Királyok II. könyve 4

1A prófétafiak feleségei közül egy asszony így kiáltott Elizeusnak: Szolgád, az én férjem meghalt. Te tudod, hogy szolgád félte az URat. Most pedig eljött a hitelező, hogy elvigye mind a két gyermekemet, hogy szolgái legyenek. 2Elizeus megkérdezte: Mit tehetek érted? Mondd meg nekem, mi van a házadban! Ő így szólt: Nincsen egyéb szolgálóleányod házában, csak egy korsó olaj. 3Elizeus azt mondta: Menj el, kérj minden szomszédodtól üres edényeket, de ne keveset. 4Menj be, és zárkózzál be a fiaiddal, és tölts az olajból mindegyik edénybe, és a tele edényt állítsd félre. 5Az asszony elment, bezárkózott fiaival, és azok hordták neki az edényeket, ő maga pedig csak töltögetett. 6Amikor megtöltötte az edényeket, mondta a fiának: Hozz ide még egy edényt! Ő így felelt: Nincs több edény. Ekkor megállt az olaj. 7Az asszony elment, és elbeszélte ezt Isten emberének. Ő pedig azt mondta: Menj el, add el az olajat, és fizesd ki a hiteleződet. Te pedig és a fiaid éljetek a maradékából. 8Ebben az időben történt, hogy Elizeus Súnémba ment. Volt ott egy jómódú asszony, aki marasztalta, hogy nála egyék. Ezért amikor csak arra járt, betért oda, hogy egyék. 9És mondta az asszony a férjének: Íme, úgy veszem észre, hogy ez az Isten embere, aki szüntelen erre szokott járni, szent ember. 10Kérlek, csináljunk egy kicsiny felső szobát, és tegyünk abba neki egy ágyat, asztalt, széket és mécsest, hogy amikor hozzánk jön, betérhessen oda. 11Egy napon az történt, hogy odament Elizeus, megszállt a felső szobában, és megpihent ott. 12Majd ezt mondta szolgájának, Géhazinak: Hívd ide azt a súnémi asszonyt. Az odahívta őt, és az megállt előtte. 13Elizeus így szólt a szolgájának: Mondd meg neki: Íme, nagyon szorgosan gondoskodsz rólunk, mit kívánsz, hogy cselekedjem veled? Nincs-e valami mondanivalód a király előtt vagy a hadsereg fővezére előtt? De ő így felelt: Békességben lakom népem körében. 14Elizeus azt mondta: Mégis, mit lehetne tenni érte? Géhazi így válaszolt: Nincs fia, és a férje idős. 15Erre azt mondta: Hívd ide! És amikor odahívta, megállt az ajtóban. 16Akkor azt mondta Elizeus: Egy év múlva ilyenkor fiút fogsz ölelni. Ő ezt mondta: Ugyan, édes uram, Isten embere, ne mondj képtelen dolgot a te szolgálóleányodnak! 17És fogant az az asszony, és fiút szült abban az időben, amelyet Elizeus mondott. 18De mikor megnőtt a gyermek, az történt, hogy egy napon kiment apjához, az aratókhoz, 19és egyszer csak ezt mondta az apjának: Jaj, a fejem, jaj, a fejem! Erre azt mondta az apja a szolgának: Vidd el őt az anyjához! 20Az föl is vette, elvitte az anyjához, és ő az ölében tartotta délig, akkor meghalt. 21Fölment az asszony, és Isten emberének az ágyára tette őt, bezárta az ajtót, és kijött onnan. 22Majd hívatta a férjét, és azt mondta: Kérlek, küldj ide nekem egy szolgát és egy szamarat, hadd menjek el gyorsan az Isten emberéhez, mindjárt hazajövök. 23Ő megkérdezte: Miért mész hozzá? Ma nincs sem újhold, sem szombat. Így felelt: Csak bízd rám! 24Majd megnyergelte a szamarat, és azt mondta a szolgának: Hajtsd és siess, ne lassíts a haladásban, csak ha szólok neked. 