Mózes IV. könyve 11

1Történt, hogy a nép az ÚR hallatára zúgolódni kezdett, hogy rosszul megy a dolga. Az ÚR meghallotta, és haragra gerjedt, felgyulladt ellenük az ÚR tüze, és megemésztette a tábor szélét. 2Ekkor a nép Mózeshez kiáltott, Mózes pedig könyörgött az ÚRhoz, és megszűnt a tűz. 3Azt a helyet Tabérának nevezte el, mert felgyulladt ellenük az ÚR tüze. 4De a közöttük levő gyülevész nép kívánságba esett, és Izráel fiai is újra siránkozni kezdtek, és azt mondták: Ki ad nekünk húst, hogy együnk? 5Emlékezünk, hogy a halat Egyiptomban ingyen ettük, meg az uborkát, a dinnyét, a póréhagymát, a vöröshagymát és a fokhagymát. 6Most pedig eleped a lelkünk, mert mindez hiányzik. Szemünk előtt nincs más, mint manna. 7A manna pedig olyan volt, mint a koriander magja, a színe pedig mint az illatos gyantacsepp. 8Szétszéledt a nép, szedték a mannát, és őrölték kézimalmokban vagy megtörték mozsárban, megfőzték fazékban, és pogácsát csináltak belőle. Az íze olyan volt, mint az olajos kalácsé. 9Mikor pedig éjjel leszállt a harmat a táborra, a manna is mindjárt leszállt. 10Mózes meghallotta, hogy a nép minden nemzetsége siránkozik a sátra bejáratánál. Akkor igen fölgerjedt az ÚR haragja, és Mózesnek sem tetszett ez. 11Azt mondta Mózes az ÚRnak: Miért nyomorgatod így szolgádat? Miért nem találtam kegyelmet szemed előtt, miért raktad rám ennek az egész népnek a terhét? 12Vajon bennem fogant-e meg ez az egész nép? Vajon én szültem-e őt, hogy azt mondod nekem: „Hordozd őt a kebleden, ahogy a dajka hordozza a csecsemőt, vidd arra a földre, amelyet esküvel ígértem atyáiknak”? 13Honnan vegyek húst, hogy az egész népnek adhassak, mert nekem siránkoznak ily módon: Adj nekünk húst, hadd együnk! 14Nem hordozhatom én magam ezt az egész népet, mert erőm fölött van ez. 15Ha így bánsz velem, inkább nyomban ölj meg engem, ha kedves vagyok előtted, hogy ne lássam a nyomorúságomat. 16Ezután az ÚR azt mondta Mózesnek: Gyűjts egybe nekem hetven férfit Izráel vénei közül, akikről tudod, hogy vénei a népnek és elöljárói, és vidd őket a gyülekezet sátrához, hogy álljanak ott veled. 17Akkor alászállok, és szólok ott veled, és szakítok abból a lélekből, amely benned van, és beléjük helyezem, hogy viseljék veled együtt a nép terhét, és ne egyedül viseld. 18A népnek pedig mondd meg: Szenteljétek meg magatokat holnapra, és húst fogtok enni. Mert úgy siránkoztatok az ÚR hallatára: Ki ad nekünk húst enni? Jobb dolgunk volt Egyiptomban! Ezért az ÚR majd ad nektek húst, és ehettek. 19Nem csak egy napon esztek, sem két napon, sem öt napon, sem tíz napon, sem húsz napon. 20Hanem egy egész hónapig, amíg csak ki nem jön az orrotokon, és utálatos nem lesz előttetek, mert megvetettétek az URat, aki közöttetek van, és így siránkoztatok őelőtte: Miért jöttünk ki ide Egyiptomból? 21Ekkor azt mondta Mózes: Hatszázezer gyalogos e nép, amely között vagyok, és te azt mondod: húst adok nekik, és esznek egy egész hónapig?! 22Csak nem juhokat és ökröket vágnak nekik, hogy elég legyen? Vagy a tenger minden hala összegyűjthető-e nekik, hogy elég legyen? 23Ekkor azt mondta az ÚR Mózesnek: Hát megrövidült az ÚR karja? Majd meglátod, beteljesül-e neked az én beszédem, vagy sem. 24Akkor kiment Mózes, és elmondta a népnek az ÚR beszédét, és összegyűjtött hetven férfit a nép vénei közül, és a sátor köré állította őket. 25Akkor leszállt az ÚR felhőben, és szólt neki, és szakított abból a lélekből, amely őbenne volt, és a hetven vénnek adta. Mihelyt pedig megnyugodott rajtuk a lélek, menten prófétáltak, de máskor már nem. 26Két férfi azonban a táborban maradt. Az egyik neve Eldád, a másik neve Médád volt. Rajtuk is megnyugodott a lélek, mert ők is az összeírottak közül valók voltak. Nem mentek a sátorhoz, mégis prófétáltak a táborban. 27Elfutott azért egy ifjú, és jelentette Mózesnek: Eldád és Médád prófétál a táborban. 28Akkor így felelt Józsué, Nún fia, aki Mózes szolgája volt ifjúkora óta: Uram, Mózes, tiltsd meg nekik! 29Mózes így felelt neki: Értem féltékenykedsz? Bárcsak az ÚR egész népe próféta volna, hogy az ÚR a lelkét adná beléjük! 30Ezután visszatért Mózes a táborba Izráel véneivel együtt. 31Akkor aztán szelet támasztott az ÚR, amely fürjeket hozott a tengertől, és lehullatta a táborra, egynapi járásnyira a tábor két oldala felől és mintegy két könyök magasan a föld színén. 32Akkor fölkelt a nép, és egész nap és egész éjjel és az egész következő napon fürjeket gyűjtöttek maguknak. Még aki keveset gyűjtött, az is gyűjtött tíz hómert, és kiteregették azokat maguknak a tábor körül. 33A hús még a foguk között volt, és meg sem rágták, amikor az ÚR haragja fölgerjedt a népre, és megverte az ÚR a népet igen nagy csapással. 34És elnevezték azt a helyet Kibrót-Taavának, mert ott temették el a telhetetlen népet. 35Kibrót-Taavából Hacérótba ment a nép, és Hacérótban is maradtak.