Lukács Evangyélioma 20

1És történt egy napon, amikor a népet a templomban tanította, és hirdette az evangéliumot, hogy előálltak a főpapok az írástudókkal és a vénekkel együtt, 2és megkérdezték tőle: Mondd meg nekünk, milyen felhatalmazással teszed ezeket, vagy ki az, aki téged erre felhatalmazott? 3Ő pedig így válaszolt: Én is kérdezek egy dolgot tőletek, mondjátok meg azért nekem: 4János keresztsége a mennyből volt-e vagy emberektől? 5Azok pedig tanakodtak maguk között: Ha azt mondjuk, a mennyből, azt fogja mondani: „Miért nem hittetek neki?” 6Ha pedig azt mondjuk, emberektől, az egész nép megkövez minket, mert meg van győződve arról, hogy János próféta volt. 7Ezért azt válaszolták, hogy ők nem tudják, honnan van. 8Mire Jézus azt mondta nekik: Én sem mondom meg nektek, milyen felhatalmazással cselekszem ezeket. 9Majd ezt a példázatot kezdte mondani a népnek: Egy ember szőlőt ültetett, bérbe adta munkásoknak, és hosszú időre elutazott. 10És amikor eljött az ideje, elküldte szolgáját a munkásokhoz, hogy adjanak neki a szőlő terméséből. De a munkások ezt megverték, és üres kézzel küldték el. 11Majd egy másik szolgát is küldött, de azt is megverték, meggyalázták, és üres kézzel visszaküldték. 12Még egy harmadikat is küldött, azt meg véresre verve kidobták. 13Azt mondta azért a szőlő ura: Mit tegyek? Elküldöm szeretett fiamat, ha őt látják, talán csak megbecsülik. 14De amikor meglátták a munkások, így tanakodtak egymás között: Ez az örökös, öljük meg, hogy miénk legyen az örökség! 15Kidobták azért a szőlőből, és megölték. Most azért mit tesz a szőlő ura? 16Elmegy, elpusztítja azokat a munkásokat, és a szőlőt másoknak adja. Amikor ezt hallották, így szóltak: Meg ne történjen ez! 17Ő pedig rájuk tekintve azt mondta: Mit jelent akkor az, ami meg van írva: amely követ az építők megvetettek, az szegletkővé lett? 18Aki erre a kőre esik, összetöri magát, és akire ez ráesik, az széjjelzúzódik. 19A főpapok és az írástudók azon voltak, hogy még abban az órában elfogják, mert megértették, hogy ellenük mondta ezt a példázatot, de féltek a néptől. 20Azért, hogy szemmel tartsák, kémeket küldtek ki, akik igaznak tettették magukat, hogy őt megfogják beszédében, és átadják a hatóságnak és a helytartó hatalomnak. 21Ezek megkérdezték tőle: Mester, tudjuk, hogy te helyesen beszélsz és tanítasz, és nem vagy személyválogató, hanem az igazsághoz ragaszkodva tanítod az Isten útját: 22szabad-e a császárnak adót fizetnünk, vagy nem? 23Ő azonban felismerte álnokságukat, és azt mondta: 24Mutassatok nekem egy dénárt! Kinek a képe és felirata van rajta? Ők pedig azt felelték: A császáré. 25Mire azt mondta nekik: Adjátok meg azért a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené. 26És nem tudták őt megfogni beszédében a nép előtt, hanem elcsodálkoztak feleletén, és elhallgattak. 27Odament hozzá néhány szadduceus is, akik tagadják, hogy van feltámadás, és megkérdezték tőle: 28Mester, Mózes megírta nekünk, hogy ha valakinek meghal a testvére, akinek volt felesége, de gyermektelen volt, akkor annak testvére vegye el az asszonyt, és támasszon utódot testvérének. 29Volt azért hét testvér, az első megnősült, de gyermektelenül halt meg, 30úgyhogy a másik, 31majd a harmadik vette el annak feleségét, aztán sorban mind a hét, de nem hagytak utódot, és meghaltak. 32Végül meghalt az asszony is. 33A feltámadáskor azért kinek a felesége lesz közülük, mert mind a hétnek a felesége volt? 34Jézus így válaszolt nekik: E világ fiai házasodnak, és férjhez mennek, 35de akik méltónak ítéltetnek arra, hogy eljussanak abba a világba és a halálból való feltámadásra, nem házasodnak, és férjhez sem mennek, 36sőt meg sem halhatnak többé, mert hasonlók az angyalokhoz, és az Isten fiai, mivel a feltámadás fiai. 37Azt pedig, hogy a halottak feltámadnak, Mózes is megjelentette a csipkebokornál, amikor az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákób Istenének hívta. 38Isten pedig nem a halottaknak, hanem az élőknek Istene, mert előtte mind életben van. 39Néhány írástudó ekkor azt mondta: Mester, jól mondtad! 40És többé semmit sem mertek kérdezni tőle. 41Ő pedig azt mondta nekik: Hogyan mondják, hogy a Krisztus Dávid fia? 42Hiszen maga Dávid mondja a Zsoltárok könyvében: „Azt mondta az Úr az én Uramnak: ülj a jobb kezem felől, 43míg ellenségeidet lábad alá nem vetem zsámolyul!” 44Ha pedig Dávid Urának mondja, hogyan lehet akkor a fia? 45És az egész nép füle hallatára azt mondta tanítványainak: 46Óvakodjatok az írástudóktól, akik szívesen járkálnak hosszú köntösökben, és szeretik a piacokon való köszöntéseket, a zsinagógákban az első üléseket és a lakomákon a főhelyeket, 47akik az özvegyek házát felemésztik, és színből hosszan imádkoznak. Ezek igen súlyos ítélet alá esnek.