Királyok II. könyve 3

1Jórám pedig, Aháb fia Jósáfátnak, Júda királyának tizennyolcadik évében lett Izráel királya Samáriában, és tizenkét évig uralkodott. 2És gonoszul cselekedett az ÚR szemében, bár nem annyira, mint apja és anyja. Mert lerontotta a Baal oszlopát, amelyet apja készíttetett. 3De mégis követte Jeroboámnak, Nebát fiának bűneit, aki vétekbe vitte Izráelt, és nem tágított attól. 4Mésának, Móáb királyának nagyon sok juha volt, és Izráel királyának adóként százezer bárány és százezer kos gyapját fizette. 5De amikor Aháb meghalt, Móáb királya elpártolt Izráel királyától. 6Kivonult tehát Jórám király azon a napon Samáriából, és megszámlálta egész Izráelt. 7Utána elment, és követeket küldött Jósáfáthoz, Júda királyához, ezt üzenve neki: Móáb királya elpártolt tőlem. Eljössz-e velem harcolni Móáb ellen? Erre ő így felelt: Elmegyek én éppúgy, mint te, az én népem éppúgy, mint a te néped, az én lovaim éppúgy, mint a te lovaid. 8Majd megkérdezte: Melyik úton menjünk föl? Ő így felelt: Az Edóm pusztájának útján. 9És elment Izráel királya, Júda királya és Edóm királya. Mikor már hét napja bolyongtak az úton, nem volt vize sem a tábornak, sem a velük levő állatoknak. 10Akkor ezt mondta Izráel királya: Jaj, jaj. Azért hívta össze az ÚR ezt a három királyt, hogy Móáb kezébe adja őket! 11De Jósáfát így szólt: Nincs-e itt az ÚR prófétái közül egy, hogy tanácsot kérhetnénk általa az ÚRtól? És így felelt Izráel királyának egyik szolgája: Itt van Elizeus, Sáfát fia, aki Illés kezére szokta tölteni a vizet. 12Erre Jósáfát azt mondta: Nála van az ÚR beszéde. Elment tehát hozzá Izráel királya és Jósáfát meg Edóm királya. 13Elizeus azonban azt mondta Izráel királyának: Mi közöm van hozzád? Menj apád meg anyád prófétáihoz! És mondta neki Izráel királya: Ne utasíts el, mert az ÚR gyűjtötte össze ezt a három királyt, hogy Móáb kezébe adja őket! 14Erre Elizeus így felelt: Él a Seregek URa, aki előtt állok, hogy ha nem nézném Jósáfátnak, Júda királyának személyét, rád sem tekintenék, meg sem látnálak. 15De most hozzatok ide egy lantost. És mikor a lantos játszani kezdett, az ÚR keze megérintette a prófétát, 16és így szólt: Ezt mondja az ÚR: Csináljatok sok gödröt e patak medrében. 17Mert azt mondja az ÚR: Nem láttok szelet, nem láttok esőt, és e patak mégis megtelik vízzel, hogy igyatok mind ti, mind a nyájatok és az állataitok is. 18De ez még csekélység az ÚR előtt, még Móábot is a kezetekbe adja, 19és bevesztek minden kulcsos várost és minden szép várost. Kivagdaltok minden jó fát, és betömtök minden forrást, és minden jó szántóföldet teleszórtok kövekkel. 20Reggel az történt, hogy amikor áldozatot szoktak bemutatni, íme, víz áradt Edóm felől, és megtelt a környék vízzel. 21Mikor pedig meghallotta az egész Móáb, hogy feljöttek a királyok őellenük harcolni, összegyűltek mindnyájan, akik fegyvert foghattak, és megálltak tartományuk határán. 22És mikor reggel fölkeltek, és a nap feljött a víz fölött, a móábiak úgy látták, mintha velük szemben vöröslene az a víz, mint a vér. 23Akkor ezt mondták: Vér ez! Bizonyára megvívtak egymással a királyok, és megölték egymást. Prédára most, Móáb! 24De mikor odaértek Izráel táborához, fölkeltek az izráeliek, és megverték a móábiakat, és azok megfutamodtak előlük. Betörtek hozzájuk, és leverték Móábot. 25Lerontották városaikat, a jó szántóföldjeikre követ hánytak, míg beborították azt a kövek, és minden forrást betömtek, és minden jó fát kivágtak, úgyhogy csak Kír-Hareset kőfalait hagyták meg. De azt is körülvették a parittyások és lerontották. 26Amikor látta Móáb királya, hogy legyőzik a viadalban, maga mellé vett hétszáz fegyverforgató férfit, hogy keresztültörjenek Edóm királyához, de nem tudtak. 27Akkor vette elsőszülött fiát, aki úgy volt, hogy majd helyette uralkodik, és égőáldozatul feláldozta a kőfalon. Ezen Izráel népe oly igen felháborodott, hogy elmentek onnan, és visszatértek hazájukba.