Királyok I. könyve 18

1Sok idő elteltével, a harmadik esztendőben így szólt az ÚR szava Illéshez: Menj el, mutasd meg magadat Ahábnak, és esőt adok a föld színére! 2Illés tehát elment, hogy megmutassa magát Ahábnak. Samáriában pedig nagy éhség volt. 3Ekkor Aháb hívatta Óbadjáhút, a palota felügyelőjét. Óbadjáhú pedig igen félte az URat. 4Mert amikor Jezábel megölette az ÚR prófétáit, Óbadjáhú száz prófétát vett oltalmába, és ötvenenként elrejtette őket egy-egy barlangba, és ott táplálta őket kenyérrel és vízzel. 5Aháb azt mondta Óbadjáhúnak: Menj el mindenhova az országban a vizek forrásaihoz és a patakokhoz, hátha találunk egy kis füvet, hogy a lovakat és öszvéreket életben tarthassuk, és ne hagyjuk a jószágot mindenestül elpusztulni. 6Fölosztották tehát maguk között a földet, hogy ki hova menjen. Aháb egyedül ment az egyik úton, és Óbadjáhú is egyedül ment a másik úton. 7Amint Óbadjáhú ment az úton, íme, szembetalálkozott Illéssel, és amikor fölismerte őt, arcra borult, és ezt mondta: Nem te vagy-e az, uram, Illés? 8Ő így felelt: Én vagyok. Menj el, mondd meg az uradnak: Íme, itt van Illés. 9Ő pedig azt mondta: Mit vétettem ellened, hogy szolgádat Aháb kezébe akarod adni, hogy megöljön? 10Él az ÚR, a te Istened, hogy nincs nemzetség és ország, ahova el ne küldött volna az én uram, hogy megkeressen téged. Ha azt mondták, nincs itt, akkor megeskette a földet és a népet, hogy valóban nem találtak meg téged. 11És most te azt mondod: Menj el, mondd meg a te uradnak, íme, itt van Illés! 12És ha most elmegyek tőled, téged pedig olyan helyre ragad el az ÚR Lelke, amelyet nem ismerek, és elmegyek, hogy megmondjam Ahábnak, ő pedig nem talál meg téged, engem öl meg. Pedig a te szolgád féli az URat gyermekségétől fogva. 13Nem mondták-e meg az én uramnak, mit tettem, amikor Jezábel megölette az ÚR prófétáit? Hogy hogyan rejtettem el az ÚR prófétái közül száz férfit ötvenenként egyegy barlangba, és tápláltam őket kenyérrel és vízzel? 14És te mégis azt mondod: Menj el, és mondd meg a te uradnak, íme, itt van Illés! Akkor ő megöl engem! 15Illés így felelt: Él a Seregek URa, akinek szolgálatában állok, hogy e mai napon megmutatom magam neki. 16Elment tehát Óbadjáhú Aháb elé, és megjelentette ezt neki. Aháb pedig elébe ment Illésnek. 17Amikor Aháb meglátta Illést, azt mondta neki: Te vagy-e az, Izráel megháborítója? 18Ő pedig így felelt: Nem én háborítottam meg Izráelt, hanem te és a te atyád háza azzal, hogy elhagytátok az ÚR parancsolatait, és a Baal után jártok. 19Most azért küldj el, gyűjtsd hozzám egész Izráelt a Karmel-hegyre és a Baal négyszázötven prófétáját és az Asérá négyszáz prófétáját, akik Jezábel asztaláról élnek. 20Akkor elküldött Aháb Izráel fiaihoz, és egybegyűjtötte a prófétákat a Karmel-hegyre. 21Illés pedig odament az egész sokasághoz, és azt mondta: Meddig sántikáltok kétfelé? Ha az ÚR az Isten, kövessétek őt, ha pedig a Baal, kövessétek azt. De nem felelt neki a nép még csak egy szót sem. 22Akkor azt mondta Illés a népnek: Egyedül csak én maradtam meg az ÚR prófétái közül, míg a Baal prófétái négyszázötvenen vannak. 