Királyok I. könyve 8

1Akkor Salamon magához gyűjtötte Jeruzsálembe Izráel véneit, az összes nemzetségfőt, Izráel fiainak családfőit, hogy az ÚR szövetségládáját fölvigyék Dávid városából, azaz Sionból. 2És Salamon királyhoz gyűlt Izráelből minden férfi az Étánim havában, azaz a hetedik hónapban, az ünnepen. 3Mikor pedig Izráel vénei mindnyájan eljöttek, fölvették a papok a ládát, 4és fölvitték az ÚR ládáját, a gyülekezet sátrát és az összes szent edényt, amelyek a sátorban voltak. A papok és a léviták vitték föl azokat. 5Salamon király és Izráel egész hozzá sereglett gyülekezete vele ment a láda előtt, áldozva juhokkal és ökrökkel, melyeket sokaságuk miatt sem megszámolni, sem fölírni nem lehetett. 6Azután bevitték a papok az ÚR szövetségládáját a helyére a ház belső részébe, a szentek szentjébe, a kerúbok szárnyai alá. 7Mert a kerúbok kiterjesztették szárnyukat a láda helye fölött, és felülről befedték a ládát és annak rúdjait. 8A rudak olyan hosszúak voltak, hogy végük látható volt a szentek szentje előtt levő szentélyből, de kívülről nem voltak láthatók. Ott is vannak mind e mai napig. 9Nem volt más a ládában, csak a két kőtábla, amelyeket Mózes a Hórebnél helyezett bele, mikor az ÚR szövetséget kötött Izráel fiaival, amikor kijöttek Egyiptom földjéről. 10Mikor pedig kijöttek a papok a szentélyből, köd töltötte be az ÚR házát 11úgy, hogy a homály miatt oda sem állhattak a papok, hogy szolgáljanak, mert az ÚR dicsősége betöltötte az ÚR házát. 12Akkor azt mondta Salamon: Az ÚR mondta, hogy felhőben kíván lakni. 13Íme, építettem neked házat lakásul, helyet, ahol örökké lakhatsz. 14Azután megfordult a király, és megáldotta Izráel egész gyülekezetét, Izráel egész gyülekezete pedig fölállt. 15Azt mondta: Áldott legyen az ÚR, Izráel Istene, aki szólt, és ígéretet tett apámnak, Dávidnak, és azt az ő hatalmával beteljesítette e szavakkal: 16Attól a naptól fogva, amelyen kihoztam népemet, Izráelt Egyiptomból, soha nem választottam egyetlen várost sem Izráel egyetlen törzséből sem, hogy ott házat építsenek nekem, és ott legyen az én nevem. Csak Dávidot választottam, hogy ő uralkodjék népem, Izráel fölött. 17És bár apám, Dávid már elhatározta, hogy ő épít házat az ÚRnak, Izráel Istene nevének, 18de az ÚR azt mondta apámnak, Dávidnak: Azt jól tetted, hogy szívedben elhatároztad, hogy házat építesz az én nevemnek. 19De te nem építheted fel azt a házat nekem, hanem a fiad, aki tőled származik. Ő épít házat nevemnek. 20Az ÚR beteljesítette beszédét, amelyet szólt, mert mikor apámnak, Dávidnak helyére léptem, és Izráel trónjára ültem, ahogyan megígérte az ÚR, felépítettem ezt a házat az ÚR, Izráel Istene nevének. 21És helyet készítettem ott a ládának, amelyben az ÚR szövetsége van, amelyet atyáinkkal szerzett, amikor kihozta őket Egyiptom földjéről. 22Azután odaállt Salamon az ÚR oltára elé, Izráel egész gyülekezetével szemben, kezét az ég felé emelte, 23és ezt mondta: URam, Izráel Istene! Nincs hozzád hasonló Isten sem ott fönn az égben, sem itt lenn a földön. Megtartod a szövetséget, és irgalmas vagy szolgáidhoz, akik teljes szívükkel előtted járnak. 24Teljesítetted, amit szolgádnak, Dávidnak, az én atyámnak ígértél. Amit te magad ígértél meg neki, hatalmaddal be is teljesítetted, ahogy e mai napon láthatjuk. 