Mózes I. könyve 19

1Mikor a két angyal estére Sodomába jutott, Lót Sodoma kapujában ült. Amint meglátta őket, fölkelt, eléjük ment, és arccal a földre borult, 2s így szólt: Íme, Uraim, kérlek, jöjjetek be szolgátok házába, mossátok meg lábatokat, és térjetek nyugovóra. Reggel korán fölkelhettek, és utatokra indulhattok. Azok pedig ezt felelték: Nem, hanem az utcán alszunk. 3De mivel nagyon unszolta őket, betértek hozzá, és bementek a házába. Ő pedig megvendégelte őket, kovásztalan kenyeret is sütött, és ettek. 4Lefekvésük előtt a város férfiai, a sodomai férfiak körülvették a házat, ifjútól vénig, az egész közösség egytől egyig. 5És szólították Lótot: Hol vannak a férfiak, akik hozzád jöttek az éjjel? Hozd ki őket hozzánk, hadd ismerjük őket. 6Kiment hozzájuk Lót az ajtó elé, és bezárta maga után az ajtót, 7és ezt mondta: Kérlek, testvéreim, ne cselekedjetek gonoszságot! 8Íme, van nekem két leányom, akik még nem ismertek férfit, kihozom azokat tihozzátok, és cselekedjetek velük, ahogy nektek tetszik, csak ezekkel az emberekkel ne csináljatok semmit, mert az én hajlékom árnyéka alá jöttek. 9De azok azt mondták: Menj innen! Majd így szóltak: Csak egy jövevény nálunk, és ő szab törvényt nekünk? Majd gonoszabbul cselekszünk veled, mint azokkal. És rárohantak, és már azon voltak, hogy betörik az ajtót. 10De kinyújtották azok a férfiak a kezüket, és bevonták Lótot magukhoz a házba, és bezárták az ajtót. 11Az embereket pedig, akik a ház ajtaja előtt voltak, vaksággal verték meg a kicsinytől a nagyig, annyira, hogy belefáradtak az ajtó keresésébe. 12Akkor azt mondták a férfiak Lótnak: Ki van még itt hozzád tartozó? Vőidet, fiaidat és leányaidat és mindenedet, ami a tied a városban, vidd ki e helyről, 13mert elveszítjük e helyet, mivelhogy eljutott az ÚRhoz az a nagy jajkiáltás, amelyet okoztak. Az ÚR küldött minket, hogy elpusztítsuk e várost. 14Kiment azért Lót, és így szólt a vőinek, akik a leányait el akarták venni: Keljetek föl, menjetek ki e helyről, mert elveszti az ÚR ezt a várost! De a vőinek úgy tűnt, mintha tréfálna. 15Mikor hajnalodott, sürgették az angyalok Lótot: Kelj föl, vedd a feleségedet és a jelen levő két leányodat, hogy el ne vessz a város bűne miatt. 16Mikor pedig tétovázott, megragadták a férfiak a kezét és feleségének s két leányának kezét az ÚRnak iránta való irgalmából, és kivitték, és otthagyták a városon kívül. 17Amikor kivitték őket, azt mondta az egyik: Mentsd meg az életedet, ne tekints hátra, és meg ne állj a környéken! A hegyre menekülj, hogy el ne vessz! 18Lót azt felelte: Ne, ó, Uram! 19Íme, szolgád kegyelmet talált előtted, és nagy irgalmasságot mutattál irántam, hogy életemet megtartottad. De én nem menekülhetek a hegyre, nehogy utolérjen a veszedelem, és meghaljak. 20Ímhol a közelben van egy városka, hadd meneküljek oda; lám, kicsiny az, ott én életben maradok. 21Mondta azért neki Isten: Ím, rád tekintek e dologban is, és nem pusztítom el azt a várost, amelyről szóltál. 22De siess, menekülj oda, mert semmit sem tehetek addig, amíg oda nem érsz. Azért nevezték el azt a várost Cóarnak. 23A nap már feljött a földre, mikor Lót Cóarba ért. 24Az ÚR pedig kénköves és tüzes esőt bocsátott az égből Sodomára és Gomorára. 25Elsüllyesztette azokat a városokat és azt az egész vidéket; és a városok minden lakosát és a föld növényeit is. 26Lót felesége azonban hátratekintett, és sóbálvánnyá lett. 27Ábrahám pedig reggel arra a helyre indult, ahol annak előtte az ÚR színe előtt állt. 28Sodoma és Gomora felé tekintett, és az egész környék földje felé. Látta, hogy íme, fölszáll a föld füstje, mint a kemence füstje. 29De amikor elvesztette Isten annak a környéknek a városait, megemlékezett Ábrahámról, és kiküldte Lótot a veszedelemből, amikor elsüllyesztette a városokat, amelyekben Lót lakott. 30Lót pedig fölment Cóarból, és letelepedett a hegyen, és vele együtt két leánya is, mert félt Cóarban lakni. Egy barlangban lakott tehát két leányával. 31Azt mondta egyszer a nagyobbik a kisebbiknek: Apánk megöregedett, és nincs a földön férfi, aki bejöhetne hozzánk az egész föld szokása szerint. 32Jer, adjunk bort inni apánknak, háljunk vele, és támasszunk magot a mi apánktól. 33Bort adtak tehát inni apjuknak azon az éjszakán, és bement a nagyobbik, és az apjával hált. Ő pedig semmit sem tudott, sem lánya lefekvéséről, sem fölkeléséről. 34Másnap a nagyobbik a kisebbiknek azt mondta: Íme, a múlt éjjel én háltam apámmal, adjunk neki bort inni ez éjjel is, és menj be te, hálj vele, és támasszunk magot a mi apánktól. 35Azon az éjszakán is adtak bort az apjuknak, és fölkelt a kisebbik is, és vele hált. Ő pedig semmit sem tudott, sem annak lefekvéséről, sem fölkeléséről. 36Lót leányai mindketten várandósak lettek apjuktól. 37Fiút szült a nagyobbik, és Móábnak nevezte. Ő a móábiak atyja mind e mai napig. 38A kisebbik is fiút szült, és Ben-Ammínak nevezte. Ez az ammóniak atyja mind e mai napig.