Mózes I. könyve 8

1Isten pedig megemlékezett Nóéról és minden vadról és állatról, amely vele volt a bárkában. Szelet bocsátott a földre, és a víz megapadt. 2Bezárultak a mélység forrásai és az ég csatornái, és megszűnt az eső az égből. 3És visszahúzódott az ár a földről, folyton apadva, és százötven nap múlva megfogyatkozott a víz. 4A bárka a hetedik hónapban, a hónak tizenhetedik napján megfeneklett az Ararát hegyén. 5A víz pedig a tizedik hónapig folyton apadt. A tizedik hónap első napján meglátszottak a hegyek csúcsai. 6Negyven nap múlva Nóé kinyitotta a bárka ablakát, amelyet csinált, 7és kibocsátotta a hollót, és az el-elrepült meg vissza-visszaszállt, míg a víz a földről föl nem száradt. 8Kibocsátotta a galambot is, hogy meglássa, vajon elfogyott-e a víz a föld színéről. 9De a galamb nem talált nyugvóhelyet a lábának, és visszatért hozzá a bárkába, mert víz volt az egész föld színén. Ő pedig kinyújtotta a kezét, megfogta, és bevette magához a bárkába. 10Még másik hét napig várakozott, és ismét kibocsátotta a galambot a bárkából. 11Este megjött hozzá a galamb, és íme: leszakított olajfalevél volt a csőrében. Ebből tudta meg Nóé, hogy elapadt a víz a földön. 12Még hét napig várakozott, kibocsátotta a galambot, és az többé nem tért vissza hozzá. 13A hatszázegyedik esztendőben, az első hónap első napján felszáradt a víz a földről. Ekkor Nóé felnyitotta a bárka fedelét, és látta, hogy íme, megszikkadt a föld színe. 14A második hónapban pedig, a hónap huszonhetedik napjára megszáradt a föld. 15Ekkor így szólt Isten Nóéhoz: 16Menj ki a bárkából a feleségeddel, fiaiddal, és fiaid feleségeivel együtt, 17és minden élőlényt, amely veled van, minden madarat és állatot meg minden földön csúszó-mászó állatot vigyél ki magaddal, hogy nyüzsögjenek a földön, szaporodjanak és sokasodjanak. 18Kiment azért Nóé a fiaival, a feleségével és fiainak feleségeivel együtt. 19Minden állat, minden csúszómászó, minden madár, minden, ami mozog a földön, kijött a bárkából az ő neme szerint. 20Nóé oltárt épített az ÚRnak, és vett minden tiszta állatból és minden tiszta madárból, és égőáldozattal áldozott az oltáron. 21Amikor az ÚR megérezte a kedves illatot, ezt mondta szívében: Nem átkozom meg többé a földet az ember miatt, jóllehet az ember szívének gondolata ifjúságától fogva gonosz. Nem vesztem el többé az összes élőlényt, amint most cselekedtem. 22Ezután, amíg csak föld lesz, nem szűnik meg a vetés és az aratás, a hideg és a meleg, a nyár és a tél, a nappal és az éjszaka.