Királyok I. könyve 3

1Azután Salamon sógorságot szerzett a fáraóval, az egyiptomi királlyal. Elvette a fáraó leányát, és Dávid városába hozta, míg be nem fejezte a maga palotájának és az ÚR házának, valamint Jeruzsálem körül a kőfalaknak az építését. 2A nép akkor még a magas helyeken áldozott, mert addig még nem építettek házat az ÚR nevének. 3Salamon szerette az URat, és apja, Dávid parancsai szerint járt, kivéve, hogy a magas helyeken áldozott, és ott tömjénezett. 4Amikor a király Gibeónba ment, hogy ott áldozzék, mert ott volt a nagy magaslat, és Salamon egyszer azon az oltáron égőáldozatul ezer állatot áldozott, 5azon az éjszakán Gibeónban Salamonnak megjelent az ÚR álmában, és azt mondta Isten: Kérj, amit akarsz, és megadom neked! 6Salamon erre azt felelte: Szolgáddal, az én apámmal, Dáviddal nagy irgalmasságot cselekedtél, ahogy ő is hűségesen, igazán és egyenes szívvel járt előtted. Ezt a nagy irgalmasságot megtartottad iránta, és fiút adtál neki, aki az ő trónján ül ma is. 7És most, ó, én URam, Istenem, királlyá tetted szolgádat apám, Dávid után. De én még egészen fiatal vagyok, és nem tudom, hogyan kell forgolódni. 8És szolgád a te néped között van, amelyet te választottál magadnak. Nagy nép ez, amely meg sem számlálható, föl sem jegyezhető a sokasága miatt. 9Adj azért szolgádnak értelmes szívet, hogy tudja igazgatni népedet, és választást tudjon tenni a jó és a gonosz között. Mert ki tudná kormányozni ezt a te nagy népedet? 10Tetszett ez a beszéd az ÚRnak, hogy Salamon ilyen dolgot kért. 11Ezért azt mondta neki Isten: Mivel ezt kérted tőlem, és nem kértél magadnak hosszú életet, sem gazdagságot, sem pedig nem kérted ellenségeid életét, hanem bölcsességet kértél az ítélettételre: 12íme, beszéded szerint cselekszem. Íme, bölcs és értelmes szívet adok neked, hogy hozzád hasonló nem volt előtted, és nem támad utánad sem olyan, mint te. 13Sőt még amit nem kértél, azt is megadom neked: gazdagságot és dicsőséget. A királyok között nem lesz hozzád hasonló senki egész életed folyamán. 14Ha az én utaimon jársz, ahogy apád, Dávid, és megőrzöd végzéseimet és parancsolataimat, akkor meghosszabbítom életed idejét. 15Amikor felébredt Salamon, íme, álom volt. És visszament Jeruzsálembe, az ÚR szövetségládája elé állt, és égőáldozatokat mutatott be, hálaáldozatokat készített, és nagy lakomát szerzett minden szolgájának. 16Abban az időben a királyhoz jött két parázna asszony, és megálltak előtte. 17Azt mondta az egyik asszony: Kérlek, uram, én és ez az asszony egy házban laktunk, és szültem nála abban a házban. 18Szülésem után harmadnap ez az asszony is szült. Együtt voltunk, senki idegen nem volt velünk a házban, csak mi ketten voltunk ott. 19Ennek az asszonynak azonban éjszaka meghalt a fia, mert ráfeküdt. 20Éjfélkor fölkelt, és elvitte az én fiamat mellőlem, mert szolgálóleányod aludt, és azt maga mellé fektette, az ő halott fiát pedig énmellém. 21Mikor pedig hajnalban fölkeltem, hogy megszoptassam a fiamat, íme, halott volt! De reggel jól megnézegettem, és láttam, hogy az nem az én fiam, akit én szültem. 22A másik asszony pedig azt mondta: Nem úgy van, az én fiam az, aki él, és a te fiad az, aki meghalt. Amaz viszont ezt mondta: Nem igaz, hanem a te fiad halt meg, és az én fiam él! Így perlekedtek a király előtt. 23Akkor azt mondta a király: Ez azt mondja: „Ez az én fiam, aki él, és a te fiad az, aki meghalt.” Ő meg azt mondja: „Nem igaz: a te fiad halt meg, és az én fiam él.” 24Azért ezt mondta a király: Hozzatok nekem egy kardot! Amikor odahozták a kardot a király elé, 25így szólt a király: Vágjátok ketté az élő gyermeket, és adjátok az egyik részt az egyiknek, a másikat pedig a másiknak. 26Ekkor azt mondta a királynak az élő gyermek anyja, mivel megindult a szíve a gyermekén: Kérlek, uram, adjátok neki az élő gyermeket, csak meg ne öljétek. A másik azonban ezt mondta: Se az enyém, se a tied ne legyen. Vágjátok ketté! 27Erre megszólalt a király, és ezt mondta: Adjátok az előbbinek az élő gyermeket és ne öljétek meg, mert ő az anyja. 28Amikor egész Izráel hallotta ezt az ítéletet, amelyet a király hozott, félték a királyt, mert látták, hogy Isten bölcsessége van a szívében az ítélettételre.