Korinthusbeliekhez írt II. levél 7

1Mivelhogy ilyen ígéreteink vannak, szeretteim, tisztítsuk meg magunkat minden testi és lelki tisztátalanságtól, és Isten félelmében vigyük véghez megszenteltetésünket. 2Fogadjatok be minket. Senkit meg nem bántottunk, senkit meg nem károsítottunk, senkit meg nem csaltunk. 3Nem vádképpen mondom, hisz előbb mondtam, hogy szívünkben vagytok, hogy együtt haljunk, együtt éljünk. 4Nagy bizalommal vagyok irántatok, sok dicsekednivalóm van felőletek, tele vagyok vigasztalódással, fölöttébb nagy az örömöm minden nyomorúságunk ellenére. 5Mert amikor Macedóniába érkeztünk, semmi nyugalma nem volt a testünknek, hanem mindenféle zaklatásban volt részünk: kívül harcok, belül félelem. 6De Isten, a megalázottak vigasztalója, minket is megvigasztalt Titusz megérkezésével. 7De nem csupán a megérkezésével, hanem azzal a vigasztalással is, amellyel nálatok megvigasztalódott, hírül hozva nekünk vágyakozásotokat, kesergéseteket és hozzám való ragaszkodásotokat, úgyhogy én még jobban örültem. 8Mert ha megszomorítottalak is titeket azzal a levéllel, nem bánom, noha bántam, mert látom, hogy az a levél, ha ideig-óráig is, de megszomorított titeket. 9Most azonban örülök – nem azért, hogy megszomorodtatok, hanem hogy megtérésre szomorodtatok meg. Mert Isten szerint szomorodtatok meg, és miattunk semmiben sem szenvedtetek kárt. 10Mert az Isten szerint való szomorúság megbánhatatlan megtérést szerez az üdvösségre, a világ szerint való szomorúság pedig halált szerez. 11Mert íme, ez a ti Isten szerint való megszomorodásotok milyen nagy igyekezetet keltett bennetek, sőt védekezést, sőt bosszankodást, sőt félelmet, sőt vágyakozást, sőt buzgóságot, sőt a vétkes megbüntetését. Mindenképpen bebizonyítottátok, hogy tiszták vagytok e dologban. 12Ha tehát írtam is nektek, nem a sértő és nem is a sértett miatt tettem, hanem hogy nyilvánvaló legyen számotokra az irántunk való buzgóságotok Isten előtt. 13Megvigasztalódtunk tehát, de megvigasztalódásunkon túlmenően még sokkal inkább örültünk Titusz örömének, hogy lelkét mindnyájan megnyugtattátok. 14Mert ha valamit dicsekedtem is neki veletek, nem maradtam szégyenben, hanem amint minden, amit nektek mondtunk, igaz volt, úgy Titusz előtt való dicsekvésünk is igaz lett. 15És ő még jobb szívvel van irántatok, ahogy visszaemlékezik mindnyájatok engedelmességére, hogyan fogadtátok őt félelemmel és rettegéssel. 16Örülök, hogy minden tekintetben bízhatom bennetek.