Mózes I. könyve 32

1Jákób továbbment az útján, és szembejöttek vele Isten angyalai. 2Azt mondta Jákób, amikor meglátta őket: Isten tábora ez. Ezért Mahanaimnak nevezte azt a helyet. 3Azután Jákób követeket küldött maga előtt bátyjához, Ézsauhoz Széír földjére, Edóm mezejére. 4Ezt parancsolta nekik: Ezt mondjátok az én uramnak, Ézsaunak: „Ezt mondja a te szolgád, Jákób: Lábánnál tartózkodtam és időztem mostanáig. 5Vannak ökreim és szamaraim, juhaim, szolgáim és szolgálóim, azért híradásul követséget küldök az én uramhoz, hogy kedvet találjak a szemedben.” 6És visszatértek Jákóbhoz a követek, és ezt mondták: Elmentünk testvéredhez, Ézsauhoz, és már jön is eléd, és négyszáz férfi van vele. 7Igen megijedt Jákób, és félelmében a népet, amely vele volt, és a juhokat, állatokat és tevéket két seregre osztotta. 8És azt mondta: Ha eljön Ézsau az egyik seregre, és levágja, a hátramaradt sereg megszabadul. 9És ezt mondta Jákób: Ó, atyámnak, Ábrahámnak Istene és atyámnak, Izsáknak Istene, URam! Aki azt mondtad nekem: Térj vissza hazádba, rokonságod közé, s jót teszek veled. 10Kisebb vagyok minden jótéteményednél és minden hűségednél, amelyeket szolgáddal cselekedtél, mert csak a botommal mentem át ezen a Jordánon, most pedig két sereggé lettem. 11Szabadíts meg, kérlek, a bátyám kezéből, Ézsau kezéből! Félek tőle, hogy rajtam üt, és levág engem, az anyákat a fiakkal együtt. 12Te pedig azt mondottad: Bizony jót teszek veled, és utódaidat olyanná teszem, mint a tenger homokja, mely meg nem számlálható annak sokasága miatt. 13Ott hált azon az éjszakán, és ajándékot választott Ézsaunak, az ő bátyjának abból, ami a kezénél volt: 14kétszáz kecskét, húsz bakot, kétszáz juhot és húsz kost, 15harminc szoptatós tevét a csikóikkal, negyven tehenet, tíz bikát, húsz nőstény szamarat és tíz szamárcsikót. 16És szolgái kezébe adta, minden nyájat külön-külön, és mondta szolgáinak: Menjetek el előttem, és hagyjatok távolságot nyáj és nyáj között. 17Az elsőnek a következőket parancsolta: Ha a bátyám, Ézsau találkozik veled, és megkérdezi tőled, hogy kinek az embere vagy, hová mész, és kiéi ezek előtted, 18akkor azt mondjad: szolgádé, Jákóbé. Ajándék ez, amelyet az én uramnak, Ézsaunak küld, és íme, ő maga is jön utánunk. 19Ugyanazt parancsolta a másodiknak, a harmadiknak és mindazoknak, akik a nyájak után mentek: Így szóljatok Ézsaunak, amikor találkoztok vele. 20Ezt is mondjátok: Íme, Jákób, a te szolgád utánunk jön. Mert így gondolkodott: megengesztelem őt az ajándékkal, amely előttem megy, és ha azután kerülök szembe vele, talán kedves lesz előtte a személyem. 21Elöl ment tehát az ajándék. Ő pedig azon az éjjelen a seregnél hált. 22Majd fölkelt még azon az éjszakán, vette két feleségét, két szolgálóját, tizenegy gyermekét, és átment a Jabbók révén. 23Vette hát és átköltöztette őket a vízen, azután átköltöztette mindenét, amije csak volt. 24Jákób pedig egyedül maradt, és tusakodott vele egy férfiú, egész a hajnal feljöveteléig. 25Aki, mikor látta, hogy nem vehet rajta erőt, megérintette a csípője forgócsontját, és Jákób csípőjének a forgócsontja kiment a helyéből a vele való tusakodás közben. 26És mondta: Bocsáss el engem, mert feljött a hajnal. Jákób ezt felelte: Nem bocsátlak el, míg meg nem áldasz engem. 27Ekkor azt mondta neki: Mi a neved? Ő így felelt: Jákób. 28Erre azt mondta: Nem Jákóbnak hívnak ezután, hanem Izráelnek, mert küzdöttél Istennel és emberekkel, és győztél. 29És kérte Jákób: Mondd meg, kérlek, a nevedet! Ő pedig ezt felelte: Ugyan miért kérded a nevemet? És ott megáldotta őt. 30Jákób pedig azt a helyet Penúélnak nevezte, ezt mondván: láttam Istent színről színre, és megszabadult a lelkem. 31És a nap már fölkelt, amint elment Penúél mellett, ő pedig sántított a csípőjére. 32Ezért nem eszik Izráel fiai az állatok forgócsontjának inahúsát mind e mai napig, mivel ő megérintette Jákób csípőjének forgócsontját és inahúsát.