Királyok II. könyve 6

1Egyszer azt mondták a prófétafiak Elizeusnak: Íme, ez a hely, ahol nálad lakunk, igen szűk nekünk. 2Hadd menjünk el, kérlek, a Jordánhoz, hogy mindegyikünk hozzon onnan egy-egy szál fát, hogy hajlékot építsünk magunknak, amelyben lakhatunk. Ő azt mondta: Menjetek! 3Egyikük ezt mondta: Légy szíves, jöjj el szolgáiddal. Így válaszolt: Elmegyek. 4El is ment velük. A Jordán mellé mentek, és ott fákat vágtak. 5De amikor egyikőjük egy fát akart kivágni, a fejsze vasa beleesett a vízbe. Akkor így kiáltott: Jaj, édes uram! Pedig ezt is kölcsönkértem! 6Az Isten embere megkérdezte: Hová esett? Amikor megmutatta neki a helyet, levágott egy fát, utána dobta, és a fejsze vasa feljött a víz színére. 7Ekkor azt mondta: Vedd ki! Erre érte nyúlt, és kivette. 8Arám királya pedig hadat indított Izráel ellen. Tanácsot tartott szolgáival, és azt mondta: Itt meg itt lesz a táborom. 9Isten embere pedig ezt az üzenetet küldte Izráel királyának: Vigyázz, ne hagyd el azt a helyet, mert ott akarnak az arámok betörni. 10Erre Izráel királya embereket küldött arra a helyre, amelyről az Isten embere szólt, és figyelmeztette őt nem egyszer, nem is kétszer, hogy ott vigyázzon magára. 11Fölháborodott ezen az arám király szíve, összegyűjtötte szolgáit, és azt mondta nekik: Miért nem mondjátok meg nekem, hogy ki tart a mieink közül Izráel királyával? 12Ekkor egyik szolgája azt mondta: Senki, uram, király. Hanem az izráeli Elizeus próféta megmondja Izráel királyának még azokat a dolgokat is, amelyekről a hálóházadban beszélsz. 13Erre azt parancsolta: Menjetek el, és nézzetek utána, hol van, hogy érte küldjek, és elhozassam. És jelentették neki: Íme, Dótánban van. 14Akkor lovakat, harci szekereket és nagy sereget küldött oda, akik éjjel érkeztek, és körülvették a várost. 15Amikor Isten emberének szolgája jókor reggel fölkelt, és kiment, íme, már seregek, lovak és harci szekerek vették körül a várost. Ekkor a szolgája így szólt hozzá: Jaj, jaj, édes uram, mit csináljunk? 16Ő így felelt: Ne félj, mert többen vannak velünk, mint ővelük. 17Majd Elizeus így imádkozott: Ó, URam! Nyisd meg, kérlek, a szemét, hogy lásson! Erre megnyitotta az ÚR a szolga szemét, és az látta, hogy íme, a hegy tele van tüzes lovakkal és harci szekerekkel Elizeus körül. 18Amikor az arámok lementek ellene, Elizeus így könyörgött az ÚRhoz: Verd meg ezt a népet vaksággal! És meg is verte őket vaksággal Elizeus kívánsága szerint. 19Elizeus akkor azt mondta nekik: Nem ez az az út, és nem ez az a város! Gyertek utánam, és elvezetlek titeket ahhoz a férfiúhoz, akit kerestek. És elvezette őket Samáriába. 20Mikor pedig megérkeztek Samáriába, így szólt Elizeus: Ó, URam, nyisd meg a szemüket, hogy lássanak! És megnyitotta az ÚR a szemüket, és látták, hogy íme, Samária közepén vannak. 21Amikor Izráel királya meglátta őket, azt kérdezte Elizeustól: Megölessem őket, atyám? 22Ő így felelt: Ne ölesd meg. Le szoktad-e vágni azokat, akiket karddal vagy íjjal fogsz el? Adj nekik kenyeret és vizet, hogy egyenek és igyanak, és menjenek el az ő urukhoz. 23És nagy lakomát szerzett nekik, és miután ettek és ittak, elbocsátotta őket. Ők pedig elmentek urukhoz. Ettől fogva többé nem jöttek arám portyázó csapatok Izráel földjére. 24Történt ezután, hogy Benhadad, Arám királya összegyűjtötte egész seregét, fölvonult, és ostrom alá vette Samáriát. 25Igen nagy éhínség támadt Samáriában, mert addig tartották ostrom alatt a várost, míg egy szamárfej nyolcvan ezüstbe és egy véka galambganéj öt ezüstbe került. 26És amikor Izráel királya a várfalon járt, egy asszony így kiáltott hozzá: Segíts, uram, király! 27Ő azonban azt mondta: Ha az ÚR nem segít rajtad, én hogyan segítsek? Tán a szérűről vagy a sajtóból? 28Majd megkérdezte tőle a király: Mi bajod van? Erre ő így válaszolt: Egy asszony azt mondta nekem: Add ide a fiadat, együk meg ma őt, holnap pedig az én fiamat esszük meg. 29Meg is főztük a fiamat, és meg et tük. Mikor aztán másnap azt mondtam neki: Add ide a te fiadat, együk meg azt is, ő akkor elrejtette a fiát. 30Amikor meghallotta a király az asszony beszédét, megszaggatta ruháját, amint a kőfalon járt, és meglátta a nép, hogy íme, alul zsákruha van rajta. 31És így szólt: Úgy cselekedjék velem Isten, és úgy segítsen, hogy Elizeusnak, Sáfát fiának a feje ma nem marad a helyén! 32Elizeus pedig a házában ült, és vele voltak a vének. A király egy férfit küldött el maga előtt. De mielőtt a követ odaért volna hozzá, Elizeus azt mondta a véneknek: Látjátok-e, hogy ez a gyilkos ide küldött, hogy a fejemet vétesse? Vigyázzatok, hogy amikor a követ ideér, zárjátok be az ajtót, és ne engedjétek be, mert urának léptei dobognak őutána. 33Még beszélt hozzájuk, amikor a követ már odaérkezett hozzá, és nyomában a király, aki ezt mondta: Íme, milyen veszedelem származott az ÚRtól. Miért várjak még tovább az ÚRra?!