25Elment tehát, és eljutott Isten emberéhez a Karmel-hegyre. Amikor távolról meglátta őt Isten embere, azt mondta Géhazinak, a szolgájának: Íme, a súnémi asszony jön! 26Kérlek, fuss eléje, és kérdezd meg tőle, hogy békességben van-e ő is, férje is, és a gyermeke is! Az asszony így felelt: Békességben! 27Mikor pedig az Isten emberéhez jutott a hegyre, átkarolta a lábát. Géhazi odalépett, hogy félretolja őt, de Isten embere így szólt: Hagyj békét neki, mert megkeseredett a szíve, de az ÚR eltitkolta tőlem, és nem jelentette ki nekem. 28Az asszony azt mondta: Vajon én kértem-e fiút az én uramtól? Nem mondtam-e neked: ne hitegess engem? 29Elizeus akkor így szólt Géhazinak: Övezd föl derekadat, vedd kezedbe a botomat, és menj el. Ha valakivel találkozol, ne köszönj neki, és ha valaki neked köszön, ne válaszolj! Tedd botomat a gyermek arcára. 30De a gyermek anyja azt mondta: Él az ÚR és a te lelked, hogy nem hagylak el. Ekkor Elizeus fölkelt, és követte az asszonyt. 31Géhazi pedig már előbb elment előttük, és a botot a gyermek arcára tette, de az nem szólalt meg, és nem is tért eszméletre. Visszatért tehát Elizeushoz, és jelentette neki: Nem támadt föl a gyermek. 32Ekkor Elizeus bement a házba, és íme, a gyermek ott feküdt holtan az ágyán. 33Mikor bement, rázárta az ajtót magára és a gyermekre, és könyörgött az ÚRhoz. 34Majd föllépett az ágyra, a gyermekre borult, száját a szájára, szemét a szemére, kezét a kezére tette; ráborult, és megmelegedett a gyermek teste. 35Azután fölállt, és egyszer végigment a házon oda-vissza, majd újra odalépett, és ráhajolt. Ekkor a gyermek tüsszentett hétszer, és fölnyitotta a szemét. 36Ő pedig odahívta Géhazit, és azt mondta: Hívd ide a súnémi asszonyt! Az odahívta, és amikor odament hozzá, így szólt: Vedd a fiadat! 37Az asszony odamenve a lábához esett, földre borult, azután vette a fiát, és kiment. 38Amikor Elizeus visszament Gilgálba, éppen éhínség volt az országban. Amikor a prófétafiak ott ültek vele, azt mondta a szolgájának: Tedd föl a nagy fazekat, és főzz valamilyen főzeléket a prófétafiaknak. 39Kiment tehát a mezőre, hogy valami zöldségfélét szedjen. Talált is valamiféle indás növényt, teleszedte a ruháját vadtökkel, és amikor hazaért, belevagdalta a fazékba főzeléknek, mert nem tudta, hogy mi az. 40Amikor azután kiosztották a férfiaknak, hogy egyenek, és ők enni kezdtek a főzelékből, így kiáltottak föl: Halál van a fazékban, Isten embere! És nem bírták megenni. 41Ő pedig azt mondta: Hozzatok lisztet. Majd beledobta azt a fazékba, és ezt mondta: Merj a népnek, hadd egyenek. És nem volt már semmi rossz a fazékban. 42Majd jött egy férfi Baal-Sálisából, és az első zsengéből készült kenyeret, húsz árpakenyeret és friss gabonát hozott ruhájában az Isten emberének. De ő azt mondta: Add a népnek, hadd egyenek. 43A szolgája azonban így szólt: Hogy adjak ebből száz embernek? Ő azonban újból ezt mondta: Add a népnek, hadd egyenek, mert ezt mondja az ÚR: Esznek, és még marad is. 44Akkor eléjük adta, ettek, és még maradt is belőle, ahogyan az ÚR megmondta.