25Most azért, URam, Izráel Istene, tartsd meg, amit szolgádnak, Dávidnak, az én atyámnak így ígértél: Nem fogynak ki színem elől utódaid, akik Izráel trónján ülnek. De csak úgy, ha fiaid vigyáznak útjukra, és előttem járnak, ahogy előttem jártál te is. 26Most teljesítsd be azért ígéretedet, Izráel Istene, amelyet szolgádnak, Dávidnak, az én atyámnak tettél! 27De vajon elképzelhető-e, hogy Isten a földön lakjék? Íme, az ég és az egeknek egei sem tudnak befogadni téged, mennyivel kevésbé e ház, amelyet én építettem. 28Mégis tekints szolgád imádságára és könyörgésére, ó, URam, én Istenem, és halld meg a dicséretet és az imádságot, amellyel a te szolgád könyörög előtted e mai napon. 29Hogy a szemed e házra nézzen éjjel és nappal, e helyre, amely felől azt mondtad: Ott lesz a nevem! Hallgasd meg az imádságot, amikor szolgád ezen a helyen könyörög hozzád. 30Hallgasd meg szolgádnak és népednek, Izráelnek a könyörgését, akik imádkozni fognak ezen a helyen. Hallgasd meg lakhelyedről, a mennyekből, és meghallgatva, légy kegyelmes! 31Mikor vétkezik valaki felebarátja ellen, és esküre kötelezik, hogy megesküdjék, és ő ide jön, hogy megesküdjék az oltár előtt ebben a házban, 32hallgasd meg a mennyekből, és vidd véghez szándékodat. Tégy igazságot szolgáid között, az istentelent ítéld el: tette szálljon a fejére. És igazítsd meg az igazat: fizess meg neki igazsága szerint. 33Mikor ellenségei megverik népedet, Izráelt, mert vétkezett ellened, és hozzád tér, és vallást tesz a te nevedről, és hozzád imádkozik és könyörög e házban: 34hallgasd meg a mennyekből, és bocsásd meg néped, Izráel vétkét, és hozd vissza őt arra a földre, amelyet atyáinak adtál. 35Ha bezárul az ég, és nem lesz eső, mert ellened vétkeztek, és imádkoznak e helyen, és vallást tesznek nevedről, és megtérnek bűnükből, mert szorongatod őket: 36hallgasd meg őket a mennyekből, és légy kegyelmes szolgáidnak és népednek, Izráelnek vétke iránt. Tanítsd meg őket a jó útra, hogy azon járhassanak, és adj esőt földedre, amelyet népednek adtál örökségül. 37Ha éhség, döghalál, aszály, ragya, sáska, cserebogár lesz a földön, ha ellenség szállja meg kapuit, vagy más csapás és nyavalya jön rá: 38aki akkor könyörög és imádkozik, legyen az bárki vagy egész néped, Izráel, ha elismeri, hogy miatta van a csapás, és kiterjeszti kezét e ház felé, 39hallgasd meg a mennyekből, a te lakhelyedből, bocsáss meg, cselekedj és bánj mindenkivel útjai szerint, hiszen te, egyedül csak te ismered minden ember szívét. 40Így majd félnek téged egész életükben, amíg e föld színén laknak, amelyet atyáinknak adtál. 41Sőt még az idegen is, aki nem a te néped, Izráel közül való, ha eljön messze földről a te nevedért 42– mert hallani fognak nagy nevedről, erős kezedről és kinyújtott karodról –, ha eljön, és imádkozni fog ebben a házban: 43hallgasd meg a mennyekből, a te lakhelyedből, és add meg az idegennek mindazt, amiért könyörög neked, hogy az egész földön minden nép megismerje nevedet, és úgy féljen téged, ahogy néped, Izráel; és tudják meg, hogy a te nevedről nevezik ezt a házat, amelyet építettem. 44Ha majd néped hadba vonul ellensége ellen az úton, amelyen te küldöd, és imádkozni fog az ÚRhoz, és e város felé fordul, amelyet kiválasztottál, és e ház felé, amelyet nevednek építettem: 45hallgasd meg a mennyekből imádságukat és könyörgésüket, és szolgáltass nekik igazságot. 