Krónika I. könyve 17

1Mikor Dávid már a palotájában lakott, azt mondta egyszer Nátán prófétának: Íme, én cédrusfából készült palotában lakom, az ÚR szövetségének ládája pedig sátorlapok alatt van. 2Akkor ezt mondta Dávidnak Nátán: Cselekedd meg, ami a szívedben van, mert Isten veled lesz! 3De azon az éjjelen Isten szava így szólt Nátánhoz: 4Menj el, és mondd meg szolgámnak, Dávidnak: Ezt mondja az ÚR: Ne te építs nekem házat lakásul, 5mert mindmáig nem laktam házban azóta, mióta Izráel fiait kihoztam, hanem egyik hajlékból a másikba mentem és sátorból sátorba. 6Amerre Izráel egész népével jártam, szóltam-e így egyszer is valakinek Izráel bírái közül, akiknek azt parancsoltam, hogy legeltessék népemet: Miért nem csináltatok nekem cédrusfából házat? 7Most azért ezt mondd szolgámnak, Dávidnak: Ezt mondja a Seregek URa: Én választottalak ki téged a juhok mellől a pásztorkunyhóból, hogy vezére légy népemnek, Izráelnek. 8És veled voltam mindenütt, amerre csak jártál, minden ellenségedet elpusztítottam előled, sőt mindezen felül olyan nevet szereztem neked, amilyen csak a föld hatalmasainak van. 9Lakóhelyet is adtam népemnek, Izráelnek, és elültettem őt. Saját helyén lakik, nem mozdítják ki többé helyéből, nem fogják sanyargatni a gonoszok, mint azelőtt. 10Attól az időtől fogva, hogy megparancsoltam, hogy bírák legyenek népem, Izráel fölött, minden ellenségedet megaláztam. Azt is kijelentettem neked, hogy az ÚR házat épít neked. 11Amikor betelnek életed napjai, hogy atyáidhoz térj pihenni, föltámasztom utánad ivadékodat, aki fiaid közül való lesz, és megerősítem országát. 12Ő épít nekem házat, és megerősítem trónját mindörökké. 13Atyja leszek neki, ő pedig fiam lesz, és irgalmasságomat nem vonom meg tőle, mint ahogy az előtted valótól megvontam. 14Hanem megerősítem őt az én házam és királyságom szolgálatában mindörökre, és trónja örökké erős lesz. 15Pontosan e beszédek és e látás szerint szólt Nátán Dávidnak. 16Akkor bement Dávid király, leült az ÚR előtt, és ezt mondta: Ki vagyok én, ó, URam Isten, s micsoda az én házam népe, hogy eddig eljuttattál engem? 17Sőt még ez is kevés volt előtted, ó, Istenem, hanem a jövendőre nézve is tettél ígéretet szolgád háza felől, és mint rangjában legföljebb levő embert, úgy tekintettél engem, ÚR Isten! 18Kérhetne-e Dávid, a te szolgád több megtiszteltetést tőled? Hiszen te jól ismered szolgádat! 19Ó, URam, a te szolgádért és szíved szerint cselekedted mindezt a nagy dolgot, hogy kijelentetted mindezeket a csodálatos dolgokat. 20Ó, URam, nincs senki hozzád fogható, és nincs nálad nagyobb Isten, egészen úgy, ahogy fülünkkel hallottuk. 21És van-e még egy olyan nemzet e földön, mint a te néped, Izráel, az egyetlen olyan nemzet a földön, amelyért elment Isten, hogy kiszabadítsa és a maga népéül válassza, hogy nagy és félelmes nevet szerezz magadnak, kiűzve a pogányokat néped elől, amelyet megszabadítottál Egyiptomból? 22Így tetted Izráel népét a te népeddé örökre, és te, URam, Istenük lettél. 23Most azért, URam, az ígéretedet, amelyet szolgád és az ő háza felől adtál, erősítsd meg örökre, és cselekedj úgy, amint megmondtad. 24Maradjon meg és magasztaltassék föl a te neved mindörökké, hogy mondhassák: A Seregek URa Izráel Istene; ő az Istene Izráelnek. És Dávidnak, a te szolgádnak háza pedig bizton megáll színed előtt. 25Minthogy te, Istenem, szolgád füle hallatára kijelentetted, hogy házat készítesz neki, ezért indult fel szolgád, hogy így könyörögjön előtted. 26Valóban, URam, te vagy az Isten, és te ígérted szolgádnak ezt a jót. 27Most azért áldd meg kegyelmesen szolgád házát, hogy örökre színed előtt legyen. Mert ha te, URam, megáldod, örökre áldott lesz.