Királyok II. könyve 7

1Ekkor így szólt Elizeus: Halljátok meg az ÚR beszédét! Ezt mondja az ÚR: Holnap ilyenkor egy köböl finomlisztet egy sékelért és két köböl árpát egy sékelért vesznek Samária kapujában. 2Erre az egyik főember, akinek a kezére szokott támaszkodni a király, így szólt az Isten emberéhez: Csak ha az ÚR ablakot nyitna az égen, akkor lehetne ez. Erre így felelt Elizeus: Íme, látni fogod a saját szemeddel, de nem eszel belőle! 3A kapu előtt pedig volt négy leprás férfi, akik ezt mondták egymásnak: Mire várunk itt, hogy éhen haljunk? 4Ha úgy határoznánk, hogy bemegyünk a városba, ott is éhínség van, és akkor ott halunk meg. Ha pedig itt maradunk, akkor itt halunk meg. Gyertek, hát szökjünk át az arámok táborába. Ha meghagyják az életünket, élünk, ha megölnek, meghalunk. 5És fölkeltek alkonyatkor, hogy az arámok táborába menjenek. Amikor odaértek az arámok táborának széléhez, íme, már nem volt ott senki! 6Mert az ÚR azt cselekedte, hogy az arámok tábora harci szekerek zörgését és lovak dobogását és nagy sereg robogását hallotta, és azt mondták egymásnak: Íme, Izráel királya fölbérelte ellenünk a hettiták királyait és az egyiptomiak királyait, hogy ellenünk jöjjenek! 7Ezért alkonyatkor fölkeltek, és futásnak eredtek, és elhagyták a sátraikat, lovaikat, szamaraikat, mind az egész tábort, ahogyan volt, és elfutottak, csak hogy életüket megmenthessék. 8Mikor tehát ezek a leprások a tábor széléhez értek, bementek egy sátorba, ettek és ittak, majd vittek onnan az ezüstből, aranyból és a ruhákból, azután elmentek, és elrejtették azokat. Majd visszatértek, és egy másik sátorba is bementek, onnan is vittek, és elmentek, és elrejtették. 9Majd így szóltak egymáshoz: Nem helyes, amit teszünk! Ez a mai nap az örömmondás napja. Ha hallgatunk, és megvárjuk a virradatot, büntetés ér minket. Most tehát gyertek, menjünk el, és mondjuk meg a király házának. 10Akkor elmentek, és kiáltottak a város kapuőrségének, és ezt mondták nekik: Bementünk az arámok táborába, és íme, már nem volt ott senki! Emberek szava nem hallatszott, csak a lovak és szamarak voltak kikötve, és a sátrak úgy, ahogy voltak. 11Kiáltottak tehát a kapuőrök, és hírül adták mindezt ott benn a király házában. 12A király fölkelt még az éjszaka, és azt mondta a szolgáinak: Megmondom nektek, mit csinálnak velünk az arámok. Tudják, hogy éhezünk, és csak azért mentek ki a táborból, hogy elrejtőzzenek a mezőn, mert ezt gondolják: Mikor kijönnek a városból, élve fogjuk el őket, és bemegyünk a városba. 13Akkor egyik szolgája így szólt: Fogjunk a városban megmaradt lovak közül ötöt. Ezek éppúgy, mint Izráel egész sokasága, megmaradnak, vagy éppúgy, mint Izráel egész sokasága, elpusztulnak. Küldjük ki őket, és nézzük, mi lesz! 14Fogtak tehát két harci szekeret lovastul, és kiküldte azokat a király az arámok táborába e szavakkal: Menjetek el, és nézzétek meg. 15Ők tehát utánuk mentek egész a Jordánig, és íme, az egész út tele volt ruhákkal és edényekkel, amelyeket az arámok a sietségben eldobáltak. Amikor visszajöttek a követek, és elmondták ezt a királynak, 16kiment a nép, és kirabolta az arámok táborát, és egy köböl finomlisztet egy sékelért és két köböl árpát egy sékelért vettek az ÚR szava szerint. 17A király pedig azt a főembert, akinek a kezére szokott támaszkodni, odarendelte a kapuhoz. A nép azonban eltaposta őt a kapuban, és meghalt, amint Isten embere megmondotta, aki megjövendölte ezt, amikor a király lement hozzá. 18Úgy történt, ahogy Isten embere a királynak jövendölte: Két köböl árpát egy sékelért és egy köböl finomlisztet egy sékelért adnak másnap ilyenkor Samária kapujában. 19És ezt felelte a főember Isten emberének: Csak ha az ÚR ablakot nyitna az égen, akkor lehetne ez. Ő azt felelte rá: Íme, látni fogod a saját szemeddel, de nem eszel belőle. 20És egészen úgy történt, mert eltaposta őt a nép a kapuban, és meghalt.