kapuhoz és a Király-tóhoz. Innen már az állat nem fért el, hogy átmenjen velem.

15 Azért gyalog mentem föl a völgyben éjjel, és vizsgálgattam a várfalat, azután megfordultam, és bementem a Völgy-kapun, és hazatértem.

16 A főemberek pedig nem tudták, hova mentem, és hogy mit akarok cselekedni. Sem a júdaiaknak, sem a papoknak, sem az elöljáróknak, sem a főembereknek, sem a többi munkásnak idáig nem mondtam el azt.

17 Ugyanakkor azt mondtam nekik: Látjátok a nyomorúságot, amelyben vagyunk, hogy Jeruzsálem pusztán hever, és kapui tűzben égtek el. Gyertek, építsük föl Jeruzsálem várfalát, hogy ne szégyenkezzünk többé!

18 És elbeszéltem nekik Istenem rajtam nyugvó jóakaratát, és a király szavait is, amelyeket nekem mondott. Erre azt mondták: Fogjunk hozzá, és építsük meg! És odaszánták kezüket a jó munkára.

19 Amikor ezt a hóróni Szanballat, az ammóni Tóbijjá, a szolga és az arab Gesem meghallotta, gúnyolódtak rajtunk, lenéztek minket, és azt mondták: Mit műveltek ott? Talán bizony pártot akartok ütni a király ellen?

20 Én azonban így feleltem nekik: Maga a menny Istene ad nekünk jó előmenetelt, és mi mint az ő szolgái kezdjük el az építést. Nektek pedig nincs részetek, jogotok és emlékezetetek Jeruzsálemben!