Mózes IV. könyve 14

1Az egész nép fölemelte szavát, és sírt azon az éjszakán. 2Izráel fiai zúgolódtak Mózes és Áron ellen, és az egész gyülekezet azt mondta nekik: Bárcsak meghaltunk volna Egyiptom földjén, vagy halnánk meg ebben a pusztában! 3Miért is visz be minket az ÚR arra a földre? Hogy fegyver miatt hulljunk el, feleségeink és a kicsinyeink pedig prédául essenek? Nem jobb volna-e nekünk visszatérnünk Egyiptomba? 4Majd azt mondták egymásnak: Válasszunk magunknak vezetőt, és térjünk vissza Egyiptomba! 5Akkor arcra borult Mózes és Áron Izráel fiai gyülekezetének egész közössége előtt. 6Józsué pedig, Nún fia és Káléb, Jefunne fia, akik a föld kémlelői közül valók voltak, meghasogatták ruhájukat, 7és azt mondták Izráel fiai egész gyülekezetének: A föld, amelyen átmentünk, hogy kikémleljük, igenigen jó föld. 8Ha az ÚRnak kedve telik bennünk, akkor bevisz minket arra a földre, és nekünk adja azt a tejjel és mézzel folyó földet. 9Csak ne lázongjatok az ÚR ellen, ne is féljetek annak a földnek népétől, mert ők nekünk csak olyanok, mint a megenni való kenyér. Eltávozott tőlük az ő oltalmuk, de mivelünk velünk van az ÚR. Azért ne féljetek tőlük! 10Mikor pedig az egész gyülekezet azon tanakodott, hogy megkövezze őket, megjelent az ÚR dicsősége a gyülekezet sátrában Izráel minden fiának, 11és azt mondta az ÚR Mózesnek: Meddig gyaláz engem ez a nép? Meddig nem hisznek nekem a sok jel ellenére sem, amelyeket közöttük cselekedtem? 12Megverem őket döghalállal, és elvesztem őket, téged pedig náluk nagyobb és erősebb nemzetté teszlek. 13Ekkor így szólt Mózes az ÚRhoz: Ha meghallják ezt az egyiptomiak, mert közülük hoztad ki e népet hatalmaddal, 14elmondják majd a föld lakosainak. Hallották, hogy te, URam, e nép között vagy, hogy te, URam, szemtől szembe megjelentél, és hogy a felhőd megállt őrajtuk, és felhőoszlopban jársz előttük nappal, éjjel pedig tűzoszlopban. 15Hogyha mind egy szálig elveszted e népet, így szólnak majd a népek, amelyek hallották a híredet: 16„Mivel nem vihette be az ÚR e népet a földre, amely felől megesküdött nekik, azért vesztette el őket a pusztában.” 17Most azért mutasd meg, URam, hogy nagy a te hatalmad, ahogy kijelentetted: 18„Az Úr késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú, megbocsát hamisságot és vétket, de a bűnöst nem hagyja büntetlenül; megbünteti az atyák álnokságait a fiakban harmad- és negyedízig.” 19Kérlek, kegyelmezz meg e nép hamisságának irgalmasságod nagy volta szerint, ahogy megbocsátottál e népnek Egyiptomtól fogva mindeddig. 20Ekkor azt mondta az ÚR: Megkegyelmeztem a te beszéded szerint. 21De életemre mondom és az ÚR dicsőségére, amely betölti az egész földet, 22hogy mindazok az emberek, akik látták dicsőségemet és csodáimat, amelyeket Egyiptomban és e pusztában cselekedtem, és megkísértettek engem immár tízszer is, és nem hallgattak szavamra, 23nem látják meg azt a földet, amely felől megesküdtem atyáiknak. Senki sem látja azt meg azok közül, akik gyaláztak engem. 24De szolgámat, Kálébot, mivelhogy más lélek volt benne, és tökéletesen követett engem, beviszem arra a földre, amelyen járt, és örökségül bírja azt az ő magva. 25A völgyben azonban az amálékiek és a kánaániak laknak. Holnap forduljatok meg, és induljatok a pusztába a Vörös-tenger útján. 26Ezenkívül azt mondta az ÚR Mózesnek és Áronnak: 27Meddig tűrjem e gonosz gyülekezetet, amely zúgolódik ellenem? Hallottam Izráel fiainak zúgolódását, mert sokat zúgolódtak ellenem! 28Mondd meg nekik: Élek én – így szól az ÚR –, hogy úgy bánok veletek, ahogyan fülem hallatára beszéltetek ellenem. 29Itt, e pusztában fogtok elhullani, éspedig a számbavettek mind, húszesztendőstől fogva és azon felül, akik zúgolódtatok ellenem. 30Nem mentek be arra a földre, amelyre nézve esküre emeltem kezemet, hogy lakosokká teszlek rajta titeket, kivéve Kálébot, Jefunne fiát és Józsuét, Nún fiát. 31De kicsinyeiteket, akik felől azt mondtátok, hogy prédául esnek, beviszem, és megismerik azt a földet, amelyet ti megvetettetek. 32De a ti testetek e pusztában hullik el. 33Fiaitok pedig mint pásztorok bujdosnak e pusztában negyven esztendeig, és viselik paráználkodásotok büntetését, amíg meg nem emésztetnek holttesteitek az utolsóig e pusztában. 34Negyven napig kémleltétek ki azt a földet, most tehát negyven esztendeig hordozzátok hamisságotok büntetését, egy-egy napért egy-egy esztendőt számítva, hogy megismerjétek, mi az, ha én ellenetek fordulok. 35Én, az ÚR megmondtam bizonyosan, hogy ezt teszem ezzel az egész gonosz gyülekezettel, amely összegyűlt ellenem. Ebben a pusztában emésztetnek meg, és ugyanott halnak meg. 36Azok a férfiak pedig, akiket elküldött Mózes a föld kikémlelésére, és visszatértek, és föllázították ellene az egész gyülekezetet, rossz hírt terjesztve arról a földről, 37azok a férfiak, akik rossz hírt terjesztettek a földről, meghaltak az ÚR csapásától. 38Csak Józsué, Nún fia és Káléb, Jefunne fia maradt életben azok közül a férfiak közül, akik a földet kikémlelni mentek. 39Amikor elmondta Mózes ezeket a dolgokat Izráel fiainak, a nép fölötte igen kesergett. 40Fölkeltek reggel, és fölmentek a hegy tetejére, és azt mondták: Íme, készek vagyunk elmenni arra a helyre, amelyről az ÚR szólt, mert bizony vétkeztünk. 41Mózes azt mondta: Miért akarjátok áthágni ilyen módon az ÚR akaratát, noha nem sikerülhet az nektek? 42Ne menjetek föl, mert nem lesz közöttetek az ÚR, és vereséget fogtok szenvedni ellenségeitektől. 43Mert az amálékiek és a kánaániak ott vannak előttetek, és fegyver által hullotok el! Mivel elfordultatok az ÚRtól, nem is lesz veletek az ÚR. 44Mégis vakmerően fölmentek a hegy tetejére. De az ÚR szövetségének ládája és Mózes meg sem mozdult a táborból. 45Ekkor az amálékiek és a kánaániak, akik azon a hegyen laktak, leszálltak, és megverték őket, és egész Hormáig vágták és kergették őket.