23Adjatok azért nekünk két bikát. Ők válasszák ki maguknak az egyik bikát, vagdalják darabokra, és rakják a fahasábokra, de tüzet ne gyújtsanak alá. Én pedig a másikat készítem el, amelyet a fahasábokra rakok, de tüzet én sem gyújtok alá. 24Akkor hívjátok segítségül a ti istenetek nevét, és én is segítségül hívom az ÚR nevét. Amelyik isten tűz által felel, az az Isten. Erre az egész sokaság így felelt: Rendben van! 25Illés azt mondta a Baal prófétáinak: Válasszátok ki magatoknak az egyik bikát, és készítsétek el ti először, mert ti többen vagytok, és hívjátok segítségül a ti istenetek nevét, de tüzet ne gyújtsatok alá! 26Akkor vették a bikát, amelyet nekik adtak, elkészítették, és segítségül hívták a Baal nevét reggeltől egész délig. Ezt mondták: Baal! Hallgass meg minket! De nem jött se hang, se semmilyen felelet. És ott sántikáltak az oltár körül, amelyet készítettek. 27Amikor pedig már dél lett, Illés elkezdte gúnyolni őket, és ezt mondta: Kiáltsatok hangosabban, hiszen isten ő! Talán elmélkedik, vagy félrement, vagy úton van, vagy talán alszik, és majd fölébred. 28Erre elkezdtek hangosan kiabálni, és szokásuk szerint kardokkal és dárdákkal összevagdosták magukat, míg csak ki nem csordult a vérük. 29Dél elmúltával pedig önkívületbe estek, egészen az esti áldozatig. De akkor sem jött hang, sem felelet, sem meghallgattatás. 30Akkor azt mondta Illés az egész népnek: Jöjjetek énhozzám. Erre hozzá ment az egész nép, ő pedig megépítette az ÚR lerombolt oltárát. 31Vett Illés tizenkét követ a Jákób fiaitól származó törzsek száma szerint, akiknek Isten azt mondta: Izráel legyen a neved. 32És oltárt épített a kövekből az ÚR nevében, és egy árkot húzott az oltár köré, amelybe két véka vetőmag elfért volna. 33Odakészítette a fahasábokat, fölvagdalta a bikát és rárakta a fára. 34Azután ezt mondta: Töltsetek meg négy vödröt vízzel és öntsétek az égőáldozatra és a fára. Azután ezt mondta: Ismételjétek meg! És megismételték. Ezután azt mondta: Harmadszor is tegyétek meg! És harmadszor is megtették. 35Úgyhogy a víz lecsurgott az oltárról, és még az árok is megtelt vízzel. 36Amikor eljött az esti áldozás ideje, odalépett Illés próféta, és azt mondta: Ó, URam, Ábrahám, Izsák és Izráel Istene! Hadd tudják meg e mai napon, hogy te vagy az Isten Izráelben, és hogy én a te szolgád vagyok, és mindezeket a te parancsodra tettem. 37Hallgass meg engem, URam, hallgass meg engem, hogy megtudja ez a nép, hogy te, az ÚR vagy az Isten, és te fordítod vissza a szívüket! 38Akkor alászállt az ÚR tüze, és megemésztette az égőáldozatot, a fát, a köveket és a port, és fölnyalta a vizet, amely az árokban volt. 39Amikor látta ezt az egész nép, arcra borult, és azt mondta: Az ÚR az Isten! Az ÚR az Isten! 40Illés pedig azt mondta nekik: Fogjátok meg a Baal prófétáit, hogy senki el ne menekülhessen közülük! Ekkor megfogták őket, Illés pedig levitte őket a Kísón-patak mellé, és ott megölte őket. 41Akkor azt mondta Illés Ahábnak: Menj föl, egyél és igyál, mert nagy eső zúgása hallatszik. 42Aháb fölment, hogy egyék és igyék. Illés pedig fölment a Karmel-hegy tetejére, leborult a földre, arcát a két térde közé tette, 43és így szólt szolgájához: Menj föl, és nézz a tenger felé. Az fölment, arrafelé nézett, és azt mondta: Nincsen semmi. Illés ezt mondta: Menj vissza hétszer. 44Hetedszerre azt mondta a szolga: Íme, egy kis felhőcske jön föl a tengerből, akkora, mint egy ember tenyere. Ő azt felelte: Menj el, és mondd meg Ahábnak: Fogj be és menj le, míg föl nem tartóztat az eső. 45Eközben az történt, hogy besötétedett az ég a felhők és a szél miatt, és nagy eső lett. Aháb pedig szekérre ült, és elment Jezréelbe. 46Az ÚR keze pedig Illésen volt. Felövezte derekát, és még Aháb előtt elfutott Jezréel felé.