Királyok II. könyve 23

1Majd a király üzenetet küldött szét, és hozzá gyűlt Júda és Jeruzsálem összes véne. 2Azután fölment a király az ÚR házába, és Júdából minden férfi és Jeruzsálem minden lakosa vele volt: a papok és a próféták meg az egész nép apraja-nagyja. A szövetség könyvének minden szavát fölolvasta előttük, amelyet az ÚR házában találtak. 3Majd odaállt a király az emelvényre, és szövetséget kötött az ÚR színe előtt, hogy ők az URat akarják követni, és az ő parancsolatait, intelmeit és rendeléseit teljes szívvel és lélekkel megtartják, és teljesítik e szövetség szavait, amelyek meg vannak írva abban a könyvben. És az egész nép elfogadta ezt a szövetséget. 4Ezután a király megparancsolta Hilkijjának, a főpapnak és a másodrangú papoknak meg az ajtóőrzőknek, hogy az ÚR templomából hordjanak ki minden edényt, amelyet a Baalnak, az Asérának és az ég minden seregének csináltak, és megégette azokat Jeruzsálemen kívül a Kidrón völgyében, és a hamut Bételbe vitette. 5Eltávolította a bálványpapokat is, akiket Júda királyai alkalmaztak, hogy a magaslatokon tömjénezzenek Júda városaiban és Jeruzsálem körül, és mindazokat, akik a Baalnak, a napnak, a holdnak, az égi jeleknek és az ég egész seregének tömjéneztek. 6Kivitte az ÚR házából az Asérát is Jeruzsálemen kívül, a Kidrón patakja mellé, megégette a Kidrón völgyében, porrá zúzatta, és porát a köznép temetőhelyére hintette. 7És lerontotta a férfi paráznák házait, amelyek az ÚR háza mellett voltak, és amelyekben az asszonyok függönyöket szőttek az Asérának. 8Behozatta az összes papot Júda városaiból, és tisztátalanná tette a magaslatokat, amelyeken a papok tömjéneztek, Gebától egész Beérsebáig. Lerontatta a kapuknál levő magaslatokat is, amelyek Jehósuának, a városparancsnoknak a bejárata előtt voltak bal kéz felől, a város kapujában. 9De a magaslatok papjai sohasem járultak az ÚR oltárához Jeruzsálemben, csak a kovásztalan kenyeret ehették testvéreik között. 10És tisztátalanná tette a Tófetet a Ben-Hinnóm völgyében, hogy senki a fiát vagy leányát el ne égethesse ott áldozatul Moloknak. 11Eltávolította a lovakat, amelyeket Júda királyai a napnak szenteltek az ÚR házának bejáratnál, Netan-Melek udvari főember háza mellett, amely az új szárnyban volt. A napnak szentelt szekereket is elégette. 12Lerombolta a király azokat az oltárokat is, amelyek Áház palotájának tetején voltak, amelyeket Júda királyai csináltak, és azokat az oltárokat is, amelyeket Manassé csinált az ÚR házának mindkét udvarában. Összetörte azokat, és porukat a Kidrón patakjába szóratta. 13Azokat a magaslatokat is tisztátalanná tette a király, amelyek Jeruzsálem előtt voltak a Romlás hegyének jobb oldalán, amelyeket még Salamon, Izráel királya épített Astóretnek, a szidóniak utálatosságának és Kemósnak, a móábiak utálatosságának és Milkómnak, az Ammón fiai utálatos bálványának. 14Összetörette az oszlopokat, és kivágatta a bálványoszlopokat, helyüket pedig embercsontokkal töltötte meg. 15Még azt az oltárt is, amely Bételben volt, a magaslatot, amelyet Jeroboám, Nebát fia csinált, aki vétekbe ejtette Izráelt, azt az oltárt is, és azt a magaslatot is leromboltatta, és a magaslatot felégette, porrá zúzatta, és a bálványoszlopot pedig megégette. 16Majd körültekintett Jósiás, és meglátta a sírboltokat, amelyek ott voltak a hegyen, és elküldött, és kihozatta a csontokat a sírokból, megégette az oltáron, és így tette azt tisztátalanná az ÚR beszéde szerint, amelyet Isten embere mondott, aki e dolgot megjövendölte. 