Mózes I. könyve 28

1Ekkor Izsák hívatta Jákóbot, megáldotta, és ezt parancsolta neki: Ne végy feleséget a kánaáni leányok közül! 2Kelj fel, menj el Paddan-Arámba, Betúélnak, a te anyád atyjának házához, és onnan végy magadnak feleséget, Lábánnak, anyád bátyjának a leányai közül. 3A mindenható Isten pedig áldjon meg, szaporítson és sokasítson meg téged, hogy népek sokaságává légy. 4És adja neked az Ábrahám áldását, neked és utódaidnak veled együtt, hogy örökség szerint bírjad a földet, melyen jövevény voltál, melyet Isten adott Ábrahámnak. 5Elbocsátotta azért Izsák Jákóbot, hogy PaddanArámba menjen Lábánhoz, az arám Betúél fiához, Rebekának, Jákób és Ézsau anyjának bátyjához. 6És látta Ézsau, hogy Izsák megáldotta Jákóbot, és elbocsátotta Paddan-Arámba, hogy onnan vegyen magának feleséget, és amikor áldotta, ezt parancsolta neki: Ne végy feleséget a kánaáni leányok közül. 7Jákób hallgatott atyja és anyja szavára, és el is ment Paddan-Arámba. 8Amikor Ézsau látta, hogy a kánaáni leányok nem tetszenek atyjának, Izsáknak, 9elment Izmaelhez, és a feleségei mellé még Izmaelnek, Ábrahám fiának a lányát, Mahalatot, Nebájót húgát is elvette. 10Jákób pedig elindult Beérsebából, és Hárán felé tartott. 11Egy olyan helyre ért, ahol lepihent, mivel a nap már lement. Fogott egyet az ott levő kövek közül, a feje alá tette, és lefeküdt azon a helyen. 12És álmot látott: íme, egy létra volt a földön felállítva, melynek teteje az eget érte, és íme, Isten angyalai fel s alá jártak azon. 13És íme, az ÚR állt rajta, és szólt: Én vagyok az ÚR, Ábrahámnak, a te atyádnak Istene és Izsáknak Istene. Ezt a földet, amelyen fekszel, neked adom és a te utódaidnak. 14És annyi utódod lesz, mint a föld pora, nyugatra és keletre, északra és délre terjeszkedsz, és benned és magzatodban áldatik meg a föld minden nemzetsége. 15Íme, én veled vagyok, hogy megőrizzelek téged, akárhova mész, és visszahozzalak e földre. Mert nem hagylak el, míg be nem teljesítem, amit mondtam neked. 16Jákób pedig fölébredve álmából ezt mondta: Bizonyára az ÚR van e helyen, és én nem tudtam. 17Megrémült azért, és így szólt: Mily félelmes ez a hely! Nem más ez, mint Isten háza és az ég kapuja. 18És fölkelt Jákób reggel, vette azt a követ, melyet a feje alá tett, oszlopul állította, olajat öntött a tetejére, 19és Bételnek nevezte azt a helyet. Azelőtt pedig Lúz volt annak a városnak a neve. 20Ekkor fogadást tett Jákób, és ezt mondta: Ha Isten velem lesz, és megőriz engem ezen az úton, amelyen most járok, és ha ad nekem kenyeret, hogy ehessek, és ruhát, hogy legyen mibe öltöznöm, 21és ha békességgel térek vissza atyám házához: akkor az ÚR lesz az én Istenem. 22És ez a kő, amelyet oszlopul állítottam, Isten háza lesz, és bármit adsz nekem, a tizedét neked adom.