Korinthusbeliekhez írt II. levél 2

1Azt tettem fel magamban, hogy nem megyek közétek ismét szomorúsággal. 2Mert ha megszomorítalak titeket, ugyan ki az, aki megvidámít engem, ha az nem, akit én megszomorítok? 3És azért írtam nektek éppen azt, hogy amikor odamegyek, ne érjen szomorúság azoktól, akiknek örülnöm kellene, mert meg vagyok győződve mindegyikőtök felől, hogy az én örömöm mindnyájatoké. 4Mert sok szorongással és aggódó szívvel, könnyek között írtam nektek, nem azért, hogy megszomorodjatok, hanem hogy megismerjétek azt a szeretetet, amely bőségesen megvan bennem irántatok. 5Ha pedig valaki megszomorított, nem engem szomorított meg, hanem – hogy ne túlozzak – részben titeket mindnyájatokat. 6Elég az ilyennek az a büntetés, amelyet a többség részéről kapott. 7Olyannyira, hogy most éppenséggel ti bocsássatok meg neki, és vigasztaljátok, nehogy valahogyan a túlságosan nagy bánat eleméssze az ilyet. 8Azért kérlek titeket, hogy tanúsítsatok iránta szeretetet. 9Mert azért is írtam, hogy lássam, megbízhatók és mindenben engedelmesek vagytok-e. 10Akinek pedig ti megbocsátotok valamit, én is, mert ha én is megbocsátottam valamit, ha valakinek megbocsátottam, értetek tettem Krisztus színe előtt, 11hogy be ne csapjon minket a Sátán, mert nem ismeretlenek előttünk az ő szándékai. 12Amikor pedig Tróászba érkeztem Krisztus evangéliumának ügyében, és kaput nyitott nekem az Úr, 13nem volt lelkemnek nyugalma, mivel nem találtam ott testvérünket, Tituszt. Ezért elbúcsúztam tőlük, és elmentem Macedóniába. 14De hála legyen Istennek, aki Krisztusban mindenkor diadalra vezet minket, és ismeretének illatát minden helyen megjelenti általunk. 15Mert Krisztus jó illata vagyunk Istennek mind az üdvözülők, mind az elkárhozók között. 16Ezeknek a halál illata halálra, azoknak pedig az élet illata életre. És erre ki alkalmas? 17Mert nem vagyunk olyanok, mint sokan, akik nyerészkednek Isten igéjével, hanem tisztán, mintegy Istenből szólunk Isten előtt, Krisztusban.