17Majd megkérdezte: Miféle síremlék ez, amelyet látok? A városbeli férfiak így feleltek neki: Az Isten emberének sírja ez, aki Júdából jött, és mindezt megjövendölte a bételbeli oltár felől, amiket most cselekedtél. 18Erre azt mondta: Hagyjatok békét neki, és senki meg ne bolygassa tetemét! És meghagyták a tetemét annak a prófétának a tetemével együtt, aki Samáriából jött. 19Jósiás lerontotta a magaslatok minden házát is, amelyek Samária városaiban voltak, és amelyeket Izráel királyai csináltak, hogy az URat haragra ingereljék. Teljesen úgy tett azokkal is, ahogy Bételben cselekedett. 20És levágatta a magaslatok összes papját, akik ott voltak az oltároknál, és emberi csontokat égetett el azokon, és úgy tért vissza Jeruzsálembe. 21Ezt parancsolta a király az egész népnek: Szenteljetek páskát az ÚRnak, a ti Isteneteknek úgy, ahogy meg van írva a szövetség könyvében! 22Mert nem tartottak ehhez hasonló páskaünnepet a bírák ideje óta, akik Izráelt ítélték, sem Izráel, sem Júda királyainak idejében. 23Csak Jósiás király tizennyolcadik esztendejében tartottak ilyen páskát az ÚRnak Jeruzsálemben. 24És kipusztította Jósiás király Júda földjén és Jeruzsálemben az igézőket és a varázslást űzőket, a házibálványokat és a bálványszobrokat és mindazokat az utálatosságokat, amelyek ott találhatók voltak, hogy helyreállítsa a törvény rendelkezéseit, amelyek meg vannak írva a könyvben, amelyet Hilkijjá pap talált meg az ÚR házában. 25Nem is volt hozzá hasonló király őelőtte, aki úgy megtért volna az ÚRhoz teljes szívéből és teljes lelkéből és teljes erejéből Mózes minden törvénye szerint, de utána sem támadt hozzá hasonló. 26Az ÚR izzó nagy haragja azonban nem szűnt meg, amellyel megharagudott Júdára mindazokért a vétkekért, amelyekkel bosszantotta őt Manassé. 27Mert azt mondta az ÚR: Júdát is elvetem szemem elől, mint ahogy Izráelt elvetettem, és megutálom ezt a várost, Jeruzsálemet, amelyet választottam, sőt a templomot is, amelyről azt mondtam: Ott legyen az én nevem. 28Jósiás többi dolga pedig és minden cselekedete vajon nincsen-e megírva Júda királyainak krónikáskönyvében? 29Az ő idejében vonult föl Nékó fáraó, az egyiptomi király Asszíria királya ellen az Eufrátesz folyóvize mellé. Jósiás király eléje ment, de az megölte őt Megiddóban, amint meglátta. 30Szolgái egy harci szekérre tették és holtan vitték el Megiddóból. Jeruzsálembe vitték és eltemették a sírboltjába. Az ország népe azután fogta Jóáházt, Jósiás fiát, fölkente és királlyá tette őt apja után. 31Huszonhárom esztendős volt Jóáház, amikor uralkodni kezdett, és három hónapig uralkodott Jeruzsálemben. Anyja neve Hamútal volt, a libnai Jirmejáhú leánya. 32Az ÚR szemében gonoszul cselekedett, pontosan úgy, ahogyan atyái. 33De Nékó fáraó bilincsbe verette őt Riblában, Hamát földjén, hogy ne uralkodhasson Jeruzsálemben. Az országra pedig száz talentum ezüstöt és egy talentum aranyat vetett ki adóként. 34Majd Nékó fáraó Eljákimot, Jósiás fiát tette királlyá apja, Jósiás helyett, és nevét Jójákimra változtatta. Jóáházt pedig magával vitte Egyiptomba, aki ott halt meg. 35Jójákim megadta ugyan az ezüstöt és az aranyat a fáraónak, de az országot sarcoltatta meg, hogy megadhassa a pénzt a fáraó parancsa szerint. A föld népe közül mindenkitől vagyona szerint hajtott be ezüstöt és aranyat, hogy Nékó fáraónak adja. 36Jójákim huszonöt esztendős volt, amikor uralkodni kezdett, és tizenegy évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyja neve Zebuddá volt, a rúmabeli Pedájá leánya. 37Az ÚR szemében gonoszul cselekedett, pontosan úgy, ahogyan atyái is.