Mózes I. könyve 49

1Jákób hívatta fiait, és ezt mondta: Gyűljetek ide, hadd adjam tudtotokra, mi következik rátok a messze jövőben. 2Gyűljetek össze, s hallgassatok meg, Jákób fiai! Hallgassatok Izráelre, a ti atyátokra. 3Rúben, elsőszülöttem vagy te, erőm, tehetségem zsengéje, első a méltóságban, első a hatalomban. 4Állhatatlan, mint a víz, nem leszel első, mert atyád ágyába léptél, s akkor megfertőztetted! Ágyamba lépett ő. 5Simeon és Lévi testvérek, erőszak eszköze a fegyverük. 6Tanácsukban ne legyen részes lelkem, gyűlésükkel ne egyesüljön dicsőségem, mert haragjukban férfit öltek, s kedvük telve inát szegték a bikának. 7Átkozott a haragjuk, mert erőszakos, és a dühük, mivel kegyetlen. Elszórom őket Jákóbban, és elszélesztem Izráelben. 8Júda! Téged magasztalnak testvéreid, kezed ellenségeid nyakán lesz, s meghajolnak előtted atyádfiai. 9Oroszlánkölyök vagy, Júda. Zsákmányt ejteni mész el, fiam! Leheversz, és megpihensz, mint a hím oroszlán és mint a nőstény oroszlán. Ki veri fel őt? 10Nem távozik el Júdából a fejedelmi bot, sem a vezéri pálca térde közül, míg eljön Siló, akinek engednek a népek. 11Szőlőtőhöz köti szamarát és nemes venyigéhez szamara csikóját, a ruháját borban mossa és köntösét a szőlő vérében. 12Bortól zavarosak a szemei, tejtől fehérek a fogai. 13A tenger partjáig tart Zebulon lakóhelye, a hajók kikötőjéig, s határának széle Szídónig ér. 14Issakár olyan, mint az erős csontú szamár, a karámok közt heverész. 15Mikor látja, hogy jó a nyugalom, és hogy a föld milyen kies, teher alá hajtja hátát, s robotoló szolgává lesz. 16Dán ítéli a maga népét, mint Izráel bármely törzse. 17Dán kígyó lesz az úton, szarvaskígyó az ösvényen, amely a ló csüdjébe harap, hogy a lovasa hanyatt esik. 18Szabadításodra várok, URam! 19Gád! Martalócok háborgatják, de végül majd ő hág azok sarkába. 20Ásér kenyere kövér, királyi csemegét ad. 21Naftáli gyors lábú szarvas, beszéde kedves. 22Termékeny fa József, termő ág a forrás mellett, ágai átnyúlnak a kőfalon. 23Keserítik, lövöldözik és üldözik a nyilazók. 24De fölhúzva marad íja, megfeszülve karjai, Jákób Hatalmasának kezétől, onnan, Izráel pásztorától, kősziklájától. 25Atyád Istenétől, aki segítsen, a Mindenhatótól, aki áldjon meg az ég áldásaival onnan felülről, a lent elterülő mélység áldásaival, az emlők és az anyaméh áldásaival. 26Atyád áldásai meghaladják az ősi hegyek áldását, az örök halmok kiességét. Ez mind szálljon József fejére, a testvérek közül kiválasztottnak a homlokára. 27Benjámin ragadozó farkas: reggel zsákmányt eszik, este pedig prédát oszt. 28Ez Izráel tizenkét törzse, és ez az, amit atyjuk mondott nekik, amikor megáldotta őket. Mindegyiket a hozzá illő áldással áldotta meg. 29Azután ezt parancsolta nekik: immár népemhez takaríttatom, temessetek atyáimhoz, abba a barlangba, amely a hettita Efrón mezején van. 30Abba a barlangba, amely Kánaán földjén, Mamréval szemben, Makpéla mezején van, amelyet Ábrahám a mezővel együtt megvett a hettita Efróntól, temetésre való örökségül. 31Oda temették el Ábrahámot és feleségét, Sárát. Oda temették Izsákot és feleségét, Rebekát. És oda temettem el Leát is. 32A Hét fiaitól megvett tulajdon ez a mező és a rajta levő barlang. 33Amikor befejezte Jákób a fiainak adott parancsokat, fölhúzta lábát az ágyra. Azután elhunyt, és népéhez takaríttatott.