1 Isten pedig megemlékezett Nóéról és minden vadról és állatról, amely vele volt a bárkában. Szelet bocsátott a földre, és a víz megapadt.

2 Bezárultak a mélység forrásai és az ég csatornái, és megszűnt az eső az égből.

3 És visszahúzódott az ár a földről, folyton apadva, és százötven nap múlva megfogyatkozott a víz.

4 A bárka a hetedik hónapban, a hónak tizenhetedik napján megfeneklett az Ararát hegyén.

5 A víz pedig a tizedik hónapig folyton apadt. A tizedik hónap első napján meglátszottak a hegyek csúcsai.

6 Negyven nap múlva Nóé kinyitotta a bárka ablakát, amelyet csinált,

7 és kibocsátotta a hollót, és az el-elrepült meg vissza-visszaszállt, míg a víz a földről föl nem száradt.

8 Kibocsátotta a galambot is, hogy meglássa, vajon elfogyott-e a víz a föld színéről.

9 De a galamb nem talált nyugvóhelyet a lábának, és visszatért hozzá a bárkába, mert víz volt az egész föld színén. Ő pedig kinyújtotta a kezét, megfogta, és bevette magához a bárkába.

10 Még másik hét napig várakozott, és ismét kibocsátotta a galambot a bárkából.

11 Este megjött hozzá a galamb, és íme: leszakított olajfalevél volt a csőrében. Ebből tudta meg Nóé, hogy elapadt a víz a földön.

12 Még hét napig várakozott, kibocsátotta a galambot, és az többé nem tért vissza hozzá.

13 A hatszázegyedik esztendőben, az első hónap első napján felszáradt a víz a földről. Ekkor Nóé felnyitotta a bárka fedelét, és látta, hogy íme, megszikkadt a föld színe.

14 A második hónapban pedig, a hónap huszonhetedik napjára megszáradt a föld.

15 Ekkor így szólt Isten Nóéhoz:

16 Menj ki a bárkából a feleségeddel, fiaiddal, és fiaid feleségeivel együtt,

17 és minden élőlényt, amely veled van, minden madarat és állatot meg minden földön csúszó-mászó állatot vigyél ki magaddal, hogy nyüzsögjenek a földön, szaporodjanak és sokasodjanak.

18 Kiment azért Nóé a fiaival, a feleségével és fiainak feleségeivel együtt.

19 Minden állat, minden csúszómászó, minden madár, minden, ami mozog a földön, kijött a bárkából az ő neme szerint.

20 Nóé oltárt épített az ÚRnak, és vett minden tiszta állatból és minden tiszta madárból, és égőáldozattal áldozott az oltáron.

21 Amikor az ÚR megérezte a kedves illatot, ezt mondta szívében: Nem átkozom meg többé a földet az ember miatt, jóllehet az ember szívének gondolata ifjúságától fogva gonosz. Nem vesztem el többé az összes élőlényt, amint most cselekedtem.

22 Ezután, amíg csak föld lesz, nem szűnik meg a vetés és az aratás, a hideg és a meleg, a nyár és a tél, a nappal és az éjszaka.