Jób könyve 37

1(36,34) Bizony, megremeg a szívem, majd kiugrik a helyéből. 2(1) Hallgassátok figyelmesen hangjának dörgését és a zúgást, amely szájából kiárad! 3(2) Az egész ég alatt szétterjeszti azt villámaival együtt a föld széléig. 4(3) Utána mennydörgés zendül, fenségének hangján dörög, s nem tartja vissza azt, ha szava megzendül. 5(4) Csodálatos hangon mennydörög az Isten, és nagy dolgokat cselekszik, amelyeket meg sem érthetünk. 6(5) Mert azt mondja a hónak: Hullj le a földre! És a záporesőnek meg a zuhogó zivatarnak így szól: Szakadjatok! 7(6) Minden ember kezét lefogja, hogy megismerje minden ember, amit ő alkotott. 8(7) A vadállat is rejtekébe húzódik, és barlangjában marad. 9(8) Kamrájából előjön a szélvihar és az északi szelektől a fagy. 10(9) Isten leheletétől jég támad, és a víz felszíne megfagy. 11(10) Majd nedvességgel terheli meg a felleget, és villáma áttöri a felhőt. 12(11) Körös-körül gomolyog az a földkerekség színén, ahogy ő irányítja, és mindazt megteszi, amit parancsol neki. 13(12) Van úgy, hogy ostorként, van úgy, hogy szeretetből adja azt földjének. 14(13) Vedd ezt a füledbe, Jób, állj meg, és gondold meg Isten csodáit. 15(14) Tudod-e, mikor rendelkezik úgy Isten, hogy a felhőből villám villanjon? 16(15) Tudod-e, hogy mi módon lebegnek a felhők, a tökéletes tudás csodái? 17(16) Hogyan melegszenek át ruháid, amikor nyugton hagyja a déli szél a földet? 18(17) Talán vele együtt terjesztetted ki az eget, amely szilárd, mint az öntött tükör? 19(18) Mondd meg nekünk, mit mondjunk neki? A sötétség miatt semmit sem kezdhetünk. 20(19) Kell-e mondani neki, hogy szólni szeretnék? Ha beszélne vele valaki, bizonnyal vége volna! 21(20) Most nem látják a napfényt, bár ragyog a felhők mögött; de szél támad, és kiderül. 22(21) Észak felől aranyszínű világosság támad, Isten körül félelmetes ragyogás. 23(22) Ő a Mindenható! Nem tudjuk megtalálni őt. Nagy az ő hatalma és ereje, a jogot és az igazságot mégsem nyomja el. 24(23) Azért félik őt az emberek, de a kevély bölcsekre rá se tekint.