Lukács Evangyélioma 15

1A vámszedők és a bűnösök mind igyekeztek Jézushoz, hogy hall gathas sák. 2A farizeusok és az írástudók pedig zúgolódtak, és azt mondták: Ez bűnösöket fogad magához, és velük együtt eszik. 3Erre ezt a példázatot mondta nekik: 4Melyik ember az közületek, akinek ha száz juha van, és egyet azok közül elveszít, nem hagyja ott a kilencvenkilencet a pusztában, és nem megy az elveszett után, mígnem megtalálja? 5És ha megtalálta, örömmel felveszi a vállára, 6és amikor hazaér, összehívja a barátait és a szomszédait, és így szól hozzájuk: Örüljetek velem, mert megtaláltam az elveszett juhomat! 7Mondom nektek, hogy ugyanígy nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igaz emberen, akinek nincs szüksége megtérésre. 8Vagy ha valamelyik asszonynak tíz drahmája van, és egy drahmát elveszít, nem gyújt-e gyertyát, és nem sepri-e ki a házát, és nem keresi-e gondosan, amíg meg nem találja? 9És ha megtalálta, összehívja a barátnőit és a szomszédait, és így szól: Örüljetek velem, mert megtaláltam a drahmát, melyet elveszítettem! 10Mondom nektek, ilyen örvendezés van az Isten angyalainak színe előtt egy bűnös ember megtérésén. 11Majd pedig ezt mondta: Egy embernek volt két fia, 12és az ifjabbik azt mondta az apjának: Apám, add ki a vagyonból a rám eső részt! Ő pedig megosztotta köztük a vagyont. 13Nem sokkal azután a kisebbik fiú összeszedte mindenét, messze vidékre költözött, és ott eltékozolta vagyonát, mert kicsapongó életet élt. 14Miután pedig mindent elköltött, nagy éhség támadt azon a vidéken, úgyhogy nélkülözni kezdett. 15Akkor elment, elszegődött annak a vidéknek az egyik polgárához, és az elküldte őt a mezejére disznókat legeltetni. 16És a fiú szívesen megtöltötte volna gyomrát azzal a moslékkal, amelyet a disznók ettek, de senki sem adott neki. 17Ekkor aztán magába szállt, és ezt mondta: Az én apámnak milyen sok bérese bővölködik kenyérben, én pedig itt éhen halok. 18Felkerekedek azért, elmegyek apámhoz, és ezt mondom neki: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened, 19és nem vagyok már méltó arra, hogy fiadnak nevezz; tégy engem olyanná, mint a béreseid közül egy. 20Felkerekedett, és elment apjához. Amikor pedig még távol volt, meglátta őt az apja, és megesett a szíve rajta. Odafutott, nyakába borult, és megcsókolta. 21Fia pedig azt mondta neki: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened, és nem vagyok már méltó arra, hogy fiadnak nevezz. 22Az apja pedig azt mondta a szolgáinak: Ide hamar a legszebb ruhát, adjátok fel rá, húzzatok gyűrűt a kezére és sarut a lábára! 23Hozzátok a hízott borjút, vágjátok le, együnk most és vigadozzunk, 24mert ez az én fiam meghalt és feltámadt, elveszett és megtaláltatott. És vigadozni kezdtek. 25A nagyobbik fia pedig a mezőn volt, és amikor hazajött, és közeledett a házhoz, hallotta a zenét és a táncot. 26Előszólított egy szolgát, és megtudakolta tőle, mi folyik itt. 27Ő pedig azt mondta neki: Az öcséd jött meg, és apád levágatta a hízott borjút, merthogy egészségben kapta őt vissza. 28Erre ő megharagudott, és nem akart bemenni. Az apja azért kiment, és kérlelte őt. 29Ő pedig felelve azt mondta apjának: Íme, mennyi esztendeje szolgálok neked, parancsodat soha meg nem szegtem, és nekem sosem adtál még egy kecskegidát sem, hogy a barátaimmal vigadjak. 30Amikor pedig ez a fiad megjött, aki paráznákkal emésztette föl a vagyonodat, levágattad neki a hizlalt borjút. 31Ő pedig azt mondta neki: Fiam, te mindenkor velem vagy, és mindenem a tiéd. 32Vigadnod és örülnöd kellene hát, hogy a te testvéred meghalt és feltámadt, elveszett és megtaláltatott.