46Ha vétkeznek ellened – mert nincs ember, aki ne vétkeznék –, és megharagszol rájuk, és ellenség kezébe adod őket, és azok fogságba hurcolják őket az ellenség földjére, messze vagy közel, 47de aztán szívből megtérnek azon a földön, amelyre fogságba vitték őket, és megtérve könyörögnek neked azoknak a földjén, akik fogságba vitték őket, e szavakkal: „Vétkeztünk, hamisan és istentelenül cselekedtünk!”, 48ha tehát megtérnek hozzád teljes szívükből és lelkükből ellenségüknek földjén, akik őket fogságba vitték, és imádkoznak hozzád hazájuk felé fordulva, amelyet atyáiknak adtál, és e város felé fordulva, amelyet magadnak választottál, és e ház felé, amelyet nevednek építettem, 49hallgasd meg imádságukat és könyörgésüket a mennyekből, a te lakhelyedből, és szolgáltass nekik igazságot. 50Légy kegyelmes néped iránt, ha vétkeznek ellened, és minden bűnük iránt, amelyekkel ellened vétkeztek. Tedd irgalmassá irántuk azokat, akik fogva tartják őket, hogy könyörüljenek rajtuk. 51Mert ők a te néped és örökséged, akiket kihoztál Egyiptomból, a vaskemence közepéből. 52Szemed tekintsen szolgád imádságára és népednek, Izráelnek könyörgésére. Hallgasd meg őket mindig, amikor segítségül hívnak téged. 53Mert te választottad ki őket magadnak örökségül a föld összes népe közül, ahogy megmondtad szolgád, Mózes által, amikor kihoztad atyáinkat Egyiptomból, ó, Uram, Isten! 54Amikor Salamon befejezte az ÚR előtt ezt az egész imádságot és könyörgést, fölkelt az ÚR oltára elől, ahol térdelt, és kezét az ég felé tárta. 55Felállt, megáldotta Izráel egész gyülekezetét, és hangosan ezt mondta: 56Áldott legyen az ÚR, aki nyugalmat adott népének, Izráelnek, beszéde szerint. Egy sem hiúsult meg a nagyszerű ígéretekből, amelyeket szolgája, Mózes által ígért. 57Az ÚR, a mi Istenünk legyen velünk, mint ahogy atyáinkkal is volt. Ne hagyjon el minket, és ne is távozzék el tőlünk. 58Hanem hajlítsa magához szívünket, hogy mindig az ő útján járjunk, és megőrizzük parancsolatait, rendeléseit és végzéseit, amelyeket atyáinknak parancsolt. 59Ezek a szavak, amelyekkel könyörögtem az ÚR előtt, legyenek éjjel-nappal az ÚR, a mi Istenünk előtt, hogy ítéletet tegyen szolgájának és népének, Izráelnek minden időben. 60Hadd tudja meg a földön minden nép, hogy csak az ÚR az Isten, és rajta kívül nincs más. 61Szívetek legyen teljesen Istenünké, az ÚRé, hogy az ő rendelései szerint járjatok, és megtartsátok parancsolatait úgy, mint ma. 62Aztán a király és vele egész Izráel áldozatot mutatott be az ÚRnak. 63És Salamon békeáldozatul huszonkétezer marhát és százhúszezer juhot áldozott az ÚRnak. Így szentelte föl az ÚR házát a király Izráel fiaival együtt. 64Ugyanazon a napon szentelte föl a király az udvar középső részét az ÚR háza előtt, mert ott mutatott be egészen elégő áldozatokat, ételáldozatokat és a békeáldozatok kövérjét, mert a rézoltár, amely az ÚR előtt állt, kisebb volt, semhogy ráfért volna az égőáldozat, az ételáldozat és a hálaáldozatok kövérje. 65Így ünnepelt Salamon abban az időben egész Izráellel együtt. Sokan gyűltek össze a hamáti úttól fogva Egyiptom patakjáig az ÚR, a mi Istenünk színe elé hét napra meg újra hét napra, azaz tizennégy napra. 66És a nyolcadik napon elbocsátotta a népet. Ők pedig áldották a királyt, hazamentek, és vidám szívvel örvendeztek mindazért a jóért, amit az ÚR szolgájával, Dáviddal és népével, Izráellel cselekedett.